Sok mindneröl kéne most írnom, ami a nyáron történt, amire eddig nem sok idö volt, mert pörögtek az események, és most sem fogok, mert gondoltam, hogy akkor most inkább a jelenleg történö dolgokról írok. De ami késik, nem múlik, igyekszem megírni majd a nyár többi részét is.
A lényeg, hogy jelenleg Libanonban vagyok egy nemzetközi csapattal egy hétig, ahol elvileg valami orvososat fogunk csinálni (játszani?). Az egészröl még februárban hallottam egy keresztény konferencián Párizsban. Most olyanokat fogok írni, amit néhányatoknak már részben megírtam emailben, úgyhogy ha akarjátok, ezt át is lehet ugorni. Söt, mivel lusta vagyok, idemásolom a komplett emailt (mint már említettem a blogot magamnak is írom memoir-nak).
Beirutba a rendkívül neves Air Serbiàval jutottam, egy àtszàllàssal Belgràdban (oda pedig Bècsböl indult a repülö). Meglepö módon a legrizikósabb rèsz a Bècs-Belgràd útvonal volt, egy olyan kicsi repülövel, amiben kètelkedtem, hogy odaèr-e egyàltalàn. Szerintem öregebb gèp volt, mint èn, hangosabb mint a hàrmasmetró ès óriàsproppelerei voltak úgy fèl mèterre az ablakomtól. A beszàllàsnàl meg kellett vàrni, míg berakjàk a poggyàszt, mert ugyanazon a helyen kellett az embereknek is beszàllni. Ehhez kèpest mèg az indiai lègitàrsasàg is luxus volt. Mindezek utàn a Belgràd-Beirut útvonalon egy normàlis gèp vàrt. De ami ennèl is meglepöbb volt, hogy engem is vàrt valaki a reptèren èjjel 3-kor. Màr elöre kitalàltam, hogy reggel 7-ig a reptèren maradok, majd utàna taxival elmgyek a hotelhez. De vèletlenül megtalàlt ez a fogadóember ès így rögtön el is szàllított a hotelhez, ahol így a tervezett egy èjszaka helyett fizethettem plusz mèg egyet, de legalàbb àgyban aludhattam a szokàsos reptèr helyett.
Nos, az igazi izgalmak csak ezután kezdödtek (lassan már csak az elmúlt két napból regényt írhatnék). Elmentem várost nézni egyedül Beirutban. Eközben több dolgot is megfigyeltem. Meleg van. Hiába van fokba kevesebb, mint Budapesten, a páratartalom rátesz egy lapáttal, így egy idö után csak azért mentem boltokba, hogy kicsit felfrissüljek. Beirut azért annyira nem európai, mint amennyire annak van beállítva, szerintem meglehetösen arab. Túl sok turistát nem láttam. A közlekedés borzalmas, lámpák csak elvétve és az autók a piroson is lazán áthajtanak, ha nem szaladok a zebrán, el is ütnek. Ha néhol van gyalogoslámpa, a zöldje cirka 3 másodpercig tart. Mindenki egyfolytában dudál. A pozitívum, hogy nem akarnak minden létezöt rádtukmálni a boltokban (India), és mindenhol lehet amerikai dollárral fizetni, a visszajárót pedig libanoni font an adják (remek pénzváltási lehetöség). A közvéleménnyel ellentétben nincs mindenhol háború, söt leginkább sehol nincs, csak van pár hely az országban, ahová nem tanácsos menni (nem mentem). A kb. 5 órás sétám során láttam mecsetet, közvetlenül mellette katolikus templomot, háború utáni lerobbant épületeket, parkokat és rettentö kaotikus utcákat. Ami a legjobban tetszett azok a sziklák voltak a partnál.
