Levelek a zártosztályról

Hétfőn megkezdődött pályafutásom a pszichiátrián Örebroban. Először is a helyi titkárnő (vagy valami hasonló) felszerelt minket mindenféle tudnivalóval, kulccsal és egy kis fekete szerkezettel, amin van egy gomb. Gondoltam, ez valami hívóféleség, ezért megkérdeztem, hogy ha hívnak, akkor hová kell mennem. Nem nagyon értette a kérdést, mint később kiderült, azért, mert a szerkezetet nekem kell megnyomni, hogyha netán éppen rámtámadni készülne egy beteg. Biztató. 

Így második nap vége felé jöttem, rá, hogy nem véletlenül minden ajtó csak kulccsal vagy kártyával nyílik, mivel a zárt osztályon vagyok. Szóval bele a sűrűjébe. Egy másik lányt is ide száműztek velem együtt. Ő alapvetően koszovoi, de Svédországban lakik, viszont Romániában tanult. Szóval pár hónapja végzett, és ez az első munkahelye. Kicsit megsajnáltam. Viszont azért azt se gondoltam volna, hogy lesz valaki, akinek még nálam is kevesebb tapasztalata van. 

Hétfőn reggel volt egy két órás vizit, amiről azt gondoltam, hogy akkor szépen körbejárkálunk, de valójában csak ültünk egy szobában és végigbeszéltük az összes bent fekvő beteget. Ekkor találkoztam a főorvos és egyben mentorral, egy jeruzsálemi palesztín pasas, aki eddig nem tett túl jó benyomást. Imád kérdezgetni mindenfélét, amire persze nem tudok válaszolni. A helyzet kísértetiesen hasonlít az otthoni hatodéves gyakorlataimra. Meg úgy szokott "viccelődni", amit mondjuk én inkább másképp neveznék, de hagyjuk. Egyébként olyan Dr Csernus típusú pszichiátert képzeljetek el, csak kicsit idősebb kiadásban. Szerintem sokat elárul róla, hogy a szobájában lévő számítógép háttérképéről ő maga mosolyog vissza. Mikor meséltem a nyelvtanárnéninknek, hogy ki a mentorom, kb. az volt a válasza, hogy "jajj, szegény" (mivel ő ismer kb. minden nem svéd orvost).

Ja, és van még egy miénkhez hasonló státuszú fiú, aki már pár hetet lehúzott itt, na rajta látszik is.

Természetesen mi kapjuk a kulimunkákat a koszovi lánnyal és az említett fiúval, mint pl. zárójelentések írása olyan betegekről akikkel soha nem találkoztam. Persze úgy, hogy se a számítógépes rendszerbe, sem a helyi rutinokba nem nyújtott bevezetést senki. Úgyhogy kifejezetten érdekes a helyzet. De már csak 3 hét és utána átmegyek egy másik osztályra. 

Egyébként van valami egzotikája annak, amikor egy pszichiáter a reggeli meetingen a "Száll a kakukk a fészkére" c. filmből idéz. 

Szerdán nézhettünk elektrosokk-terápiát. Igen, ez továbbra is létezik, csak kicsit enyhébb formában, altatásban. Természetesen a mi főorvosunk a szakértője a témának. Ki más... Hát nem győzött meg. Szerintem bármennyit is fejlődött a dolog, továbbra is elég drasztikus módszer. 

Csütörtökön éjjel már ügyeletben voltam, de csak mint másodhegedűs, így bevezetésként. Elég nagy az orvoshiány a pszichiátrián (vajon miért), ezért próbálják minél gyorsabban felhúzni az ideérkező orvosokat, hogy aztán tudjanak egyedül ügyelni. Valahogy ez a pszichiátria ügyelet elég érdekes, gyakorlatilag "akut beszélgetés" az arra rászorulókkal. Kicsit hiányzott, hogy a gyakorlatban történjen valami. Végül magamat is meglepve (mert általában egyáltalán nem tudok idegen helyeken aludni) sikerült kb. 3 órát aludni. Annyira kis cukin berendezett szoba volt, hogy itt még én sem állhattam meg, hogy ne aludjak. Aztán persze itthon így másnap már abszolút nem sikerült ezt a tevékenységet folytatni. 

Mindenesetre inkább vagyok egy éjjeli ügyeletben, mert akkor legalább a másnap szabad, és így egy nappal kevesebbet kell látnom Dr. Csernust. 

Az ügyeleti szoba.

This is the beginning of a beautiful friendship

Városi gyerek leszek. Lakáslokalizáció szempontjából mondjuk eddig is az voltam, de most munkahelyileg is az leszek hétfőtől. Fájó szívvel búcsút vettünk egymástól Kumlával pénteken. Wow, több mint fél évet töltöttem ott. Hétfőn kezdek a pszichiátrián Örebroban. Nem tudom, azt ki kell-e hangsúlyoznom, hogy mint orvos. Bár ki tudja, ez lehet, hogy időközben majd változik. Mindenesetre azt hiszem, tartalmas bejegyzésekre lehet számítani.

Mint már írtam, az elmúlt két hétben a másik részlegen voltam, nem ott ahol előtte, mivel hely hiányában át lettünk telepítve Ahmeddel. Az új helyen egy nagyon jó tágas szobám volt, az egyetlen apró hibája, hogy nem volt benne semmi.De még egy vizsgáló ágy sem. Helyette viszont volt benne 2 fotel meg egy doboz papírzsepi (biztos a pszichiátriára akartak felkészíteni) meg ez az 1m x 0,5 m-es remekmű:

Mivel el kellett varrni a szálakat Kumlában, így az utolsó héten szinte mindig ott voltam legalább 6-ig. Pénteken kb. 7-kor léptem ki az ajtón, mikor kiderült, hogy Lennart, a főnök is épp akkor készült hazamenni. Úgyhogy még tőle is vettem egy utolsó búcsút, sőt még meg is öleltem. Aztán azon gondolkoztam, hogy én tulajdonképpen jól el voltam itt, és nincs annyira kedvem elmenni innen. De aztán rájöttem, hogy tulajdonképpen már meginvitáltak, és visszajöhetek, ha akarok tavasszal. 

Lehet, hogy pont jókor lépek le, mert jön a tél, ami azt jelenti, hogy minden második beteg megfázással jön. Volt egy nagyon jó élményem múlt héten, mikor szintén ezzel jött egy beteg, de felfedeztem az elég rendesen túlműködő pajzsmirigyét. Nem tudom, hogy ő örült-e jobban vagy én, de mondta, hogy örül, hogy végre valaki kitalálta, hogy miért fogyott le 20 kilót, meg hogy kíváncsi, hogy mi lesz. Mondtam, hogy hát erre én is. 

A megfázásos betegek számának növekedésével fordított arányban csökkennek a fokok Örebroban, úgyhogy reggelente már jégdarabokat kell levernem a bicikli üléséről. Természetesen a svédeknek a fűtésről is kicsit más elképzelésük van, mint már írtam, 20 fokot képzelnek ideálisnak. Viszont kihívtuk múltkor a szerelőket, mert csak 19,5 fok volt, mire aztán jöttek is pár nap múlva, és itt hagytak egy cetlit, miszerint azért van 20 fok alatt, mert a hőmérőt az ablakban tartom. Probléma megoldva. Akkor majd ha már nagyon fázom, beteszem a hőmérőt a szoba közepére, hátha lesz valami placebo hatás.

Múlt szombaton voltunk Vandával valakinek a búcsúbuliján (akivel én kb. 2-szer találkoztam és természetesen nem voltam meghívva az ominózus buliba, de hát ez Svédország). Ezek a házibulik mindig valahogy arról szólnak, hogy egy nagyon kis lakásban összegyűlnek nagyon sokan és nagyon hangosan beszélgetnek. Mikor ebből elege lett a társaságnak, átmentek egy táncolós helyre. Gondoltam, úgyse láttam még ilyet Örebroban, úgyhogy teszek egy próbát. Egész jó zene volt, és ilyen prédára vadászó, fal mellett álló 50-es férfiakból sem volt szerencsére olyan sok. 

