Hétfőn megkezdődött pályafutásom a pszichiátrián Örebroban. Először is a helyi titkárnő (vagy valami hasonló) felszerelt minket mindenféle tudnivalóval, kulccsal és egy kis fekete szerkezettel, amin van egy gomb. Gondoltam, ez valami hívóféleség, ezért megkérdeztem, hogy ha hívnak, akkor hová kell mennem. Nem nagyon értette a kérdést, mint később kiderült, azért, mert a szerkezetet nekem kell megnyomni, hogyha netán éppen rámtámadni készülne egy beteg. Biztató.
Így második nap vége felé jöttem, rá, hogy nem véletlenül minden ajtó csak kulccsal vagy kártyával nyílik, mivel a zárt osztályon vagyok. Szóval bele a sűrűjébe. Egy másik lányt is ide száműztek velem együtt. Ő alapvetően koszovoi, de Svédországban lakik, viszont Romániában tanult. Szóval pár hónapja végzett, és ez az első munkahelye. Kicsit megsajnáltam. Viszont azért azt se gondoltam volna, hogy lesz valaki, akinek még nálam is kevesebb tapasztalata van.
Hétfőn reggel volt egy két órás vizit, amiről azt gondoltam, hogy akkor szépen körbejárkálunk, de valójában csak ültünk egy szobában és végigbeszéltük az összes bent fekvő beteget. Ekkor találkoztam a főorvos és egyben mentorral, egy jeruzsálemi palesztín pasas, aki eddig nem tett túl jó benyomást. Imád kérdezgetni mindenfélét, amire persze nem tudok válaszolni. A helyzet kísértetiesen hasonlít az otthoni hatodéves gyakorlataimra. Meg úgy szokott "viccelődni", amit mondjuk én inkább másképp neveznék, de hagyjuk. Egyébként olyan Dr Csernus típusú pszichiátert képzeljetek el, csak kicsit idősebb kiadásban. Szerintem sokat elárul róla, hogy a szobájában lévő számítógép háttérképéről ő maga mosolyog vissza. Mikor meséltem a nyelvtanárnéninknek, hogy ki a mentorom, kb. az volt a válasza, hogy "jajj, szegény" (mivel ő ismer kb. minden nem svéd orvost).
Ja, és van még egy miénkhez hasonló státuszú fiú, aki már pár hetet lehúzott itt, na rajta látszik is.
Természetesen mi kapjuk a kulimunkákat a koszovi lánnyal és az említett fiúval, mint pl. zárójelentések írása olyan betegekről akikkel soha nem találkoztam. Persze úgy, hogy se a számítógépes rendszerbe, sem a helyi rutinokba nem nyújtott bevezetést senki. Úgyhogy kifejezetten érdekes a helyzet. De már csak 3 hét és utána átmegyek egy másik osztályra.
Egyébként van valami egzotikája annak, amikor egy pszichiáter a reggeli meetingen a "Száll a kakukk a fészkére" c. filmből idéz.
Szerdán nézhettünk elektrosokk-terápiát. Igen, ez továbbra is létezik, csak kicsit enyhébb formában, altatásban. Természetesen a mi főorvosunk a szakértője a témának. Ki más... Hát nem győzött meg. Szerintem bármennyit is fejlődött a dolog, továbbra is elég drasztikus módszer.
Csütörtökön éjjel már ügyeletben voltam, de csak mint másodhegedűs, így bevezetésként. Elég nagy az orvoshiány a pszichiátrián (vajon miért), ezért próbálják minél gyorsabban felhúzni az ideérkező orvosokat, hogy aztán tudjanak egyedül ügyelni. Valahogy ez a pszichiátria ügyelet elég érdekes, gyakorlatilag "akut beszélgetés" az arra rászorulókkal. Kicsit hiányzott, hogy a gyakorlatban történjen valami. Végül magamat is meglepve (mert általában egyáltalán nem tudok idegen helyeken aludni) sikerült kb. 3 órát aludni. Annyira kis cukin berendezett szoba volt, hogy itt még én sem állhattam meg, hogy ne aludjak. Aztán persze itthon így másnap már abszolút nem sikerült ezt a tevékenységet folytatni.
Mindenesetre inkább vagyok egy éjjeli ügyeletben, mert akkor legalább a másnap szabad, és így egy nappal kevesebbet kell látnom Dr. Csernust.
 |
| Az ügyeleti szoba. |
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése