Pénteken szabadultam a pszichiátriáról! Vége! VÉGE! Hát igen, annyira nem sajnálom. Bár Marokkóból hazatérve két hétig egy másik (zárt)osztályon voltam, ahol alkoholisták és drogfüggők voltak. Itt sokkal nyugisabb volt a helyzet. Kaptam egy mentort, aki úgy tűnt, mint aki folyamatosan alszik, és olyan monoton hangon beszélt, hogy alig értettem. Így csak onnan tudtam, hogy nekem mondott valamit, hogy a mondat végén rám nézett és csönd volt. Néha a másik főorvos is a mentoromnak tekintette magát, és velem diktáltatta le a betegekkel való beszélgetését. Ő egy szomáliai néni volt, aki olyan ruhákba és fejkendőkben járkált, mintha Afrikában lenne, csak magára húzott egy köpenyt. Szóval vicces volt.
Magán az osztályon nem sok időt töltöttem, mert heti kétszer ügyeletben voltam. Ebből az egyik esti ügyelet volt, amikor 12-től este 9-ig kell dolgozni. Mivel fél 5-ig tart a normális munkaidő, így utána minden egyéb orvos hazament, és olyankor én voltam az egyetlen orvos az egész klinikán. Nem volt stresszes kicsit se.
Holnaptól egy Lindesberg nevű helyen kezdek a sebészeten, ami Örebrótól egy 40 perces buszút, így kb. fél 6-kor kelhetek. De legalább nem pszichiátria, és lesz időm végre az élet dolgairól elmélkedni. Vagy aludni, na az még valószínűbb.
 |
| Legalább a Mikulást nem spórolták meg Örebróból, ha már a karácsonyi vásárt igen |
Közben sikerült teljesíteni a svéd jogi kurzust is, így azt hiszem, most már nagyobb szakértője vagyok a svéd alkotmánynak, mint a magyarnak (na jó, annak azt hiszem sosem voltam).
Itt Svédországban úgy tűnk az a divat, hogy világító papírcsillagokat tesznek ki az ablakokba karácsonykor, úgyhogy gondoltam, ilyen nekem is kell. Miután pár hét elteltével eljutottam odáig, hogy lemossam valamelyik jótevőm által az ablakomra dobott tojás maradékát, felinstalláltam a csillagokat is, úgyhogy most már nagyon svédnek érzem magam. Ha már adventi naptárat nem sikerült beszereznem (mert sosem létezett/ elfogyott/ likvidálták valamilyen biztonsági megfontolásból).
Egyébként ma van Szent Lucia (Luca?) napja, ami itt valami nagy dolog. Fehér ruhás lányok járkálnak körbe mindenfelé a fejükön egy koszorúval, amin gyertyák égnek (persze svédeknél fő a biztonság, úgyhogy vagy plüss gyertyákkal vagy lámpagyertyákkal) és közben énekelnek. A városban is előfordultak, de én a templomban tekintettem meg őket.
Most túl sok minden egyébről nem tudok beszámolni, de mint ahogy már meg lettem dicsérve korábban, állítólag ügyesen írok a semmiről is.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése