Még nem volt idöm befejzni Izlandot, úgyhogy most ezt pótlom. A gleccsertótól mint már mondtam, visszafelé autóztam, aztán a gleccser lábánál éjszakáztam (kivételesen nem esett vagy fújt, mikor sátrat állítottam). Ez volt a legszebb sátorhelyem Izlandon, de itt is rengetegen voltak. A másnapi terv a híres Fimmvörduháls túraútvonal megtétele lett volna, ha nem kelek fel túl késön és nem vagyok túl fáradt. Meg amúgy is elég bonyolult lett volna, mert egyirányú út, ezért csak valami egy nap egyszer járó átszállásos busszal tudtam volna visszajutni a kiindulási pontra. Így végül csak pár órányira csökkentettem a túrázást, de így is fantasztikus volt, igazán csak itt tengtek túl a foss-ok. Azt mondjuk nem értem, hogy hogyan sikerült más útvonalon visszakeverednem, mint amin odafelé mentem, de lehet, hogy nem kellett volna követnem az elöttem menetelö szlávokat. Mindenesetre megláttam az Eyjafjallajökull vulkánt egy idö után. Ennek megörültem, és úgy döntöttem, itt visszafordulok. Mindezek elött abban teménykedve, hogy látok lundát (a kis helyi tukánszerü madár), megálltam a Dyrholaey félszigeten. Lunda nem volt, csak átlagos sirályok, de ezzel el is ment egy csomó idö.
Az éjszakámat egy elég átlagos kempingben töltöttem az egyik foss után. Az egyetlen hátránya a kempingnek, hogy fizetös volt a zuhany. Ami még hagyján, de pénzérméket kellett volna beledobálni, ami nekem meg nem volt, és személyzet sem volt, aki segíthetett volna. Erre persze csak akkor jöttem rá, mikor már bent álltam a zuhanyban (a jéghideg víz természetesen ingyen volt). Másnap a turista irodás néni javaslatára elindultam megmászni egy hegyet. Természetesen nem találtam meg az útvonalat, így végül valami birkacsapáson haladva másztam fel valahol, hogy innen is megtekinthessem az Eyjafjallajökullt (legalábbis én azt hiszem, az volt). Viszont itt rajtam kívül tényleg nem volt más.
Ezek után még beiktattam a kátertavat, ami annyira nem volt azért lenyügözö az eddig látott dolgok tükrében. Egy tó egy volt-vulkán kráterében. Ezután jött az egyik legjobb látványosság, a Reykjadalaur hot spring. Reykjaviktól kb. fél órányira található a hely, egy órát kell gyalogolni a hegyekben mire az ember megérkezik a meleg vizü forráshoz, ahová csak úgy ingyen és bérmentve lehet csobbani (illetve pontosabban üldögélni). Nekem nagyon tetszett. Ha Reykjavikban laknék, minden hétvégén ide járnék.
Utolsó (fél) éjszakámat is egy kempingben töltöttem, miután Reykjavíkban megettem ugyanazt a levest ugyanazon a helyen, ahol elsö nap voltam. Legalább adott egy szép keretet. Az utolsó kempingben bármennyire is akartam, nem tudtam fizetni, mivel a recepció zárva volt, mire odaértem (sok helyen reggel szedik be a pénzt). Ráadásul ugyanezért még orvvul ingyen le is zuhanyoztam. Úgy gondoltam, erre a pár órára nem állítom fel a sátrat, hanem az autóban alszom (a hátsó ülésen, ajtók zárva). Aztán az éjszaka közepén elkezdtem félni, mert még két autó odaparkolt mellém és hangosan beszéltek meg jârkáltak. Rejtély, hogy a zárt autóban miért féltem jobban, mint a sátorban bármikor... Aztán éjjel 3-kor csörgött az ébresztö, átöltöztem (pizsamából) a kocsin belül, aztán elindultam a reptérre. Az úton ha nagyon belemagyarázom, talán még valami északi fénynek tünö dolgot is láttam. Innen már minden zökkenömentesen ment egészen Örebroig.
Örebro fronton is vannak újdonságok. Az egyik pl. hogy Eszter, egy barátnöm Bp.-röl nálam lakik szeptember vége óta, mert ö is valószínüleg Örebroban fog dolgozni orvosként (elöbb-utóbb mindenki itt köt ki). Az elsö hétvégénkent természetesen az Ikeában töltöttük, ahol vettem egy lámpát, úgyhogy végre lett a konyhában (is) lámpa. Legutóbb bicikliztünk a környéken, ahol megtekintettük a hajas bölényeket.
A másik újdonság, amit én is csak most csütörtökön tudtam meg, hogy felvettek a szakképzésbe az ortopédián. Ez különöseb figyelemreméltó annak tükrében, hogy pár hete volt ezért egy interjúm (immáron ugyanazért a munkáért a 4.), amit nem éreztem túl sikeresnek. Mindenesetre csütörtökön (mikor szabadnapom volt) este mikor hazaértem a moziból (és természetesen kivételesen otthonfelejtettem a telefont) volt vagy 6 nem fogadott hívásom egy ismeretlen számról, meg egy svéd számról. Azt gondoltam, hogy a kórház volt, de azt hittem azért, hogy mégiscsak menjek be dolgozni. De nem. A fönök volt, hogy közölje a hírt, hogy bevettek a buliba. Rejtély, hogy ezt miért azon az egy napon este 7-kor akarja közölni, amikor nem dolgozom. Ez a gyakorlatban azt jelenti, hogy lesz egy 5 éves szerzödésem (illetve most már csak 4, mert beszámítanak az eddigiek), aminek a végén elvileg szakorvos leszek (és ezen idö alatt talán kevésbé csicska, mint most).
Ezt megünnepelvén (igazából nem, mert már elöre ki volt találva) elmentem Oslóba. Most leginkább egy koncert miatt mentem. Nem hinném, hogy túl sokan ismerik: Sigúr Rós, izlandiak. Ide kattintva meghallgatható. Immáron a második koncertem izlandi zenekarral (az elsö az Of monsters and man volt 2015-ben, Stockholmban. Ismét buszoztam egyet (5 óra), de kivételesen nem éjjel. A koncert az Oslo Spektrumban volt, ami elég nagy koncertterem, de én nem láttam üres helyet. Én viszonylag a szinpadtól messze és fent ültem, de rájöttem, hogy ez nagyjából mindegy, mivel nem volt kivetítö, így aki a 10. sornál hátrébb ült kb. ugyanannyit láthatott, mint én. A lábamnak kevesebb hely jutott, mint egy wizzair járaton, és nem volt ruhatár, ennek köszönhetöen a kabátomat sikerült beleraknom valami földre kifolyt sörbe, így a hétvége hátralévö részében olyan szagom volt, mint egy alkesznek. Mindettöl eltekintve a koncert jó volt és elég király showt csináltak fényekkel meg minden. Az frontember a sajátos hangjáról, valamint a hangszeréröl ismeretes (ami egy csellóként használt elektromos gitár), amit egyfolytában fürészelt egy vonóval. Én nem ismerek még egy olyan zenekart, ami csak hasonlót is játszana. Azt csak utólag tudtam meg (jó, nem vagyok egy tipikus rajongó), hogy a dalaik nagy részét egy kitalált nyelven éneklik. Ami azért vicces, mert ha izlandiul énekelnének sem értene senki semmit. A frontember (Jónsi) összesen egyszer kommunikált a közönséggel, amikor is elköszönt. Az meg aztán végképp váratlanul ért, hogy volt szünet egy óránál.
A szállásom egy Airbnb hely volt, fél óra buszútra a várostól egy nagy ház egy szobájában. Ennyire jó helyen már rég aludtam, ráadásul a család, aki kiadta is tök kedves volt. Kicsit luxus is volt, pl. Versace márkájú törölközök voltak... Szombaton kirándultam egyet a Sognsvann tótól Ullevallseteren át a Frognerseterig, aztán onnan vissza a városba, még egy utolsó pillantást vetni a városra. Még egyet aludtam a luxus villában, aztán vasárnap reggel visszautaztam Oslóba, onnan pedig Örebroba. Ennyire napos idöm még sosem volt Norvégiában.
