Norge - újra "otthon"

Najó, annyira azért nem haza, de majdnem. Végül is még mindig Norvégiát tekintettem a második otthonomnak, hiába élek most éppen Svédországban. Viszont fordulóponthoz érkeztem, mert a napokban átvette Svédország a vezetést és kiérdemelte "az ország, ahol eddig a leghosszabb időt töltöttem egyhuzamban" címet. Bár ha azt nézzük akkor összefüggően még mindig Norvégia vezet, mert onnan 5 hónap alatt egyszer sem mentem el. Sőt, összességében, az életem folyamán is eddig ott töltöttem a legtöbb időt. 

Háttérben az ominózus tó

Ennek örömére (meg amúgy is) kitaláltam múlt héten, hogy megnézem Oslo-t. Végül is nincs olyan messze, és ez a legközelebbi elérhető pontja Norvégiának innen nézve. Ezt úgy a hétvége előtt pár nappal találtam ki, szerdán már meg is vettem péntekre a buszjegyet. Az eredeti tervem az volt, hogy majd egy erdei kunyhóban alszom, de aztán ezt a tervet feladtam, mert messze voltak a kunyhók a várostól, és amúgy is kicsit rizikós volt, hogy egyáltalán nyitva lesznek-e. Úgyhogy inkább írtam csütörtök este (jobb később, mint soha) egy gimiből ismert évfolyamtársamnak, aki Osloban lakik, hogy esetleg aludhatnék-e nála. Zitával nem igazán beszéltem a gimi óta, meg mondjuk előtte se nagyon, de különben jó fej, szeret utazni, szóval mi kell még. És még volt olyan kedves, hogy igent is mondott a felhívásomra. 

Erdei vízesés, amit egészen véletlenül találtam, mikor már épp visszafordultam volna

A busz péntek éjjel 1-kor indult Örebroból. Gondoltam, tuti egyedül leszek rajta, mert nincs még egy ilyen idióta, aki éjjel 1-kor elindul bárhonnan is. De van! Sőt! A busz félig volt emberekkel, de az hagyján, mert még ismerőssel is találkoztam az olasz srác személyében, aki még nálam is furcsább megoldással Oslon keresztül ment Göteborgba. Nem kell hozzá nagy földrajz ismeret, hogy ez kb. olyan 8 órás kitérő. De állítólag így olcsóbb volt és jobb időben volt neki. Hát mindent én sem érthetek. A buszon kockává fagytam kabátban... És persze aludni sem tudtam. 

Különben vicces dolog reggel 6-ra megérkezni egy városba. A városba, aminek a repterén (általában éjjel csöveztem ott) eddig több időt töltöttem, mint magában a városban. Épp azt beszéltük Enriqo-val , hogy ilyenkor csak és kizárólag furcsa emberek járkálnak a pályaudvarok környékén. Hát valóban. Aztán "reggeli" után fél 7-kor búcsút vettünk egymástól, én meg elindultam megkeresni a norvég erdőt (ajánlom aláfestőzenének: Beatles: Norwegian Wood). Még korábban egy facebook csoportban érdeklődtem túraútvonalakról. Metrózni kellett egy fél órát, aztán természetesen a túra kezdőpontján nem találtam meg, de úgy elindultam valamerre, amit jónak gondoltam. Hát egy ideig működött is, az első tavat meg is találtam, utána jöttek a gondok, mert eltűnt a turista ösvény. Úgyhogy innentől a fák közt összeszedtem az összes pókhálót, természetesen közben sehol egy ember. Voltak kicsit meredek sziklafalak, ahol kb. a fának nekitámaszkodva tudtam csak felmászni. Ez a Nøklevann nevű tó környékén történt, ha valaki utána szeretne nézni. Aztán úgy egy óra múltán csodák csodájára felbukkant egy ösvény. Itt már az emberek is megjelentek, tipikus norvég stílusban babakocsival futó (!) férfiak (!). No vicc, ez komoly. 

