Jalla jalla habibi, Libanon második felvonás

Kissé megkésve, de most már tényleg. Már egy hete visszajöttem majdnem, de eddig nem volt időm semmire. A képek és rendkívüli emlékezőtehetségem alapján megpróbálom rekonstruálni, hogy mi is történt abban az egy hétben. 

Délelőttönként előadásokat hallgattunk a Közel-Keletről, a menekültekről meg ilyesmikről mindig valaki mástól, aki Ralph (a főszervező libanoni fogorvos) "egy nagyon jó régi barátja" - mint kiderült nagyjából mindenki Libanonban. Az első napi orvoskodás pont olyan kaotikus volt, mint amilyenre számítani lehetett. Ja, azt el kell, hogy mondjam, hogy a várakozásaimmal ellentétben egy darab menekülttáborban nem jártam (most lehet, hogy sokaknak nagy kő esett le a szívéről). Első küldetésünk egy árvaházban zajlódott, ahol voltak értelemszerűen árvák, illetve rossz körülmények között neveltek, nagyrészt szírek. Mint kiderült, igazából egyik sem volt beteg, csak le kellett ellenőriznünk, hogy tényleg egészségesek-e (mint kiderült, azért volt pár tbc-s köztük). Szóval ez aztán tényleg nem volt túl nagy orvosi munka, de még jó, mert se kompetenciánk, se felszerelésünk nem volt hozzá. Egyébként helyiek segítségével kommunikáltunk a páciensekkel. 

Ha netán még mindig kételkedne valaki abban, hogy ilyet is tudok

Ja igen, közben erre a napra már Vanda is befutott, valamikor éjjel 4 környékén, úgyhogy meglepetésként reggel már ott volt a mellettem lévő ágyban. Azt hiszem, a byblosi második éjszakám környékén ért el a végzet, mikor fél óránként a wc-re kellett rohangálnom. Ezt tetőzte, mikor bejelentették, hogy egy különleges helyen fogunk ebédelni, ahol vagy 5 babtál közül lehet fogyasztani. Ez vagy három napig így is ment, mikor végül mégiscsak antibiotikumhoz folyamodtam. Úgyhogy a fenti okból kifolyólag a második orvoskodásos helyen, ahová már jöttek valójában is betegek (azt hiszem, szám szerint 250-en), nem bírtam megbírkózni az orvosi feladatokkal, így én lettem a gyógyszertáras. Ami szintén rendkívül szervezetlen volt, mert csak olyan gyógyszereink voltak, amiket mi hoztunk otthonról, azaz abszolút nem volt megbeszélve semmi, így volt, amiből nagyon sok volt, volt amiből semmi. Viszont állítólag Libanonban ha csak egy darab fecnire ráfirkantják a gyógyszer nevét, odaadják a patikában (antibiotikumot is pl.).

A következő nap megnéztük Byblos várát, valamint hajóztunk és fürödtünk a tengerben. A tenger rendkívül meleg volt (minimum 22 fok). Ez volt a relaxálós nap. 

Következő nap megint orvososdit játszottunk egy helyen, ahol nem jöttek különösebben sokan, viszont akkor én is orvosi szerepben tündököltem. Ezek a szírek/arabok viccesek, mert úgy gondolják, hogy ha Europából jössz, akkor mindent tudsz. Így jöttek a krónikus szívelégtelen meg epilepsziás betegek is, akikkel túl sok mindent nem tudtunk kezdeni. Volt azért olyan is, akivel igen. Az nap este megnéztük Beirutot este. 

Másnap indultunk a hegyekbe, mint kiderült egy éjszakát nem a hotelben töltünk, hanem valami hegyi menedékházban (a sírégióban). Útközben azért útbaejtettük valami főérsek nyári rezidenciáját, ahonnan remek kilátás nyílt a hegyekre. Itt jegyezném meg, ha még nem írtam volna, hogy a közhiedelemmel ellenetétben Libanon kb. 50%-ban keresztény (mielőtt a palesztínok idetelepültek még inkább azok voltak), és ki van kötve, hogy az ország vezetésének is kereszténynek kell lenni. Ennek ellenére a mentálitásuk szerintem inkább az egyéb arab országokéhoz hasonló, még ha maguk szerint nem is. 

Ezek után kezdődött csak az igazi kaland, ami talán a legjobb része volt egész Libanonnak (Vandának lehet, hogy nem, de majd ezt ő kifejti bővebben, ha szeretné). Quadokat (négykerekű terepjármű) béreltünk, és egész délután mentünk a hegyekben. Egymás mögött ültünk ketten (én a holland Nadine-nal) és felváltva vezettünk. A végén gyakorlatilag 2 cm porréteg terített be mindenhol. Felmentünk Libanon legmagasabb pontjára is, ami kb. 3000 m-en volt és a közelében egy kis hó is volt, ami szandállal és rövidgatyával vicces kombinációt adott. 

Who is who? - segítek, a második vagyok én

Leértünk ezután egy völgybe, ahol estebédeztünk pisztrángot, amit nekünk kellett kifogni a halas medencéből egy hálóval. Ez a mutatvány összesen nekem meg két fiúnak sikerült (még jó, hogy anno Tihanyban gyakoroltam a horgászást). Visszafelé még megáltunk egy kilátóhelyen, ahonnan rá lehetett látni a Beeka-völgyre, valamint a napnyugtára egy elég paradicsomian kinéző völgyben. 

A menedékházban aludtunk, másnap pedig indultunk tovább a cédruserdőbe, ami Libanon jelképe. Itt elüldögéltünk kicsit, aztán még megnéztünk egy szerzetes kolostort, ahol egy itt élő eredetileg ausztrál szerzetes tartott előadást a helyről. Innen visszamentünk a byblosi hotelbe, ahol életem legdrágább zuhanyzását könyvelhettem el, mert ezért ki kellett fizetni egy plusz éjszakát, amit nem élvezhettem ki, mivel éjjel már ment a repülőm.

Ez itten a cédrus

Utolsó este egy puccos "gálavacsorára" voltunk hivatalosak Madame X-hez (elfelejtettem a nevét, de tényleg Madame-nak kellett szólítani), aki az itteni hatalmas munkánkat szerette volna megköszönni a lakásában megrendezett vacsorával. A Madame szintén Ralph egy jóbarátja, illetve páciense volt. Hát ez a hely is olyan volt, hogy végig azon tűnödtem, mit is keresek itt. Minden teríték harmonizált mindennel, (valószínűsíthetően) filippínó szolgálók hozták a kaját, és rengeteg féle étel volt. Az a típusú dilemma, mikor nem tudja az ember, hogy melyik evőeszköz mikor kerül sorra. Azért én kiszúrtam, hogy hol lóg ki a lóláb. Hiába a luxus, a székek egy része az IKEA-ból származott, ráadásul a legolcsóbb fajtából, amit csak azért tudok, mert nekem is pont olyanom van. (Mint arra felhívták a figyelmemet, lehet, hogy mégiscsak luxus ez is, amennyiben Libanonban nem található IKEA.)

A puccos vacsoráról végül éjjel egy körül elszállítattam a reptérre, ott konkrétan 5 ellenőrzésen kellett átmennem, és már repülhettem is Belgrádba, onnan pedig a csoda lélekvesztő repülőgéppel tovább Bécsbe, majd onnan busszal Pestre, másnap pedig ismét repülővel Svédországba. Hát, volt egy kis utazás...