A tarisznyarák esete a teamécsessel

Múlt héten azt hittem, lesz egy unalmas hétvégém. Vanda sem volt itthon, meg amúgy is esett az eső, így mindenféle biciklizésnek befellegzett. Aztán pont mikor azon gondolkodtam szombaton, hogy úgy megnéznék a filmet (de jajj nincs tévém, meg DVD-lejátszóm se és letölteni meg olyan macerás), valaki egyszer csak meghívott egy házimozizásra. Ez olyan facebook-os meghívás volt, tehát aki mondja, hogy megy, sem biztos, hogy tényleg megy. Mivel az esemény kb. két utcányira volt tőlem, úgy gondoltam, ezt még esőben is bevállalom. Egy itt tanuló diák szervezte a dolgot "új arcoknak a városban". A két szintes lakásban (laktak benne legalább 4-en) összegyűltünk kb. 50-en. Elég népszerű lett a dolog. Természetesen aki meghívott, az nem volt ott, így maradt az 50 megismerni való, kizárólag svéd egyén. De nem baj, mert így mikor beszélgetésbe elegyedtem valakivel, legalább mindig volt téma, mivel én voltam az "egzotikus magyar". A film amúgy borzalmas volt, pedig nem is skandináv volt (amik általában borzalmasak), hanem brit. Még pattogatott kukoricával is készültek a fiúk, ilyen konstrukcióban:

Konkrétan egy plafonról lelógó hullahoppkarikára (?) erősített ágyneműhuzatba csomagolták a táplálékot, aminek az egyik csücskéből lehetett adagolni, ami egy ilyen kis műanyag zacskólezáró alkalmatossággal volt lezárva

Másnap elmentem a templomba, ahol épp arról beszélt egy svéd nő, aki általában Irakban önkénteskedik, hogy mennyire szörnyen bánnak ezek a magyarok a menekültekkel. Közben találkoztam ugyanitt Hulda-val, aki félig svéd, félig szudáni, Jordániában nőtt fel, viszont a szülei Egyiptomban vannak (ugye mennyire követhető). Őt Vanda révén már korábbról ismertem. Szóval Hulda összeismertetett egy házaspárral még a ott az alkalom után, akik meg Nepálban szoktak missziózni, én meg mondtam, hogy húú, oda mindig elszerettem volna menni. Lehet, hogy ezzel bevágódtam vagy mi, mert később, mikor már ők elmentek, mi meg Huldával még ottmaradtunk a templomban, egyszer csak kapott egy SMS-t az említett házaspártól, hogy nincs-e kedve velük ebédelni, és hozzon el engem is. Hát így esett, hogy svéd létem alatt már másodszor ebédeltem egy tök ismeretlen család házában. Slusszpoénként mikor megérkeztünk, konstatáltam, hogy meghívták az imént még a templomban magyarok ellen kampányoló nénit is. Gondoltam, ez így vicces lesz. Mikor megkérdezte, honnan jöttem, mondom Magyarország, és aztán majdnem kapásból elkezdtem mentegetőzni, de aztán mégsem tettem, mikor jobban átgondoltam a dolgot.

Elég jól eleszegettünk és beszélgettünk olyan fél 3-tól fél 6-ig. A házaspár férfi tagja egy már-már nyugdíjas svéd orvos volt, a nő pedig egy észak-ír gyógytornász. Így gyakorlatilag mondatonként váltottunk angol és svéd közt, mert a nő mindig angolul szólalt meg. 

Az ebédhez még a tányérokat is megmelegítették, én ehhez nem vagyok hozzászokva. A fagyi, mint desszert közben pedig még a nő mentegetőzött, hogy nem házi készítésű. Szóval ismét gyarapodott a skandináv nyugdíjas barátaim száma. :)

A menekült vonalon maradva, hétfőn elmentünk egy hokimeccsre, amit jótékonysági alapon szerveztek a - többek közt az éppen Magyarországon állomásozó - menekültek támogatására. Azért elég szürreális. És valamelyik nap kezembe került egy helyi Metro újság, amit teljes egészében a menekültkérdésnek szántak. Arról szól, hogy Svédország határtalan empátiával fogad mindenkit különböző emberek egybehangzó véleménye szerint. Hát ők kicsit másképp gondolkodnak.

Az elmúlt 3 napon egyébként gyarapodtunk ismét egy magyar vendéggel. Ezúttal inkább Vanda, mint én. Az illető szintén a Sote-n tanult velünk és azt tervezi, hogy szintén idejön dolgozni. Előbb-utóbb tényleg magyar Vårdcentral lesz. :)

Időközben ilyen gyöngyszemekre bukkantam a helyi boltban:

Hát RÁKell gyújtani, hahaha

A fenti két gyöngyszem egy nagyobb, hasonlóan rákos témájú kollekció része volt, épp le voltak árazva (nem vettem meg). Gondoltam, létezik valami "rák-ünnepély" itt (amiről úgy tűnik sajnos lemaradtam, különben nem lettek volna leárazva), úgyhogy gyorsan utánanéztem a dolognak, és ezt találtam.

Közben eredményhirdetést is be kell jelentenem. Hónapokig kísérleteztem, hogy a konyhaasztalon hagyott alma, mandarin és citrom közül vajon melyik húzza a legtovább. Időszakosan a csapathoz csatlakozott két kiwi és egy banán is, de ők hamar feladták a küzdelmet. Csalódást kell okoznom, de végül meguntam a dolgot, és kidobtam mindet, pedig kívülről mindegyik ugyanúgy nézett ki, mint újkorában. A kísérlet tanulsága: Svédországban csak bizonyos gyümölcsök rohadnak. Szemben a kenyérrel, ami jó esetben kb. 3 napig életképes.