A dolog pikantériája, hogy másnap este egy hasonló helyen voltunk, csak ott akkor épp keresztény dalokat énekeltek. Sok mindent láttam már, de ilyet egy amúgy szórakozóhelyként funkcionáló discoban még nem. 

Ma végre elmentem egy falmászóhelyre, amit azóta terveztem, mióta itt vagyok. Úgy tűnik, itt ez nem egy népszerű sport. Arra számítottam, hogy tömve lesz így szombat délután emberekkel, főleg, hogy Örebro két mászótermésből az egyik nincs nyitva szombat este. Ehhez képest én voltam az egyetlen az egész teremben. Úgyhogy senki nem zavart abban, hogy készítsek néhány pózolós képet. :)

Ez a kötél nélküli (boulder) mászást jelképező kép a menő műtősgatyámban (még Trondheimből ragadt nálam). :D

Aztán egy fél óra múltán csak megjelent a falmester (aki felügyeli a falakat) meg neki két barátja. Úgyhogy az ő jóvoltukból még kötéllel is mászhattam. Aki nem lenne jártas a témában, a köteles mászáshoz két ember kell: egy, aki biztosít a kötél egyik végén (hogy ne ess le), meg a másik, aki mászik fölfele.

Végül pedig álljon itt egy figyelemfelhívó kép. Azt mondja: "Ide abszolút tilos földimogyorót és mogyorót behozni!" Egy iskola ajtajánál lőttem a képet. Elég durva allergiások lehetnek ott, ha még a mogyoró 10 m-es körzetében sem tartózkodhatnak. Vagy lehet, hogy ez egy iskola kizárólag mogyoró-allergiások részére. Akik már a mogyoró látványától is allergiás rohamot kapnak.

Ja igen, és egy kis motiváció azoknak, akik svéd munkavállalást fontolgatnak. Sajnos Kumlába még nem futott be a hír, itt a 8+1 órás munkaidőre esküsznek inkább.

Cum la

Örebroba (is) beköszöntött az ősz. De az időjárással meg lehetünk elégedve, mert a svédek is azt mondják, hogy ennyire meleg nem szokott lenni ilyenkor (15 fok). És még az eső sem esik. Egyébként tényleg nem olyan vészes, csak reggelente szokott nagyon hideg lenni. Meg a lakásban. Nem tudom, hogy nekik a 19,5 fok az alap, és e fölé sosem megy a fűtés vagy csak szimplán nem működnek rendesen a radiátorok. (Update: közben felvilágosított a főbérlőm, hogy mindenre, erre is van törvény: nem lehet a lakásokban 20 foknál hidegebb - úgyhogy majd intézkedik). De már kitaláltam különböző praktikákat, hogy lehet felmelegedni. Pl. vasalással (akár még gőzfürdőt is lehet vele csinálni :D ). Vagy ki kell menni a hidegbe, és visszatérve már egészen hőségnek tűnik itt bent. 

Szerdán nem dolgozott senki, mert "továbbképzési napon" voltunk Örebroban, egy hotelben egész nap. A célja az volt, hogy informálják és kikérjék a véleményét a kollégáknak egy időseknek szánt Vårdcentral létesítéséről. Mindehhez meghívtak egy nagyon mély hangon beszélő nénit Göteborgból, aki már véghezvitt egy hasonló tervet és showmeneket is meghazudtoló stílusban nyomta le az egész napot. Kerek asztalok körül kellett ülnünk és ötletelnünk arról, hogy mi hogy képzeljük el ezt az egészet. Kicsit demokratikusabban működnek itt a dolgok. Az itteni előadásban is szerepelt, hogy a fika (kávészünet) mennyire fontos, és hogy náluk (Göteborgban) is kötelező fika-szünetek vannak szocializálódás céljából. Az mondjuk számomra rejtély, hogy vajon addig mit csináltak a betegek Kumlában, amíg az összes orvos Örebroban hallgatta az előadást. 

Az intézményesített almaszedés - a legtöbb almafához csatoltak egy létrát almaszezonban, hogy megkönnyítsék a szedést az arrajáróknak

Közben beneveztek egy alkotmány-kurzusra is, ahol Svédország és az egészségügy törvényeiről tanulunk. Nagyon izgis tömény jogi szövegeket svédül olvasni. Igazából megtisztelő a bizalmuk, hogy úgy gondolták, hogy majd ezt én megértem (nagyjából meglepő módon tényleg). Itt hallottam arról is, hogy nem lehet a számítógépes rendszerben csak úgy akárkinek a beteglapját megnézni, csak akit kezel az adott orvos kb. És természetesen minden egyes betegnél meg tudják nézni, hogy ki lépett be és mikor az adatlapjába. Többek közt a saját adatlapomat és a rólam szóló orvosi jegyzeteket sem nézhetem meg, mert ha épp engem nyomoznak le utána, akkor megbüntethetnek több ezer koronára. Természetesen, mivel ezt még nem tudtam és kiváncsi voltam, már rég megnéztem magam. 

Úgyhogy itt nincs olyan hogy mappákkal szaladgálnak a betegek a kórlapjaikkal. Itt nem adnak ki semmit és minden titkos. Mondjuk ez csöppet ellentétben áll azzal, hogy ha pl. beírom a nevem a google-ba, akkor nyilvánosan kiadja, hogy hol lakom (képpel mellékelve), mikor születtem, milyen autóm van (ha lenne) és mennyi az éves jövedelme átlagosan a Beatrixoknak Svédországban (ez nemtom, mire jó - "milyen jól kereső nevet válassz a gyerekednek....?"). Azt is elárulja, hogy én vagyok az egyetlen Beatrix Örebroban, juhúúú! Sőt még virágot is lehet nekem küldeni a születésnapomra, hajrá! :)

Most pénteken volt az utolsó munkanapom kedvenc Kumlámban. Illetve majdnem utolsó, mert még két hétig itt leszek, csak a másik részlegen, a vonatállomás túloldalán. Eme jeles nap alkalmából vettünk Katival és Ahmeddel egy tortát (mert úgy tűnik itt ez a szokás ilyenkor) a kollegáknak köszönetképpen. A szokásos péntek reggeli megbeszélés is elég rendhagyó volt, énekeltünk boldog szülinapot az egyik orvosnak (valaki azt terjesztette el tévesen, hogy övé a hűtőben lapuló tortánk), majd pedig meghallgattunk két klasszikus zenedarabot youtube-ról. Ezután a szülinapos Zbiegniew, aki amúgy lengyel, és mivel mindig olyan vicces, most is előadott egy történetet a magyarokról és a földönkívüliekről.

Ezt a már amúgy is élménydús pénteket megkoronáztam azzal, hogy elmentem a fogorvoshoz, mert már eléggé fájt az ínyem egy ponton. Még jó, hogy a fogorvos ott van, ahol dolgozom, úgyhogy el is intézhettem munkaidőben. Kicsit más, mint a magyar. Leginkább akkor lepődtem meg, mikor elém rakták a számlát (pedig nem privát volt). Kiderült, hogy Svédországban csak 20 éves korig biztosított a fogorvos. Viszont legalább kipróbálhattam milyen fekvő helyzetben a fogorvosi élmény. Az orvost magát úgy 2 percig láttam, a munka többi részét (még az érzéstelenítő injekciót is) egy nővér végezte. Hát, azért remélem, több ilyen élményben a közeljövőben nem lesz részem.

Hm, most képem nem nagyon van, amit csatolhatnék.. Ja de mégis, akkor be is szúrom valahova. :)