2017. március 26., vasárnap

AZ éjszakai ügyelet és ami mögötte van - "nattjour"

A Párizs utáni héten ismét rehabilitálódtam a rehabilitációs osztályon. Az a fura, hogy ahhoz képest, hogy jóval kevesebb a munka ott, mint az ortopon, van, hogy fáradtabb vagyok a semmittevéstöl. Szerdán ebéd után azért csak meglógtam onnan, visszahúzott a szívem az ortopédiára, ahol ekkor egy képzés volt. Egy csonttörést lehet belsöleg (csavarokkal és lemezekkel) vagy külsöleg (speciális keretekkel) rögzíteni. Erröl most nem mellékelnék képet, mert félek, hogy nem bírnátok. Na szóval a képzésen ilyen kereteket raktunk össze modell-csontokon. Olyan volt, mint a legó. Izgi. 
Azon a héten rendkívül szociális is voltam, mert kedden egy étteremben voltunk a régi, kumlai kollégákkal (csak lányok), szerdán meg a jelenlegi kollegákkal voltunk egy pubban. Kedden egy olyan helyen voltunk, ahol csak és kizárólag egy telefonos applikációval lehetett rendelni kaját. Ez ilyen svéd módszer, hogy a személyes interakciót a minimumra csökkentsék. Aztán mikor szintén az applikáción keresztül fizetni próbáltam, megkérdezte, hogy szeretnék-e borravalót adni. Tulajdonképpen mire is....? Mellesleg Svédországban amúgy sem szokás ez, úgyhogy külön vicces, hogy pont itt kérdezik meg.

Mikor még volt hó az utcámban

A szerdai legózás után, mint említettem, beültünk egy pubba a jelenlegi munkatársakkal. Elvileg ide föként a fiatal kollegák voltak hivatalosak, de egyszercsak megjelent a fő főnök, meg az egyik alfőnök is. Hát így megy ez itt. Én szerencsére a másik asztalnál ültem, úgyhogy nem kellett velük interaktálódnom (lehet, hogy kezdek svédülni). Az én asztalomnál csak és kizárólag különbözö betegekkel kapcsolatos sztorikat osztottak meg, ami még úgy másfél óráig engem is leköt valamennyire, de 4 óra után már inkább kezdtem pánikrohamot kapni, hogy én nem tudok semmit és így fogok az összes ilyen problémás beteggel találkozni, úgyhogy fél 10 körül leléptem. 
Pénteken a szokásos sítúránkra autóztunk Patrikkal. Most már nagyjából csak jég volt, és mivel nem tudom, hogy kell megállni, így még több kék-zöld folttal lettem gazdagabb a kontrollált eséseimnek köszönhetöen.
Szombaton meglátogatott Hulda Stockholmból (a rég elfeledett szudáni-svéd lány), és nálam is aludt.

Hangulatkép. Parizer formába csomagolt leves. És még a mi zacskós tejünkre mondják, hogy hülyeség...

A következő héten visszatértem az ortopra, hétfön és kedden is a sürgösségin voltam, úgyhogy idegrendszerem már nem sok van. De összevarrhattam egy sebet meg csapolhattam térdet, hogy a legjobbakat említsük. Azóta reménykedem, hogy túlélték a müveletet, és még megvan a lábuk. Kaptam egy trauma-jelzést is. Ilyenkor, mint kiderült, minden szakma képviselöjének (sebész, ortopéd, mellkasi sebész, altató orvos stb) be kell csődülnie az adott szobába. Mikor már a folyosóról hallatszott a beteg ordítása, tudtam, hogy ebböl jó nem fog kisülni, úgyhogy lehívtam az értem felelős szakorvost (ja, amúgy ha nem derült volna ki, ebben a helyzetben nekem kellett volna lenni az ortopédiai szakértönek). Végül ő nézegette körbe a beteget, miközben még 15-en hajoltak fölé, én meg álltam a sarokban, mint a sült hal. Remek volt, de mit csináljak, ha senki nem mondta el, hogy ilyen helyzetben mikor és mit kell csinálnom. Így legalább már nem fog teljesen váratlanul érni, ha éjjel történik ilyen, mikor nem lesz jelen a szakorvos...



Az az igazság, hogy a fentieket még akkor írtam, mielőtt mentem Magyarországra, csak azóta nem volt időm postolni. Azóta megjártam Budapestet, igyekeztem sok mindenkivel találkozni, aztán visszajöttem, és az eddigi egyik legdurvább hetek egyikét sikerült kikapnom. Kedden este érkeztem vissza, és szerdán volt az első éjszakai ügyeletem, ami elvileg éjfélig tart, de végül hajnali fél 4-kor indultam haza, úgyhogy két óra alvás után már indulhattam is munkába. Annyira nem voltak durva betegek, csak folyamatosan jöttek, így megint nem volt időm enni. Aztán pénteken megint megnyertem egy fél ügyeletet, mert az illetékes megbetegedett. Így a délután 1 helyett 6-kor mentem haza. A fentiekből kifolyólag hétvégén nagyjából csak ültem és filmeket néztem, meg elmentem biciklizni (innen van a harmadik kép). A héten a pozitívum, hogy azt mondta a főnök, hogy csak pozitív dolgokat hallott rólam. Jövő héten két ügyeletem is lesz, kedden meg pénteken, mivel össze-vissza cserélgetett velem mindenki, nem figyeltem kellőképpen, és sikerült véletlenül ugyanarra a hétre kettőt is elcserélni.. Remek lesz..

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése