Broddetorp

Az előző hétvégét ugye annyira nem kell részletezni, mert nagyjából tudjátok, hogy házon kívül voltam. Így most egy Svédországról szóló blogba nem is tudom, mennyire etikus Magyarországról írni. :) Azért annyit mindenképpen, hogy nagyon köszi mindenkinek, akivel találkozhattam (vagy beszélhettem telefonon), és bocsi azoktól, akikkel ez idő hiányában nem annyira sikerült. A nagypapámat sikerült annyira meglepnem a be nem jelentett látogatásommal, hogy - mint utóbbi híresztelésekből értesülvén - majdnem szívinfarktust kapott, mikor meglátott. Nem gondoltam volna, hogy egy szűk 4 napba ennyi minden belefér. Sőt még egy random szülinapi party is! Úgyhogy köszi Maris, hogy épp szülinapod volt! :) Az időjárásnak is szeretném megköszönni, hogy meggondolta magát, és nem váltotta be ígéreteit, miszerint hazajövetelem alatt végig esni szándékozik.

Ezek után persze, hogy sikerült még egy kis honvágyat is összeszedni mostanra... 

Buda a lényeg, a többi nem számít! :D

A mostani hétvégén visszamentem keresztény és egyben svéd pályafutásom kezdeti színhelyére, Broddetorpba. 2 éve voltam itt először Vandával, amit eléggé ad hoc módon sikerült összehozni. Csak úgy megkérdezte, nem szeretnék-e menni vele egy hét múlva egy ilyen svéd medikus keresztény konferenciára. Hát mentem. :) (Akit bővebben érdekel a sztori, olvassa el a blog legelső bejegyzését, vagy kérdezzen :)

Aztán voltam itt tavaly is, akkor leginkább abból a célból, hogy leteszteljem, még mindig tetszik-e Svédország, ha kijönnék ide dolgozni. Idén meg már innen mentünk. Valahogy Broddetorpba menni olyan, mintha megállt volna az idő, vagy mintha visszamennék 2 évvel ezelőttbe. Mindig kb. ugyanazok az emberek jönnek, ugyanaz a forgatókönyv, ugyanaz a helyszín, ugyanaz a kaja, csak egyre szervezetlenebb. :D Még a lekonyult-fülű macska is mindig ugyanaz, aki mindig csak és kizárólag vasárnap jelenik meg a ház előtt (ez már csak egy szent macska). Kíváncsi vagyok az év további részében vajon mit csinál.

Most annyiban is különleges volt, hogy Vanda azóta vezetőségi tag lett, és még ő is tartott előadást.

Azóta Vandával szállóigévé vált a "svéd taco", amit itt ettünk először. 2 nap alatt gyakorlatilag 3 alkalommal. Én nem értem, hogy miért ennyire megszállottak a taco iránt. Ráadásul idén abban a megtiszteltetésben volt részem, hogy én is részt vehettem az elkészítésében. Miközben azt a közel 10 kiló darálthúst kevergettem egy lábosban arra gondoltam, hogy megértem a vegetáriánusokat. 

A taco-hatás

Szombat este pedig mindig egy játékos este van, amolyan svéd módra. Ez magyaroknak elég nagy kulturális sokk szerintem. De aki már látott svéd/norvég filmet, annak talán kevésbé. Ennek keretében a szervező csapat kitalál pár elképesztő játékot, amit a csapatokba rendeződött résztvevőknek kell végrehajtani. Sajnos nem írtam le az előző évek feladatait, pedig érdemes lett volna. Az idei repertoár csúcspontjai következnek. Hány gumicukor-kisautót tudsz felragasztani a társad arcára 5 perc alatt, miután egyenként benyálaztad őket? Demonstráció:

Aztán egy 1 méteres cérnára kötött gumicukrot kellett a cérna végét a szájadban tartva nyelvvel feltekerni, hogy a gumicukor eljusson a szádig. 

Majd, amire engem delegált a csapatom (leszögezném, hogy sosem tudtuk előre, hogy mire vállalkozunk), az az volt, hogy az elszopogatott, majd orrlyukba helyezett gumicukrot minél messzebbre kellett eljuttatni egy helyből kifújva. Ezt az emelkedett pillanatot Vanda meg is örökítette videoban, de ezt most nem közölném itt. Állítólag a svéd gyerekek ezeket játsszák szervezett keretek között az óvodában. Ezek után nem csodálkozom már semmin..

Most lehet, hogy nem úgy tűnik, de egyébként jó volt, és csináltunk értelmes dolgokat is. :)

Ebben aludtunk, ettünk meg ilyesmi

Közben Kumla fronton is fokozódik a helyzet. Kiderült, hogy októberben Ahmeddel a pszichiátrián kezdünk. Azaz csak október 19-én, úgyhogy az utolsó két hétre helyhiány miatt ismét száműznek minket a Vårdcentral másik részlegére, Fylstára, ahol már nyáron eltöltöttem két hetet és hát nem volt jó (nem annyira kedvesek a kollégák ott, és bonyolultabbak a betegek). De ami a legrosszabb, hogy ott NINCS MENZA, tehát megint főznöm kell. :'((.

Azt még továbbra sem tudják, hogy a pszichiátria után mi lesz, kaptam múlt héten egy emailt, hogy utána belgyógyászat lesz Örebroban, majd ehhez képest kaptam egy jó távoli sebészet klinikától egy emailt, amiben minden bevezetés nélkül leírták, hogy mikor fogok ott ügyelni. Még karácsonykor is. Nagyon remélem, hogy tévedés volt.

A tarisznyarák esete a teamécsessel

Múlt héten azt hittem, lesz egy unalmas hétvégém. Vanda sem volt itthon, meg amúgy is esett az eső, így mindenféle biciklizésnek befellegzett. Aztán pont mikor azon gondolkodtam szombaton, hogy úgy megnéznék a filmet (de jajj nincs tévém, meg DVD-lejátszóm se és letölteni meg olyan macerás), valaki egyszer csak meghívott egy házimozizásra. Ez olyan facebook-os meghívás volt, tehát aki mondja, hogy megy, sem biztos, hogy tényleg megy. Mivel az esemény kb. két utcányira volt tőlem, úgy gondoltam, ezt még esőben is bevállalom. Egy itt tanuló diák szervezte a dolgot "új arcoknak a városban". A két szintes lakásban (laktak benne legalább 4-en) összegyűltünk kb. 50-en. Elég népszerű lett a dolog. Természetesen aki meghívott, az nem volt ott, így maradt az 50 megismerni való, kizárólag svéd egyén. De nem baj, mert így mikor beszélgetésbe elegyedtem valakivel, legalább mindig volt téma, mivel én voltam az "egzotikus magyar". A film amúgy borzalmas volt, pedig nem is skandináv volt (amik általában borzalmasak), hanem brit. Még pattogatott kukoricával is készültek a fiúk, ilyen konstrukcióban:

Konkrétan egy plafonról lelógó hullahoppkarikára (?) erősített ágyneműhuzatba csomagolták a táplálékot, aminek az egyik csücskéből lehetett adagolni, ami egy ilyen kis műanyag zacskólezáró alkalmatossággal volt lezárva

Másnap elmentem a templomba, ahol épp arról beszélt egy svéd nő, aki általában Irakban önkénteskedik, hogy mennyire szörnyen bánnak ezek a magyarok a menekültekkel. Közben találkoztam ugyanitt Hulda-val, aki félig svéd, félig szudáni, Jordániában nőtt fel, viszont a szülei Egyiptomban vannak (ugye mennyire követhető). Őt Vanda révén már korábbról ismertem. Szóval Hulda összeismertetett egy házaspárral még a ott az alkalom után, akik meg Nepálban szoktak missziózni, én meg mondtam, hogy húú, oda mindig elszerettem volna menni. Lehet, hogy ezzel bevágódtam vagy mi, mert később, mikor már ők elmentek, mi meg Huldával még ottmaradtunk a templomban, egyszer csak kapott egy SMS-t az említett házaspártól, hogy nincs-e kedve velük ebédelni, és hozzon el engem is. Hát így esett, hogy svéd létem alatt már másodszor ebédeltem egy tök ismeretlen család házában. Slusszpoénként mikor megérkeztünk, konstatáltam, hogy meghívták az imént még a templomban magyarok ellen kampányoló nénit is. Gondoltam, ez így vicces lesz. Mikor megkérdezte, honnan jöttem, mondom Magyarország, és aztán majdnem kapásból elkezdtem mentegetőzni, de aztán mégsem tettem, mikor jobban átgondoltam a dolgot.

Elég jól eleszegettünk és beszélgettünk olyan fél 3-tól fél 6-ig. A házaspár férfi tagja egy már-már nyugdíjas svéd orvos volt, a nő pedig egy észak-ír gyógytornász. Így gyakorlatilag mondatonként váltottunk angol és svéd közt, mert a nő mindig angolul szólalt meg. 

Az ebédhez még a tányérokat is megmelegítették, én ehhez nem vagyok hozzászokva. A fagyi, mint desszert közben pedig még a nő mentegetőzött, hogy nem házi készítésű. Szóval ismét gyarapodott a skandináv nyugdíjas barátaim száma. :)

A menekült vonalon maradva, hétfőn elmentünk egy hokimeccsre, amit jótékonysági alapon szerveztek a - többek közt az éppen Magyarországon állomásozó - menekültek támogatására. Azért elég szürreális. És valamelyik nap kezembe került egy helyi Metro újság, amit teljes egészében a menekültkérdésnek szántak. Arról szól, hogy Svédország határtalan empátiával fogad mindenkit különböző emberek egybehangzó véleménye szerint. Hát ők kicsit másképp gondolkodnak.

Az elmúlt 3 napon egyébként gyarapodtunk ismét egy magyar vendéggel. Ezúttal inkább Vanda, mint én. Az illető szintén a Sote-n tanult velünk és azt tervezi, hogy szintén idejön dolgozni. Előbb-utóbb tényleg magyar Vårdcentral lesz. :)

Időközben ilyen gyöngyszemekre bukkantam a helyi boltban:

Hát RÁKell gyújtani, hahaha

A fenti két gyöngyszem egy nagyobb, hasonlóan rákos témájú kollekció része volt, épp le voltak árazva (nem vettem meg). Gondoltam, létezik valami "rák-ünnepély" itt (amiről úgy tűnik sajnos lemaradtam, különben nem lettek volna leárazva), úgyhogy gyorsan utánanéztem a dolognak, és ezt találtam.

Közben eredményhirdetést is be kell jelentenem. Hónapokig kísérleteztem, hogy a konyhaasztalon hagyott alma, mandarin és citrom közül vajon melyik húzza a legtovább. Időszakosan a csapathoz csatlakozott két kiwi és egy banán is, de ők hamar feladták a küzdelmet. Csalódást kell okoznom, de végül meguntam a dolgot, és kidobtam mindet, pedig kívülről mindegyik ugyanúgy nézett ki, mint újkorában. A kísérlet tanulsága: Svédországban csak bizonyos gyümölcsök rohadnak. Szemben a kenyérrel, ami jó esetben kb. 3 napig életképes.

Norge - újra "otthon"

Najó, annyira azért nem haza, de majdnem. Végül is még mindig Norvégiát tekintettem a második otthonomnak, hiába élek most éppen Svédországban. Viszont fordulóponthoz érkeztem, mert a napokban átvette Svédország a vezetést és kiérdemelte "az ország, ahol eddig a leghosszabb időt töltöttem egyhuzamban" címet. Bár ha azt nézzük akkor összefüggően még mindig Norvégia vezet, mert onnan 5 hónap alatt egyszer sem mentem el. Sőt, összességében, az életem folyamán is eddig ott töltöttem a legtöbb időt. 

Háttérben az ominózus tó

Ennek örömére (meg amúgy is) kitaláltam múlt héten, hogy megnézem Oslo-t. Végül is nincs olyan messze, és ez a legközelebbi elérhető pontja Norvégiának innen nézve. Ezt úgy a hétvége előtt pár nappal találtam ki, szerdán már meg is vettem péntekre a buszjegyet. Az eredeti tervem az volt, hogy majd egy erdei kunyhóban alszom, de aztán ezt a tervet feladtam, mert messze voltak a kunyhók a várostól, és amúgy is kicsit rizikós volt, hogy egyáltalán nyitva lesznek-e. Úgyhogy inkább írtam csütörtök este (jobb később, mint soha) egy gimiből ismert évfolyamtársamnak, aki Osloban lakik, hogy esetleg aludhatnék-e nála. Zitával nem igazán beszéltem a gimi óta, meg mondjuk előtte se nagyon, de különben jó fej, szeret utazni, szóval mi kell még. És még volt olyan kedves, hogy igent is mondott a felhívásomra. 

Erdei vízesés, amit egészen véletlenül találtam, mikor már épp visszafordultam volna

A busz péntek éjjel 1-kor indult Örebroból. Gondoltam, tuti egyedül leszek rajta, mert nincs még egy ilyen idióta, aki éjjel 1-kor elindul bárhonnan is. De van! Sőt! A busz félig volt emberekkel, de az hagyján, mert még ismerőssel is találkoztam az olasz srác személyében, aki még nálam is furcsább megoldással Oslon keresztül ment Göteborgba. Nem kell hozzá nagy földrajz ismeret, hogy ez kb. olyan 8 órás kitérő. De állítólag így olcsóbb volt és jobb időben volt neki. Hát mindent én sem érthetek. A buszon kockává fagytam kabátban... És persze aludni sem tudtam. 

Különben vicces dolog reggel 6-ra megérkezni egy városba. A városba, aminek a repterén (általában éjjel csöveztem ott) eddig több időt töltöttem, mint magában a városban. Épp azt beszéltük Enriqo-val , hogy ilyenkor csak és kizárólag furcsa emberek járkálnak a pályaudvarok környékén. Hát valóban. Aztán "reggeli" után fél 7-kor búcsút vettünk egymástól, én meg elindultam megkeresni a norvég erdőt (ajánlom aláfestőzenének: Beatles: Norwegian Wood). Még korábban egy facebook csoportban érdeklődtem túraútvonalakról. Metrózni kellett egy fél órát, aztán természetesen a túra kezdőpontján nem találtam meg, de úgy elindultam valamerre, amit jónak gondoltam. Hát egy ideig működött is, az első tavat meg is találtam, utána jöttek a gondok, mert eltűnt a turista ösvény. Úgyhogy innentől a fák közt összeszedtem az összes pókhálót, természetesen közben sehol egy ember. Voltak kicsit meredek sziklafalak, ahol kb. a fának nekitámaszkodva tudtam csak felmászni. Ez a Nøklevann nevű tó környékén történt, ha valaki utána szeretne nézni. Aztán úgy egy óra múltán csodák csodájára felbukkant egy ösvény. Itt már az emberek is megjelentek, tipikus norvég stílusban babakocsival futó (!) férfiak (!). No vicc, ez komoly. 

Ugyanaz a vízesés, amit az előző képen takarok

Azt gondolná az ember, hogy visszafelé már egyszerű lesz. Hát nem! Ugyanúgy eltévedtem, mint odafelé, és a jelölőtáblák is összevissza jeleztek mindent. Ráadásul normális térképem sem volt. Ember sehol. Megállni és enni nem mertem, mert féltem, hogy akkor soha nem fogok kiérni az erdőből. Gondoltam, ha sikerül megtalálnom az első tavat, akkor nyert ügyem van. Ja, csak rengeteg tó volt... Aztán egy ponton végül csak megkérdeztem egy nőt, aki végre szembejött velem, hogy merre. Ő 5 percig magyarázta térképen, hogy merre menjek. Mint utóbb kiderült ez kb. 10 méterre az ösvény kezdetétől történt, úgyhogy ha még megyek 10 métert előre, akkor magamtól is kitalálok. 

Ennek örömére megfürödtem az éppen ott lévő tóban, ami hidegebb volt, mint bármelyik eddigi svéd tó. Összességében majdnem 5 órát sétáltam egyhuzamban, de nagyon élveztem!

Majd visszabuszoztam Osloba, és kerestem valami kaját, végül valami keleti dolog lett belőle, amit alig bírtam megenni, mert lángokat okádtam tőle. 

Ezután találkoztam Zitával, aki eredetileg vegyész, de e helyett inkább elment Oslóba világot látni és most egy hotel recepcióján dolgozik, amit nagyon élvez. Oslo "hippi negyedében" lakik, körbe is vezetett a környéken, nagyon szép rész, ha egyszer ideköltöznék, tuti itt keresnék lakást. Amúgy a hippi negyed leghippibb része erősen a koppenhágai Christiania drognegyedre emlékeztetett, csak kicsiben és jóval visszafogottabban.

Na ő a Zita :)

Ezután ismét elváltunk és én még tettem egy kört a helyi "bkv" hajóval, ami egy óra alatt kivitt 5 különböző szigetre az Oslo fjordban. Innen nézhettem a naplementét. Aztán visszavillamosoztam Zita lakásához olyan este 10 körül, ahonnan ő meg elment, mert hivatalos volt egy esküvői buliba, így enyém volt a lakás (meg a magyar lakótársáé). 

Oslo kikötő

Azt hiszem, elég jól aludtam, mert mikor felébredtem, meglepődtem, hogy hol vagyok. Vasárnap nem sok mindent csináltam, mert délután egykor indult vissza a busz. Leadtam a kulcsot Zitának (ő a hotelben aludt, mert vasárnap reggeltől dolgozott), aztán bóklásztam egy kicsit, konstatáltam, hogy elfelejtettem a svéd jólétben, hogy Norvégiában is vasárnapi zárvatartás van. Benéztem egy helyi templomba, ahol kb. csak fél órát töltöttem, mert aztán menni kellett, de még a busz felé rohanva 10 perc alatt megtekintettem Munch: A sikoly c. képét, ami az ottani Nemzeti Gallériában van kiállítva.

Arról a képről van szó, amit a szőke lány mögött álló szürkésbarna pólós fiatalember takar. Na, megvan? :)

Gondoltam, ezt nem hagyom ki, ha már vasárnap úgyis ingyenes a belépő. Ez kb. olyan lehet, mint a Mona Lisa Párizsban, csak kicsit nagyobb méretben, de kb. ugyanannyi ember állja körül. A képnek elég kalandos sorsa volt, többször el- és visszalopták. Lehet, hogy én vagyok az az ember, aki a legkevesebb időt töltötte a múzeumban. :) A belépésnél kérdezték, hogy honnan jöttem, itt kicsit elbizonytalanodtam, de aztán a nő végül elkönyvelt svédnek.

A hazafelé út már kevésbé volt kalandos, az út első 10 percében elaludtam...

Oslo fjord

Mindez amit leírtam, másfél nap alatt történt. A Norvégiában levés olyan eufórikusan hatott rám, hogy azóta folyamatosan norvég zenéket hallgatok. Most nem akarok nagyon csöpögős dolgokat írni, de egyszerűen fantasztikus egy hely. :D És végre hallhattam egy kis norvégot is, ami úgy hangzik, mint a svéd énekelve. Viszont kissé csalódottan konstatáltam, hogy lehet, hogy most már (vagy most épp?) jobban megértem a svédet, mint a norvégot. Bár végül is logikus, ha már 5 hónapja itt élek. :)