Day 3-7

English below!



Roncesvalles-ben reggel 7-kor reggeliztünk, ami kicsit későinek tűnt, mivel 20 km-t kellett megtennünk a következő helyig – ez pedig azt jelentette, hogy délután simán bele lehetett futni egy napszúrásba (38 fok volt). Először egy német hölggyel kezdtem el sétálni, de olyan gyors volt, hogy kifogásként kitaláltam egy kávészünetet, csak hogy kifújjam magam. Így különváltunk. Aztán véletlenül belefutottam egy csapatba (holland, chilei és amerikai emberek), akikkel már Orissonban találkoztam, így velük folytattam az utat. Viszont ők kicsit lassabbak voltak, így délután 3-ra értünk Zubiri-be a legrosszabb időben. Szerencsére van egy folyó a városban, szóval mindenki ott fürdött. A mai albergue neve Zaldiko, nagyon kicsi, de otthonos.

Az éjszaka borzasztóan meleg volt, de legalább csendes, így nehezen lehetett aludni. Az amerikai lány nem ébredt fel, így a chilei fiúval és a holland nővel reggel 6-kor reggeliztünk, aztán elindultunk. Ma kicsivel több mint 20 km-t kellett gyalogolni az első nagyvárosig, Pamplonáig. Egész jól ment, a hőség csak a végére ért utol minket. Még mindig nincs vízhólyagom vagy komolyabb fájdalmam a lábfájáson kívül, ami meglepő. Az emberek elkezdték lepakolni a felesleges csomagjaikat – vagy otthagyják az albergue-kben, vagy előreküldik Santiagóba, ahol megőrzik érkezésig.

Megnéztük a hatalmas katedrálist. Pamplona egyébként az a város, ahol a híres bikafuttatás zajlik az utcákon. Vacsorára finom pintxos-t ettünk, ami olyan, mint a tapas, csak a baszkok így hívják. A mai hostel neve Aloha Hostel, ahol csak két másik lánnyal osztom a szobát – egy olasz lánnyal (ő nem zarándok) és egy ausztrál hölggyel (ő még nem kezdte el az utat). Ez egy luxus szoba a korábbiakhoz képest. Még törölközőt is kaptam! Nem is számítottam rá, így nem vettem észre, és a sajátomat használtam zuhanyzáskor. Nagyon várom az éjszakát, remélem jól alszom. Kevésbé várom a holnapi 38 fokos túrát, ami csak 11-kor kezdődik…

5. nap

A „luxus” ellenére persze nem tudtam aludni… Ismét 6:30-kor volt reggeli a hostelben – a szokásos unalmas kenyér és lekvár –, aztán elindultunk a holland társammal (a chilei fiú egy másik városban maradt). A cél Puente la Reina volt. Az a város, amit, ha tehetném, letörölnék a térképről. Először fel kellett kapaszkodni az Alto del Perdón nevű hegycsúcsra, az még egész kellemes volt. Aztán jött a lejtmenet, ami szörnyű volt a kavicsos talajon. Ezután beütött a forróság, elviselhetetlen volt. A hostel egy katasztrófa volt: zsúfolt szoba, emeletes ágyak, és persze a felső jutott nekem – mindig az a rosszabb. Dögmeleg, az ágyak mozogtak, mindenki zajongott. Szerintem aludtam kb. 2 órát. Másnap reggel 6-kor indultunk. HATKOR!!! Csak hogy elkerüljük a hőséget. Nem sikerült…

6. nap – irány Estella.

Bár semmit nem aludtam, elég energikus voltam. Ez kb. a túra feléig tartott ki, ami 22 km volt. Ismét a holland nővel mentünk, és a következő faluban reggeliztünk. Még sötét volt, amikor elindultunk. A nap csak 8 körül jön fel, és onnantól kezdve már izzadsz is. Csak felfelé és felfelé. Aztán valamennyire sík, de egyre melegebbek a napok – délután 1 körül szerintem elértük a 40 fokot. 3 körül érkeztünk meg. Egy ponton már csak le akartam feküdni az út szélére és meghalni. A táj is teljesen unalmas volt. Végig azon gondolkodtam, mekkora idióta vagyok, hogy ezt önként csinálom, de aztán megérkezel, leveheted a rohadt cipőt, és lezuhanyozhatsz – ezt az érzést szavakkal nem lehet leírni. Sikerült egy jó hostelt találni: kis kabinokkal, függönnyel és LÉGKONDIVAL (!!!). Ez volt a legjobb éjszakám! A város neve Estella, és volt egy természetes „úszómedencéje” is – egy hideg folyó, ami szuper volt. Mostanra egy kis csapat is formálódott, együtt vacsoráztunk – még este 8-kor is 35 fok volt.

7. nap.

Nem akartam elhagyni a drága kabinomat, de valami mégis azt súgta, hogy menjek tovább. Ma egy kicsit „csaltam”, mert előreküldtem a táskámat a következő faluba taxival. Részben azért, mert még mindig brutálmeleg van, másrészt pedig elkezdett fájni a csípőm. Így se volt könnyű. 6:15-kor indultam, szinte mindenki már elment, kivéve a francia barátnőt az első napról – vele nem tudunk sokat beszélgetni, de nagyon kedves, így együtt mentünk tovább. Útközben megtaláltuk a híres bortöltő kutat, ami sajnos csak munkaidőben működik, de azért pár cseppet sikerült kinyerni (ingyenes!). Elképesztő! Aztán csatlakozott hozzánk egy mexikói srác is, de egy ponton elvesztettem a francia lányt, mert bement az erdőbe napfelkeltét fotózni, aztán egyszerűen eltűnt… Remélem, jól van. Én megálltam reggelizni, és újra utolért a holland nő, aki megvárt. Ma tényleg nem volt árnyék, de legalább a nap felében felhős volt az ég. A csípőm még a táska nélkül is fájt (hála az ibuprofennek). Elhaladtunk Los Arcos mellett, ahol ma este bikafuttatás lesz (nem tudtam róla, sajnos kimarad), és próbáltuk legyűrni az utolsó 7 km-t Torres del Río-ig. Ezen a szakaszon kb. 7 fát számoltam (semmi árnyék, még mindig 40 fok, a vizem hőmérséklete olyan, mint a vizeleté). De jutalmul a hostelnek van medencéje! És holnap csak 20 km van hátra (megint csomaggal :( ).

🔥🔥🔥🔥🔥🔥🔥🔥🔥🔥🔥🔥🔥🔥🔥

In Roncesvalles we had breakfast at 7 am which was kind of late, as we had to walk 20 kms to the next place which means catching the heat stroke (38 degrees) in the afternoon. First I started to walk with a german lady but she was so fast that I had to make an excuse for a coffee break to catch my breath. So we parted. Then I accidentally found a group of ppl (dutch, chilean and american) whom I met in Orisson, so I was walking with them on the rest of the way. But they were a bit slow so we arrived ti Zubiri at 15.00 in the worst weather. Luckily there is a river in town so everybody was swimming there. Todays albergue is called Zaldiko, very small but cosy. 

The night was superhot but quite, so difficult to sleep. The american girl didn’t wake up so we (with the chilean guy and the dutch woman) we had breakfast at 6 am and then off we went. Todays distance was just above 20 kms to the first big city Pamplona. It went quite well, the heat caught us only at the end. Still no blisters and pain besides muscle pain in the legs which is hard to believe. People are starting to get rid of part if their luggage by either leaving ar the albergues or just send it to Santiago where they store it until you arrive. 

Visited the huge cathedral here. Panplona is otherwise the city where they held the bull chasing event on the street. Had a nice dinner of pintchos which is like tapas but in Basque country they are called like that. Todays hostel is called Aloha hostel where I share the room only with 2 other girls (italian who is not a pilgrim and australian lady who hasnt started yet). This is a luxury room compared to the last ones. Even got a towel! I didn’t even expect that and didn’t see it so I just used mine in the shower.. so I am looking forward to a good night sleep. Not looking forward tomorrows hike in 38 degress which will already start at 11..

Day 5. Despite the luxury I couldn’t sleep of course… Again breakfast at the hotel at 6.30, the usual boring bread and jam and we sat off after that with my dutch companion (the chilean guy stayed at an other city). The aim was to get to Puenta reina. The city which I am going to delete from the map if I get a chance. First we had an ascent up to Alto de perron, a peak in the hills, that was quite nice. Then a descent from there which was awful on small rocks. And then it got super hot which was unbearable. Then our hostel was a disaster with a crowded room, bunk beds amd I got the upper one which is always worse. Superhot, the beds were moving all the time and everybody was making noises. I think I slept 2 hours. Next day we started at 6. At 6!!!!! Just to escape the heat. Not worked… 

Day 6. Off to Estella. Despite I slept nothing I was quite energetic. Lasted maybe halfway of the 22 km trip. Again with the dutch lady we stopped somewhere at the next town for breakfast. It was still dark when we started. Sun comes up around 8 am, then you start to sweat. So it goes. Again up and up. Then kind of flat but the days are hotter and hotter, around 1 pm I think we hit 40 degrees. It was 3 pm when we arrived. At some point I just wanted to lat down and die. Also very uninteristing scenery. I was all the time thinking why I am such am idiot doing this, but then you arrive and you can take off the fucking shoes and take a shower which is so rewarding I can’t put it in words. Also finally I managed to find a hostel which was great, small cabins with curtains and AC (!!!), I had my best night! The town which is called Estella had even a natural swimming pool in the form of a cold river which was supernice. Now there is kind of a group is formed so we had dinner together, still in 35 degrees at 8 pm. 

Day 7. I didn’t want to leave my precious cabin but somehow something got into me and telling me to keep going. Today I cheated a bit because I sent my bag to the next stol by taxi. Partially cause it is still superhot and the distance was 29 km, and also I started to have pain in my hip. Still wasn’t easy. So I started at 6.15, almost everyone else already left except my french friend from the first day whom we cannot really communicate but she is really nice, so we kept on walking together. On the way we found the famous wine fountain which is sadly operating only in business hours but still we could get some drops (it is free). Remarkable! Then a mexican guy joined us, but at some point I lost the french lady as she went in the forest tontake pictures of the sunrise and then kind of disappeared.. Hope she is ok. Then I stopped for breakfast and caught up again by the dutch lady who waited for me. Today really no shadows but at least half of the day we had clouds. My hip was hurting even without the bag (great that there is ibuprophen). We passed Los Arcos where there is a bull running tonight (didn’t know so it is sadly missed), and tried to conquer the last 7 km to Torres del Rio. On these 7 kms I counted around 7 trees (no shade, still 40 degrees, my water has a temperature which resembles pee). As a reward, the hostel has a pool! And tomorrow we need to walk only 20 kms (with bags again :( ). 

Through the Pyrenees

English version below!

Szóval Bayonne-ban maradtam éjszakára, de előtte elmentem egy étterembe csigát enni. Igen, miért is ne – gondoltam, valószínűleg ez a legjobb hely erre. Egész jó volt. Aztán, mivel már késő volt, visszamentem a hostelbe, ahol három másik lánnyal aludtam egy szobában. Eléggé más volt ez a felállás, mint a mindennapi életem, szóval természetesen nem tudtam aludni.

Másnap irány SJPDP (jött a vonat!), és már abban a kisvárosban sikerült összebarátkoznom egy francia hölggyel, így együtt túráztunk. Próbáltunk beszélgetni is, de elég korlátozott volt a társalgás – bár ő valamivel jobban beszélt angolul, mint én franciául.

Őszintén szólva ez a nap főleg szenvedés volt, csak felfelé menet a napon, 30 fokban. Elkezdtem azon gondolkodni, hogy lehet, nem is vagyok teljesen normális, hogy ezt önként csinálom. Bár végül nagyon jó érzés volt eljutni Orissonba 7 km után (nem tűnik soknak, de hidd el, az volt). Akkor még csak kb. 13:30 volt, és ez a hely gyakorlatilag csak egy menedékházból és egy étteremből áll, semmi más. Kaptam egy érmét a zuhanyzáshoz, így meg kellett fontolnom, mikor használjam el azt az egyetlen zuhanylehetőséget a nap folyamán (végül 16:00-kor történt). A rutin az, hogy délután mindenki mos és szárítja a ruháit, mivel csak 3-4 pólót és kb. ugyanennyi alsóneműt visz magával. Egyelőre nem is értem, miért alszik mindig valaki a szobában, függetlenül attól, mikor megyek be. Szerintem sokkal jobb kint lenni, mint egy sötét, forró szobában. Na, talán idővel megértem.

Az orissoni éjszaka tényleg nagyon meleg volt. De legalább csendes (füldugóval). Másnap reggel (2. nap) 06:30-kor kiraktak minket az albergueből reggeli után, szóval ekkor indultunk el. Még sötét volt, és egész nap fájt a fejem, de azt meg kell mondjam, a táj gyönyörű volt – hegyi rétek, szabadon kószáló lovak, tehenek, minden. Természetesen az út 75%-a felfelé vezetett, az utolsó egy óra pedig nagyon meredeken lefelé. Aznap többnyire egyedül mentem, mivel a francia társam túl sokáig reggelizett, én meg nem akartam sokat várni. Roncevalles-be értem, ami gyakorlatilag egy kis falu templommal és néhány hostellel. Aznapi albergue (vagyis hostel) egy régi templomban volt, ami miatt elég hideg volt (jó), és több mint 100 főt tudott elszállásolni – ez már kevésbé jó, mivel mindenki egy közös térben aludt. Nem volt a legjobb éjszakám, de legalább egy élmény volt. A hostelt teljes egészében holland önkéntesek vezették, nagyon kedvesek voltak. Kaptam “zarándokvacsorát” is, ami általában egy háromfogásos egyszerű menü, borral együtt. Most már el tudom képzelni, milyen érzés lehetett Jézusnak az apostolokkal enni. :)

🔥🔥🔥🔥🔥🔥🔥🔥🔥🔥🔥🔥🔥🔥🔥

So I stayed in Bayonne for the night but before I went to a restaurant to eat snails. Yeah, why not, guess it’s the best place to do it. Was quite ok. Then as it was already late I went back to the hostel where I stayed together with 3 other girls in the room. Very different setup from my everyday life so of course I couldn’t sleep. Next day off to SJPDP (the train came!) and then already in that small town I managed to make friends with a french lady so we did our hike together. Also tried to speak but our conversation was very limited, although she spoke a little more english than what I could in french. 

To be honest this day was mostly suffering, going only upwards under the sun in 30 degrees. I started to think that maybe I am not so normal doing this voluntarily. Although it was rewarding to finally get to Orisson after 7 km (doesn’t sound much but trust me it was). The time was only around 13.30 and it is a place consisting basically the refuge and a restaurant, nothing else. Also I got one coin for using the shower so I had to consider when I want to take that one amd only shower during the day (it happened at 4 pm). The routine is that everybody is washing and drying their clothes during the afternoons as you take 3-4 t-shirts and around the same amount of underwear. Also, so far I don’t really get why are there always sleeping people in the room, regardless what time I enter. I just think it is much nicer to be outside then inside a dark room where it is superhot. Well, maybe I will understand this with time.

So night in Orisson was indeed superhot. But at least quiet (with earplugs). The next day (day 2) they kicked us out at 06.30 am from the albergue, after breakfast, so that was time we started to walk. It was still dark, and I had a headache all day but must say, the scenery was really beautiful with mountain meadows, free horses, cows and everything. Of course 75% of the way upwards, last one hour downwards very steep. I was walking mostly alone that way as my french companion was eating breakfast too long and I didn’t want to wait long. Arrived to Roncevalles with is basically a small village with a church and some hostels. Todays albergue (aka hostel) was inside the old church which made it quite cold (good) and had a place for more than 100 people - not good as all these ppl shared a common space for sleeping. Not my greatest night but was an experience. Also the hostel is run by dutch volunteers enterily, they were really nice. Also got the “pilgrims dinner” which is usually a three course simple menu, wine included. I can imagine now how Jesus felt himself eating with his disciples. :)

El camino de francés

English below!

Üdv újra a blogomon! Ezúttal az El Caminóról. Ès ezúttal a chatGPT segítsègèvel, szóval mindez angolról lett fordítva, így ha nèha èrtelmetlen, fogjuk erre. :D De így az egyszerűbb, mert angolul nem kell èkezeteket gèpelni ezen a minikèpernyőn. A képek közzétètelèt is fizetőssè tettèk, így mèg eldöntöm, hogy hajlandó vagyok-e fizetni 50 SEK-et mindezèrt.

Egyèbkènt meg nem az 5 perc hírnèvèrt van mindez, nem is akarom a világot megváltani (már), leginkább úgy is magamnak írom (meg annak, aki esetleg idetèved).

Amikor ezt írom, épp a repülőn ülök Biarritz felé, és még mindig nem vagyok benne biztos, hogy valóban közzéteszem ezt… Azt sem tudom, hogy az első bejegyzés után lesz-e második. Majd meglátjuk, mit akar velem a Camino.

Ezúttal egyszerre kellene könnyűnek és nehéznek lennie. Könnyűnek, mert nincsenek benne 5000 méter feletti hegyek, és remélhetőleg nincs hasmenésveszély sem valami távoli országban. Nehéznek, mert mégiscsak több mint 30 nap gyaloglás hátizsákkal. Ráadásul rájöttem, hogy még sosem túráztam nagyobb zsákkal úgy, hogy ne lettek volna serpaim vagy lovak, akik cipelnek. Tudom, luxus! Legalább nem lesz túl nehéz – kb. 6–7 kiló (víz nélkül).

Ami viszont leginkább aggaszt, az a hőség, amit általában gyűlölök (valószínűleg ezért kötöttem ki Svédországban). Majd meglátjuk, hogyan alakul… Próbáltam nagyon csökkenteni a súlyt, fájó szívvel még a szeretett pamut pizsamámat is otthon hagytam.

Mi vezetett ehhez a döntéshez, hogy megcsináljam? Hát, az élet néha bedob ezt-azt. Aki tudja, tudja… Nem mennék bele a részletekbe, de most jónak érzem, hogy belevágjak. Ráadásul van időm, és már régóta rajta van a bakancslistámon. Meg hát a Biarritzba szóló repjegy is a mai napra volt a legolcsóbb.

Vettem vonatjegyet is, ami a kiindulópontomhoz, Saint Jean Pied de Port-ba (gyakran rövidítve SJPDP) vitt volna – teljesen érthető a rövidítés. Nos, indulás előtt három nappal jött egy SMS, hogy a vonatom törölve. Az utolsó járat aznap. Néhányan azt mondják, talán lesz helyette busz. Kicsit bizonytalan volt, és nem akartam kockáztatni, így inkább foglaltam egy helyet Bayonne-ban 10 euróért, ami 10 percre van a reptértől. 

Valószínűleg sokkal kellemesebb, mint az első szállás SJPDP-ben, ahol nem voltak hajlandóak lemondani a foglalásomat (nézhettek is alacsony értékelések felé, szemétládák).

A terv tehát az, hogy holnap vonattal elindulok, és már aznap megkezdem a túrát – valami menedékházig a Pireneusokban. Aztán irány Santiago (remélem)!

🔥🔥🔥🔥🔥🔥🔥🔥🔥🔥🔥🔥🔥🔥🔥

Welcome to my blog again! This time from El camino. When I am writing this on the plane to Biarritz I am still not sure if I am going to post it.. Also not sure that after the first post, there will be a second. We will see what the camino wants to do with me. Blogger wants to have a fee now for publishing pictures so I haven’t decided yet if I want to pay for that.. :D so no pictures yet, sorry. Could change though.

Mostly I am writing the blog for myself, there are already a lot of camino journals out there so the purpose is not to be better then them, mostly just entertaining myself (and others who happen to be here).

This time it should be easy and hard at the same time. Easy because it doesn’t involve any mountains above 5000 m, no diarrhea danger in far away country (I hope). Difficult because it is indeed 30+ day walking with a bagpack. And I realised I haven’t really walked or hiked with a bigger pack before without having sherpas or horses to carry. I know, luxurious! At least it shouldn’t be very heavy, only around 6-7 kilos (without water).  Also I am most concerned about the heat which I usually hate (probably that’s why I ended up in Sweden. Will see how it unfolds.. I tried reducing the weight a lot, with an aching heart I even left my beloved cotton pyjamas behind. 

What lead me to the decision to do it? Well, some shit in life did. If you know you know… I won’t go into details but it feels right to do it now. Also I have the time, and it’s been on the bucket list for a long time. Also the flight ticket to Biarritz was the cheapest on this day. I also bought train ticket which should have taken me to the starting point in Saint Jean Pied de Port, often referred to SJPDP, which is understandable. Well, 3 days before departure I got an SMS that my train is cancelled. The last one that day. Some ppl saying there should be a bus instead. A little unclear and I didn’t want to risk it, so instead I booked a place for 10 eur in Bayonne which is 10 mins from the airport. Probably much nicer than the first one I booked in SJPDP as they didn’t want to cancel my booking (you are looking towards low reviews, bastards). 

So the plan is to take the train tomorrow and already start the hike - up to some hut in the Pyrenees. And then continue toward Santiago (I hope). 

Base camp and Kala patar

Lobuche-böl Gorak shep-be vándoroltunk tovább, ami 5164 m-en van. Az elején tüzö napsütés, majd a nap másik felében jéghideg. 5000 m felett már rohadtul fájt a fejem annak ellenére, hogy bevettem mindenféle gyògyszert. Itt kezdett inkább tùlèlötùrára váltani a dolog. Gorak shep-ben egy rövid ebédet követöen indultunk tovább a 2 órányira lévö Alaptáborhoz, hòesésben, amiböl visszafele hóvihar lett. Ùgyhogy tùl sok mindent nem láttunk, de megcsináltuk! A szálláson próbáltunk megszáradni az egyetlen kályha mellett. Nekem még itt sikerült egy fürdést megejtenem. Kaptam egy vödör forrò vizet meg egy sufnit kint. 

Éjjel kockává fagytunk hálòzsák ellenère, az ablak bejegesedett és a vizünk is befagyott. Így indultunk reggel 04.30-kor Kala Pathart mászni (around 5600 m), ahonnan elvileg nagyon jò a kilátás az Everestre. Én kb 100 m emelkedésig bírtam, ahol már fájtak az ujjaim a hidegtöl (min minusz 10 fok volt) és hányingerem volt, ùgyhogy visszafordultam (nem voltam ezzel egyedül). Reggeli után még ugyanaz nap lemászrunk Pheriche-be (kb 20 km), és innentöl kezdve lefelé minden nap kétszer annyi távot tettünk meg, mint fölfelé. Az egyetlen hiba, hogy az ùt kb hullámvasùt, ùgy folyamatosan föl-le-föl-le, így elég fárasztò. Másnap Namche, utána pedig vissza Luklába a reptérre. Az éjjenzö tömeg dajnos elmaradt. :( A repülöven hajnali indulás volt tervezve, de rossz idö miatt végül kb csak 9-kor szálltunk fel Ktm felé. Vissza a zajba.. Még az nap találkoztam Theresával, egy német ismerösömmel, akivel 5 éve ugyanígy random találkoztunk Libanonban.

Tegnap várost néztünk egy idegenvezetövel, aki borzalmas volt, mert nem mondott semmi értlemeset, aztán este hivatalos voltam egy nepáli orvoshoz vacsorára (akivel a svéd kapcsolatok vannak). Most a reptéren ülök Svédország felé.

From Lobuche we went up to Gorak shep, an other small settlement at 5164 m. We started in bright sunshine nearby the Khumbu glacier but the other half the weather turned cloudy and cold. Above 5000 m I really didn’t feel well and had a lot of headache despite the mountain sickness medicine I took the same day. So that day started to be more like a struggle than a nice trip for me. Finally I pushed myself up to Gorak shep where we had lunch and just after that we continued to the Everest Base camp which took 2 hours to reach. It was snowing a lot which escalated to a kind of snow storm on the way back. So when we arrived we saw only the sign and some tents (as you are not allowed to actually be inside the camp when you are not climbing the mountain). Still a very uniqe experience! We walked back to Gorak shep and gathered around the one and only heater in the middle of the restaurant. Shortly after we went to sleep in the rooms which were freezing cold. Just before I took a “shower” which meant I got a bucket of hot water to use in the outside shower. So here there was no running water and the temperature in the rooms eas was surely below zero as there was ice on the window in the morning and my water froze. Oxygen saturation is 87%.

The next day we started early because the plan was to climb Kala patar, a nearby mountain at around 5600 m, from where you are supposed to have a great view of Mt Everest. So we started as early as 04.30. Outside everything was covered by snow and it was freezing cold, at least minus 10. The route started with a steep ascend where I got nausea and also after 10 mins I felt that my fingers are aching bc of the cold. So I needed a pasue and after that I managed to climb up to around 5350 m but partly bc of the lack of oxygen, partly bc of the cold I couldn’t continue. It felt like a survival challenge. I took some photos and climbed down where I tried to warm myself up in my sleeping bag which was impossible even after an hour. Slowly the others who climbed to the top also came back, we had breakfast and shortly after started to walk the way back. 20 km, we did in one day which we did in two days on the way here and arrived to Pheriche at around 4200 m. 

The day after we continued our descending towards Namche, another 20 kms, with a lot of steps and also surprisingly a lot of upphills which looks like is the characteristics of the base camp trek. It is like a roller coaster. We arrived to Namche around 6 pm, really tired but fit enough to take some celebration drinks at the irish pub. The accomodation here was a luxury compared to the ones higher up, mainly because we didn’t freeze to death at night and for dinner they even had meat (chicken). 

Then an other day of an other 20 kms back to Lukla which should have been “down to Lukla” but bc of the up and downs it felt like we walk upwards. Until this time almost everybody in the group had some form of coughing or runny nose and we were walking almost without talking. When we arrived to Lukla I somehow expected some celebrating crowd on both sides of the street as we are marching but sadly nothing like this has happened. :( Instead we went to the Buddha Lodge just beside the airport. Had a late chicke dinner again, said goodbye to the porters and went to bed (soooo warm!!!). 

On the last day we woke up early again at 5 am to catch the first flights to Kathmandu. Although it didn’t come because of cloudy weather so finally we took off at 9 am. The flight was a bit less scary then on the eay here. After a half an hour we landed in noisy Kathmandu again. What a contrast! Afterwords I was resting some hours in the hotel bed (luxury! Even if the tap water was sometimes black), I was meeting with Theresa, a german friend whom I knew from Budapest. I didn’t know she was in Nepal, but luckily she found out from my facebook post. Last time we meet randomly just like this in Lebanon. 

Yesterday we had some sightseeing tour with the worst guide who really didn’t bother telling anything. We spent some time at Patan Dourbar square and then at Pashupatinath Temple where hindus burn the dead bodies. Really not my favourite place…

In the evening I was invited for dinner at Dr Indra, the nepali orthopaedic surgeon who has some connections to Sweden. They live on the other end of the city, at a residential area, it took an hour for the taxi driver to take me there. We had a lovely dinner and then they even drove me back to my hotel. Afterwords I joined the other Hungarians at a restaurant with live music which was a nice ending to the whole 2 months.

Now I am sitting at Ktm airport, waiting to check in. It has been an unbelievable 2 months, a lot of variety of erverything, won’t be easy to continue life in Sweden after this. And I can’t wait for the opportunity to come back already!

Above 3500 m

Namche után tovább vándoroltunk, és már egy óra után megpillanthattuk ismét az Everestet. A nap vège fele rododendron erdök közt értünk fel Tengboche-ba, 3850 m-re. Mikor megérkeztünk, minden felhös volt, de este megint kitisztult, és kiderült, hogy rengeteg hegy vesz körül, minden iránybòl. Este még egy buddhista kolostorban tartott szertartáson is részt vettünk. Kicsit vicces, hogy nappal egy pòlòban menetelünk, míg este fel kell venni a legmelegebb cuccainkat, mivel a szobákban semmi fütés nincs.

A következö nap vége a 4400 m-en lévö Dingboche volt, ahol kettöt aludtunk akklimatizaciò céljábòl. Másnap meghódítottunj egy 5073 m-es hegyet, elég lassan a magasság miatt. A kilátás páratlan.

Ahogy megyünk feljebb, ùgy az árak is, föleg a vízè, bár én ahhoz víztisztítò tablettát használok, ùgyhogy inkább elfürdöm az árát a melegvizes zuhanyban.

Ma elèrtük Lobuchet, hòesésben, 4900 m-en vagyunk, és most már nekem is fáj a fejem, ùgyhogy azt hiszem, kelleni fog a magadhegyi gyógyszer. A szobákban kb 0 fok van, a közösségi helyiségben fütenek kicsit. Hùst már 3 napja nem ettem. Holnap irány az alaptábor!

Sorry but now there won’t be many representative pictures as they are coming only from my mobile and as I have only my mobile with me, I can’t transfer them from the camera. 

Everest which is on the left, the one where the cloud starts

After Namche we continued our way higher up, it was very scenic, only after 1 hour we could already catch a glimpse of Everest. Then we descended into the valley and then went up again and passed doses of rhododendron trees. So the last part was very steep up again, leaving not so much oxygen for us. We arrived to Tengboche at 3850 m in the afternoon when everything was covered in clouds and was raining a bit. But after some hours the view cleared up and discovered that we are surrounded by mountains in every directions. When the weather is clear even the top of Everest is visible. Here the temperature should be below zero during the night (hopefully not in the rooms). There is still an option for hot shower, which I took and will do until I have the chance even if it costs. The funny thing that during the day it is very hot and we are walking in T-shirt but in the evening you need every clothes you have to go out and during the night it is really freezing but thankfully the sleeping bag protects me well. At this stage I don’t have any symptoms for high altitude sickness but some people experience headache and difficulty of sleeping. Saturation is still 92%. 

Tengboche

An other funny thing just came into my mind. We are in a parallel world as in Kathmandu we are jumping on the side not to be hit by a car or motorbike. Here the same thing, just with yaks and donkeys..

So another day, which we started in bright sunshine and a view of Everest which followed us until lunch. Not that steep ascends which was great because our group is getting slower and slower. We arrived at 4400 m in Dingboche which is quite a big village considering the altitude. Now the prices also went up and we got advised not to eat meat anymore as it is not that safe (if you think about the transportation). We are quite tired but all good so far.

Dingboche

The next day we did another acclimatisation from Dingboche up to a mountain at 5073 m (called Nangkhartsang). It took a bit more than 3 hours and was really tough because of the altitude. So at the end we took 2 steps and than had to stop for a while. The view was indeed great, we were surrounded by mountains from every directions, like the magnificient Ama Dablam and we cought a glimpse of Island Peak too which 2 of our team members are going to climb (it is over 6000 m). Now some of us sitting in a nice cafe which is warm, has wifi and cinnamon rolls. What else you can wish for at 4400 m.

Yak with rhododendron

So today we continued our way towards base camp and after a 6 hours walk (with lunch break) we reached Lobuche which is at 4900 m. Only after one hour it started to snow and it is still snowing in the evening. I also started to feel the symptoms of altitude sickness in the form of headache which has been only mildly improving after taking ibuprofen. So probably I am voing to start to take altitude medicine (Acetazolamide) but still I will be between the last ones in the group. Thankfully no other symptoms yet but we are going to sleep 2 more nights at a higher altitude. In the guest house there are quite many people and in the rooms it is about 0 degree. Surprisingly there is hot shower which I couldn’t stand not have despite the increasing price. So tomorrow we are going to take the trip to the base camp, around 6 hours trip in probably a lot of snow. Hope for the best. Saturation is at 83% and I haven’t eaten meat for 3 days (maybe a record?).

The weather now in Lobuche

Everest Base camp trek - the beginnings

Most kezdödik az igazi kaland! Már találkoztam a magyarokkal, akikkel az Everest alaptáborába fogunk indulni. Ehhez egy nagyon luxus hotel járt, ahol 2 éjszakát töltöttünk. A következò napot a hoányzò felszerelések veszerzésével töltöttük a kathmandui piacon, ahol kb minden tùrafelszerelés kaphatò minimum féláron (mondjuk hamisítottan, de minöségileg elèg jò). Az estét a pakolással töltöttük, mivel egy porter jut 2 emberre, így egy ember max 12,5 kg-ot vihet. Az én táskám a 6 hét alatt szaporodott, így a cucc nagy részét a hotelben hagytam. Következö nap 06.30-kor már a Lukla felé tartò repülön ültünk, a világ legveszélyesebbnek tartott reptere felé. Hát ugrált kicsit, és tényleg hegyek közt szállt le egy fél òra után. Innen rögtön továbbindultunk Phakdingba, kb 3 òrás ùt volt, rengeteg szamárral és teherhordò jakokkal találkoztunk. Másnap a következö állomás Namche bazaar volt, ami már 3400 m-en fekszik, ez az utolsò nagyobb település. A hálòzsákom esdig jòl bírja a hideget. Teaházakban alszunk mondjuk, nem sátorban, de fütés nincs. Viszont van fizetös melegzuhany meg áram. 

Ma pedig akklimatizáciòs tùrára indultunk 3800 m-re, ahonnan már láthattuk az Everestet! Holnap irány tovább!

So the big adventure begins. I already met with my Hungarian buddies in Kathmandu and stayed in a very fancy hotel which probably would have costed more than what I paid nearly for a week altogether :D . I spent a day afterwords buying a lot of stuffs for the trekking, even though I thought I already have had  everything. But was too tempting that here everything is just too cheap (and probably fake but who cares). It is like a huge outdoor shop in a whole city. We spent the evening packing as there is a limit on the flight to the start of the trek (16 kg) and also a limit how much luggage a porter can carry (25 kg for two person). Good that I had a portable weighting device which became very popular. Also my luggage during the 6 weeks was growing constantly so the pack I left at the hotel for the trekking period was almost bigger than the one I took with me (in an Ikea bag, to be stylish).

So we woke at 4 am, and left the hotel at 5 am and surprisingly smoothly we were already on the plane a bit after 6 am. The flight from Kathmandu to Lukla takes about 30 mins and the airport is considered to be the most dangerous in the world because of the closeness of the mountains, unpredictable weather and very short road for the plane. But we survived! We were not more than 15 people on it so you can imagine the plane is not huge and stable.. The views in Lukla were mesmorizing (and a bit cold). So from 2800 m we had to go first a bit down to Phakding to 2650 m (about 3-4 hours). We arrived here quite early at around 12 am. In the evening we had a relativaly eide selection of dinner options, considering that we are in the middle of the mountains already. I took some smashed potatoes with some chicken and vegetables. 

After a good night sleep, we started again at 8 am towards Namche basaar which is the last bigger village on the way to the base camp and lays at 3400 m. We were walking along the river and passed numerous hanging bridges, some of them laying very high up. 

The other half of the day the route was quite steep, so the total difference was about 1100 m for the whole day. Now we are surrounded by a lot of mountains and the temperature feels like being below zero at least during the night. We are sleeping in an other tea house which has warm shower that is great (even if it costs about 1,5 euro). Even here I could eat grilled chicken with some vegetables (chicken sizzler). Otherwise drinking water costs also a lot in the mountains but I use chlorid tablets and so far it is working (and not producing plastic waste). Here you have to pay even for electricity and wifi. But otherwise in the town there is really everything, even ATM and North face shop and an Irish pub. 

The sleeping bag is working well too, sometimes even too warm. We are going to stay in Namche for an other extra day to do an acclimatisation trek tomorrow. Saturation is 92% (blood oxygen level).

So the next day we went up to the Everest view point at 3800 m and we got to see Everest! Was amazing! The way up was not that easy, you can’t really walk fast at this altitude, we started to struggle. We have even visited Nepal’s highest airport which I think was more like a helicopter landing spot. Quite many tourists here but still not that crowded as expected. Tomorrow we continue our way higher up. Internet is not sure to have. 

Not Everest

Everest. Not the highest one but somewhere between my head and the high peak (which is Ama Dablam)

Bhaktapur

Okhaldhungábòl jeep-pel jöttem vissza Kathmanduba ismét Sally, John és Liv (norvég szülésznö) társaságában. Ezùttal kicsit kényelmesebben, mint idefele. Ùtközben megálltunk természetesen dal bhatot enni. Ùtközben a szokàsos korábbi földcsuszamlások nyomai, valamint egy oldalára fordult autò, amit lazán visszafordítottak, és ment tovább. Másnap a közeli Bhaktapurba vettem az irányt, a helyi busszal, ami külön élmény volt. De maga a város gyönyörü volt rengeteg templomnal és terekkel.

Finally a very good dal bhat on the eay to Ktm

From Okhaldhunga I got back by a jeep, together with John, Sally and Liv (a Norwegian midwife whith also works here). The route was very scenic again, and a bit more comfortable this time as we were not like 10 ppl in the car. Apart from the occasional dirt road sections because of previous landslides we have also seen a car on its side which local people just pushed back and then it was on the road again.

Some parts of the road 

Again I stayed at Norwegain guest house as always. Quite tired due to the early start at 6 am. Didn’t do too much that day apart from lying on my bed.

The day after I took a trip to a nearby town, called Bhaktapur which has been one of the three royal places besides Kathmandu and Patan. This time I took a local bus for about 0,5 euro. Of course it was totally full when we arrived and ppl got on and off all the time so the estimated half an hour tour took at least an hour but was worth the experience.

The town itself was truly beautiful with countless of temples and squares and not so many tourists. I was just walking endlessly. Finally I discovered a place I like in Kathmandu (ok, a little bit outside). 

On the way back the bus was even more full and for some reasons when we arrived at the bus station in Kathmandu, new people were trying to get on without us being able to get off. Total chaos. Or organised chaos?