Spin off

Ha valaki nem tudná, mit jelent a cím, akkor elárulom, hogy a médiában használatos, amikor pl. egy sorozatból kiragadnak egy szereplőt és csak róla forgatnak egy másik sorozatot, vagy mint ebben az esetben a szereplő (én) áthelyeződik ideiglenesen egy ezelőtt is meglévő életterébe (haza).

Ezt a bejegyzést részben a munkából írom, gondoltam hasznosítom magam a holtidőkben, viszont értékljétek, mert ez így háromszor olyan lassú, mire a svéd billentyűzeten megtalálom a magyarnak megfelelő karaktereket.

Szóval tapasztalatok a szabadságról. Bár igazából lehet, hogy felesleges leírnom, mert tudjátok, de mielőtt Magyarországra repültem, útbaejtettem Tiqulót, aki éppen Németországban dolgozott, egészen pontosan Wuppertalban (Düsseldorf mellett). Itt találkoztunk Zsófival is, aki Magyarorszagról csatlakozott illusztris társaságunkhoz. 

Aki nem ismerné ezt a rendkívül híres német várost, annak elárulom, hogy itt található a világ legrégebbi függővasútja (Schwebebahn, 1901-ben épült) és itt élt és munkálkodott a nálunk talán kevésbé híres, de annál izgalmasabb nevű Pina Bausch tánckoreográfus. (Készült róla egy film is, nekem nagyon tetszett, úgyhogy csak ajánlani tudom). A Schwebebahn eléggé felül van reprezentálva a városban, pláne, hogy eléggé hozzájárulnak a vasállványok a város összképéhez. A hozzá kapcsolódó legenda (ami valójában csak kb. 30 éves, szóval elég nagy valószínűséggel tényleg igaz) szerint egyszer egy bébi (4 éves) elefánt utazott rajta (ne kérdezzétek, hogy mit keresett ott), de sajnos kiesett belőle és belezuhant a vasút alatti folyóba. Tuffi (a puffanás hangja után kapta a nevét) szerencsésen megúszta a dolgot mindenféle sérülés nélkül.

Az öt napból, amit Németországban töltöttünk 4-en zuhogott az eső, de így is sikerült elfogyasztani néhány német sörkülönlegességet és még Düsseldorfot is megnéztük.

A hazaút már nem ment olyan zökkenőmentesen, mivel a repülőnk Zsófival Budapestre reggel 8.45-kor indult a 60 km-re lévő Dortmundból, és mivel ezúttal mindenki elfelejtett ébresztőt beállítani, reggel 7-kor ébredtünk fel Tiqulo sikolyára :)

Végülis egy 10 perces összekészülődést követően már száguldottunk is 150-nel az autópályán, úgyhogy 7.50-re oda is értünk és még éppen becsusszanhatunk.

A német esős időt kicsit aztán túlkompenzálta a magyar 10 napos 37 fok. De legalább majd lesz mire visszaemlékezni a hosszú hideg svéd éjszakákon.

Otthonlétem alatt 3 különböző tóban fürödtem. Először a Délegyházi tavak NEM nudista részében:

Majd Szarvason a Körösben (najó, ez inkább holtág, mint folyó):

Végül pedig Füreden a Balatonban még épp a vihar előtt:

Mindezalatt utaztam vonaton, buszon, autóban, biciklin, bubin (a bérelhető pesti bicikli) és ha a felfújható cápát annak számítjuk, akkor végülis hajón is. :)

És mindeközben 10 nap alatt 5 különböző helyen aludtam, ebből egyszer otthon, ahol konstatáltam, hogy 3 hónap alatt sem gyűlik össze vastagabb porréteg, mint 2 hét alatt, úgyhogy végül le is mondtam a szobám kitakarításáról.

A Balatonról Zsófival csak egy kicsit komplikáltan értünk haza. A vihar jóvoltából természetesen dugó lett, így az eredetileg betervezett busz 3-szor annyi ideig ment, mint kellett volna, úgyhogy Almádinál inkább vonatra váltottunk. 1 perc híján lekéstük a gyorsvonatot, így maradt a sebes, ami még hosszabb úton ment, ráadásul még egy órára meg is állt, az nem derült ki, hogy miért, de hozzánk csatoltak plusz egy kocsit. Aztán később megállt még egy fél órára, akkor felsővezeték szakadás miatt, így röpke 4 óra alatt Pesten is voltunk. 

A vonatos kalandokat itt is folytattuk, amint Péterrel (aki most soros a látogatásomban itt) megérkeztünk Göteborgba. Ugyanis kiderült, hogy az Örebro felé tartó vonatra elfogyott a jegy. Mind a két darabra az nap. És még csak azt is egy darabon busszal helyettesítették. Gondoltam, mivel más választás nem maradt, bevállalósak leszünk és felszállunk rá, leszállítani már csak nem fognak, legföljebb megvetetik a vonaton a 3-szor olyan drága jegyet. A helyettesítő buszra először nem akartak felengedni, majd miután közöltem hogy márpedig mi megyünk, jó svéd szokás szerint legyintettek egyet. Úgyhogy mivel a buszon meg nem lehetett jegyet venni, ingyen utaztunk 1 órát. Aztán átszálltunk a vonatra, az ottani állomáson még mindig el volt fogyva a jegy, így kinéztem egy köztes állomást, hogy legalább valameddig legyen jegyünk, úgyhogy végül fél útig fizettük ki a dolgot és ezután senki nem érdeklődött, hogy a másik felével mi van.

"Haza"érve verőfény fogadott. Ja nem. Azóta nem láttam a napot, mióta megérkeztünk, kivéve a mai fél órát délután. Ráadásul zuhog. Bent a lakásban is, mert a zuhanycsap elromlott és folyamatosan folyik a víz, de ez úgy tűnik a főbérlőt és a lakásfenntartó szervezetet sem érdekli nagyon, akiknek küldeni kellene a vízvezetékszerelőt, mert már hétfő óta nem történt semmi (én nem fizetek külön a vízért :) ). Azt mondták, jönnek, amilyen hamar tudnak... Úgyhogy megjavítottuk házilag:

Östersund

Már lassan tényleg nem tudom magam sem követni, hogy mikor mi történik... A lényeg, hogy kedden éjfélkor újabb vendégem érkezett Eszter személyében. Innentől kezdve az átlag alvásidőm lecsökkent napi 4 órára. :) Szerdán rögtön csúcstalálkozót tartottunk nálam Eszterrel, Vandával, és Enriqo-val, az olasszal, aki korábban itt lakott Örebroban, majd elköltözött Budapestre, majd most pár napja vissza Örebroba. Én Budapesten találkoztam vele, pont a kiutazásom előtt pár héttel, és arról próbált meggyőzni, hogy Örebro milyen unalmas hely. Hát ez úgy tűnik nem igazolódott be. Sőt még ő is visszajött.

Ja igen, ugyanezen a napon, még pár órával korábban sikerült összehozni egy találkozót a rég nem látott norvég "családommal" is, akik Trondheimből éppen Stockholmba tartottak (ott lakik az egyik fiuk), és így beugrottak meglátogatni Örebroba. Ők azok, akiknél tavaly másfél hónapig laktam. Amúgy már 2009 óta ismerem őket, amikor is egyszer véletlenül náluk aludtam Észak-Norvégiából Dél felé menet, aztán eléggé megkedveltük egymást. Ők lennének:

Amíg én dolgoztam, szokás szerint vendégemet elküldtem biciklizni a tavakhoz, mert az szép. Ő is ezen a véleményen volt. Kivételesen Eszterrel nem grilleztünk, mert nem volt rá idő. Viszont csütörtökön eljutottunk egy bányatóhoz, amiről nincs kép sajnos, de higgyétek el, hogy szép volt és magas sziklákról lehetett ugrálni a vakítóan kék vízbe. Beköszöntött a svéd nyár. De komolyan. Már kezdtem megijedni, hogy az egyetlen nyári gatyámmal nem húzom ki. Aztán szerencsére (?) most már megint hideg van.

A kb. 30 fokon és az előző napi fürdésen felbuzdulva pénteken is elmentünk egy tóhoz, ráadásul autóval ketten, az mindjárt kiderül, hogy hogy jutottunk autóhoz. Péntekre kivettem egy szabadnapot, mert mivel pünkösdkor dolgozni kellett, így úgy döntöttek, hogy mindenki állami szinten kivehet helyette egy napot. Először elautóztunk a Ramsjö nevű tóhoz, mert a leírás alapján ez tűnt a legidillibnek. És tényleg. Azért a fenyőkkel övezett tó elég jól nézett ki.

Ezután beugrottunk az IKEA-ba, mert már elvonási tüneteim voltak. Ja nem. Azért mert Eszternek kellett vennie ajándékot az esküvőre (na erről is majd később).

Majd pedig felvettük Andreast (szintén Kumlában dolgozik velünk, amúgy svéd, de Budapesten tanult, ezért ismerjük korábbról), és elmentünk egy újabb tóhoz, amit a múltkor részben körbebicikliztem (Hjälmaren). Na erről sincs kép, viszont láttunk hódot benne. Nemtom ez jó jel-e vagy sem. És ha lehetséges, akkor még hidegebb volt, mint az előző tó. 

Na és akkor jöjjön a csúcspont. Eszter hivatalos volt egy esküvőre a hétvégén itt Svédországban, ahová eredetileg vonattal jutott volna el, de aztán támadt egy ötletünk, hogy tulajdonképpen mehetnénk többen is autóval. A dolog pikantériája, hogy az esküvő Östersundban volt, kb. 600 km-re Örebrotól. Eredetileg úgy volt, hogy 5-en megyünk (Vanda, Eszter, Marcus, Andreas és én), de végül a 2 fiú úgy az utolsó pillanat után visszamondta, így maradtunk 3-an. Ebből tulajdonképpen 2 embernek volt jogsija, nekem meg Eszternek, akinek 3 éve le volt járva. :)

Úgyhogy kijelenthetem, hogy sikerült abszolválnom első külföldi és nem suzukiban töltött utamat, ráadásul rekord távban. Levezettem 2 x 600 km-t két nap alatt, igaz, olykor-olykor mikor már tényleg nem bírtam, mert leragadt volna a szemem, Eszter beszállt az érvényes jogsi nélkül (de azzal vigasztalt, hogy az alkalmasságija már megvan). :) 

Úgyhogy szombaton reggel fél 6-kor indultunk kb. 2 óra alvás után, és negyed 3-ra értünk oda az esküvőre, ami fél 3-kor kezdődött. Azért szerintem egy ilyen táv után nem rossz, hogy ennyire pontosan érkezünk, mintha legalábbis a szomszédból ugrottunk volna át. 

Felmerülhet a kérdés, hogy miért tartott mindez ilyen sokáig. Hát, mert szinte mindenhol 90 volt a sebességkorlátozás (az autópályán is 110 max). És itt nem igazán lehet gyorsulni, mert mindenhol kamerák vannak. De nem úgy mint otthon, hanem itt kitesznek egy táblát, hogy most kamera következik, majd 1-2 km múlva valóban ott figyel az út szélén. Elég gyakori jelenség. Az "autópálya" pedig nem 2-3 sávos, hanem váltakozik, hogy éppen melyik forgalomnak 1, illetve melyiknek két sávos, így nem lehet hosszú távon az előzős sávban menni. Mondjuk, ha baleset van, az szerintem eléggé betesz. De azért nem olyan óriási a forgalom itt Svédországban. 

Azt már csak mellékesen jegyzem meg, hogy én nem ismertem a házasulandó párt, és csak Eszter volt meghívva a lakodalomba. Úgyhogy gyakorlatilag a templomi ceremónia után Vandával elmentünk a szállásra és bedőltünk az ágyba.

Amúgy a hely maga gyönyörű volt, engem Trondheimre emlékeztetett. Itt van Svédország 5. legnagyobb tava, aminek frappánsan Storsjö (nagy tó) nevet adták. És végre kiderült, hogy mégiscsak léteznek hegyek Svédországban!

Egyébként a szállást egy szervezeten keresztül sikerült megoldani, ahol helyiek kiadják a házukat/ lakásukat viszonylag olcsón, amikor épp nincsenek otthon. Ez is nagyon szép volt, amolyan álmaim háza, kár, hogy nagyrészt csak aludtunk benne.

És a kisautó, ami ráébresztett, hogy a suzukin túl is van élet (ja, amúgy bérelt kocsi volt)

Kisebb pihengetésünk után Vandával úgy gondoltuk, hogy lehet, hogy azért kéne enni is valamit, úgyhogy bementünk a városba, és miután már majdnem belenyugodtunk, hogy csak kebabosok vannak nyitva, sikerült találni egy elég jó helyet. Utána felvettük Esztert az esküvő helyszínéről (közben valamelyik sarkon sikerült úgy kifordulnom, hogy a rossz sávba kerültem, de még jó, hogy itt ugye sosincs nagy forgalom :). Közben konstatáltuk, hogy itt még inkább nem megy le a nap.

Éjjel fél 1 körül

Egy hosszabb alvást és reggelizést...

... követően az új otthonunkban, úgy gondoltunk, hogy sosem lehet elég későn hazaindulni, úgyhogy még bőven van idő meglátogatni egy közelben fekvő szigetet, és akkor elég, ha délután 3-kor indulunk haza. Rosszabb esetben 4-kor. A valóságban pedig fél 6-kor. Így sikerült ismét éjjel 2-re hazaérni. Viszont a szigetet tényleg bűn lett volna kihagyni:

Azok ottan mi vagyunk!