Östersund

Már lassan tényleg nem tudom magam sem követni, hogy mikor mi történik... A lényeg, hogy kedden éjfélkor újabb vendégem érkezett Eszter személyében. Innentől kezdve az átlag alvásidőm lecsökkent napi 4 órára. :) Szerdán rögtön csúcstalálkozót tartottunk nálam Eszterrel, Vandával, és Enriqo-val, az olasszal, aki korábban itt lakott Örebroban, majd elköltözött Budapestre, majd most pár napja vissza Örebroba. Én Budapesten találkoztam vele, pont a kiutazásom előtt pár héttel, és arról próbált meggyőzni, hogy Örebro milyen unalmas hely. Hát ez úgy tűnik nem igazolódott be. Sőt még ő is visszajött.

Ja igen, ugyanezen a napon, még pár órával korábban sikerült összehozni egy találkozót a rég nem látott norvég "családommal" is, akik Trondheimből éppen Stockholmba tartottak (ott lakik az egyik fiuk), és így beugrottak meglátogatni Örebroba. Ők azok, akiknél tavaly másfél hónapig laktam. Amúgy már 2009 óta ismerem őket, amikor is egyszer véletlenül náluk aludtam Észak-Norvégiából Dél felé menet, aztán eléggé megkedveltük egymást. Ők lennének:

Amíg én dolgoztam, szokás szerint vendégemet elküldtem biciklizni a tavakhoz, mert az szép. Ő is ezen a véleményen volt. Kivételesen Eszterrel nem grilleztünk, mert nem volt rá idő. Viszont csütörtökön eljutottunk egy bányatóhoz, amiről nincs kép sajnos, de higgyétek el, hogy szép volt és magas sziklákról lehetett ugrálni a vakítóan kék vízbe. Beköszöntött a svéd nyár. De komolyan. Már kezdtem megijedni, hogy az egyetlen nyári gatyámmal nem húzom ki. Aztán szerencsére (?) most már megint hideg van.

A kb. 30 fokon és az előző napi fürdésen felbuzdulva pénteken is elmentünk egy tóhoz, ráadásul autóval ketten, az mindjárt kiderül, hogy hogy jutottunk autóhoz. Péntekre kivettem egy szabadnapot, mert mivel pünkösdkor dolgozni kellett, így úgy döntöttek, hogy mindenki állami szinten kivehet helyette egy napot. Először elautóztunk a Ramsjö nevű tóhoz, mert a leírás alapján ez tűnt a legidillibnek. És tényleg. Azért a fenyőkkel övezett tó elég jól nézett ki.

Ezután beugrottunk az IKEA-ba, mert már elvonási tüneteim voltak. Ja nem. Azért mert Eszternek kellett vennie ajándékot az esküvőre (na erről is majd később).

Majd pedig felvettük Andreast (szintén Kumlában dolgozik velünk, amúgy svéd, de Budapesten tanult, ezért ismerjük korábbról), és elmentünk egy újabb tóhoz, amit a múltkor részben körbebicikliztem (Hjälmaren). Na erről sincs kép, viszont láttunk hódot benne. Nemtom ez jó jel-e vagy sem. És ha lehetséges, akkor még hidegebb volt, mint az előző tó. 

Na és akkor jöjjön a csúcspont. Eszter hivatalos volt egy esküvőre a hétvégén itt Svédországban, ahová eredetileg vonattal jutott volna el, de aztán támadt egy ötletünk, hogy tulajdonképpen mehetnénk többen is autóval. A dolog pikantériája, hogy az esküvő Östersundban volt, kb. 600 km-re Örebrotól. Eredetileg úgy volt, hogy 5-en megyünk (Vanda, Eszter, Marcus, Andreas és én), de végül a 2 fiú úgy az utolsó pillanat után visszamondta, így maradtunk 3-an. Ebből tulajdonképpen 2 embernek volt jogsija, nekem meg Eszternek, akinek 3 éve le volt járva. :)

Úgyhogy kijelenthetem, hogy sikerült abszolválnom első külföldi és nem suzukiban töltött utamat, ráadásul rekord távban. Levezettem 2 x 600 km-t két nap alatt, igaz, olykor-olykor mikor már tényleg nem bírtam, mert leragadt volna a szemem, Eszter beszállt az érvényes jogsi nélkül (de azzal vigasztalt, hogy az alkalmasságija már megvan). :) 

Úgyhogy szombaton reggel fél 6-kor indultunk kb. 2 óra alvás után, és negyed 3-ra értünk oda az esküvőre, ami fél 3-kor kezdődött. Azért szerintem egy ilyen táv után nem rossz, hogy ennyire pontosan érkezünk, mintha legalábbis a szomszédból ugrottunk volna át. 

Felmerülhet a kérdés, hogy miért tartott mindez ilyen sokáig. Hát, mert szinte mindenhol 90 volt a sebességkorlátozás (az autópályán is 110 max). És itt nem igazán lehet gyorsulni, mert mindenhol kamerák vannak. De nem úgy mint otthon, hanem itt kitesznek egy táblát, hogy most kamera következik, majd 1-2 km múlva valóban ott figyel az út szélén. Elég gyakori jelenség. Az "autópálya" pedig nem 2-3 sávos, hanem váltakozik, hogy éppen melyik forgalomnak 1, illetve melyiknek két sávos, így nem lehet hosszú távon az előzős sávban menni. Mondjuk, ha baleset van, az szerintem eléggé betesz. De azért nem olyan óriási a forgalom itt Svédországban. 

Azt már csak mellékesen jegyzem meg, hogy én nem ismertem a házasulandó párt, és csak Eszter volt meghívva a lakodalomba. Úgyhogy gyakorlatilag a templomi ceremónia után Vandával elmentünk a szállásra és bedőltünk az ágyba.

Amúgy a hely maga gyönyörű volt, engem Trondheimre emlékeztetett. Itt van Svédország 5. legnagyobb tava, aminek frappánsan Storsjö (nagy tó) nevet adták. És végre kiderült, hogy mégiscsak léteznek hegyek Svédországban!

Egyébként a szállást egy szervezeten keresztül sikerült megoldani, ahol helyiek kiadják a házukat/ lakásukat viszonylag olcsón, amikor épp nincsenek otthon. Ez is nagyon szép volt, amolyan álmaim háza, kár, hogy nagyrészt csak aludtunk benne.

És a kisautó, ami ráébresztett, hogy a suzukin túl is van élet (ja, amúgy bérelt kocsi volt)

Kisebb pihengetésünk után Vandával úgy gondoltuk, hogy lehet, hogy azért kéne enni is valamit, úgyhogy bementünk a városba, és miután már majdnem belenyugodtunk, hogy csak kebabosok vannak nyitva, sikerült találni egy elég jó helyet. Utána felvettük Esztert az esküvő helyszínéről (közben valamelyik sarkon sikerült úgy kifordulnom, hogy a rossz sávba kerültem, de még jó, hogy itt ugye sosincs nagy forgalom :). Közben konstatáltuk, hogy itt még inkább nem megy le a nap.

Éjjel fél 1 körül

Egy hosszabb alvást és reggelizést...

... követően az új otthonunkban, úgy gondoltunk, hogy sosem lehet elég későn hazaindulni, úgyhogy még bőven van idő meglátogatni egy közelben fekvő szigetet, és akkor elég, ha délután 3-kor indulunk haza. Rosszabb esetben 4-kor. A valóságban pedig fél 6-kor. Így sikerült ismét éjjel 2-re hazaérni. Viszont a szigetet tényleg bűn lett volna kihagyni:

Azok ottan mi vagyunk!