Påskkyckling

Avagy a húsvéti csirke. Úgy tűnik, itt Svédországban nem akkora szám a húsvét, mint Norvégiában, ahol ennek apropóján egy hétig zárva van minden bolt, és mindenki húsvéti krimit olvas (olykor a tejesdobozra nyomtatva --> lásd a korábbi norvég blogot). Itt erősen leegyszerűsítették a dolgot, húsvét alkalmából boszorkánynak öltözött gyerekek járkálnak körbe a házaknál, hogy cukorkát gyűjtsenek. Hát igen, nem tudom, mi különbség van a Halloween-hez képest. Talán annyi, hogy ha nem kapnak cukorkát, akkor jelen esetben nem dobják meg tojással az érintett házat. Mindenesetre én egy cukorka-igénylő gyerekkel sem találkoztam szerencsére (mondjuk továbbra sincs csengő a házamon...).

Gondoltam, hogy most nem fogok nagyon elutazni sehova, hanem Örebroban töltöm a húsvétot. Így végül szinte minden nap valahogy a Filadelfiában (a templom) sikerült kikötnöm. Csütörtök este is ott voltam, amikor is találkoztam ismételten a nyugdíjas barátaimmal (Alison-ék), akik készek lettek volna meghívni 4 napra az erdei kunyhójukba. Nem tudom, mivel érdemeltem ki ezt a szimpátiát, de végül nem mentem, mert gondoltam, hogy 4 nap azért mégiscsak sok.

Ha már szünet van, akkor hová máshová is vezetne az utam, mint az IKEÁba! Pénteken fel is kerekedtem, hogy egyek egy jó lazacot, meg hogy vegyek 3 db ikeás szatyrot az itthagyandó cuccaimnak (mielőtt hazamennék Magyarországra). Azóta gondolkodtam, hogy tulajdonképpen az IKEA iránti vonzalmam már nagyon régre nyúlik vissza, mert mikor kicsi voltam, akkor is mindig az IKEA játszóházába szerettem volna menni, mert csak ott lehetett elmerülni a sok kicsi színes labda közt. Ha valakit érdekel az áruház története, olvassa el itt (érdekes).

A lánnyal az nap találkoztam először, de úgy látszik, nagyon fotogénnek gondolja magát. 

Aztán szombaton voltam uszodában, este pedig egy társasággal ingyen palacsintát osztogattunk Örebro főterén egészen éjfélig az éppen arra járóknak (vagy bevándorlók vagy részegek voltak általában). Még sosem sütöttem szabad téren palacsintát, főleg nem ennyit (több mint valószínű, hogy egész életemben nem sütöttem összesen ennyit). Ez volt a Pannkakkyrkan ("Palacsinta gyülekezet").

Vasárnap ugye szintén a Filadelfiában voltam, aztán hétfőn elmentem biciklizni a Langen nevű tó körül. A tavat nem nagyon láttam, csak nyomokban, viszont csak egyszer sikerült eltévedni (akkor láttam a tavat), ami magamhoz képest egész jó. Este Katival elindultunk egy koncertre egy másik templomba, de miután megláttuk a ruhatárnál beparkolt rengeteg kerekes járókeretet, úgy gondoltuk, hogy lehet, hogy ezt mégsem a mi korosztályunknak szánták, és inkább elmentünk egy indiai étterembe.

Ingen ko på isen

A fenti kifejezés ezt jelenti: nincsen tehén a jégen. Tudom, hogy ez így már önmagában is elég mély értelmet ad, de felfedem a valóságot, tulajdonképpen azt jelenti, hogy "nem sürgős". Értitek, mert ha a tehén jégen lenne, akkor sürgősen le kell őt onnan hozni, nehogy hibernálódjon. 

Szóval ez csak úgy megtetszett, meg jellemzi kicsit a mostani munkámat is.

Továbbra is a belgyógyászaton tengetem a napjaimat, de szó szerint tengetem, mert gyakorlatilag nem igazán csinálok semmit. Most, bocs ha ezzel belegázolok a dolgos emberek lelkivilágába, igazából én örülnék a legjobban, ha kicsit több feladat lenne. Volt olyan, hogy 5 bent fekvő betegre voltunk 4-en orvosok, és még azokkal sem volt semmi teendő. Végül is eléggé ráhibáztak az osztály elnevezésére (rövidítés): ALLVA. Azért megnyugtatásul, hogy ez a munkamorál nem egész Svédországra jellemző, hanem konkrétan szerintem csak erre az egy osztályra. A sebészeten például kifejezetten túlterhelés volt. Próbáltam hasznosan tölteni a holtidőt, elolvastam az összes index-es cikket és igyekeztem kiművelni magam a szíriai polgárháborúból. 

Időközben kiderült, hogy van egy mentorom is, akivel találkoztunk, majd ő megkérdezte, hogy én tudom-e, hogy mi a feladata egy mentornak. Mondom, nem. Mondja, hogy hát ő se. Úgyhogy ebben maradtunk. Elbeszélgettünk egy tíz percet, majd elváltak útjaink. 

Közben elmentem már kétszer spinningre (amikor szobabiciklin zenére teker egyszerre sok ember). Az első alkalommal még egész érdekes volt, azért mentem el másodszor is, mikor is egy az egybe ugyanazokat a zenéket nyomták le. Igaz, stílusosan volt benne ABBA is. Ezért a második alkalom egész unalmas lett volna, ha csak nem dobja fel két kicsi lány azzal, hogy az edzés közben leesnek a szobabicikliről (!!!).

Aztán csütörtökön és pénteken Hulda visszalátogatott Örebroba (a szudáni-svéd barátnőm, akit a múltkor kiköltöztettünk, mert megy pár hónapra Amerikába) és még születésnapja is volt, ennek örömére elmentünk egy indiai étterembe (kivételesen nem a steak-esbe, ahová szinte mindig megyünk). Ez is beigazolta, hogy a magyar-indiai és a svéd-indiai kaja nem ugyanaz. Ennek ellenére elég jó volt. 

Sara (egy svéd barátnő a házicsoportból) meg még sütött kuglófot is. A kuglófról valahogy mindig a "Bazi nagy görög lagzi" jelenete jut eszembe:

Szombaton delegálva lettem a házicsoport-vezetők találkozójára a templomban, mivel egyre zsugorodó csoportunkból csak én voltam Örebroban, aki rá is ért. Hát, ezt sem gondoltam volna még egy évvel ezelőtt... 

Még korábban elhatároztam, hogy szombaton elmegyek Örebro egyetlen hegyére sífutni. Úgyhogy a találkozó után gyorsan beugrottam waxot venni (minden időjáráshoz másmilyet kell a sílécre kenni). Boldog voltam, mert találtam 0 és 5 fok közé valót. Aztán kicsit csalódtam, mert mire odaértem, már 10 fok lett. De a wax nagyon jól ragadt. Bár inkább hozzám, mint a léc aljához. Nem tudom, mennyire néztek vajon hülyének, mikor síléccel végigvonultam a havat már abszolút nem tartalmazó városon, hogy felszálljak a buszra, ahol szintén csak én voltam a síléces. Még a buszvezető is megkérdezte, hogy biztos vagyok-e ebben. DE volt hó! Igaz, kissé vizes, de hát hó! Úgyhogy ismét kiélhettem a téli sportok iránti rajongásomat (talán a szezonban utoljára). Még jegyet is kellett venni a pályára (általában nem kell), de rejtély, hogy ezt kinek kellett volna leellenerőznie. Volt egy kapu valahol a pálya szélén, de gyakorlatilag bárhol rá lehetett menni a pályára, szóval nem teljesen értem a koncepciót. 

Ma este pedig (vasárnap) meghívtak Alison-ék (az ír-svéd házaspár, akiknél már korábban voltam párszor ebédelni) egy klasszikus koncertre az egyik templomban (kultúra Örebroban!!!!!!!). Sőt utána még egy pitére is meginvitáltak magukhoz. Mint kiderült, rajtam kívül még 2 másik embert is meghívtak, úgyhogy megint bővítettem a 70+os barátaim körét. Eléggé vicces volt, és néha megint elgondolkodtam rajta, hogy hogyan is kerültem én így ebbe a szituációba. A koncertről íme egy kis felvétel, ismét feladvány, talán nem olyan nehéz kitalálni, hogy melyik darab. Aki kitalálja, annak ajándékozok egy svéd filmet ("vígjátékot") :D

Csák Sámuel

Mint az a legtöbbetek számára már kiderült, múlt héten otthon voltam. De ne szaladjunk ennyire előre. 

Időközben áthelyeződött a székhelyem Örebroba, ahol most éppen a belgyógyászat szakemberévé próbálnak kiképezni. Sajnos az első két hét nem annyira sikerült jól. Az első hét már csak azért sem, mert az első volt. A második meg azért mert egy nem nagyon szimpatikus fiatal (férfi) orvossal voltam, akinek nagyon nyafogó és affektáló hangja volt, és még röfögött is (a skandináv szokás, amikor nem fújják ki az orrukat, hanem visszaszívják). Úgyhogy nagyon boldog voltam, mikor végre pénteken otthagyhattam őt. Azóta átkerültem egy másik osztályra, ami még az előzőnél is unalmasabb (a belgyógyászat nem a szívem csücske), viszont a kávégép sokkal jobb. Sőt tegnap még megtudtam valamit, amire már rég nem találtam a magyarázatot. Ugyebár minden szappanopera végén kiderül az igazság. Ha még emlékeztek, ősszel, Marokkó előtt valaki megdobta tojással az ablakom. Nem tudtam mire vélni a dolgot akkor és azóta sem, viszont a fátyol fellibbent és kiderült, hogy mindez azért volt, mert halloween-kor ha a gyerekek csöngetnek és nem kapnak cukorkát, akkor tojással dobálják az ablakot. Mint az én példám mutatja, úgy tűnik akkor is ez a szokás, ha egyáltalán nem található csengő az ajtón...

Időközben Huldától is elköszöntünk (a szudáni-svéd lány Örebróból), és mivel úgy gondolták a többiek, hogy nekem van a legnagyobb lakásom, megszavazták, hogy nálam legyen a búcsú party. (Azért vicces, hogy egy éve még én voltam búcsúztatva, most meg már örebroiaknak tartok búcsú partykat..) Úgyhogy rekord számú svéd fordult meg nálam egyszerre. És a főzőtudásom is az egeket súrolja már, csináltam egy egész pizzát (tésztával meg minden), egy másik alkalommal meg fánkot és palacsintát. Így most mindenki azt hiszi, hogy tényleg tudok főzni, de igazából csak ugyanazt a tízféle kaját ismételgetem. 

A gitározgatás-énekelgetés vonalat pedig annyira sikerült felfejleszteni, hogy végül egy igazi "koncertteremben" találtuk magunkat. Az egyik lány (Grace) tud zongorázni, meg még talán valami orchestrának is a tagja. Az ő jóvoltából kerültünk az örebroi zeneiskola egyik termébe. Úgyhogy végre egy 5 perc erejéig kipróbálhattam, hogy milyen az, amikor a gitáromra rá van csatlakoztatva az erősítő.

"Kalandjaim a mosógéppel" című folytatásos teleregény újabb epizódja következik. Asszem most megint a mosógép áll nyerésre. Mielőtt haza szoktam menni, általában előre elintézem a mosást, kivéve ez alkalommal, mikor erről lecsúsztam, mert foglaltak voltak a mosógépek. Gondoltam, nem baj, majd otthon. Ehhez képest Tiqulotól kaptam egy üzenetet előző nap, hogy a mosógép feladta a küzdelmet egy füstölgéssel kísérve. Sajnáltam szegényt, mert öregebb volt mint én, egy jó kis Hajdú Energomat. Volt, hogy akkorákat ugrott centrifugálás közben, hogy majdnem kimászott a fürdőszobából. És évek óta már csak egyféle programon mostunk, mert nem mertük használni a többit. Álljon itt emlékül neki ez a video.

Azért azt hiszem, Tiquloval is megadtuk neki a kellő tiszteletet, amit az elszállító ember állítólag rezignáltan fogadott:

Pár napi keresgélés után be is ruháztam az utódját, amit el is neveztünk, mert annyira szép. Én a Chuck nevet javasoltam, mert az menő, Tiqulo viszont a Samuel-hez ragaszkodott (a Samsung után), mire valamelyikőnk megkérdezte, hogy akkor most "csak Samuel lesz"? Hát így lett végül Csák Sámuel. 

Még Budapesten sétálgatva azon gondolkodtam, hogy ha nem települök ide ki, vajon valaha lefényképeztem-e volna a Mátyás templomot vagy a Lánchidat csak úgy. Nemsokára bakelit lemezen fogok Omegát hallgatni...

Ez egy több szempontból rendhagyó hazalátogatás volt (nem csak Csák Sámuel miatt). Apával síelhettem (igazából snowboard volt, ha pontosak akarunk lenni) 3 napot Szlovákiában, amire már sok éve nem volt példa. Hó ugyan nem sok volt, de köd annál inkább.

Ezen kívül részt vehettem a hírös tanyasi szarvasi disznóvágáson is, ahol összegyűlt a széles körű család olyan 40 fővel. Igazából csak a disznóvágás utáni kajálós buli volt, úgyhogy hurkát már nem töltöttünk.

Birka a köbön - avagy a pösti gyerek vidéken