+ 1 tó, mínusz egy őz. Hétfőn sikerült megfürdeni egy újabb tóban, Andreas-szal munkából hazafelé biciklizés közben útba ejtettünk egy kisebb fajtát. A döglött őzért eskü, nem én vagyok a felelős. Nem mintha összefüggne a két történet, csak gondoltam megemlítem. Meg azért is mert a döglött őz felett bámészkodva alakult ki egy beszélgetés egy helyi bácsi és köztünk, aminek eredményeképpen a bácsival bicikliztünk tovább, mivel mutatott egy újabb útvonalat. Így egy huzamban 4 napon keresztül bicikliztem és ez alatt 3 különböző tóban fürödtem. És még azt mondják, hogy Örebro környékén nincs is sok tó. Egyébként az a jó itt, hogy az ember teker 10 percet és máris kint van a városból, olyan természeti közegben, amibe belépve rögtön megfeledkezik, hogy itt a város egy karnyújtásnyira.
Bár ma mondjuk pont láttam svédeket természetet irtani. Ha nem látom, tuti nem hiszem el. Az egyik ház előtti kövezeten az egyes kőtáblák között lefújták a kikandikáló növényzetet. Gondolom esztétikai okokból. És erre úgy tűnt, külön ember van szerződtetve.
Ja, update! Hétfőn arra jöttem haza, hogy van fürdőcsap! Vége a szigszalagos időknek! Azért továbbra is érdekes, hogy a szerelők csak úgy bejöttek a saját kulcsukkal, de még mindig jobb, mintha itthon kellett volna lennem.
Egyébként a legjobb időben sikerült Örebroba csöppennem, mert ebben az évben ünnepli a 750. születésnapját, és ebből kifolyólag egy csomó program van, a város pedig úgy csinál, mintha metropolisz lenne. Jött a király is múltkor, most meg a jubileumi hét van, és így minden nap történik valami. (A blog azt az illúziót keltheti, hogy itt amúgy is mindig történik valami, de el kell oszlatnom ezeket a gondolatokat. A történések nem kifejezetten Örebronak köszönhetőek. Meg mondjuk arról nemigen szoktam írni, hogy na most nem történt semmi.)
Gyakorlatilag tele van a város emberekkel. Ennyi embert eddig mióta itt vagyok összesen nem láttam. Például hétfőn volt egy motocross bemutató, amin 30.000 ember volt (Örebro lakossága kb. 120.000).
Ott a túlparton az a sok színes mind ember. Egyébként a piros-fehér installáció az éves Open Art kiállítás része, ami állítólag petefészkeket ábrázol. Nem én találtam ki... |
Szóval én nem tudom, hol bujkáltak eddig az emberek. Már-már úgy éreztem magam mint egy jobb fajta budapesti koncerten (vagy tüntetésen?). Lehet, hogy azért bölcsebb lett volna ezt a rengeteg programot elosztani kicsit úgy év közben, mivel látható, hogy Örebro lakossága amúgy ki van éhezve a kultúrára meg arra, hogy történjen valami, és ne csak a kacsák sétálgassanak a város főterén állandóan.
A legnagyobb őrület azért azt hiszem mégiscsak a Color Run, azaz színes futás volt, amit mindig is ki szerettem volna próbálni. Ez egy 5 km-es futás, ami közben az embert bizonyos időközönként megszórják különböző színű festékekkel por formájában. Az egész futás végén meg még pluszban egy színpadról is izzítják a népet, és szórják még több festékkel. Az akció után még két napig kék színűt fújtam a zsebkendőbe és piros por folyt a fülemből. Felmerülhet a kérdés, hogy ennek így mi értelme van. Hát ezt nem tudom, de nekem bejött. :)
És persze a csendes nyugodt, higgadt svédek itt váltak igazán állattá. :)
Kajás bódé nélkül viszont nincs fesztivál, úgyhogy megnéztük a helyi kínálatot. Kiemelendő a lángosos bódé, ahol valóban lángost árultak, csakhogy tejföllel, rákkal és kaviárral megszórva (erről most nem raknék képet, mert már a legtöbben láttátok). Apa, mint fő lángos szakértő, azt hiszem most dőltél a kardodba ettől. :D Ezen kívül még volt gyanúsan magyarosan hangzó Chabba's grill is. De a sült kolbászt itt is hiába kerestem.
Tegnap egy klasszikus koncert egy részét néztem meg a svéd kamara orkestra előadásában. Azért valahogy mégis furcsa mikor egy brazilosan kinéző nő áriázik és egy kínai-szerű pasi énekli a tenort. Itt egy részlet (ebben most nem énekelt senki), ha valaki elsőnek kitalálja, hogy melyik opera, azt meghívom egy fikára. :) Hajrá!
Mozart: Marriage Of Figaro - Overture
VálaszTörlésNyert! :) De sajnos már más kitalálta.. Javaslom legközelebb a fél évnél hamarabbi választ :D
Törlés