A cím majd később kiderül, hogy miért az, ami. Először is Franciaországról. Meglepő módon odafele minden simán ment, minden jármű időben jött. Repülővel Lyonba érkeztem, ott felvett Éric, akit egy kocsimegosztó oldalon találtam és jól elbeszélgettünk (volna, ha tudok) franciául 2 órán keresztül. Megérkeztünk St Jean de Maurienne településre, ahonnan pedig ment tovább a buszom kb. 2 perc múlva (és a következő csak két óra múlva jött volna. Ez még egy óra volt, és kb. 5-re már meg is érkeztem St Jean d'Arves-ba, ahol találkoztam Zsófival és Ágival, akik Pestről jöttek busszal.
Kicsit szorosan laktunk egy héten keresztül 3 sráccal, akiket nem ismertünk előzetesen, de így lehetett csak szállást kapni. 36 nm-en osztoztunk, én meg egy emeletes ágyon az egyikkel. Azért túl szoros ismerettség nem alakult ki velük, leginkább csak kerülgettük egymást.
A pályák, mint általában Franciaországban nagyon jók és hosszúak voltak, 4 napig teljes napsütés, 5. napon elkezdett esni a hó, annyira, hogy csak Zsófival mentünk fel a hegyre, de márkettőkor le is jöttünk, ráadásul szégyen szemre felvonóval, mert elfajult a helyzet. Addig térdig (helyenként derékig) érő friss hóban próbáltunk síelni, egyszer apályáról is letértünk véletlenül, és kicsit meg is ijedtünk mert úgy érződött, mintha elindítottunk volna egy kisebb lavinát. Majd, hogy visszavergődjünk a pályára, két méteres szintkülönbséget ugrottunk le egy szegélyről (a sít meg a snowboardot előreküldtük).
Egyik este a bárban bevetettük a francia mondatot, amit tanultunk (Van egy térképet esetleg? Mert elvesztem a szemeidben.), ez másnap két sört ért, mert megtalált a pultos csávó és meghívott rá.
Visszafelé Chambery városából indult a repülőm, ahová egy busz vitt el a helyszínről, ami csupán egy órát késett, ráadásul át is kellett róla szállni, és a második busz is egy órát késett. Még jó, hogy csak este ment a gép. Azt hiszem, ez az út örökké emlékezetes marad, mert össz-vissz ketten voltunk az egész gépen, ami egy normálméretű SAS (a légitársaság) gép volt.
Már az gyanús volt, hogy miután megkérdeztem egy nőt, hogy be lehet-e csekkolni és azt mondta, hogy nem, 2 óra múlva megtalált és személyesen közölte, hogy most már mehetek. Aztán a váróteremben is csak lézengtek az emberek, majd a beszállásnál közölték velem és az útitársammal, hogy ketten leszünk a gépen. Elég különleges elbánásban részesültünk, mert ahhoz képest, hogy csak egy tea/kávé járt volna, adtak csokit, szendvicset, üdítőt és teát kétszer. Még a biztonsági bemutatót is megspórolták és a pilóta személyesen köszöntött minket (mielőtt még elindult a gép). Ezek fényében pláne nem értem, hogy a check-in-nél miért kérdezte meg a nő, hogy hová szeretnék ülni és miért pakoltatta át velem a csomagot, mert, hogy túllépte a súlyhatárt. Minden esetre a privát repülőm miatt most hirtelen akkora lett az ökológiai lábnyomom, mint három jetinek..
Miután hazajöttem, egy napot dolgoztam, majd egy kurzuson voltam Stockholmban hétfőtől péntekig az egyik kollégámmal. A kurzus a törésekről és azoknak az operálásáról szólt, így egyfolytában fúrtunk-faragtunk. Elég szoros volt a program, kb. wc-re is alig volt idő kimenni. A hotel, ahol laktam eléggé luxus volt, svédasztalos reggelivel, meg fagyi illetve popcorn automatákkal a szünetekben.
Ezt a hetet egy másik kurzussal kezdtem Falun. Najó, helyesen Falun városában, ami Örebrótól Északra található, 2 és fél órányi vonatozással. Falun egy igazi cuki téli város, bár magából a városból nem sokat láttam, és azt is csak sötétben, de a rengeteg hó miatt én teljesen beleszerettem, A dolgokat kicsit beárnyékolta, hogy a második napon, azaz tegnap beteg lettem és nem nagyon bírtam állva maradni, ezért bizonyos időközönként leheveredtem egy vizsgálóágyra. Még jó, hogy kórházban volt a kurzus. Ezért ma nem dolgoztam, de egyébként már valamivel jobb a helyzet.
