Sri Lanka és egy csipetnyi India - I. rész

Ez valójában még augusztusban történt, de azóta nem volt idöm jelentkezni. A dolog apropója egy konferencia volt Hyderabadban, Indiában, ami köré az összes többi dolog szervezödött. Hivatalos nevén keresztény orvosok nemzetközi konferenciája (ICMDA), ami négy évente kerül megrendezésre, úgyhogy kár lett volna kihagyni (legközelebb Tanzániában lesz). Gondoltam, ha már elmegyek olyan messzire, akkor több mindent is meg kéne nézni. Elöször Indiában keresgéltem, de korábbi tapasztalatok alapján úgy döntöttem, hogy ott lehet, mégsem olyan biztonságos egyedül utazgatni (meg mint később kiderült, elöntötte a monszun). Sri Lankát viszont “India light”-ként emlegetik, nincs is olyan messze és viszonylag sok a külföldi, söt, egy újabb ország, ahol nem voltam. Pár hetes keresgélés után találtam is egy repjegyet a Qatar Airways-zel, oda Colomboba (SL fövárosa), vissza pedig Chennai-ból (India, majd késöbb kiderül, miért pont onnan). Így már csak a SL - India vonalat kellett megoldani, ebben a méltán híres Sri Lanka Airways volt segítségemre. Ez a kis körút összesen 2 és fél hét volt. Indulás elött meglestem pár blogot, nagyjából az ö útvonalát követtem és föleg vonattal közlekedtem..

Egy szép augusztusi délutánon útra is keltem a szokásos kék túrazsákommal, ami kivételesen nem volt túlsúlyos, söt a megengedett 30 kilónak kb a fele volt (mondjuk most nem kellett sátor). Átszállás a már ismert Dohában (Ausztráliába is ezen keresztül mentem), majd érkezés Colomboba. A megérkezés elött a biztonság kedvéért még a repülöben lefertötlenítettek minket, azaz a stewardess végigszaladt egy spray-vel az utastéren. Mindjárt tisztábbnak, (az európai koszomtól megfosztva) éreztem magam. Valahol olvastam, hogy a colomboi duty free shopokban valamiért szinte csak háztartási gépeket árulnak. És tényleg. Raklap számra tolták kifelé a hütöket, mosógépeket. Még itt eltöltöttem pár órát a wifi társaságában, mire kitaláltam, hogy mi is legyen a következö állomás, valamint beszereztem egy helyi SIM kártyát, hogy mindig legyen netem (ez volt az egyik legjobb befektetésem).

Tuktuk és gyümölcsös stand kompozíció

Végül Pinnewala-ra esett a választás, ahol egy elefánt-árvaházat lehet megtekinteni. Ez a reptérröl 75 km-re van, vonattal olyan 5 óra volt (nem sieti el és MINDIG késik minimum egy órát), és át is kellett szállni, kétszer is, pedig csak egyszer volt betervezve. Ekkor már eléggé fáradt voltam, mivel a repülöút miatt nem aludtam semmit, de mivel szükös volt az idö, minél gyorsabban akartam minél több helyre eljutni. Az elsö vonatom olyan HÉV szerü volt, csak nyitott ajtókkal. Már itt jöttek folyamatosan az árusok, akik minden elképzelhetö portékával végigvonultak a vonaton (föleg azért kaja). A következö vonatot is viszonylag egyszerüen megtaláltam, viszont az félúton egyszercsak megállt egy kis falu jellegü helységnél. Ez kicsit pánikolós helyzet lett, mert nem tudtam, hogy most akkor jön valami, amivel eljuthatok a célba vagy nem (nem volt konszenzus azok között, akiket erröl megkérdeztem, meg az angoluk is limitált volt, és mindenre csak azt mondták, hogy "yes-yes"), meg amúgy már 4 óra volt, és 6kor sötétedik, azt meg igazán nem akartam megvárni. Hála Istennek mégiscsak megjelent a vonat, így eljutottam elsö és egyben legjobb szálláshelyemre (egy szoba volt wc-vel, de a többi még ezt a szintet se mindig érte el).

Egy tetszőleges vonatállomás

Másnap megtekintettem az elefántokat, amiket minden nap kétszer levisznek fürdeni a folyóhoz. Rengetegen voltak (mind az elefántok, mind a turisták), mondjuk bennem felmerült, hogy tényleg szükséges-e nekik napi kétszer fürdeni, de mindenesetre volt, amelyik úgy tünt, élvezi. Itt tapasztaltam meg a monszunt is, bár itt még nem volt olyan vészes, mert általában 10 perc alatt elállt az esö. 

Utána még mászkáltam kicsit az árvaház részben is (ami olyan, mint egy állatkert), aztán felültem (a másfél órát késö) vonatra Kandy felé. Az elözö vonatokkal ellentétben itt már nem én voltam egyedül fehérember, de azért még mindig kisebbségben voltunk. Tele volt a vonat, így az út felében, úgy két órán keresztül álltam, de szép volt a látvány. 

Természetesen nyitott ajtókkal közlekedett. Kandy egy nagyváros volt, úgyhogy itt csak egy éjszakát maradtam, és az egyetlen, amit megnéztem, az a fesztivál volt. Ez állítólag az egyik legnagyobb buddhista fesztivál a világon, egy hétig tart, én meg véletlenül pont ott voltam (nyilván ezért volt tele a vonat is). Iszonyat tumultus volt, az elsö órákban úgy 100 m-es távolságból szemléltem az eseményeket, késöbb aztán közelebb férköztem. A lényeg, hogy Kandyben örzik Buddha egyik fogát (van Szent Fog Templom is), amit ezen a fesztiválon körbehordoznak a városban rengeteg díszes elefánt és táncosok kíséretében. Gyanítom, hogy az elefántok mérsékelten vannak bulizós hangulatban. Kandyben láttam az elsö szupermarketet is, tele is volt külföldivel, úgyhogy ki is mentem, és maradtam inkább a sarki bódés vásárlásnál. 

Másnap egy korai vonattal mentem tovább Nuwera Eliya-ba, hogy elkerüljem a tömeget. Nem sikerült. Úgy tünik, mások is tudnak a “látványos vonatútról”, így ismét állhattam 4 órát az ajtóban. Amúgy az utasok 90%-a külföldi volt. Ez a megálló hülye ötlet volt, gyakorlatilag megállás nélkül zuhogott és hideg volt, úgyhogy egész nap a hostelban voltam, kivéve mikor elmentem a vàrosba kajálni. Ekkor jól meg is áztam, a szálláson rohadt hideg volt, és nem volt melegvíz. Egyenes út a megfázáshoz (legalább ezúttal nem hasmenés), ami Indiában csúcsosodott ki. Itt voltak kabátárusok, akik halmokban árulták a portékát. Valószínüleg itt az, hogy méretben és fazonban passzoljon, másodlagos. Egyébként itt teaültetvényeket kellett volna nézni, de én végül csak a vonatból láttam.

Eredeti teaültetvény

Másnap továbbvonatoztam Ella felé, természetesen az összes többi emberrel, aki elözö nap leszállt, valamint akik már itt idöztek pár napja. A vonat fele akkora volt, mint az idáig jövö, ebböl következöen tovább fokozódott a tömegnyomor. 

A vonat azon része, ahová már nem fértem be, autentikus légkondicionáló berendezéssel

Pont annyi helyem volt, hogy letegyem a lábam. Ismét 4 óra állás “a világ egyik legszebb vasútvonalán” (ami kb 40 km-t tett meg 4 óra alatt). Én csodálkoztam, hogy nem robbant le. Ella egy hippi város, ami a külföldiekre épít. Ettöl függetlenül nekem tetszett a hangulat. A szállást itt is sikerült kicsit elszúrni, a hangzatos Happy Laugh Hostellel, ami megérkezésemkor még épült. Ráadásul kint volt a francba, messze mindentöl. A tuktukos ember is meglepödött és jó mérges is volt, mert még normális út se vezetett oda. Egy emeleti szobát kaptam, ahová még nem épült meg az erkély, amelyen keresztül oda lehetett volna jutni. Helyette a házból kilógó fémrudakra terített 2 centi vastag farostlemezeken lehetett járkálni, mindezt olyan 3 méter magasan, úgyhogy minden alkalommal halálfélelmem volt, mikor be kellett mennem a szobába. Az ágyat is ötletesen oldották meg, egyszerüen építettek egy emelvényt, bemeszelték és rádobtak egy matracot. Lőn ágy. Viszont legalább a nevezetességekhez közel volt. Így megnéztem a gyarmati idökböl maradt Nine Arch Bridge-t, amin még ma is átmegy a vonat, illetve megmásztam a Little Adam’s Peak-et (a sima Adam’s Peak SL legmagasabb hegye). 

Ezután még beiktattam egy vízesést (Ravada Falls), aztán vacsoráztam egy helyi specialitást. SL-ai tartózkodásom alatt ez volt az egyetlen jó kaja, amit ettem, illetve amitöl nem okádtam lángokat. Visszaérkezvén a szállásomra, az most kicsit jobb színben tünt fel, mert lett két, szintén külföldi vendég, plusz a házigazda is kedves volt. Bár jobban értékeltem volna, ha elöbb megépíti a házát, mielött kiadja.

Ellából már csak Colomboig kellett visszajutnom. Gondoltam már sokat vonatoztam, úgyhogy megyek busszal. 

Nem pont ez volt, de tük ugyanígy nézett ki

Így utólag vegyes érzésekkel gondolok vissza a kb. 8 órás útra. Föként azért, mert egyszer állt csak meg 5 óra után, úgyhogy a folyóügyek túlságosan lekötöttek ahhoz, hogy a tájjal foglalkozzak. Természetesen itt is én voltam az egyetlen külföldi, úgyhogy kaptam pár nem kívánt pillantást. Egy idöre mellém is ült egy ember, ö még egész normális volt, de mondjuk magamtól nem akartam volna 2 órát beszélgetni vele, az biztos. A busz természetesen nyitott ajtókkal közlekedett, rázott mint az állat, bömbölt az indiai zene és sosem állt meg, csak lelassított, és az utasoknak úgy kellett leugrálni a buszról. Csak az út végén, Colombo elövárosában robbant le, ekkor átszállítottak egy másik buszra.

SL-ai család a SL-ai tengerparton

Colomboban abszolút pozitívan csalódtam. Sokkal kevésbé kaotikus mint az indiai városok, viszonylag rendezett, nem is nagyon koszos és az emberek is kulturáltabbak. Pl. nem bámulnak egyfolytában. Egész élhetö helynek tünt. Mondjuk a klimát nem bírnám hosszú távon. Mikor megérkeztem, épp sárkányeregetö fesztivál volt, úgyhogy rengetegen voltak. 

Ez mondjuk a fesztivál után volt, csak egy akármelyik napon

Colomboi éjszakámat a Downtown Monkey Hostelben töltöttem, ami két, rendkívül cuki nö vezet (talán nagynéni-unokahug relációban). Már ezért megérte itt megszállni. Másnap csak este indultam a reptérre, így napközben még körülnéztem a városban. Láttam pár buddhista templomot, ezekböl az egyikben valami iszonyatos mennyiségü Buddha szoborral, minden elképzelhetö ábrázolásban és teljesen random elrendezve. Valami furcsa okból kifolyólag a templomon belül még egy kitömött elefánt is felbukkant.

Ez nagyjából az 1/1000-ed része a templomban található buddháknak

A hindu templomokat csak kívülröl néztem meg. Ellátogattam a bazárba is, de ez inkább a helyieknek való bazár volt, minden utcán kb mást lehetett kapni, de hogy ök ebben a káoszban hogy találnak meg valamit, rejtély. 

A reptéri busszal kapcsolatban figyelmeztettek, hogy ál-buszok is vannak, amik ugyan légkondisok, de drágábbak, és nem az autópályán mennek (hogy minél több helyit utaztassanak, ezzel nagyot kaszálva), így jóval lassabbak. Azt hittem, túl járok az eszükön, de sajnos sikerült benéznem (ugyanaz a száma is mindkét busznak), így mérgesen és tök sötétben érkeztem meg a reptérre, ahonnan még el kellett jutnom a szállásomra. A tuktukot itéltem meg a legbiztonságosabbnak, mert abból legalább végsö esetben ki lehet ugrani. Végül nem volt semmi, de kb. 3-szor annyit fizettem, mint indokolt lett volna. A szállás mondjuk, hogy ok volt, bár pár hangyával osztoztam rajta. Másnap/éjjel 4-kor a szállásadó volt olyan kedves, hogy kituktukoztatott a reptérre. Ez innen már a következö fejezet (remélhetőleg jövő héten).

Familjen i Örebro

Az augusztusi egy hónapos szabadságom Erzsi és Öcsi látogatásával kezdödött (aki nem tudná, családi szálak füznek hozzájuk, nagybátyámék). Egy napos csütörtöki délutánon érkeztek az arlandai reptérre, ahová egyenesen a munkából mentem (a délutánt itt sikeresen kihagytam). Innen rögtön a stockholmi hotelhez autoztunk, a kocsit pedig otthagytam egy parkolóban (mellékesen megjegyzem, hogy egy appon keresztül kellett érte fizetni, bárhol, bármikor). Este bementünk körülnézni az óvárosba, aztán meg is éheztünk, de mivel itt nagyjából minden 9-kor zár, nem találtunk autentikusabb helyett, mint a Pizza Hut.. 

Másnap a Vasa Museummal indítottuk a napot, ami a legnagyobb megmaradt fahajó állítólag. Nem volt nehéz neki megmaradnia, mert a vízreszállása után kb. rögtön el is süllyedt, mert rossz volt a konstrukció. Hát ez a dicsöséges hajó Stockholm legnagyobb látványossága. Azért még így is várni kellett pár száz évet, mire felhozták a felszínre. Utána a múzemtól inspirál a elmentünk hajózni a városban lévö szigetek között. Az egyik út vége annyira nyugalmasra sikeredett, hogy én el is aludtam, úgyhogy mentünk még egy kört (azaz nem szálltunk le a végállomáson). Valamikor a nap folyamán megnéztük Stockholm legszebb kilátóit is. Ha jól emlékszem, mindezek után elmentünk vacsorázni egy szerb vendéglöbe, ahol én knédlis-káposztás húst ettem, majd visszamentünk a szállásra. Szombaton az Öcsiék elmentek a Saknzenbe állatokat nézni, én meg addig sziesztáztam, mert a skanzent már láttam korábban. 

A történethez hozzátartozik, hogy pont az ottlétünk alatt Stockholmban tartották a Europride-ot, ami, mint kiderült Európa legnagyobb melegfesztiválja felvonulásokkal meg mindenfélével. Ennek köszönhetöen gyakorlatilag minden szivárványszínü volt, a zebrákról kezdve, a mozgólépcsö megvilágításán át a Stockholm föterén lévö oszlopig. 

Szombat délután aztán elinultunk Örebro felé, közben megálltunk a Västerås-i Ikeában, ahol bekaptunk pár hot-dogot, aztán be is zárt, mert csak 6-ig volt nyitva. Örebroban a szokásos nevezetességeket tekintettük meg, mint Wadköping, tó, kórház, víztorony, aquapark és Nora (najó, ez nem Örebro, de közel van). Az egyik legnagyobb elismerést valahogy mégis a cukorkabolt vívta ki magának.

Szerdán együtt indultunk el Örebróból, csak én Magyarország felé, az Öcsiék meg Dánia felé. Külön vonatokkal indultunk, aztán végül mégis ugyanazon kötöttünk ki, mert az én csatlakozásomat törölték, ezért útvonalat kellett módosítanom. Ennek köszönhetöen kis híján lekéstem a gépem, egy órával az indulása elött értem ki. Az Öcsiék sem voltak szerencsésebbek, az ö vonatuk Dániába kb. két órát késett. A látogatásukról túl sok képem nincs, mert én nem csináltam, ök meg nem küldték még el (vajon miért...?), de ami késik nem múlik (?). Így be kell, hogy érjétek az én hangulatfestö képeimmel.

Otthon pár találkozót követöen a hétvégére Balatonfüredre mentünk, az éves füredelésre Sipiékhez (akit az Eötvösböl ismerek). A Balaton nagyjából melegebb volt, mint a levegö, de ez nem sok mindenben volt akadály. 

Augusztus 14-én pedig indult a következö nagy kaland.

Skandináv szahara

“Ez a (hó)nap más mint a többi...” Hogy pontos legyek már a május is más volt, már akkor kezdtem gyanakodni. Meg akkor, mikor a télböl egyszercsak nyár lett, mindenféle átmenet nélkül. A tavaszi kabátomnak lehetösége sem volt fellépni. Májusban rövidgatyában, hát mégiscsak túlzás! A nemzetközi helyzet azóta meg csak fokozódott, de olyannyira, hogy most már kezd sok lenni. 30 fokok már hetek óta. Nyitott ablaknál kell, hogy aludjak (erre ittlétem alatt még nem volt példa). Az autóban muszáj bekapcsolni a klímát. A svédek azt hiszik itt az apomalipszis. Az erdök égnek. Na ezt mondjuk nem értem. Hogy miért kezd el egyszercsak 40+ helyen égni az erdö. Még 1-2 hely érthetö lenne. De 40!?!? Lehet, hogy csak én vagyok naiv, de a melegtöl azért nem szokott önmagában kigyulladni valami. Szóval meleg van, na.

Akkor még a  szebbik oldalon álltam

Még júniusban voltam otthon, akkor több felvonásban megünnepeltük a születésnapomat, hetekkel elöre. Azért két tortával is gazdagodtam, valamint fürödtem a Körösben Szarvason, és még a híres stand up paddle-t is kipróbálhattam (mert éppen valami promo volt). Természetesen beestem a vízbe.

Svédországba visszatérve ismét meglátogattuk Nora városát, majd a hétvégére bejelentkezett Hulda egy villámlátogatásra, aztán vasárnap meg Patrikkal elmentünk Karlstad-ba megnézni egy filmet. Ez kétóra volt, de csak ott adták a filmet (amit én javasoltam, aztán be is aludtam rajta). Közben megejtettünk egy fürdést is a helyi tóban (illetve csak én). Aztán következö hétvégén a változatosság kedvéért is ét Nora-ban voltunk. 

Egyik nap búcsúparty volt, mert az egyik föorvos (aki jó fej) felmondott (a kevésbé jó fej fönökünk miatt). A party egy másik kollegánk nyaralójában volt az erdöben. Csodák csodájára elsöre megtaláltam, pedig a gps-en rajta se volt. Vicces este volt, föleg mert szerveztek játékokat, amiben az idösebb korosztály is lelkesen részt vett (labdarugdosás, patkódobálás meg ilyesmi). Én voltam a legfiatalabb, a következö olyan 45 körül volt. 

Aztán volt tradicionális midsommar ünneplés is, ami itt kb. a legfontosabb nap. Azt kell tudni róla, hogy ezen a napon mindig szar idö van. És tényleg. Elötte és utána is harminc fok volt, de ezen az egy napon lement olyan 15-re és még a szél is fújt. Pozitívum, hogy ebben az évben legalább nem esett. Egy ismerösünket meghívták egy vidéki házba ezt ünnepelni, aki pedig meghívott minket. Úgyhogy volt tánc a termékenységi fa körül, meg virágkoszorú, grillezés és epertorta. Azért egyszer elég volt ez is.

Midsommar hajviselet

Majd pedig jött a foci vb. Nem gondoltam, hogy svédek tudnak ennyire lelkesek lenni. Mikor ök játszottak, alig lehetett helyet találni a városban, hogy megnézhessük. Az egész város sárgába öltözött. Volt hangulat. Persze mikor valami gólesély volt kilátásban, mindenki felállt, és nem lehetett látni semmit. 

Június utolsó hétvégéjén megérkezett Zsófi és Tiqulo Örebroba. Az elsö utunk a piaboltba vezetett, hogy bevásároljunk az esti partyra, mert szombaton ünnepeltük a kerek szülinapomat. Lokalizációnak a kedvenc grill helyemet választottam a tónál. Ennek hátránya ugyebár az volt, hogy mindent oda kellett szállítani, és autóval csak mérsékelten lehet megközelíteni, valamint kb. 40 percre van gyalog a lakásomtól, ami visszafelé volt érdekes, mert akkor már nem lett volna célszerü vezetnem. Mindennek ellenére elég gördülékeny volt a logisztika. Tiqulo volt a séf, Zsófi meg a serpa. Voltunk vagy 15-en, még fociztunk is, de nagyrészt grilleztünk. A végén több bort vittünk haza, mint amennyit hoztunk.

A Megaparty

Vasárnap nekik is megmutattam Norát meg a híres norai fagyit, amiböl mindig max 2-3 féle ízt lehet kapni (rejtély, hogy miért). Beugrottunk még Ånnabodába is, ahol télen síelni szoktam, itt megnéztük a kilátást.

Hétfön pedig nekiindultunk Északnak. 600 km-ig meg se álltunk. A cél Höga Kusten volt. Azért kicsit mégiscsak megálltunk, így reggel 8tól este 9-ig ültünk nagyjából az autóban. Elsö megállónk Gävle volt, ahol a karácsonyi szalmakecske szomott rendszeresen lángrakapni. Egész szép város, folyóval meg kicsi hidakkal. Itt költöttük el ebédünket is, autentikus módon egy Ikeában. Ezután megálltunk Hudiksvall-ban is tóparti házakat nézni, majd Sundsvallon át (ahol van egy bazi nagy híd) eljutottunk a Höga Kusten kezdetéhez egy kempingbe, ahol egy faházban aludtunk, és nem nagyon ment le a nap.Szóval szép volt, na.

Ja és útközben véletlenül ráakadtunk a trollskogen nevezetű élményparkra, ahová csak úgy be lehetett menni és ökörködni. Napközben állítólag programok szoktak lenni, de most nem volt senki.

Másnap, mivel épp Svédország játszott a foci vb-n, nem sok idönk volt napközben (a meccs 4-kor kezdödött). Azért megnéztük a híres hidat, ami kicsit hasonlít a San Francisco-ira.

Utánamegtekintettünk egy vízesést, majd kerestünk egy tetszöleges tavat fürdés céljából. Innen pedig a közeli Härnösund-ba (ha valami zenei fesztivált rendeznék itt, tutira Hernyó Sound-nak nevezném el) autóztunk, ahol egy kocsmában megnéztük a meccset. Innen még a következö szállásunkig egy óra volt az út. A hely életem egyik legjobb szállása volt, egy kis házikó közvetlenül a tengernél, azaz fjärd-nél, ami nem tévesztendö össze a fjorddal (de azért elég hasonló). Itt kint üldögéltünk olyan éjjel egyig, amikor Zsófi gondolt egyet, és megmártózott a közel 12 fokos vízben. Alig akart kijönni. Másnap mi is követtük a példáját, a háziak legnagyobb örömére, akik a mutatványt meg is tapsolták.

A lakosztály

Következö nap a Skuleskogen nemzeti park felé vettük az irányt, ahol kirándultunk szurdokban és hegytetön is, ez volt az út egyik fö látványossága. Visszafelé beugrottunk még megnézni egy halászfalut, ami szintén nagyon hangulatos volt. A környék egyébként a rettegett surströmming-röl híres, a svéd rohasztott halról, aminek állítólag kábító hatású a szaga és csak kint merik kinyitni a konzervet, különben a lakásból nem megy ki soha a büz. Na ezt most nem próbáltuk ki.

Másnap indultunk vissza délre. Közben meg-meg álltunk, elsöként a Mannaminne nevü zsibvásárban, ahol mindenféle összehordott kütyü volt kiállítva, és még egy magyarházat is találtunk. Ezután izlandi pónikat simogattunk egy magánistállónál. Mivel a nap sosem akart lemenni, este 11 körül megálltunk várostnézni Västeråsban, majd éjfél után csak megérkeztünk Örebroba.

Következő nap az egyik kedvenc tavamhoz mentünk, a Ramsjö-höz. Eddig ennek volt a legmelegebb vize az összes közt, sőt a régóta várt hajasbölényekkel is megtörtént a találkozás. Majd utána beleseppentünk egy mexikói lány születésnapi grillpartyjába.

Utolsó napunkon a vízitúrák emlékére elmentünk kenuzni a folyón (ez volt az egyetlen nap, amikor esett, úgyh egy fél órát a fák alatt töltöttünk). Délután pedig megnéztük a történelmi svéd-angol meccset, ami végül nem annyira kedvezően alakult, de legalább volt hangulat a városban.

Időközben rákaptam ismét a kajakozásra, mivel még mindig folyamatosan 30 fok van, és a kölcsönző 2 percre található a lakásomtól. Csodálatos kacsaélményekkel lehet gazdagodni.

Előző hétvégén hazaruccantam egy villámlátogatásra Eszter esküvőjére, ami történetesen a Normafán volt. Meglepő helyszínválasztás, de nagyon hangulatos volt. Csak aztán jött az eső, de gyorsan rögtönözve lett egy B-terv. Erről az eseményről sajnos nincs nagyon képem, de az illetékesek majd biztos raknak fel.

Ez a hétvége is elég intenzív volt, pláne hogy a péntekem is szabad volt. Naivan azt hittem, eglsz vasárnapig, míg nem délután kettőkor felhívtak, hogy az aktuális ügyeletes beteg lett, ezért engem ért a megtiszteltetés, hogy vasárnap éjjel dolgozhatok. Ekkor épp egy kirándulásra indultunk egy nemzetközi társasággal, úgyhogy ennek köszönhetően csak 8-től kellett kezdenem (nem 4-től). A kirándulás tök jó volt, eleinte 15 főre volt tervezve, de a reggeli zuhénak köszönhetően a háromnegyedük visszamondta, pedig végül utána nem is esett. Eszterrel még egy tóban is fürödtünk, amire a 3 másik fiú nem vállalkozott (mert elég szmötyis volt mondjuk).

Hát itt tartunk most. További képek az érdeklődőknek itten a linken.
Befejezésül pedig egy könnyed svéd sláger, thanks to Iris.

Svensk sommar

Közben tavasz lett, söt már nyár. Olyan nyár, amikyet itt még nem láttam. Már hetek óta 28 körüli fok és folyamatos napsütés. Sosem gondoltam volna, hogy egyszer hiányozni fognak a nyári ruháim. 

Továbbra is Karlskogában dolgozom, söt elöreláthatólag még decemberig itt leszek. Ez mindenképpen jó. Az az egy hátránya van, hogy hazafelé a kocsiban mindig az álomkór kerülget. Meg hogy a svéd rádió borzasztóan unalmas.

Voltam májusban otthon is, söt Patrik is csatlakozott, de csak véletlenül, nem megbeszélve épp akkor gondolt odautazni, mint én. Végül mégiscsak úgy alakukt, hogy én kalauzoltam egy egész hétvégén keresztül. Mivel utolsó pillanatban foglalt szállást, így sikerült 3 különbözö helyen aludnia 3 nap alatt. Egy hostelben, egy vadiúj hotelben valahol Kelenföld környékén meg a Gellért hotelben. Elsö este felültünk a Deák téren lévö óriáskerékre, amiröl azt hittem, hogy sosem fog megtörténni. Másnap voltunk a várban és fogyasztottunk Borbély Alexandra (A teströl és lélekröl filmböl) kedvenc kávézójában. Majd a Várkertbazáron keresztül elvillamosoztunk a hoteljéhez, onnan pedig vissza a Gellért térhez, hogy hajózzunk a Dunán. A hajó a Margitsziget vége felé tett ki, innen visszasétáltunk a Kossuth téren át a Deák térhez, hogy vacsorázzunk a Vakegér nevü étteremben. Nemtom mikor sétáltam utoljára ennyit... Másnap a Városliget következett, majd találkozás a Budapesten élö ismeröseivel. Velük fel a Gellért-hegyre, majd onnan a Gellért-fürdöbe (ahol csak ö fürdött, én addig vártam a hoteljében), aztán lángos-vacsora a Király utcában, Szimpla kert megtekintése, sör, és vége.

Elhagyatott vattacukros stand

A következö hétvége Örebroban történö lebzseléssel telt, találkoztunk a koreaiakkal és fotózkodtunk különbözö felállásokban.

Ez utáni héten két napig Uppsalaban voltam egy kurzuson 3 másik rezidens kolégámmal, meg a 3 fönökböl kettövel. Remek volt. Föleg az odaút a fönökökkel. Az egyiket abszolút nem értem, hogy mit mond (de más se), a másiknak meg nem sok szociális érzéke van és nem tud kommunikálni. Csak kicsit volt feszült a helyzet. Pláne, hogy Stockholm és Uppsala között nem járt a vonat, ezért kénytelenek voltunk 7-en egy kisbuszban továbbutazni. A szállás szerencsére nem egy helyen volt, én a német lánnyal (Iris) voltam egy hotelben, egy szobában, és egy franciaágyban... (Jó, kicsit elszúrtam a foglalást.) Csütörtökön még party is volt Moulain Rouge témában. Voltak tüztáncosok is, de a party azért nem volt oly fergeteges. A kaja pláne nem. Miután csak hidegkajás svédasztal volt, megkérdeztem a mellettem ülöt, hogy vajon mikor jön a föétel, de kiderült, hogy ez a föétel, úgyhogy inkább visszamentem még egy körre. Uppsala egyébként jó hely, azt a látszatot kelti, mintha lenne benne élet. 

Következö hétvégén Patrik hívott el egy katolikus találkozóra Stockholmba egy Norvégiában élö szlovák-magyar barátnöjével együtt. Mi Örebróból indultunk autóval, a lányt (Andrea) pedig a reptérnél felvettük. Megálltunk ebédelni a Max nevü svéd McDonalds-ban, ahol 3 nap alatt 4-szer ettem, úgyhogy egy idöre elég volt. A katolikus szeánsz 1-tö, egészen 7-ig tartott, egy szlovákul beszélö pappal, akit egy másik szlovák fordított svédre, amit néha értettem, néha nem, Patrik meg folyamatosan parodizálta a fordítót, úgyhogy végül is vicces volt. Egy hotelszobában aludtunk hárman, három külön ágyon egybrettentö kicsi szobában, olyan volt, mint valami osztálykirándulás. Jól elvoltunk, a lány is jó fej volt. Reggel öt visszavitte Patrik a reptérre, aztán indultunk volna haza a Örebroba, ha nem romlott volna el az autója (ez ennél kicsit hosszabb történet, de itt most nem fejtem ki). Szóval 3 órás szervízkeresés után végül vonattal jöttünk haza.

A szlovákok és én

A következö hétvégén szintén Stockholmban voltunk, hogy visszahozzuk onnan az autót, és befejezzük az elözö hétvégét. Így végül a két hétvégéböl kijön egy tökéletes. Megmutatott egy galériával egybekötött éttermet, Artipelago, ami a tenger mellett volt, erdös környezetben. Elég menön nézett ki. Innen elmentünk megnézni egy bútorboltot, mert ez a hobbink, majd még megálltunk Västeråsban Stonehenge jellegü sziklâkat nézni. Örebroban pedig beültünk pizzázni este.

Közben a strandröplabda szezon is elkezdödött, lassan be is fejezödik, mert persze július-augusztusban itt megáll az élet. Ez olyan, mintha az ember valami mediterrán kis szigeten lenne. 

Most szerdán pedig 6-an lányok futottunk egy futóvesenyen, ami minden évben van (én harmadszorra voltam) és csak lányoknak. Ha 6 ember összeszervezödik, akkor pedig adnak egy piknikkosarat, amit ott helyben el is fogyasztottunk. 

Påsk

Ami annyit jelent, mint húsvét. Merthogy éppen az van. Bár ez itt sokmindenben nem nyilvánul meg a 4 napos szüneten kívül. Kb. semmilyen tradíciójuk nincs a csokievésen kívül (tudomásom szerint). Úgyhogy programokat sem nagyon találtam. De előbb az elmúlt hetekről Egyiptom és a húsvét közt.

Mivel itt még javában tombol(t) a tél, így elsősorban télhez kapcsolódó programokról tudok beszámolni. A szlovákokkak (Andrea, Dominik és a kislányuk babakocsiban) voltunk kétszer korcsolyázni a tavon. Második alkalommal kipróbáltam az itteni verziót is, ami egy olyan 70 centis él, rajta egy speciális cipővel, amivel így rohadt gyorsan lehet menni, úgyhogy tetszett. 

Aztán voltunk Patrikkal és Iris-szel (újdonsült munkatársam Németországból, egyébként meg Andreas - svéd barátunk barátnője) síelni. Én snowboardozni. Ezúttal csak ide közelre mentünk, van itt pár pálya csákányos felvonóval. 5 perc fel, fél perc le. Mentünk vagy 30 kört 2-3 óra alatt. Ja, és este volt, úgyhogy egy óra után tökre besötétedett, én így nem sokat láttam, mert a szemüveg nem fér be a síszemüveg alá. A sötétben síelés azt hiszem, nem lesz a kedvencem.

Másnapra ugyanezzel a trióval megbeszéltük, hogy sífutni fogunk ugyanott. Most egy olyan útvonalon mentünk, ahol még nem voltam, az erdőben, nagyon szép volt rengeteg hóval. Utána meg elmentünk a szokásos ebédelős helyünkre, a Naturens Hus-be. 

Ezt a lefelé-sielést megismételtük Patrikkal kettesben a következő hétvégén is, csak utána egy bútorboltban ebédeltünk (NEM az IKEA-ban), ahol még arra is rábeszélt, hogy vegyek egy szőnyeget. Így már minden helyiségben lett egy szőnyegem, és nem kell az unalmas szürke pvc-t néznem.

(A képen azért mutatok a lámpára, és azért van a középpontban, mert tetszett)

Húsvétkor Eszterrel ketten maradtunk Örebroban. Én még csütörtökön este elmentem a templomba egy alkalomra, ahol megismerkedtem egy perui nővel, aki valamiért annyira megörült nekem, hogy meghívott másnapra magához ebédre. Ott volt a férje is meg még egy észt lány, aki náluk lakik albérletben. Kicsit szürreális volt, de aranyosak voltak. Délután találkoztunk hárman Katival (ő másnap ment Magyrországra), és kinéztünk valami ingyenes húsvéti műsort az egyik templomban. Hát ott 15 percet bírtunk, aztán leléptünk, mert sajnos rettentő unalmas volt. 

Szombaton Eszterrel főzőcskéztünk, aztán elmentünk énekes hattyúkat nézni kb. 20 km-re Örebrótól. Jó sokan voltak, több ezren, és a nevükhöz híven egyfolytában sípoltak (mint mondjuk egy afrikai városban, ahol folyamatosan dudálnak). Onnan visszafelé jövet lemostuk az autót, először, mióta megvan, úgy gondoltam, most már megérdemli. 

Vasárnap nagyon megszentelt napot tartottunk, délelőtt voltunk templomban, aztán délután az egyik téren hallgattunk egy istentiszteletet, majd este elmentünk énekelni egy harmadik helyre. 

Egyiptom

Végülis sikerült úgy alakítani, hogy februárom az majdnem annyira kikapcsolódó volt mint egy nyári szabadság. Gyakorlatilag a kurzusok és a nyaralások/telelések váltakoztak (éljen a svéd munkarend!). Ezt megkoronázva múlt héten Egyiptomban kötöttem ki Huldánál. Ha már nem emlékeznétek, ő a svéd-szudáni spanom Örebróból, aki most épp Egyiptomban önkénteskedik menekültekkel egy fél évig (jujj migráns!). Hát így kerültem Kairóba 5 nap erejéig.

Göteborgból indultam egy frankfurti átszállással, majd onnan a híres neves Egypt Air-rel tovább. Ezen még filmet is lehetett nézni, bár ennek fejébe egy koráni idézetet is végig kellett hallgatni az elején, egy mecset-es kép kíséretében. Megálltam, hogy most ne nyúljak le semmilyen emblémás evőeszközt (csak visszafele egy kanalat, hupsz). 

Mindenféle komolyabb megpróbáltatás nélkül ki is jutottam a reptérről, ahol már Hulda várt rám. Itt beültünk egy uber-be (olyan mint a taxi, csak jobban lekövethető), amivel hazamentünk. Ez ugyebár egy 20 milliós város (agglomerációval), ezért a távolságok sem kicsik, főleg úgy, hogy a taxisok MINDIG eltévednek gps-szel együtt is. Nem egyszer csináltak a 20 perces útból 50 perceset. A sávok csak dísznek vannak és a fék helyett a dudát használják (álló helyzetben is). Zebra kb. sehol nincs, de ahol van, ott se nagyon állnak meg, úgyhogy ha gyalogosként át akarsz valahol kelni, akkor futni kell az életedért. Mindenesetre megérkeztünk Huldához, ami egy jópofa lakás volt, még külön szobát is kaptam. 

Nem ez volt a szobám, ez máshol van

Másnap első kairói élményem a Garbage city volt, igazi turistalátványosság (nem). Nekem tényleg ez volt az egyik legérdekesebb az egész útban, lehet, pont azért mert autentikus. A lényeg, hogy Egyiptomban nincs nagyon szelektív szemétgyűjtés, viszont van ez a kerület, ahol párszázezer ember lakik és ők szelektálnak. Gyakorlatilag abból élnek, hogy begyűjtik a szemetet és újrahasznosítják. A szomrú része a dolognak persze, hogy így nagyjából a szemétben is élnek. Az ittlakók több, mint 90 %-a kopt keresztény, és a szemét-hegy tetején van egy sziklába vájt templomuk. Akit bővebben érdekel a dolog, itt egy cikk valamint egy video.

Innen lesétáltunk (nagyon sokat sétáltunk) a Citadella nevezetű egykor mecset-mostmár inkább kilátópont helyhez. Na ez tényleg turistás volt, kínaiakkal meg minden. Et követően pedig vitorlásoztunk egyet a Níluson, ahol véletlenül összetalálkoztunk Hulda ismerőseivel, akikkel végül a következő napot töltöttük. Ez volt a legnyugisabb része az egésznek, csak ülni kellett és nézni kifele. El is fáradtunk benne, úgyhogy utána hazataxiztunk. Ja igen, azért taxi, mert tömegközlekedés nincs (van metro, ami elég limitált helyeken van, meg a mikrobuszok, amikről senki nem tudja, hogy mi alapján közlekednek). 

Második nap a piramisok következtek. Ezt nem tudom, bevalljam-e, de én azt hittem, össz 3 piramis van egész Egyiptomban. Hát nem, sok van. Sőt, állítólag Szudánban még több. Szóval a Ghizába mentünk először, itt van az ominózus 3 piramis plusz a szfinx. Az egyikbe be is mentem, jó meleg volt benne meg szűk járat. Aztán még tevegeltünk is. Nem egy stabil valami, de vicces. A hátsó tevének még sikerült összenyálaznia is. A tevés ember meg a túra közepén egyszercsak felpattant az én tevémre, ez a fizikai közelség kicsit sok volt, viszont így vágtathattunk a tevékkel (felfoghatatlan, hogy anno hogy tudtak ezen napokig menni).

"Csináljunk puszilós képet a szfinx-szel"

A szfinx után a másik típusú piramisokat néztük meg Sakkara-ban. Ez még sivatagosabb hely volt, kicsit úgy éreztem magam, mint ahogy a Kis Herceg érezhette magát talán.

3. nap egyedül fedeztem fel a várost, mert Hulda dolgozott. Azért előtte még elmentünk reggel a közeli nemzeti parkba, ami egy sivatag volt ilyen kanyonszerű dolgokkal. Nekem tetszett, bár túl sok zöld nem volt benne.

Természetesen az első adandó alkalommal elvétettem a dolgot, mert a rossz oldalán szálltam le a metrónak. Azért rövid időn belül mégis visszataláltam. Itt a kopt épületeket néztem meg, volt sok templom meg múzeum, szépek voltak. Ez volt Kairó legrendezetebb része. Innen el-uber-eztem az iszlám részre mecsetekhez meg bazárhoz, onnan pedig Kairó egyetlen parkjába, majd onnan haza (na itt nem volt a taxis a helyzet magaslatán például).

A taxival a lakáshoz közeli bevásárlóközponthoz vitettem magam, mivel már itt korábban jártunk, gondoltam, innen hazatalálok (mivel nem tudtam pontosan, hol van a lakás). Rosszul gondoltam, ismerhetném magam. Az egyenes, 10 perces hazavezető út helyett sikerült egy kb órásat választani a sötétben. Volt pár pont, mikor már elvesztettem a reményt, hogy valaha hazatalálok, de végül sikerült. 

Utolsó napomon csatlakozott hozzám egy amerikai lány (az előző esti összejövetelen ismertetett vele össze Hulda), akivel az Egyptian Museum-ot néztük meg. Ez elég nagy és rengeteg minden van benne, mi olyan 2 órát töltöttünk benne, de csak végigrohantuk. Itt található pédául Tutanhamon arany maszkja. Ez volt az egyetlen, amit nem engedtek fényképezni (rejtély, hogy mit árt neki a vaku nélküli fényképezés).

Azért a relikviák karbantartása nem túl nyugati szintű. Például semmi nem korlátozta az embereket, hogy összefogdossanak dolgokat. Amit pedig fontosnak tartottak elzárni, azt berakták üvegszekrénybe. Ennyi. Semmi vákum vagy adott hőmérséklet, páratartalom. A kevésbé jelentős múmiákat pedig csak úgy felhalmozták egymás tetejére. 

Innen átmentünk a "Zaklatás híd"-ként csúfolt hídon Zamalek-be, ami a város legmodernebb része. Annyira azért nem volt vészes a híd, nem szóltak többen utánunk, mint bárhol máshol (ami általános, ha fehérbőrű nő vagy). Itt megnéztünk egy lótusz alakú templomot, meg beszélgettünk önkéntesekkel, akik egy orvosi projektben vesznek részt. Ezután találkoztunk Huldával, aki körbevezetett a helyen, ahol dolgozik, ez is érdekes volt. Majd elmentünk vacsorázni egy nagyon jópofa étterembe, ahol madarak csiripeltek meg teknősök uszkáltak. Végigettük szinte az egész menüt, én pl. megkóstoltam az autentikus töltött galambot. Egy kis bazározással zártuk a kalndot, másnap pedig repültem vissza svédbe, ahol a legfurcsább a csönd volt meg a 35 foknyi különbség negatívban.

Ha még nem lett volna elég a képmennyiség, itt található mégtöbb.