Foss

Második napomon a vízesések domináltak (izlandiul ez a foss). Elöször a Seljalandfoss-t tekintettem meg, amit nehezen lehetett volna eltéveszteni, mert már vagy 20 km-röl is látszott. 

Hát, nem kicsi, és ami még jobb, hogy be lehet menni mögé, igaz, így elég vizes lesz az ember. Közvetlanül mellette van a Gljúfrabui foss, ami alá szintén be lehet menni, nekem ez még jobban tetszett, meg megsajnáltam szegényt, hogy a nagyobbik vízesés híresebb, mint ö. 

A következö megálló egy elhagyatott medence volt a hegyek között, amit szintén minden turista ismert, ráadásul kátyús földút vezetett odáig, és mivel nem mertem kockáztatni egy lerobbanást, én sétáltam elég sokat. Annyira azért nem nyügözött le, ráadásul el is kezdett esni. A következö a Skógarfoss volt, szintén óriási. 

Egyébként a turistákról annyit, hogy valami furcsa oknál fogva hemzsegnek az amerikaiak. Persze a kötelezö állvánnyal fényképezö kínaiak és a lakóautós németek mellett. Meg mivel Izland partvonalán körben, egymás után vannak a látnivalók, nem ritkán találkozom ugyanazokkal az emberekkel különbözö helyeken. Például egy párt már harmadszorra látok (persze nem beszéltem velük, csak olyan jellegzetesek). Amúgy ezen az útvonalon mintha nem is közlekedne más a turistákon kívül. Egy-egy látnivalónál feltorlódnak, aztán megint szétszóródnakmaz úton. 

A foss-ok után Vík városának vettem az irányt. Nem akartam ugyan megnézni, de nagyon kínálkozott a lehetöség, így mégiscsak lekanyarodtam megnézni a fekete homokos tengerpartot nagy hullámokkal, amik nem rég el is nyeltek egy kínai turistát (ez így ki volt írva). Valahol egy repülöroncsot is meg lehetett volna tekinteni, de mivel 4 km-t kellett volna érte sétálni oda-vissza, esett és még az is kiábrándított, hogy hosszú tömött sorokban meneteltek arrafelé a turisták, inkább kihagytam. Pedig erröl komolyan azt hittem, csak én tudok..

Vík egyébként nagyon szép helyen van, plusz pontot is érdemel, mert van szupermarket meg sportbolt, ahol végre vettem egy kesztyüt. Itt található az egyik legszebbnek kikiáltott kempinghely is. A probléma csak az volt, hogy a kb. 10 km-es szakaszon földút vezet, nekem meg nem 4 kerékmeghajtásos az autóm, ezért erre nincs biztosítás, pláne, hogy szokásomhoz híven nekem csak az alap van. Mindenestre megpróbáltam egy darabon, de jött volna egy elég meredek emelkedö, úgyhogy feladtam és maradtam a "városi" kempingben. Ezt elég sokan is erték, mert alig találtam sátorhelyet. Többet ide nem. Ráadásul sátorállítás közben többször majdnem elvitte az egészet a szél. 

Ma elég sokat autóztam. ÉS NEM ESETT. Egyszer sem! Megintcsak földútra merészkedtem, de csak röviden, hogy megtekinthessem a Fljadrárgljúfur szurdokot, ami még a jégkorszakból maradt. 

Azért itt is elrejtettek 1-2 foss-t. Ez nagyoon tetszett, kivételesen megérte a földút. Ismét foss következett, a Svartifoss, de ez nem nyügözött le annyira. Ezután gleccsereket néztem. A Vatnajökull a világ 3. legnagyobb gleccsere (az elsö kettö az Északi-sarkon valamint Grönlandon található). Ismét földút jött. Most a feléig bírtam, aztán leparkoltam inkább az út szélén, és ismét sétáltam. Ennyire közelröl még sosem láttam gleccsert. 

De már az idáig vezetö autóút is érdekes volt, nagyjából a semmi közepén, aztán egyszercsak ott a bazi nagy gleccser. Egyébként most a lábánál éjszakázok. Még elautóztam a Jökulsárlón gleccsertóhoz, aztán már csak visszafelé galadok, a tó a legkeletibb pont, ahol jártam. A gleccsertó is bekerült a kedvencek közé. Szerintem ilyen máshol nem nagyon van. Egy tóban úszkálnak jégdarabok. Valamint fókák. Nem is egy.