AZ éjszakai ügyelet és ami mögötte van - "nattjour"

A Párizs utáni héten ismét rehabilitálódtam a rehabilitációs osztályon. Az a fura, hogy ahhoz képest, hogy jóval kevesebb a munka ott, mint az ortopon, van, hogy fáradtabb vagyok a semmittevéstöl. Szerdán ebéd után azért csak meglógtam onnan, visszahúzott a szívem az ortopédiára, ahol ekkor egy képzés volt. Egy csonttörést lehet belsöleg (csavarokkal és lemezekkel) vagy külsöleg (speciális keretekkel) rögzíteni. Erröl most nem mellékelnék képet, mert félek, hogy nem bírnátok. Na szóval a képzésen ilyen kereteket raktunk össze modell-csontokon. Olyan volt, mint a legó. Izgi. 

Azon a héten rendkívül szociális is voltam, mert kedden egy étteremben voltunk a régi, kumlai kollégákkal (csak lányok), szerdán meg a jelenlegi kollegákkal voltunk egy pubban. Kedden egy olyan helyen voltunk, ahol csak és kizárólag egy telefonos applikációval lehetett rendelni kaját. Ez ilyen svéd módszer, hogy a személyes interakciót a minimumra csökkentsék. Aztán mikor szintén az applikáción keresztül fizetni próbáltam, megkérdezte, hogy szeretnék-e borravalót adni. Tulajdonképpen mire is....? Mellesleg Svédországban amúgy sem szokás ez, úgyhogy külön vicces, hogy pont itt kérdezik meg.

Mikor még volt hó az utcámban

A szerdai legózás után, mint említettem, beültünk egy pubba a jelenlegi munkatársakkal. Elvileg ide föként a fiatal kollegák voltak hivatalosak, de egyszercsak megjelent a fő főnök, meg az egyik alfőnök is. Hát így megy ez itt. Én szerencsére a másik asztalnál ültem, úgyhogy nem kellett velük interaktálódnom (lehet, hogy kezdek svédülni). Az én asztalomnál csak és kizárólag különbözö betegekkel kapcsolatos sztorikat osztottak meg, ami még úgy másfél óráig engem is leköt valamennyire, de 4 óra után már inkább kezdtem pánikrohamot kapni, hogy én nem tudok semmit és így fogok az összes ilyen problémás beteggel találkozni, úgyhogy fél 10 körül leléptem. 

Pénteken a szokásos sítúránkra autóztunk Patrikkal. Most már nagyjából csak jég volt, és mivel nem tudom, hogy kell megállni, így még több kék-zöld folttal lettem gazdagabb a kontrollált eséseimnek köszönhetöen.

Szombaton meglátogatott Hulda Stockholmból (a rég elfeledett szudáni-svéd lány), és nálam is aludt.

Hangulatkép. Parizer formába csomagolt leves. És még a mi zacskós tejünkre mondják, hogy hülyeség...

A következő héten visszatértem az ortopra, hétfön és kedden is a sürgösségin voltam, úgyhogy idegrendszerem már nem sok van. De összevarrhattam egy sebet meg csapolhattam térdet, hogy a legjobbakat említsük. Azóta reménykedem, hogy túlélték a müveletet, és még megvan a lábuk. Kaptam egy trauma-jelzést is. Ilyenkor, mint kiderült, minden szakma képviselöjének (sebész, ortopéd, mellkasi sebész, altató orvos stb) be kell csődülnie az adott szobába. Mikor már a folyosóról hallatszott a beteg ordítása, tudtam, hogy ebböl jó nem fog kisülni, úgyhogy lehívtam az értem felelős szakorvost (ja, amúgy ha nem derült volna ki, ebben a helyzetben nekem kellett volna lenni az ortopédiai szakértönek). Végül ő nézegette körbe a beteget, miközben még 15-en hajoltak fölé, én meg álltam a sarokban, mint a sült hal. Remek volt, de mit csináljak, ha senki nem mondta el, hogy ilyen helyzetben mikor és mit kell csinálnom. Így legalább már nem fog teljesen váratlanul érni, ha éjjel történik ilyen, mikor nem lesz jelen a szakorvos...

Az az igazság, hogy a fentieket még akkor írtam, mielőtt mentem Magyarországra, csak azóta nem volt időm postolni. Azóta megjártam Budapestet, igyekeztem sok mindenkivel találkozni, aztán visszajöttem, és az eddigi egyik legdurvább hetek egyikét sikerült kikapnom. Kedden este érkeztem vissza, és szerdán volt az első éjszakai ügyeletem, ami elvileg éjfélig tart, de végül hajnali fél 4-kor indultam haza, úgyhogy két óra alvás után már indulhattam is munkába. Annyira nem voltak durva betegek, csak folyamatosan jöttek, így megint nem volt időm enni. Aztán pénteken megint megnyertem egy fél ügyeletet, mert az illetékes megbetegedett. Így a délután 1 helyett 6-kor mentem haza. A fentiekből kifolyólag hétvégén nagyjából csak ültem és filmeket néztem, meg elmentem biciklizni (innen van a harmadik kép). A héten a pozitívum, hogy azt mondta a főnök, hogy csak pozitív dolgokat hallott rólam. Jövő héten két ügyeletem is lesz, kedden meg pénteken, mivel össze-vissza cserélgetett velem mindenki, nem figyeltem kellőképpen, és sikerült véletlenül ugyanarra a hétre kettőt is elcserélni.. Remek lesz..

Paris - tillbaka till civilization :)

A múlt hétvégén kirándultunk kicsit Vandával, egészen Párizsig. Egy konferenciára mentünk (orvosos, keresztényes) péntektől vasárnapig, hétfőn jöttünk vissza. Párizsba nem találtunk közvetlen járatot, így át kellett szállnunk Frankfurtban (ahol utolsó emlékeim szerint ingyen kávéautomaták voltak olyan 6 évvel ezelőtt, de sajnos most már nem ingyenesek :( ). Ráadásul Götebrogból indultunk, ami még messzebb van, mint Stockholm, plusz a konferencia Párizs másik pólusán volt, mint a reptér, így öszességében olyan 12 órát utaztunk. A helyszín egy kastélyszerű épületben volt, elég jól nézett ki. Meg a kaja is remek volt, bár azzal, hogy reggelire kizárólag édeset esznek, nem tudtam megbarátkozni. Szombaton bevittek a városba, ahol végighajóztunk a Szajnán. 

Legközelebb vasárnap láttuk Párizst, mikor vége lett a konferenciának, és Vandával elindultunk délután 4-kor várost nézni. Éjfélig mászkáltunk, és ennyi idő alatt viszonylag sokmindent sikerült megtekinteni. Napoleon sírja mondjuk pont bezárt, mire végigvártuk a biztonsági-átvizsgálásos sort, de után megnéztük a Sacra Coeur székesegyházat, ahonnan szép a kilátás, majd ettünk egy helyi étteremben, ahol én kicsit félreértelmeztem a menüt és véletlenül egy tatár bifsztek-nek kinéző nyershúsos valamit sikerült rendelnem. 

Ezután vetettünk egy pillantást a Moulin Rouge-ra, majd továbbmetróztunk a Diadalívhez, amit csak kívülről néztünk meg, de így is látványos volt. Innen indul a Champs Elysées, úgyhogy végülis azt is kipipáltuk. Túránk végén, este 10 körül felmentünk az Eiffel-toronyba, ami szerintem este határozottan jobban néz ki, mint nappal. Már elég sok magas toronyban jártam sok országban, így azt hittem, nem fog különösebben lenyűgözni a látvány, de tévedtem. Fel is lehet sétálni, de mi idő hiányában a könnyebbik utat választottuk, és inkább lifttel mentünk. Este egy Airbnb helyen aludtunk (interneten foglalható privát szállás), mint utóbb kiderült, egy arab családnál (családdal), de tulajdonképpen nem volt semmi fennakadás. 

Másnap már mentünk is a reptérre, de még útbaejtettük a Notre Dam-ot, ami nekem az Eiffel-toronnyal együtt talán a legérdekesebb volt. A tetejére nem mentünk fel, így sajnos Quasimodo-val sem találkoztunk. 

Keddtől visszetértem a dolgos hétköznapokba, egész héten a műtőben voltam elhelyezve, úgyhogy izgalmas volt. Kedden egész Svédországra kiterjedő semla nap volt. Ilyenkor a hivatalos húsvéti koplalás előtt még jól bezabálnak ebből a képviselő fánkra hajazó sütiből Mellesleg Svédo. az egyik legkevésbé vallásos ország, úgyhogy érdekes, hogy ezt meg ilyen komolyan veszik. Természetesen ilyenkor a kórházi fika-szobák (ahol kávézunk) is megtelnek semla-val. Hivatalos értesülések szerint ezen a napon 5 millió ilyet vásároltak a svédek (összesen 10 millióan vannak).

A kórházban péntekenként giga-fórumot szoktak tartani, ilyenkor mindenki az összes klinikáról, akit érdekel, összegyűlik egy előadóteremben, hogy meghallgasság az aktuális előadót. Én erre eddig sosem mentem el, mert nem kötelező és nem érdekelt, de most az ortopédiai klinikák összevonásáról volt szó, így nagyjából kötelező volt ott lennie mindenkinek. A 3 fő emberünk beszélt, ebből az egyik dán volt, egy másik meg Skåne-ből jött, ami majdnem annyira érthetetlen, mint a dán. Az utóbbi kb. úgy hangzik svédül, mint mikor Boborján beszél a Besenyő családból. 

Szerdán történelmi pillanat volt, mert elhívtak a munkatársaim sörözni. Csak svédek (najó volt köztük dán meg norvég is, de az majdnem ugyanaz) meg én. Természetesen kb. csak munkáról beszéltek, de akkor is, szocializálódásom első lépése. 

Pénteken még tovább szocializálódtam, mert a szlovák kollegám elhívott moziba. A mozi Karlskoga-ban volt, 40 percnyire innen, nem teljesen értettem, hogy miért jövünk ilyen messzire, de azt mondta, azért, mert itt adják ezt a konkrét filmet, ami amúgy jezsuita szerzetesekről szólt. Később kiderült, hogy mégiscsak adták volna Örebroban is, de ekkor már mindegy volt. Elvileg 6-kor kezdődött volna a film, de megérkezvén a mozis bácsi a legnagyobb nyugalommal közölte, hogy hogy 8-kor kezdődik. Mire megmutattuk neki, hogy a saját honlapjukon a 6 szerepel. Ezután a világ legtermészetesebb módján közölte, hogy hát sajnos azt akkor rosszul írta valaki, és egy másik honlapot kell nézni (???!!!!!) és még minket nézett hülyének, hogy min vagyunk fennakadva. Persze, Svédországban senki nem vitatkozik, csak elfogad. Végül azért kivártuk és megnéztük, 4-en voltunk a moziteremben, de a felétől már csak ketten. 

Ma ugyanezzel a kollégával (nevezzük Patriknak) mentünk sífutni este 5-kor. Sikerült kicsit eltévednünk, úgyhogy vagy másfél órát kavarogtunk az erdő közepén a tök sötétben, úgyhogy emlékezetes lesz.