Ugyanaz a vízesés, amit az előző képen takarok

Azt gondolná az ember, hogy visszafelé már egyszerű lesz. Hát nem! Ugyanúgy eltévedtem, mint odafelé, és a jelölőtáblák is összevissza jeleztek mindent. Ráadásul normális térképem sem volt. Ember sehol. Megállni és enni nem mertem, mert féltem, hogy akkor soha nem fogok kiérni az erdőből. Gondoltam, ha sikerül megtalálnom az első tavat, akkor nyert ügyem van. Ja, csak rengeteg tó volt... Aztán egy ponton végül csak megkérdeztem egy nőt, aki végre szembejött velem, hogy merre. Ő 5 percig magyarázta térképen, hogy merre menjek. Mint utóbb kiderült ez kb. 10 méterre az ösvény kezdetétől történt, úgyhogy ha még megyek 10 métert előre, akkor magamtól is kitalálok. 

Ennek örömére megfürödtem az éppen ott lévő tóban, ami hidegebb volt, mint bármelyik eddigi svéd tó. Összességében majdnem 5 órát sétáltam egyhuzamban, de nagyon élveztem!

Majd visszabuszoztam Osloba, és kerestem valami kaját, végül valami keleti dolog lett belőle, amit alig bírtam megenni, mert lángokat okádtam tőle. 

Ezután találkoztam Zitával, aki eredetileg vegyész, de e helyett inkább elment Oslóba világot látni és most egy hotel recepcióján dolgozik, amit nagyon élvez. Oslo "hippi negyedében" lakik, körbe is vezetett a környéken, nagyon szép rész, ha egyszer ideköltöznék, tuti itt keresnék lakást. Amúgy a hippi negyed leghippibb része erősen a koppenhágai Christiania drognegyedre emlékeztetett, csak kicsiben és jóval visszafogottabban.

Na ő a Zita :)

Ezután ismét elváltunk és én még tettem egy kört a helyi "bkv" hajóval, ami egy óra alatt kivitt 5 különböző szigetre az Oslo fjordban. Innen nézhettem a naplementét. Aztán visszavillamosoztam Zita lakásához olyan este 10 körül, ahonnan ő meg elment, mert hivatalos volt egy esküvői buliba, így enyém volt a lakás (meg a magyar lakótársáé). 

Oslo kikötő

Azt hiszem, elég jól aludtam, mert mikor felébredtem, meglepődtem, hogy hol vagyok. Vasárnap nem sok mindent csináltam, mert délután egykor indult vissza a busz. Leadtam a kulcsot Zitának (ő a hotelben aludt, mert vasárnap reggeltől dolgozott), aztán bóklásztam egy kicsit, konstatáltam, hogy elfelejtettem a svéd jólétben, hogy Norvégiában is vasárnapi zárvatartás van. Benéztem egy helyi templomba, ahol kb. csak fél órát töltöttem, mert aztán menni kellett, de még a busz felé rohanva 10 perc alatt megtekintettem Munch: A sikoly c. képét, ami az ottani Nemzeti Gallériában van kiállítva.

Arról a képről van szó, amit a szőke lány mögött álló szürkésbarna pólós fiatalember takar. Na, megvan? :)

Gondoltam, ezt nem hagyom ki, ha már vasárnap úgyis ingyenes a belépő. Ez kb. olyan lehet, mint a Mona Lisa Párizsban, csak kicsit nagyobb méretben, de kb. ugyanannyi ember állja körül. A képnek elég kalandos sorsa volt, többször el- és visszalopták. Lehet, hogy én vagyok az az ember, aki a legkevesebb időt töltötte a múzeumban. :) A belépésnél kérdezték, hogy honnan jöttem, itt kicsit elbizonytalanodtam, de aztán a nő végül elkönyvelt svédnek.

A hazafelé út már kevésbé volt kalandos, az út első 10 percében elaludtam...

Oslo fjord

Mindez amit leírtam, másfél nap alatt történt. A Norvégiában levés olyan eufórikusan hatott rám, hogy azóta folyamatosan norvég zenéket hallgatok. Most nem akarok nagyon csöpögős dolgokat írni, de egyszerűen fantasztikus egy hely. :D És végre hallhattam egy kis norvégot is, ami úgy hangzik, mint a svéd énekelve. Viszont kissé csalódottan konstatáltam, hogy lehet, hogy most már (vagy most épp?) jobban megértem a svédet, mint a norvégot. Bár végül is logikus, ha már 5 hónapja itt élek. :)