2016. január 9., szombat

Hójelentés

Már 3 napja visszaérkeztem, bár olykor heteknek tűnik. Lehet, hogy leginkább a nem túl felemelő munka miatt, ahol továbbra sem magyaráznak semmit, viszont lesz olyan hét, mikor úgy döntöttek, hogy én egyedül is kiválóan ellátom egy egész osztály feladatait. Na erről ennyi elég is.

Kivételesen most Malmö repterére érkeztem, mert máshová nem volt normális időpontban járat. Így reggel 8-kor indultam és este 8-ra haza is értem Örebroba. Malmöből nem láttam semmit, mert Lundból indult a vonat, ami majdnem Malmö, de azért mégsem. Otthon (mármint Budapesten - és Szarvason) természetesen szuper volt, még akkor is, ha kevesebbet sikerült aludnom, mint általában Örebroban a sűrű program miatt. Köszönöm mindenkinek, aki hozzájárult eme csodálatos 2 hét még csodálatosabbá tételéhez.

A jelenlegi időjárást nézve ez akár készülhetett volna Örebroban is, de nem. A jégpályán készült a Városligetben.
Mielőtt hazautaztam, nagyon okosan, elsősorban a fikusz egészségét szem előtt tartva, a nagyszobában letekertem a fűtést. Nos, még azt sem mondhatom, hogy a fikusznak legalább hiányoztam volna, mert vígan eléldegélt gondos öntözésem nélkül is 2 hétig. Ellenben a lakásban ezáltal sikerült 14 fokot előidézni, ami azóta, a fűtést feltekerve felkúszott egészen 17 fokig (azt hiszem ismét hívhatom a karbantartókat, bár egész egzotikus 2 pulóverben és kapucniban üldögélni).

Ő várt itthon
Gyakorlatilag mióta visszajöttem folyamatosan esik a hó, úgyhogy már elég sok összegyűlt. Kint napközben olyan mínusz 10 fok van, olykor -15. Csütörtökön hazafelé a buszon ezen gondolkodván megfogalmazódott bennem az ötlet, hogy tulajdonképpen lehetne síelni is. Úgyhogy pénteken be is ruháztam életem első sífutó felszerelését (a konvencionális hegyről lefelé síelés itt nem menő, mivel hegyekkel nincsenek annyira ellátva). Ezekről a sílécekről azt kell tudni, hogy van vaxos és nem vaxos verziója. A nem vaxost értelemszerűen nem kell vaxolni (annyira), tehát egyszerűbb a kezelése, mint a másiknak, viszont kevésbé professzionális (rosszabbul csúszik). A vaxost meg kb. minden csúszás előtt kezelni kell és az már csak a vásárlón múlik, hogy a százféle vax közül épp melyiket választja. Ezt Saul is megörökítette számtalan youtube videoban. Aki nagyon unatkozik megszámolhatja, hogy hányszor hangzik el a "vax" szó.

Egy délelőtt alatt hómobilom lett. Egyébként ez a hóban biciklizés meglehetősen érdekes, de legalább puhára esik az ember. Ha meg professzionálisabb, akkor vehet magának szöges gumit, mint egy igazi svéd.
Én úgy gondoltam, hogy mit nekem kihívás, már így is annyi mindent sikerült összeszerelnem, megbirkózom én a vaxos sível is. (Meg amúgy is, az menőbb.) Az eladó csávó elmagyarázta, hogy hogyan csináljam, úgyhogy ezek alapján tök egyszerű volt. Ja nem. 
A különböző vaxokon gyakorlatilag monopóliuma van a norvég Swix cégnek, az ő oldalukon megtalálható az is, hogy hogyan kell felkenni a különböző vaxokat. A probléma ott kezdődött, hogy ők a videon minimum tizenöt különböző eszközt használtak, mire felkenték azt a nyamvadt vaxot. Köztük volt a vasaló is. Nekem ezzel szemben volt egy vaxom meg 2 spraym. Na itt kicsit pánikba estem, hogy akkor mehetek vissza vasalót venni, de aztán szerencsére megtaláltam Sault, aki nagyon kedvesen elmagyarázza a videóiban, hogyan is kell ezt egyszerűen csinálni.

Úgyhogy ma már ki is mentünk a szlovákokkal és Vandával a tóhoz, ami időközben befagyott, úgyhogy ők korcsolyáztak rajta, én meg a sível próbálkoztam. Legközelebb azért igyekszem valami normális sífutó pályára menni, ez csak a kezdet volt. Viszont láttam itt olyat, amit eddig nem. A korcsolyázók többségének volt egy minimum fél méteres vas éle, amire rászerelték a cipőjüket és ez volt a kori. Jó, tudom, hogy régen is így csinálták, de akkor ez most mi, vissza a jövőbe? A másik, rendkívül biztató dolog az volt, mikor megtudtuk, hogy az ugrókötélnek kinéző valami, ami minden svéd nyakában ott lóg, arra való, hogy ha beszakadna a jég alattuk, akkor azzal tudnak kimászni. Mondjuk ez nem hiszem, hogy valószínű lenne, vagy hogy egyébként túl élné valaki a jéghideg vízbe esést, de hát itt mindig fő a biztonság (vagy legalábbis a látszata). Csodálkozom, hogy láthatósági mellény nem volt rajtuk.

Ami egyszer tó volt. Most takarított jégpálya.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése