Canyon and Cusco

ENGLISH BELOW!!!

Ahhoz, hogy elérjük a kanyont, körülbelül 4 órát kellett utaznunk egy kisbusszal. Az út nagyon látványos volt, az Altiplanón vezetett keresztül, amely több mint 4000 méteres magasságban fekszik.

Útközben több érdekes helyen is megálltunk: a legmagasabb ponton, 5000 méteren, egy alpakafarmon, valamint megnéztük a kondorokat is (láttuk őket, miközben éppen ebédeltünk – talán ezért jöttek).

Maga a kanyon völgye hatalmas volt, az alján egy zöld oázissal.

Végül megérkeztünk a túránk kiindulópontjához, egy kisvárosba, ahol éppen lakodalmat ünnepeltek rengeteg zenével.

A terv az volt, hogy egy nagyon meredek ösvényen leereszkedünk a kanyonba (1000 méteres szintkülönbséggel), hogy elérjük az oázist.

Ott töltöttük az éjszakát, majd másnap hajnalban nekivágtunk a visszamászásnak a kiindulópontra. Nem tudom, melyik volt rosszabb. Jutalmul ezután megálltunk egy termálfürdőnél, ahol egy órát pihenhettünk. Este visszaértünk Arequipába, másnap pedig kora reggel már Cuscóba repültünk.

Cusco egy pezsgő város, tele turistákkal. Körülbelül 3000 méteres magasságban fekszik, hegyek veszik körül. Eddigi utam során ez volt a legdrágább város, bár még így is nagyon jó éttermek vannak itt. Két napot töltöttünk itt: megnéztük az inkák Naptemplomát, másnap pedig néhány inka romot és egy alpakafarmot látogattunk meg.

Be kell vallanom, hogy a romok nem nyűgöztek le különösebben – főként egymásra helyezett hatalmas kövekből álltak. Az alpakák viszont ellopták a show-t (és egyébként köpnek is...). Ezután folytattuk gasztronómiai kalandozásunkat Cusco éttermeiben.

Másnap (vagyis ma) megkezdtük a Salkantay-túrát, amely az Inka-ösvény egyik alternatívája, és néhány nap alatt elvezet Machu Picchuhoz. Ismét nagyon korán indultunk, majd 3–4 órát autóztunk, hogy elérjük a Humantay-tó túraindulópontját, amely 4200 méteres magasságban található. Egy rövid ösvényen felmásztunk a tóhoz; nem tartott sokáig, de azért nem volt könnyű. Erre a többnapos túrára egy legfeljebb 7 kilós táskát kellett összepakolnunk, amelyet útközben szamarak szállítanak.

Most megérkeztünk az első táborhelyünkre, Soraypampába, amely igazán különleges hely, hiszen gyakorlatilag a semmi közepén található, és iglukban alszunk (nem a luxusváltozatban, hanem egészen egyszerűekben).

Mindenesetre különleges élmény lesz úgy aludni, hogy körülöttünk 6000 méter magas hegyek emelkednek. Szakácsok is vannak velünk, akik főznek ránk, úgyhogy mostantól vegetáriánus leszek, mert nem tudom, honnan származik a hús. Ha eddig sikerült gyomorproblémák nélkül átvészelnem ezt az utazást, most majd kiderül, hogyan alakul a folytatás…

🇵🇪🇵🇪🇵🇪🇵🇪🇵🇪🇵🇪🇵🇪🇵🇪🇵🇪🇵🇪🇵🇪🇵🇪🇵🇪🇵🇪🇵🇪

To reach the canyon we had to sit in the minibus for about 4 hours. The way was very spectacular through the altiplano which lays above 4000 m. On the way we stopped at some interesting places, at the highest point at 5000 m, at an alpaca farm and also to see the condors

(we saw them and at the same time had lunch - maybe thats why they came).

The canyons valley itself was huge with a green oasis in the bottom. Finally we reached the starting point of our trip in a small town where they had some marriage celebration with a lot of music.

So the plan was to climb down to the canyon (1000 m altitude difference) on a very steep path to reach the oasis.

We slept there and the next day very early we started out climb back to the starting point. I don’t know which one was worse.

As a reward, after this we stopped in a thermal bath to relax an hour. We got back to Arequipa in the evening and the next day very early we already flew to Cusco. 

Cusco is a vibrant town with a lot of tourists, laying around 3000 m and surrounded by mountains. Also the most expensive of the cities I have been so far. Though still very good reataurants. We had 2 days here, visited the Temple of the sun from the inkas and the next day went to see some inka ruins and an alpaca farm.

I have to say I was not very impressed by the ruins which contained some huge stones put on each other. The alpacas stole the show (and they also spit..). After that we continued our culinary journey through Cuscos restaurants. 

The next day (today) we started our Salkantay trek which is an alternative of the inka trail that should lead to Machu Pichu in some days.

Again very early start and 3-4 hours driving to come to the trailhead of Humantay lake which lays at 4200 m. We climbed up to that in a short path which didn’t take much time but wasn’t easy either.

For this multiple days trek we had to pack a bag of 7 kilos which is carried by donkies on the way. So now we arrived to our first camping place in Soraypampa which is quite unique because it is basically in the middle of nowhere and we are sleeping in iglus (not the luxury ones but quite basic). Still will be an experience with 6000 m high mountains around.

We have also cooks that are cooking for us so from now on I will be vegeterian as I don’t know where the meat is coming from. So if I managed to survive this trip without any stomach problems so far we will see how this is going to be now…

Whales, sea lions and Arequipa

ENGLISH BELOW!!!

Meglepő módon épségben visszaértem Limába, és még a törölt buszjegy árát is sikerült visszaigényelnem (bár ujjlenyomatot kellett hagynom a bizonylaton – talán attól féltek, hogy még egyszer megpróbálom visszaigényelni…?).

Taxival mentem a szállodába, az út a sötétben körülbelül egy óráig tartott. Ugyanazt a hotelt választottam, ahol a csoport is megszállt másnap, így már az első este megismerkedtem a csoportvezetőnkkel.

Másnap befizettem egy limai utazási irodánál egy kirándulásra, amelynek a programja az volt, hogy „oroszlánfókákkal úszunk és pingvineket nézünk”. Egészen különleges élmény volt. Körülbelül három órán keresztül hajóztunk egy jachtszerű hajóval a Palomino-szigetekhez, ahol hatalmas oroszlánfóka-kolónia él.

Borzasztó büdös volt a guanó miatt, és elképesztő zajt csaptak az állatok. Ott lehorgonyoztunk, majd minket is bedobtak a tengerbe (búvárruhában és mentőmellényben), és húsz percen át egészen közel úszhattunk az oroszlánfókákhoz, amelyek időről időre felbukkantak a vízben akár csak egy, vagy tíz méterre tőlünk. Rengeteg pelikán is repült nagyon közel fölöttünk. Hihetetlen élmény volt, bár néha úgy éreztem magam, mint egy tengerben magára hagyott menekült.

Láttunk néhány magányos Humboldt-pingvint is, visszafelé pedig még púpos bálnákat is, amint kiugrottak a vízből. Ez ráadásul nem is szerepelt a programban. Persze ha külön bálnalesre fizettem volna be, biztosan egyet sem láttam volna. Mindez körülbelül 50 euróba került. Visszafelé a legtöbb ember rosszul lett, mert a hullámok időnként közel négy méter magasak voltak (én szerencsére már induláskor bevettem egy gyógyszert).

Este, amikor megérkezett a csoport, elmentünk vacsorázni, majd másnap már repültünk is Arequipába, a Fehér Városba. A város 2300 méteres magasságban fekszik, és három vulkán veszi körül. Tele van fehér vulkáni kőből épült barokk épületekkel. Nagyon európai hangulatú, turistás, és sokkal rendezettebbnek tűnik, mint Peru többi része, amit eddig láttam. Az ételek itt is kiválóak. Megnéztünk egy kisebb alpaka- és lámatelepet, ezen kívül azonban még nem sok mindent láttunk. Kilencen vagyunk a csoportban, és egy szobában lakom Glóriával, aki egy Svájcban dolgozó magyar háziorvos, így elég sok közös témánk van.

Ma Arequipában maradtunk, és raftingozni mentünk a Chili folyón, valamint megnéztünk egy óriási kolostort. Korábban már több országban is raftingoztam, de ez volt eddig a legvadabb és egyben a legszórakoztatóbb.

A holnapi terv az, hogy leereszkedünk egy mély kanyonba, ott töltjük az éjszakát, majd másnap visszamászunk a tetejére.

🇵🇪🇵🇪🇵🇪🇵🇪🇵🇪🇵🇪🇵🇪🇵🇪🇵🇪🇵🇪🇵🇪🇵🇪🇵🇪🇵🇪🇵🇪

Surprisingly I arrived in one piece back to Lima and I could even claim back the money for the cancelled bus (although I had to leave a fingerprint in the bill - maybe they were afraid I would claim it again…?). I took a taxi to the hotel which took an hour in the darkness. I chose the one which was the same where the group was going to stay the next day so I already met our group leader the first night. The next day I booked a tour with an agency in Lima to “swim with see lions and see the pinguins”. It was quite an experience. We were on something like a yacht for 3 hours which took us out to Palomino islands which is a place inhabited of a huge amount of sea lions. It smelled like shit (guano) and was superloud because of them. So here we dropped the anker and they dropped us in the ocean (with wetsuit and west on) and for 20 mins we were supernear the sea lions which popped up from time to time 10 or 1 m from us in the water. Also a lot of pelicans were flying above us very close. Incredible experience but sometimes I felt like refugees left in the sea. We have also seen some individual small humbold pinguins and on the way back even humpback whales jumping out of the water.

This was not even in the program. So if I had booked a whale watching program, for sure I wouldn’t have seen any. All of this for like 50 eur. On the way back most of the people didn’t feel well because of waves that were almost 4 m high sometimes (i took a pill in the beginning). 

In the evening when the group arrived we went for a dinner and already the next day we flew to Arequipa, the White town.

It lays on 2300 m and surrounded by 3 volcanos. A lot of baroque buildings built of white volcanic stones. It looks very European and touristic and much more organised than rest of Peru I have seen so far. Again very good food.

We went to see a small Alpaca/ lama farm and other than that haven’t seen much. We are 9 people in the group and I am in the same room as Gloria, a hungarian family doctor working in Switzerland, so we have a lot in common. 

Today we stayed in Arequipa and went rafting on the Chilli river and visited a huge closter. I have done some rafting before in different countries but this was the most hardcore and fun. 

The plan for tomorrow is climbing up and down in some deep canyon (one day down, the other day up, staying in the canyon for the night). 

The lagoons and beyond

ENGLISH BELOW!!!

Huarazban sajnos nem igazán volt időm írni, mert vagy éppen túráztam, vagy annyira fáradt voltam utána, hogy semmihez sem volt energiám.

A második túrám során a Churup-lagúnához mentem. A túra 3800 méteren indult, és 4450 méteren ért véget, körülbelül 2–3 órás emelkedő után.

Ide tömegközlekedéssel is el lehet jutni: a kisbusz akkor indul, amikor megtelik, az út nagyjából 45 perc. A buszon megismerkedtem egy osztrák nővel, aki azt tanácsolta, hogy a magaslati alkalmazkodás érdekében rágjak kokalevelet (el kell rágni, a szádban tartani, majd kiköpni). Nem tudom, hogy tényleg ez segített-e, vagy csak placebo volt, de utána valóban jobban éreztem magam.

Maga a túra olyan volt, mintha két órán keresztül lépcsőztem volna, így másnap alig tudtam megmozdulni. A végén így 4000 m fölött még egy kis kötélpálya is tarkította a dolgot. A tó viszont gyönyörű volt, hegyekkel körülvéve.

Lefelé egy kicsit várnunk kellett, amíg ismét megtelt egy kisbusz, de délután három körül már vissza is értem Huarazba. Aznap este szállást is váltottam, mert közelebb akartam lenni a belvároshoz és az éttermekhez. Az új hostel valamivel jobb minőségű volt, egyetlen hátránya az, hogy a szobában nem volt ablak.

Mivel teljesen kimerültem az előző napi túrától, másnap egy könnyebb programot választottam. Egy kevésbé ismert tóhoz, a Rocotuyoc-lagúnához mentem, amit főleg azért választottam, mert a busz csak reggel 8-kor indult, nem hajnalban. Végül ez tetszett talán a legjobban, szerintem ez volt a legszebb hely.

Inkább azoknak való kirándulás, akik nem szeretnének sokat túrázni (kocaturisták..?) A busz kb. két és fél óra alatt vitt el közvetlenül a tóhoz olyan utakon, ahol még egy terepjárónak is kihívás lett volna közlekedni. A tó 4450 méteren fekszik, így a magasságot itt is érezni lehetett.

Hatalmas gleccserek vették körül, mögötte pedig volt egy kisebb tó is, amelyben gleccserdarabok úsztak. Az egész séta alig egy órát vett igénybe. Visszafelé megálltunk egy étteremnél is (valószínűleg valamilyen üzleti megállapodás miatt).

Közben felfedeztem, hogy koka levelet a boltban is lehet kapni kb fél euróèrt.

Másnap ismét készen álltam egy nehezebb túrára, így következett a Laguna 69, amelyet Peru legszebb egynapos túrájaként emlegetnek.

Ez is messze van Huaraztól, és csak szervezett túrával lehet eljutni oda. Azt mondták, hogy reggel 5-kor felvesznek a szállásomnál. 5:45-kor azonban még mindig nem jött senki, ezért írtam az utazási irodának. Nem sokkal később felhívott egy dühös nő, aki nagyon gyors spanyolsággal magyarázott valamit, miközben folyamatosan spanyol üzeneteket küldött, hogy menjek ki az ajtóhoz. Két percen belül lent voltam, ezért nem igazán értettem ezt a nagy sietséget. Meglepetésemre azonban nem egy turistabusz, hanem egy taxi várt rám. Kissé gyanakodtam, mert fogalmam sem volt, mi a terv, de beszálltam. Eszeveszett tempóban kezdtünk száguldani, és egy idő után már azon gondolkodtam, hogy vajon elrabolnak-e, mert teljesen elvesztettem az irányítást a helyzet felett. Különösen akkor lett furcsa, amikor már Huarazt is elhagytuk, és még mindig csak mentünk. Körülbelül 45 perc múlva végre megálltunk, ahol ott várt a turistabusz, én pedig átszálltam rá. Kiderült, hogy egyszerűen megfeledkeztek rólam, és ezért küldtek utánam egy taxit, hogy utolérjem a buszt. Nem volt éppen a legmegnyugtatóbb élmény.

Útközben megálltunk a Llanganuco-lagúnánál is, amelynek egészen hihetetlen türkizkék színe van.

Maga a túra valóban lenyűgöző volt. Egy hatalmas hegyekkel körülvett völgyben vezetett, ahol a táj folyamatosan változott.

Látszott a Huascarán is, Peru legmagasabb hegye. A túra kemény volt: 700 méter szintkülönbséget kellett leküzdeni, és kétszer olyan hosszú volt, mint az előző, összesen 14 kilométer. Az egész körülbelül 6 órát vett igénybe, ebből fél órát töltöttünk magánál a tónál, amelyet szintén hatalmas gleccserek vesznek körül.

Este 7 körül értünk vissza a városba. Nem sokkal előtte kaptam egy e-mailt attól a busztársaságtól, amellyel ma reggel kellett volna visszamennem Limába, hogy törölték a járatot. Felajánlották ugyan, hogy átfoglalnak az éjszakai buszra, de azt mindenképpen szerettem volna elkerülni. Így gyorsan elkezdtem más társaságokat keresni, találtam is egyet, és most éppen ezen a 7–8 órás úton ülök vissza Limába. Az első busz árát egyelőre nem sikerült visszaszereznem. A huarazi irodában azt mondták, hogy nincs elég készpénzük a visszatérítésre (kb. 25 euró), ezért elküldtek a limai irodába. Majd meglátjuk, mi lesz.

Nem igazán sajnálom, hogy elhagyom Huarazt. Maga a város nem különösebben látványos, inkább a környéke az, ráadásul elég kaotikus is. Utánanéztem, mindössze körülbelül 140 000-en laknak itt, mégis olyan érzése van az embernek, mintha ebből mindenki folyamatosan az utcán lenne.

Holnap találkozom a magyar csoportommal, úgyhogy innentől kezdve egy sokkal szervezettebb utazás következik (reméljük).

🇵🇪🇵🇪🇵🇪🇵🇪🇵🇪🇵🇪🇵🇪🇵🇪🇵🇪🇵🇪🇵🇪🇵🇪🇵🇪🇵🇪🇵🇪

On my second hike I took another lake called laguna Churup which started at 3800 m and ended at 4450 m after a 2-3 hrs hike up. Also reachable by public transport which leaves when it is full (the whole trip takes about 45 mins). On the minibus I met a new austrian friend who later advised me for taking coca leaves (chew them, store them - in your mouth, and spot out them) for acclimatisation. I don’t know if it was them or placebo but it actually went well afterwards.

The hike itself was like taking the stairs for 2 hours so the day after I almost couldn’t take a single step. As an extra at the end there was even a part with ropes. The lake itself was beautiful with mountains around.

At the bottom we had to wait a bit until one of the minibuses got full again but than around 3 I was already back to Huaraz. Also this evening I changed hostel becasue I wanted to be closer to the center and restaurants. It was also a bit better quality just unfortunately no windows in the room. 

So beacuse I was totally exhausted after the hike, the next day I took an easy one, not very well known which I chose only because the transport left at 8 am (and not before). It’s called laguna Rocotuyoc which I think I liked the best, and was the most beautiful.

It was mostly for people who don’t want to hike. The bus took us directly to the lake after 2,5 hrs on roads where even a 4WD would have a problem. The lake lays at 4450 m so the altitude still had it effects. Surrounded by huge glaciers and behind it there was even a smaller lake with floating glacier parts. So the whole walking took only 1 hour. On the way back we stopped at a restaurant (some business relations..?). I also relaized you can buy coca leaves at the supermarket for like half eur/ package.

The next day I was ready again for a difficult hike so it was time for laguna 69 which is supposed be the most beautiful 1-day hike in Peru.

Again it was far away from Huaraz and it is possible to get there only with an organised trip through a tour agency. They said they will pick me up from the hotel at 5 am. Still at 05.45 noone came so I texted the tour operator and soon after some angry woman called me in very fast spanish and the same time constantly texting me (in spanish) that I have to come to the door. I was down in 2 mins so I didn’t really understand why the hurry. But to my surprise a taxi waited for me (it should have been a bus with a lot of people). I was a bit sceptic as I didn’t really know the plan but I got in and we started to drive like crazy. For a while I was wondering if they are going to kidnap as I had no control over the situation. Especially after we left Huaraz and were still driving. After about 45 mins we stopped and there was the bus so I got on. Basically they forgot me and probably that’s why they sent a taxi to catch up. It wasn’t a really comfortable experience. 

With the bus we stopped to see even Laguna Llanganuco which has an unreal turquise colour.

The hike itself really was beautiful in a valley of huge mountains, the scenery always changing. Even Huascaran, Peru’s highest mountain was visible. It was hard because it was 700 m difference in altitude and also twice as long as the one I did before, 14 km total. The while thing took around 6 hrs with a half an hour at the lake which is again surronded by huge glaciers. 

(This is not The Lake, it was just on the way).

I’ll We got back to the city at 7 pm. Just before that I got an email from the bus company that should have been taking me back to Lima today morning that they cancelled it. Although they offered me to rebook me for the night bus (which I want to avoid). So in panic I started to look for alternative companies for today and found one and that’s where I am sitting now on my 7-8 hrs journey back to Lima. I was trying to get a refound for the first bus so far without any results. In the office in Huaraz they said they dont have enough cash to pay me back (around 25 euro) and sent me to the Lima office. We will see..

I am not that sad leaving Huaraz, not a very spectacular town, only whatbis around and quite chaotic. I looked up and there are only 140.000 peope living here, although it feels like that all of them are constantly out on the streets.

So tomorrow I’m meeting with my hungarian group so from now on it is going to be a more organised trip. 

In Huaraz at 3000 m

ENGLISH BELOW!

Hadd ugorjak vissza egy kicsit az első teljes limai napomhoz. Mire végre kitaláltam, hogy mit szeretnék megnézni, a legtöbb hely már bezárt, és kezdett besötétedni. Még maradt időm ellátogatni Barranco negyedébe, ami állítólag Lima hipszternegyede, tele falfestményekkel és graffitikkel. Tényleg egészen lenyűgöző volt. Uberrel mentem oda, majd vissza a Hotel Lunába.

Amúgy nem is tudom, mit csinálnék mobilinternet és Uber nélkül – ismeretlen helyeken rengeteget könnyítenek az ember életén, és sokkal biztonságosabbá is teszik az utazást. Egyetlen sofőrrel sem volt problémám, az autók tiszták, bár néhány kanyarban azért halálfélelmem volt. Indiához és Nepálhoz képest itt legalább a közlekedési lámpákat többnyire tiszteletben tartják, viszont a sávokat és a gyalogosokat már kevésbé. (Amikor át akarsz menni az úton, zebrán vagy anélkül, olyan érzés, mintha az életedért futnál.) Azt is meg kell említenem, hogy az utcák meglepően tiszták, ahogy a buszpályaudvar mosdója is az volt, ami sajnos még Magyarországon sem mindig mondható el.

A következő Uber a Javier Prado buszpályaudvarra vitt, ahol felszálltam egy emeletes „deluxe” buszra. Az egész olyan volt, mint egy repülőtéren: poggyászfeladás, útlevél-ellenőrzés és biztonsági átvilágítás. Ez tényleg deluxe busz volt, hatalmas, kanapészerű ülésekkel, amelyeket körülbelül 160 fokig hátra lehetett dönteni (a 8–9 órás út ára nagyjából 30 euró volt). Sajnos ez sem segített sokat az alvásban, mert a busz folyamatosan métereket dőlt jobbra-balra (a második emeleten ültem), és minden kanyarban azon gondolkodtam, hogy vajon a következőnél már a völgyben kötünk-e ki. Ráadásul az út is végig elképesztően rázós volt.

Végül reggel hét körül megérkeztem Huarazba. Kisebb város, de ugyanolyan kaotikus a forgalom. Itt sokkal hagyományőrzőbb a hangulat: mindenfelé látni azokat az autentikus, kalapos, színes ruhákba öltözött idős hölgyeket, akik úgy néznek ki, mint a játékbabák, és mindenféle dolgot árulnak. Amikor megláttam a levegőben lógó csirkéket, egy pillanatra elgondolkodtam rajta, hogy itt vegán leszek.

A szállásom, a Hatun Wasi Hostel, mindössze nyolc perc sétára volt onnan, ahol a busz letett, így a hatalmas hátizsákommal is kibírtam. Szerencsére ilyen korán is be tudtam csekkolni, lezuhanyoztam, majd aludtam egyet. Délután felfedeztem a – nem túl szép – várost. Sajnos a kóbor kutyák itt is a mindennapok részei, és néha elég ijesztőek tudnak lenni. Itt még kevesebben beszélnek angolul, úgyhogy kénytelen vagyok elővenni a nem létező Duolingo-spanyoltudásomat.

Másnap (vagyis ma) végül hallgattam az értékelésekre, és egy „könnyű” túrát választottam, amely tömegközlekedéssel is könnyen megközelíthető, nem pedig a látványosabb, de jóval durvább útvonalat. Ez a Wilkacocha-túra volt a Cordillera Negra hegységben. Könnyű talán azoknak, akik ide születtek..

A tömegközlekedés itt azt jelenti, hogy felpattansz egy kisbuszra, ami akkor indul el, amikor megtelik – aztán útközben még felvesz néhány embert, szóval igazából sosem lesz teljesen tele. Tizenöt perc alatt a túra kiindulópontján voltam, és szinte az egész emelkedőn egyetlen turistával sem találkoztam (leszámítva a helyi gazdákat és a kutyákat). Kissé váratlanul két órán keresztül folyamatosan csak felfelé mentem, egyetlen vízszintes szakasz nélkül: 3000 méterről indultam, és 3700 méteren értem fel. Szó szerint kapkodtam a levegőt.

Az ösvény egy tóhoz vezetett, ami inkább csak egy nagyobbacska pocsolya volt, viszont a szemközti hegylánc, a Cordillera Blanca látványa egyszerűen hihetetlen volt. Itt végre összefutottam egy nagy spanyol turistacsoporttal, úgyhogy kevésbé éreztem magam egyedül.

Ezután visszagyalogoltam, leintettem egy colectivo kisbuszt, és máris visszaértem a hostelbe délután kettő körül. Most éppen egy étteremben ülök és kokateát iszom (szigorúan azért, mert állítólag segít az akklimatizációban). A holnapi terv még őrültebb: egy túra, amely már 4000 méter felett indul. Majd meglátjuk, hogy az hogy sikerül.

🇵🇪🇵🇪🇵🇪🇵🇪🇵🇪🇵🇪🇵🇪🇵🇪🇵🇪🇵🇪🇵🇪🇵🇪🇵🇪🇵🇪🇵🇪🇵🇪

Just let me jump back a little bit to my first whole day in Lima. When I finally figured out what I want to visit, then most of the places already closed and it was getting dark. I still had time to visit Barranco neighbourhood which should be Limas hipster district with a lot of wall graffiti. It was actually pretty spectacular. I took an uber there and then back to Hotel Luna.

Btw I dont know what would I do without internet on my cell phone and uber, they make life much easier and safer in unknown places! I had no issues with any drivers, cars are clean although sometimes I get some death fear in some curves. Compared to India/ Nepal here they at least respect the traffic lights mostly but not the lanes and pedestrians (whenever you cross a street with or without zebra it is like running for your life). Here I also want to mention that the streets are quite clean as well as the toilet at the bus station which is usually not even true for Hungary, sadly. So my next uber took me to the bus station Javier Prado where I embarked a double decker “deluxe” bus. It was like an airport, checking in bags, passport controll and scanning. This time it was really a deluxe bus with huge sofa-like seats which you can recline to 160 degrees (the cost for the 8-9 hr ride was around 30 EUR). Sadly it didn’t help much with sleeping as it was swinging meters right and left (I was sitting om the 2nd floor) all the time and I was thinking if we might end up in the valley in the next turn. Also superbumpy road all the way.

Finally I arrived to Huaraz around 7 am. Smaller town but the same chaotic traffic. Here it is more traditional, you can spot those authentic old ladies with a hat and colourful clothes (they look like dolls), selling all kind of stuff.

When I saw the chickens hanging in the air I was considering going vegan here.

My hostel called Hatun Wasi was only 8 mins walking so I managed with my huge backpack. Thankfully I could check in this early, take a shower and go to sleep. In the afternoon I was exploring - the not that pretty - town. Unfortunately stray dogs here are part of the experience and they can be quite scarry. Here even less people speak english so I have to use my non existent duolingo spanish.

So the next day (today) I finally listened to the reviews and went for an “easy” hike reachable by public transport not the more spectacular, hard core one. The Wilkacocha hike in the Cordillera Negra range. Public transport means catching a minibus which leaves when it is full and then it still collects some extra ppl on the way (so it’s never full).

In 15 mins I was at the trailhead with not a single person around for almost all the way up (excluding local farmers and dogs..). A little unexpected I was walking just up for 2 hrs without a single flat part, starting from 3000 m, ending at 3700 m. So I was literally out of breath.

The trail ended in a lake which was more like a pond but the view of the other mountain range (Cordilera Blanca) was incredible. And here I finally met a huge spanish group so I felt less alone. After that I walked back down and waved down a colectivo bus again and just like this back to the hostel around 2 pm. Now I’m sitting in a restaurant and drinking coca tea (strictly bc it should help with acclimatisation). The plan for tomorrow is even crazier with a hike starting above 4000 m. Will see how that goes.