2015. április 6., hétfő

Made in IKEA

Húsvét hétfőn mi is lehetett volna jobb program, mint egy IKEA-ba tett látogatás. Igen, valami rejtélyes okból kifolyólag itt szinte minden nyitva volt húsvétkor. 
Ezúttal nem lepődtem meg annyira, mint első alkalommal, mikor itt voltam, hogy a buszon, ha jegyet szeretnék venni, csak és kizárólag bankkártyát fogadnak el, készpénzzel nem lehet fizetni. 
Az IKEA-ba tett látogatásom azt a célt is szolgálta, hogy így nem kellett főznöm (ha eddig nem derült volna ki, nem vagyok egy nagy szakács), mivel ugyanolyan áron mint otthon, részese lehettem a svéd húsgolyók nyújtotta élménynek (és itt még borsó is jár hozzá).
Elég sok mindent beruháztam, legfontosabb szerzeményemnek az ágyneműt tekintem, ez azért a hálózsák után eléggé növeli a komfortérzetet. Meg a kék lámpát (ami szerintem az ikeás lámpák prototípusa), aminek legfőbb előnye, hogy megy a szintén kék laptophoz.

A nap, amikor rájöttem, hogy szeretek lakberendezni :)
Közben Tiqulo javaslatára megváltozott a blog címe egy betűvel, remélem, így már tényleg nyelvtanilag is helyes. :) 
Ne ijedjetek meg, nem fogok minden egyes napról írni, csak így az elején még elég sok minden történt. Előbb utóbb csak utolérem a mát is. :)

3 megjegyzés:

  1. Ilyen lámpám van nekem is, a falra szerelhető verzió :) Ikeában virslit szoktunk enni, 5-6oo ft-ból ketten megkajálunk, még egy fahéjas csiga is belefér

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Óh, most látom, mennyi megjegyzést írtál, Erzsi! Ezeket eddig nem is láttam.. De igen, hotdog itt is van, ugyanolyan áron. :)

      Törlés
  2. Ezt a megjegyzést eltávolította a szerző.

    VálaszTörlés