Slusszpoénként kiderült, hogy épp itt önkénteskedik Theresa a péntekenkénti ICFB összejövetelkröl (Budapest), úgyhogy gyorsan összehoztunk egy találkát. Ö eredetileg német, és most egy menekülttáborban dolgozik a szír határnál. Beirutban találkoztunk, és mivel Vandának foglaltam plusz egy ágyat a hotelben, viszont ö nem jött (mert beteg lett, de majd jön késöbb), így végül Theresa aludt a szobában velem. Vele a legviccesebb történet a sütis helyen esett meg, ahová leültünk elfogyasztani ezeket, majd épp mikor képet készítettünk volna magunkról a sütikkel, jött egy ember és csak úgy elvette az egyik, tányérunkon levö sütit. A poén az, hogy pont ekkor kattintottuk a képet, úgyhogy a jelenet meg lett örökítve, így produkálva egy örök emléket. A sütisek rendesek voltak, mert pótolták a hiányt.
Az nap este 9-kor még mindig nem kaptam semmilyen információt arról, hogyan fogok másnap reggel Byblosba jutni, de mint kiderült sehogy. Azaz a "szervezöbizottság" úgy döntött, mégsincs benne az árban ez a transzport (közvéleménykutatásom azt eredményezte, hogy ugyan mindenki másnak benne volt), úgyhogy oldjam meg. Ök ajánlottak egy taxit, de azt túl sznobnak találtam. Theresa mint benfentes keresett nekem egy buszt inkább. Meg a busz úgyis autentikusabb. Úgyhogy ma reggel buszoztam egyet Beirut és Byblos között, ami csak 20-25 km, de a dugó miatt egy óra volt. Nekem az a benyomásom volt, mintha sose hagynánk el a várost, mindenhol házak voltak. Majd Byblosban kitett a busz a föút kellös közepén (azon a csíkozott részen állt meg, ahol kettéválik két út), ohne megálló. Így átrohanhattam a föúton a legnagyobb forgalomban. Innen a hotel már össz 5 perc sétára volt, ez alatt nem történt semmi, csak úgy odaértem.
Kb. 15-en vagyunk itt, mint orvosok, illetve diákok. Ma ki lettek jelölve a csapatok, így lettem én a belgyógyászat vezetöje (igen, számomra is meglepö). De volt, aki úgy lett a nögyógyászatért felelös, hogy semmi köze hozzá. Mint ebböl is látható, cseppet kaotikus a szervezés. Mindegy, ha a projekt nem jön össze, Libanon még mindig szép.
A mai nap másik váratlan eseménye, hogy Mádl Dalma és a svéd király (najó, vele nem fogtam kezet, csak láttam egy méterröl) után újabb hírességgel foghattam kezet. Váratlanul idöpontot kaptunk a külügyminiszterhez audenciára. Ehhez egy órát buszoztunk, nem viccelek, csak és kizárólag felfele. Megnéztem, a végén 1700 m-en kötöttünk ki tengerszintröl. Szóval vannak Libanonban hegyek, nem is akármilyenek. A miniszterúr persze egy fellegvárban lakik, mikor odaértünk, olyan volt, mintha valami party lenne, legalább 30, fontos embernek tünö valakik járkáltak ki-be. Mint kiderült, valószínüleg ök is valami nagy találkozásra vártak. A legmeglepöbb az volt, hogy még csak az útlevelemet se kérte el senki, miközben Beirutban a kormányzati épületek szögesdrótokkal voltak elkerítve 200 m-röl. Úgy egy órát vártunk a csókára, közben azon tünödtem, hogy mit is keresünk mi itt. Majd kb. 5 percet beszélgettünk vele (ö se nagyon tudta, hogy miért vagyunk ott), aztán elmentünk. El kell, hogy mondjam, jártam a libanoni külügyminiszter wc-jében! Lehet, hogy ezzel belerülhetnék valami rekordok könyvébe.
Ma este mindezek után libanoni étteremben ettünk libanoni ételeket, majd páran elmentünk sörözni. Kipróbáltuk a Beirut névre hallgató sört, ami a hollandokkal egyetértésben ízre tökéletesen megegyezik a Heinekennel. Holnap már elvileg orvososdit fogunk játszani valahol.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése