Aftermath

English below!

Utóhatás

Nehéz szavakba önteni, mit jelentett számomra ez az öt hét a Caminón, és azt hiszem, jelenleg még én sem tudom igazán. Valószínűleg idő kell majd, hogy mindez leülepedjen.

Bár nem volt könnyű az út, nagyon örülök, hogy végigcsináltam, és újra megtenném. Azt mondják, a Camino kicsit függőséget okoz, és valóban, már most azon gondolkodom, hogy talán egyszer újra nekivágok egy másik útvonalnak. Furcsa érzés nem sétálni, nem készíteni össze a hátizsákomat és a napi vízkészletemet.

Ez a 35 nap nagyon egyszerű élet volt – csak arra koncentrálni, hogy eljussak A pontból B-be. Nagyon meditatív élmény.

Azt hiszem, a tanulság az, hogy ha ezen keresztül tudsz menni, akkor bármin keresztül tudsz menni. Az ember megtanulja értékelni az apró dolgokat: egy forró zuhanyt, az ételt, a fájdalommentességet, egy jó alvást. És akkor még nem is beszéltünk a gyönyörű tájakról és az emberekről – legyenek helyiek vagy zarándokok – akikkel útközben találkoztam.

Szóval ez volt az Én Utam – lássuk, mi jön ezután.

🔥🔥🔥🔥🔥🔥🔥🔥🔥🔥🔥🔥🔥🔥🔥

Aftermath

Hard to describe what these 5 weeks on the camino meant for me, and I don’t think I know that at this point either. Probably it will need more time to sink in. 

Although it was not an easy trip, I am very happy I did it and I would donit again. They say the camino is a bit addictive and I am also already thinking that I might do another route some time later. It feels strange not to walk, not having to prepare my backpack and water supply for the day. It has been a very simple life for 35 days, just focusing on getting from A to B. Very meditative. 

I guess the outcome is that if you can get through this, you can get through anything. Also one learns to appriciate the small things, like a hot shower, the food, not having pain, a good sleep. Not to mention the beautiful landscapes and people (local and pilgrims) on the way. 

So this has been My Way, let’s see what’s next. 

Santiago and beyond

English below!

35. nap

Ezt már Spanyolországból hazatérve írom, de úgy érzem, a történetnek szüksége van egy lezárásra.

Szóval az utolsó este Santiago előtt, a vidéki házban nem volt valami nagyszerű. Az olasz, füves vagabond egész éjjel horkolt, mint egy vaddisznó, így egy szemhunyást sem aludtam. Reggel teljes erőből csaptam a földhöz a cipőmet, hogy felébresszem – nem sikerült… Még ezen a reggelen is Nicole sütött nekünk tükörtojást. Így indultunk el az utolsó 10 km-re Santiago felé. Azt hittük, megelőzzük a tömeget, mivel nem 20 km-t kellett mennünk, mint azoknak, akik az “hivatalos” megállókat követik. Nos, kicsit későn indultunk, de szerintem végül tényleg a nagy tömeg előtt értünk be. Nicole szokása, hogy minden nap tart egy „félidős sört”, így ma is megálltunk, valamikor reggel 9 körül, de sajnos csak egy reggelizőhelyet találtunk, így csak „félidős dzsúsz” lett belőle.

A bevonulás Santiago-ba elég könnyű volt, és bár azt mondják, itt mindig esik az eső, mi napsütésben érkeztünk meg. A katedrális előtt a két holland hölgy (Irene és Monique) várt minket – nagy meglepetés volt! Természetesen elkészítettük az összes „hivatalos” fotót minden pózban és felállásban. Aztán búcsút vettünk Andreastól, és azt hittem, nem látjuk többet – de este mégis találkoztunk vele újra. Ezután Nicole-lal beálltunk a sorba, hogy megnézzük a zarándokmisét a katedrálisban, ami a teljes élmény része. A mise délben kezdődött, mi már 11:20-kor sorban álltunk, és éppen befértünk – csak állóhelyünk volt, de így is jó volt. Kórus és egy szólista is énekelt, és még a híres lengő tömjénezőt is meglóbálták, ami nem történik meg minden alkalommal, szóval nagy szerencsénk volt. Itt még az ausztrál hölggyel is találkoztam, akivel Pamplona óta kapcsolatban voltunk, amikor ugyanabban a hostelben aludtunk. Ő nagyon gyorsan haladt, és bár vissza kellett mennie Pamplonából a kezdőpontra, ugyanazon a napon ért Santiago-ba, mint én – ami azt jelenti, hogy én nem is voltam olyan gyors… Mindenesetre jó volt látni, mivel azóta is kapcsolatban voltunk.

A mise után elmentünk kiváltani a zarándokoknak járó oklevelet, ami gyorsan és simán ment. Latinul van, és elég vicces, hogy a nevem „Beatricem” formában szerepel rajta.

A szállásunk nagyon közel volt a katedrálishoz, a neve Km 0. Nagyon szép hely volt.

Azt hittem, most már vége a gyaloglásnak – egészen addig, amíg a holland lányok rá nem vettek minket, hogy menjünk még egy 30 km-es „hála-szakaszt”. Így a teljes táv meghaladta a 800 km-t. A terv az volt, hogy busszal megyünk Muxiába (tengerparti város), onnan gyalog Finisterrébe, ami szintén a parton van, és amit „a világ végének” tartanak. Onnan pedig vissza busszal. Hivatalosan az emberek fordítva szokták csinálni – először Finisterrébe, ott fürdenek, majd onnan Muxiába, ahol „új életet kezdenek”. Mindegy, nekünk így is működött.

+1-4. nap

Kevés alvás után (Nicole-lal és Andreasszal iszogattunk) reggel indult a busz Muxiába. Nem tudtuk, de éppen egy hatalmas fesztivál volt ott, olyan, mint nálunk május elseje. Nekem nem igazán tetszett, de elmentünk a világítótoronyhoz és a templomhoz is, a környék pedig gyönyörű volt.

Másnap Monique 50. születésnapját ünnepeltük egy tortával, amit előző nap a piacon vettünk (vasárnap nem volt könnyű tortát találni, minden zárva…). Aztán elindultunk az utolsó 30 km-es gyalogtúránkra a part mentén és az erdőn keresztül – nagyon szép útvonal volt, de sok volt a szintemelkedés. Természetesen most is volt „félidős sör”. Szerintem mindannyian nagyon fáradtak voltunk, még úgy is, hogy ezúttal előreküldtük a csomagokat. Valószínűleg a lábaink már „ellazultak” Santiago után, és azt hitték, nincs több dolguk – most meg csak azt kérdezték: „mégis mit csináltok már megint?!”

Nagyon boldogok voltunk, amikor ismét elértük a partot és az óceánt. Mártóztunk egyet a nagyon hideg vízben, aztán elmentünk vacsorázni.

Másnap reggel busszal vissza Santiago-ba. Az utolsó éjszakámat a Seminario Menor nevű szálláson töltöttem, ami egy egykori kolostor, 1 km-re a belvárostól. Érdekes hely, hatalmas épület, a WC messze volt a szobámtól, ami leginkább egy börtöncellára emlékeztetett – de ettől függetlenül egész jó volt.

Reggel utoljára ettünk együtt reggelit négyen, aztán búcsút vettünk egymástól, és felszálltam a buszra Porto felé, ahonnan a gépem indult vissza Stockholmba.

🔥🔥🔥🔥🔥🔥🔥🔥🔥🔥🔥🔥🔥🔥🔥

Day 35

I am writing this after I returned from Spain but I think the story needs to have an end. 

So last night before Santiago in the rural house was not great. The joint smoker italian vagabond was snoring continously like a wild boar the whole night, so I couldn’t sleep at all. In the morning I slapped my shoes to the ground with all my power just to make him wake up, didn’t work.. Even this morning Nicole cooked us fried eggs. So we started our last 10 km into Santiago. We thought we get ahead in front of the crowd not having 20 km like most of them eho are following the official stops. Well, we started a bit late but I think we actually arrived before the bug crowd. Nicole’s habit is to have a half-time beer every day so we stopped even today around 9 am but sadly we only found a breakfast place so it was just a half time juice. 

The march into Santiago was quite easy and although they say it always rains in Santiago, we arrived in sunshine. In front of the cathedral the 2 dutch ladies (Irene and Monique) were welcoming us, it was quite a surprise! So we shot all the official pictures in every position and every constellation. Then we said goodbye to Andres, and I thought we will never see him again but we met later in the evening. Then with Nicole we queued up to visit the pilgrim mess at the cathedral which is part of the experience. It started at 12 am, we were in line already at 11.20 and we were one of the last ones they let in. So we had only standing places but it was still ok. A choir and a solist were singing and they also reliased the swinging smoke which doesn’t happen every time so we were really lucky. Here I even met the australian lady I have been in contact with since we slept in the same hostel in Pamplona. But she was really fast and managed to get to Santiago the same day as me, although she had to go back first to the start from Pamplona. Which means I was not that fast.. Anyway it was very nice to see her as we have been in contact since then. 

After the mass we went to get our certificate which went very smooth and fast. It is in latin and quite funny to have my name on it as “Beatricem”. 

Our hostel was very close to the cathedral, called Km 0. A very nice one actually. 

I thought now the walking part is over until the dutch ladies convinced us to walk another 30 km gratitude distance.. So with this, altogether the total distance would be over 800 km. The plan was to take the bus to Muxia which is on the coast and from there walk to Finisterre, also on the coast which is considered “the end of the world”. And then back by bus from there. Officially people should do the other way around, go to Finisterre first and take a swim then to Muxia as here you start your new life. Whatever, should work the other way around as well. 

Day +1-4

After not much sleep (drinks with Nicole and Andres) the bus left in the morning for Muxia. We didn’t know but it was the time of a huge festival there, looking like the 1 of May in Hungary. I didn’t like it very much but we also walked to the light house and church there and around that it was a beautiful landscape. 

The next day we started with the celebration of Moniques 50 birthday with a cake we bought at the market yesterday (not easy to find a cake on a sunday when everything is closed..). Then we started our last 30 km walk by the coast and in the forest, very nice path but a lot of up and down. Of course we had a half time beer. I think we all were very tired although this time we even sent the bags ahead. I guess our legs already relaxed in Santiago and they thought they don’t need to work again so now they were like “what the hell are you doing again?!”. 

We were very happy when we reached the coast again and the ocean. We took a dip in the very cold ocean and then went for dinner. 

The next day bus back to Santiago. I spent my last night in Seminario menor which is a hostel that used to be a monastery, 1 km from the center. Interesting place, very huge, the toilet was kind of far from my room which looked like a prison cell. Despite this it was fairly ok.

In the morning for the last time the 4 if us had breakfast together then said our goodbyes and I got on the bus to Porto where my plane departed back to Stockholm. 

Day 31-34, the final countdown!

English below!

31. nap

Ma hirtelen hárman lettünk, mert egy spanyol srác is csatlakozott hozzánk, aki ugyan nem beszél sokat, de figyelmesen hallgat. Könnyű nap volt, mindössze 18 km Portomarínig. Szinte meg sem éreztem, csak az új vízhólyag emlékeztetett arra, hogy még mindig gyaloglok. Hidegben és ködben indultunk. Innentől nagyon megnőtt a zarándokok száma, és nem volt egyszerű szállást találni, de végül egy kis albergue-ben kötöttünk ki, ami egész jó volt. Még az is tele volt, amelyiknek 130 ágya van. Ezzel a nappal beléptünk az utolsó 100 km-be. Hihetetlen. Sem a csípőfájdalom, sem a lábfájás, sem a vízhólyagok, sem a hideg, de még a kib@szott ágyi poloskák (na az volt a legrosszabb) sem tudtak eddig tönkretenni…

32. nap

Eső. Sok. Egész nap esett. Valahogy a cipőm – ami elvileg nem vízálló – szinte teljesen száraz maradt. Igaz, nem zuhogott, hanem csak enyhe, állandó permetezés volt. Ma volt az első nap, amikor rengeteg új zarándok csatlakozott az útra, és ez nagyon is észrevehetővé vált. Kissé tönkretette az egész élményt. Néha olyan volt, mintha egy iskolai kirándulás lenne. Minden bárnál sorban kellett állni, és ez sokáig tartott. Délután 3 körül végre elállt az eső! Megérkeztünk Palas del Rei-be, egy kisvárosba, tele zarándokkal.

Innentől már nem olyan könnyű szállást találni, ezért általában egy nappal előre foglalunk. Találtunk egyet, San Marco-nak hívják, egész jó albergue, mosást is csináltunk, mert mindenünk koszos volt. Elmentem a helyi misére, ami tele volt emberekkel, és végre a pap egy kicsit beszélt angolul is. Megkérdezte, ki kezdte az egész Caminót az elejétől. Egyedül én voltam, mindenki tapsolt. Nagyon meglepett, de ez jól leírja, milyen a Camino Sarria után (az utolsó 100 km után). Galícia híres a polip-konyhájáról, úgyhigy ez volt a vacsora.

33. nap

A nap reggel sorban állással indult reggeliért a helyi bárban 6:40-kor. Aztán egész nap eső, tényleg megállás nélkül. A végére már tényleg nagyon zuhogott, teljesen eláztunk. 29 km. 17:30-ra értünk Arzuába, több megállóval. Sikerült találni egy éttermet, ahol pizzát rendeltünk. Életemben először szolgáltak fel mirelit pizzát 12 euróért. Reggel egy új dologgal indítottam: bedagadt a szemhéjam. Remek. Azt hiszem, ez valamilyen reakció az ágyi poloska csípésekre. Ismét irány a patika. Már nem is akarom tudni, mennyi pénzt költöttem ott különféle dolgokra. Mintha a testem folyamatosan segítségért kiáltana, hogy álljak már le ezzel a baromsággal, de én csak nyomom tovább… Már csak másfél nap van hátra.

Továbbra is Nicole-lal és Andréval (a spanyol sráccal, akit Nicole valamikor véletlenül talált) gyaloglok együtt. Vicces, mert igazából nem is értjük, miért ragaszkodik Andre hozzánk, és a beszélgetések is inkább komédiák, főleg mert az angolja elég gyenge, és sokszor teljesen másra válaszol, mint amit kérdeztek. Nicole német, és az angolja sem tökéletes, szóval a kettőjük párbeszédei általában elég mulatságosak. Én lettem a „utazási ügynökük”, aki mindig lefoglalja a következő napi szállást.

34. nap

Ma újra 28 km. Ez azért van, mert holnap közelebb akarunk lenni Santiagohoz, mint a tömeg, így az utolsó 10 km-en talán egy kicsit egyedül lehetünk. Nem sokat aludtam, mert az albergue tele volt, és sok zajt csináltak az emberek. A szemem jobban bedagadt, és új furcsa fájdalom jelent meg a nagylábujjamban, de eldöntöttem, hogy ha kell, akkor is bekúszom Santiagóba. Nicole rántottát csinált reggelire, így volt energiánk az induláshoz. Ma végre nem esett, de 28 km azért mégiscsak sok. Egy ponton elvesztettük a spanyol Andrest, azt hittük örökre, de a következő bárban várt ránk. Egész nap semmit nem mond, aztán este mintha bekapcsolnának egy rádiót, csak jön belőle a sok hülyeség. Lavacollában kötöttünk ki, egy nagyon kicsi helyen, ahol egy hostel egy családi ház része, a falon családi képek, és nagymama bútorok. Egészen különleges élmény!

Alig hiszem el, de holnap Santiagóban vagyunk!

🔥🔥🔥🔥🔥🔥🔥🔥🔥🔥🔥🔥🔥🔥🔥

Day 31

So today we suddenly became three as a spanish guy also joined us who doesn’t talk a lot but listens. An easy day with only 18 km to Portomarín. Almost didn’t feel it, it was just my new blister that reminded me that I’m walking. We started in cold and fog.

From now on the amount of people walking really increased and it wasn’t very easy to find accomodation but finally we ended up in a small albergue which is quite ok. Even the one with 130 beds were full. With this day we walked in to the last 100 km. Unbeliavable. Not the hip pain, not the leg pain, not the blisters, not the cold and not even the fucking bed bugs (that was the worst) could destroy me so far…

Day 32

Rain. A lot. So today all day rain. Somehow my shoes which are not supposed to be waterproof managed to be almost totally dry. But ok, it wasn’t pouring rain but light constant showers. Also today was the first day when an extremely lot of new pilgrims joined the way and it became really visible. Kind of destroying the whole experience. It looks like a school trip sometimes. Also we had to stand in a line for every bar forever. Around 3 pm the rain finally stopped! We arrived to Palas del rei, a dmall town with a lot of pilgrims. From now on not that easy to find a place to sleep so we usually book a day in advance. We found one called San Marco, quite ok albergue, did also a washing as all our stuff was dirty. I went to the local mess which was full of people, finally the priest talked a little english also. He asked who has started the camino from the beginning. Inwas the only one, so everyone was klapping. I was really surprised but this describes quite well how the camino is after Sarria (after the last 100 km). 

Day 33

Started with queing for breakfast at the local bar 06.40. Then rain all day, really without any pause. Towards the end it was really much so we got soaked. 29 km. Got to Arzua at 17.30 after multiple stops. Managed to find a restaurant where we ordered pizza. First time in my life I got served a frozen pizza for 12 euros. In the morning I started with a new thing again. A swollen eyelid. Great. I think it is some reaction to the bed bug bites. Right to the pharmacy again. I don’t want to count how much money I have spent there already for a lot of things. It is like my body is constantly crying for help to stop this bullshit but I am just keep pushing it.. Only 1,5 days left. 

So I am still walking together with Nicole and Andre (the spanish guy, Nicole found at some point randomly). It is kind of funny because we don’t really understand what keeps Andre stick to us and also the conversations are usually like a comedy, mostly because his english is not very good but also he is many times answering to something totally different then what the question was. As Nicole is from Germany, and her english is not perfect either, their conversations are usually hilarious. And I became their travel agent who always books the next days accomodation.

Day 34

Today 28 km again. This is because tomorrow we want to be closer to Santiago then the crowd and in this way be a bit kore alone on the road which will be only 10 km. I didn’t sleep much as there were many people in the albergue and they made a lot of noise. Mybetes got more swollen and also got a strange new pain in my big toe but I decided that if I have to I will crawl into Santiago. Nicole made breakfast for us with scrambled eggs so we had energy for the beginning. Today finally no rain but 28 km is quite far. At some point we lost the spanish Andres, thought forever but he waited in the next bar. All day he doesn’t say anything then in the evening it’s like turning the radio on with a lot of bullshit. We ended up in Lavacolla, a very small place, with a hostel that is a part of a family home so there are family pictures on the wall and grandma furnitures. Quite an experience! Almost can’t believe but tomorrow we are in Santiago!

Day 26-30, getting closer and closer

English below!

26. nap

Mivel egy faluval korábban aludtam, mint ahol hivatalosan kezdődött volna a szakasz, meg kellett fizetnem az árát, és ma 32 km-t kellett mennem. Eddig ez volt a leghosszabb táv hátizsákkal. Az éjszaka meglehetősen hideg volt, és amikor reggel 7 körül elindultam, kb. 10 fok lehetett, úgyhogy majdnem az összes ruhámat magamra vettem, mégis fáztam. Ezen a napon értük el a Camino legmagasabb pontját (1500 m), majd leereszkedtünk 500 méterre – tehát sok volt a felfelé és lefelé.

Az első kávészünetem Foncebadónban volt, leginkább azért, hogy felmelegedjek. Innen továbbmentem (még mindig felfelé) a vaskereszthez, ahol az emberek köveket hagynak, amelyek a terheiket szimbolizálják – általában otthonról hozott kövek. Mivel erről nem tudtam, csak úgy vittem magammal egy követ a mászás elejétől. A csúcson nagyon fújt a szél, úgyhogy nem maradtam sokáig. Szerencsére néhány kilométerrel odébb volt egy bár kandallóval.

Később gyönyörű hegyek és kőből épült falvak mellett mentünk el. 27 km után már nem sok energiám maradt, de valahogy eljutottam Ponferradába. Addigra már nagyon meleg lett. Ma egy csak nők számára fenntartott szálláson alszom, abban a reményben, hogy senki nem fog horkolni. Természetesen tévedtem…

27. nap

Ponferradából Villafranca del Bierzóig főleg szőlőültetvények mellett sétáltunk. Ma főleg egy lengyel lánnyal mentem, aki nagyon szereti a borokat, így még egy pincészetben is megálltunk egy pohárra (1,5 euróért).

Mostanában a reggelek nagyon hidegek, a délutánok viszont nagyon melegek. Szerencsére az út végén volt egy folyó jéghideg vízzel, így felfrissülhettünk. Villafranca az egyik legszebb város az úton. És itt aludtam eddig a legjobb albergue-ben, amit egy Amerikából ideköltözött ember vezet, Casa Rural néven. Nincs emeletes ágy, csak külön ágyak, törölközők, és vacsorát is főzött nekünk, ami jobb volt, mint egy étteremben. Tényleg az egyik legjobb vacsora volt az életemben.

28. nap

Ma nehéz nap volt eljutni O Cebreiróba. 28 km, és az utolsó 7-8 km-ben 700 métert kellett emelkedni. Ráadásul a legmelegebb időszakban. Valójában jobban ment, mint vártam, most, hogy már nincs fájdalmam. Útközben még egy magyar éttermet is találtam – vagy legalábbis a tulaj magyar volt. A végén minden faluban megálltam egy sörre, így a mászás is könnyebben ment. Az utolsó 2 km-ben beléptünk Galíciába.

O Cebreiro egy ősi kelta falu, nagyon különleges. Részt vettünk egy misén a helyi templomban, és megtudtuk, hogy az az ember, aki a sárga nyilakat kitalálta, ebben a templomban van eltemetve. Mivel nem sok szálláslehetőség volt, csak egy tömegszállás, ezért privát szobát foglaltam. Jó volt végre úgy aludni, hogy nem voltak “elefántok a szobában”. Jó, hogy megmásztuk a hegyet, mert holnap megint le lehet menni. A táj viszont gyönyörű!

29. nap

Nagyszerű éjszaka volt a privát szobámban. Kevésbé volt nagyszerű, hogy reggelre tele lettem csípésekkel – nem tudom, mitől, de nem pont ágyi poloskaszerű. Mindenesetre nem jó érzés, hogy ez a félelem mindig ott van. Néhányan ma is 30 km-t akartak menni, én beértem 20 km-rel Triacastelláig. Bár reggel nem éreztem fáradtságot, később már igen. Ráadásul majdnem egész nap esett. A táj viszont gyönyörű volt: hegyek és erdők mindenhol.

Galícia tehát nemcsak kulturálisan kelta, hanem időjárásban is. Most először nem volt konkrét célom, de Nicole-lal (német lány) egy szuper szállást találtunk egy régi épületben. Olyan érzés, mintha kastélyban aludnánk. Vacsorára egy mexikói hölgyhöz mentünk, aki egyedül viszi az egész éttermet – nagyon finom (és nagyon csípős) burritót ettem. Holnap ismét 30 km a terv, Sarria utánig. Sarria az utolsó 100 km kezdete, innen sokan indulnak, mivel innen is lehet zarándokigazolványt szerezni.

30. nap

Ma Nicole-lal külön utakat választottunk. Ő a rövidebb, de dombosabb utat választotta, én pedig a hosszabbik utat a samosi kolostoron keresztül. Összesen 30 km lett. Sötétben indultam, de csak fél órát, ami jó, mert pár km után egy mély erdőbe vezetett az út, ahol 10 km-en át teljesen egyedül voltam. Úgy tűnik, senki nem választja a hosszabb utat. Szerencsére ott, ahol aludtunk, reggelizni is tudtunk, mert útközben semmi nem volt.

10-re érkeztem meg a kolostorhoz, és részt vettem egy félórás túrán egy kissé őrült nő vezetésével, aki megsértődött, mert azt hitte, nem figyelünk (összesen hárman voltunk). Figyeltem, de korlátozottan értettem, mert spanyolul beszélt.

Kicsit buta voltam, mert nem álltam meg kávézni, azt hittem, lesz még lehetőség – de nem volt. Tehát 20 km-en át semmi étel, semmi ital. Már 13:30 volt, mire eljutottam a “civilizációig”, ami egy szendvics-automata volt. Elég rossz hangulatban voltam akkor. Innen mentem tovább Sarria felé, ahonnan sokan indulnak, bár most nem volt olyan sok ember. Nem volt nagy szám. A szállás még 4 km-re volt, és ez a 4 km az egyik legnehezebb volt az egész úton… Végül 16:30-kor érkeztem meg a Casa Carmenbe, ami a semmi közepén van, 9,5 óra séta és evés nélkül. A helyet olaszok vezetik, így a vacsora fantasztikus volt!

🔥🔥🔥🔥🔥🔥🔥🔥🔥🔥🔥🔥🔥🔥🔥

Day 26

Because I slept one village before the official section, I had to pay the price and go 32 km today. So far the longest with the backpack. The night was quite cold, and when Instarted walking around 7 am, it was about 10 degrees so Input on almost all the clothes I had and was still freezing. On this day we reached the highest point of camino (1500 m) and then descented to 500 m. So a lot of up and down. My first coffee stop was in Foncebadon, mostly to warm myself up. Then went on (still up) to the iron cross where people are leaving stones that stmbolises burdens, usually stones brought from home. As I didn’t know that I just carried a stone from the beginning of the climb. Here at the top it was superwindy so didn’t stay long. Luckily some km away, there was a bar with a fireplace.

Later on we passed beautiful mountains and villages with houses built of local stones. After 27 km I didn’t have much energy left but somehow made it to Ponferrada. By this time it became very hot. Today I am sleeping in a women only dorm, in the hope that nobody is going to snore. Of course I was not right…

Day 27

So from Ponferrada to Villafranca del Bierzo we walked mostly next to wineyards.

Today mostly with a girl of Poland who loves wines so we even stopped in a winery for a glass (1.5 euro). Nowadays the mornings are very cold and the afternoons are very warm. Luckily there was a river at the end destination with ice cold water so we could refresh. Villafranca is one of the most beautiful towns on the road. Also I was sleeping in the best albergue so far. Run by an american, who moved here, called casa Rural. No bunk beds, only single beds, towels, and he cooked dinner for us which was better than in a restaurant. One of the bests in my life actually.

Day 28

Today was a tough day to reach O Cebreiro. 28 km and in the last 7-8 km we had to climb 700 m altitude. And of course in the hottest period. It went actually better than I thought, now that I don’t have pain. On the way I even found a Hungarian restaurant. Or at least the owner was Hungarian. At the end I stopped in every village to have a beer, so the climb went better. In the last 2 km we entered into Galicia. The town O Cebreiro is a celtic ancient town, very special. There was a mass in the local church and we got to know that the person who invented the yellow arrows as the marking of the way, is burried in this church. As there was not many accomodation option here except the mass refugee house, I booked a private room. Great to be able to sleep without the elephants in the room. Good that we climbed the mountain because tomorrow we can climb down again. But the scenery is very nice!

Day 29

Great night in my private room. Not that great that when I woke up I was full of bites, I don’t know from what but doesn’t exactly looks like bed bugs.. Anyway not a good feeling to have this worry all the time. Some people today wanted to go 30 km again today, I was ok with 20 km to Triacastella. Although I didn’t feel tired in the morning, I felt it later. Also it was raining almost the whole day. The scenery was beautiful though with a lot of mountains and forests. So Galicia is not celtic only in culture but also in weather. The first time I didn’t really have an exact place to aim, we (Nicole from Germany and me) found a supernice albergue in an old building. Have the feeling of sleeping in a castle. For dinner we found a mexican lady who run a ehole restaurant totally alone, so I had a very tasty (and very spicy) burrito. Tomorrow planning to go 30 km again, beyond Sarria. Sarria marks the beginning of the last 100 km, and it means also a lot of people as it is possible to get a pilgrim certificate if you walk 100 km of the camino. 

Day 30

Today we went on different paths with Nicole. She chose the shorter, more hilly road and I chose the longer route through a monastery in Samos. Altogether 30 km for me. It started in the darkness but only half an hour, which is good, because after some km it lead into a deep forest where I was totally alone in 10 km. Seems that nobody chooses the longer route. Also good that we had breakfast where we slept because there was really nothing in the way. I arrived to the monastery at 10 am and took a half an hour tour with a crazy lady who got pissed off becauese she thought we (the 3 people who were there) were not listening. I was listening but with limited understanding as she was taking it in spanish. I was a bit stupid and didn’t make a coffee stop there because I thought there will be something later. There wasn’t. So no food and drink for 20 km. It was already 13.30 where I got to the kind of civilisation which meant a vending machine to buy a sandwich. I was really not in a good mood then. So continued on to Sarria where many people starts the way, although this time not so many. Didn’t impress. The accomodation was 4 km after, one of the hardest of my 4 kms.. so arrived to Casa Carmen in the middle of nowhere at 16.30, after about 9.30 hours of walking and not eating. The place is run by italians, so dinner was great! 

Day 22-25, new challanges

English below!

22. nap

Szóval ez volt az első és utolsó önkormányzati albergue számomra. Rossz döntés volt. Hajnali 2-kor arra ébredtem, hogy valami mászik a lábamon. Belenéztem az alvózsákomba, és szemtől szembe találtam magam egy ágyipoloskával. Körbenéztem, és legalább még ötöt láttam. Megpróbáltam megölni őket, és nagyon dühös voltam, hogy ezúttal nem néztem utána előre az albergue-knak, hogy olyat válasszak, ami jó értékeléseket kapott.

Na de mit lehet kezdeni ezzel a helyzettel hajnali 2-kor? Elindulni nem tudtam, visszaaludni pedig végképp nem. Próbáltam elképzelni a poloskákat szúnyogként (kevésbé ártalmasnak), de nem igazán működött. Kimentem a szobából, lezuhanyoztam, és reggel 5-kor már a recepción ültem egy széken. A szobatársaim eléggé beletörődtek ebbe az egészbe. Szóltam a szállásadónak is, aki legalább a matracot kicserélte, de szerintem az egész szoba fertőzött volt.

Szóval másnap nem voltam túl jó hangulatban.

Mindenesetre Petra és Nicole társaságában 18 km után megérkeztünk Leónba, ahol Petrával együtt egy nagyon szép szállodát foglaltunk, wellness részleggel. Az első dolgunk az volt, hogy elmentünk egy nyilvános mosodába, és mindent kimostunk és megszárítottunk. Vettem egy spray-t is, amit a táskámra használtam. Még mindig nem vagyok biztos benne, hogy ezzel mindent megoldottam…

Azt hiszem, most már elmondhatom, hogy mindent megtapasztaltam, amit a Caminón csak el lehet képzelni. A szálloda egyébként csodás volt, szuper wellness és reggeli. Vacsorára Fabio és a holland hölgyek meghívtak minket arra a lakásra, ahol megszálltak, Fabio (olasz) pedig fantasztikus tésztát főzött nekünk. Megnéztem a katedrálist is, ami gótikus stílusban épült, és az egyik legszebb, amit valaha láttam (márpedig láttam jó párat).

23. nap

Végre egy jó alvás, majdnem 10 óra. Reggel 8-kor keltem, elmentem reggelizni (az is nagyon jó volt), majd cipővásárló körútra indultam, mert a régi egyre több vízhólyagot okoz, és úgy érzem, mintha megnőtt volna a lábam. Legalább másfél órába telt, mire találtam egy jót. Nagyon drága volt, főleg a régihez képest, amit Oslóban vettem akciósan (már akkor is kicsit kicsinek tűnt). De legalább kényelmes.

Így hát 12:30-kor indultam el Leónból, 25 km-t gyalogoltam San Martinig. Ez volt eddig a legunalmasabb szakasza a Caminónak – szinte egész nap az autópálya mellett, állandó szembe széllel. Este 7-re érkeztem meg, szerencsére még kaptam vacsorát.

Ez volt egyébként a második nap az egész úton, amikor egyáltalán nem fájt semmim (leszámítva a régi cipőtől származó vízhólyagot a sarkamon).

24. nap

Nem volt valami jó alvás. A fémvázas emeletes ágyak a legkisebb mozdulatra is úgy mozogtak, mintha hajón lennénk. Mégis elég későn, kb. 7:30-kor indultam, és már az első bárnál – ami 20 méterre volt – megálltam reggelizni.

Itt tanultam meg, hogy sosem lehet tudni, mikor lesz legközelebb lehetőség enni, inni vagy vécére menni, ezért minden alkalmat ki kell használni. Jó döntés volt, mert a következő 7 km-en nem volt semmi. Megint az autópálya mellett mentem, de a következő faluban, Hospital de Orbigo-ban (ami mellesleg gyönyörű), lehetett választani egy alternatív útvonalat, ami ugyan 1,5 km-rel hosszabb, de nem az autóút mellett halad. Jó döntés volt – szép táj, kis falvak.

6 km-re a célomtól, Astorgától, volt egyfajta ételünnep, ahol kedves emberek sokféle ételt kínáltak, adományért cserébe. Így egyedül érkeztem meg Astorgába. Szerettem volna a ferences testvérek albergéjében megszállni, de sajnos keddenként zárva tartanak. Így végül egy privát helyen kötöttem ki, a neve My Way, és fantasztikus – van kert, medence, és csak 6-an vagyunk egy 20 fős hálóteremben (valószínűleg valami hiba volt a Booking.com-on).

Megnéztem a katedrálist is, ahol még VR túra is volt. Ahogy közeledünk Santiago felé, úgy nőnek a belépődíjak a templomokba… Itt van egy Gaudí-épület is, amit szintén meglátogattam, bár mindkettő inkább kívülről érdekesebb. Vacsoráztunk a holland lányokkal és Pablo-val, a chileivel, aztán visszatértem az (majdnem) privát albergue-mbe.

25. nap

Késői indulás reggel, de már nem látom értelmét a korai kezdésnek, hiszen már nincs 40 fok, és minél korábban indul az ember, annál hidegebb van. Reggel 8-kor például 12 fok volt – végül is elég magasan vagyunk.

A mai séta szép volt, egy kis emelkedővel, végre nem az út mellett. Én 20 km-nél megálltam, de a legtöbben továbbmentek 25-ig.

Én Rabanalban szerettem volna megszállni egy albergue-ben, amit brit önkéntesek vezetnek – és a másik helyen egyébként is nehéz volt szállást találni. Ez egy adományalapú hely, de sajnos nincs közös vacsora. Mivel brit önkéntesek vezetik, délután 5-kor teával és finom süteménnyel kínáltak.

Este pedig a helyi templomban a bencés szerzetesek imádkoztak, azon is részt vettem. Fabio is itt szállt meg, együtt mentünk el vacsorázni. Most pedig az ágyamban vagyok. Holnap indul a lefele menet…

🔥🔥🔥🔥🔥🔥🔥🔥🔥🔥🔥🔥🔥🔥🔥

Day 22

So first and last municipal albergue for me. Bad idea. At 2 am I woke up to the feeling something is climbing on my leg. Looked into my sleeping liner and we were face to face with a bed bug. Looked around and seen at least 5 more. Tried to kill them all and I was really angry that this time I didn’t look up the albergues beforehand to find the one with the good reviews. So what to do with this situation at 2 am at night. I couldn’t start walking and of course I couldn’t go back to sleep. So I tried to picture the bed bugs in my head as mosquitos (less harmful). Didn’t work out. So I went out of the room and was sitting on a chair at the reception at 5 am after I took a shower. My room mates were quite resignant to the fact of this. I also informed the host, he at least changed the matress but I think the whole room is infected. So I was not in a good mood the next day. Anyway made it to Leon after 18 km with Petra and Nicole where we (with Petra) booked a very nice hotel with spa. So the first thing we have done was to go to a public laundry to wash and dry everything. I even bought a spray to use it for the bag. Still I am unsure if it solved everything.. 

Now I think I can say I experienced really everything one can imagine on this camino.

The hotel otherwise was really nice, with a super spa and breakfast. For the dinner Dabio and the dutch ladies invited us to the apartment they were staying where Fabio (italian) cooked a great pasra for us. I also visited the cathedral, built in gothic style, one of the nicest I have seen (have seen many).

Day 23

Finally I had a great sleep, almost 10 hours. Woke up at 8 am, went for breakfast (also great), then started my haunt for new shoes as the old one just gives me more and more blisters and it feels like my foot got bigger. It took at least 1,5 hour after I found a good one. Very expensive especially compared to the old one I bought on a sale in Oslo (and already then it felt a bit small). But at least comfortable. 

So I left Leon at 12.30 for a 25 km hike to San Martin. The most boring section of the camino so far, almost all day next to the highway with constant wind in my face. Arrived at 7 pm and luckily still could have a dinner. Also the second day on the whole camino without any pain (except the blister on my heel from the old shoe).

Day 24

Not a great sleep. The metal framed bunk beds were moving like a ship on the sea with the smallest movement. Still started kind of late around 7:30 and stopped in the first bar for breakfast which was 20 m away. I learned here that you never know when you will find an opportunity to eat, drink or pee so have to use all the opportunities. Was a good idea as for the next 7 km there was nothing. Again walking by the high way but at the next village, Hospital de Orbigo which is by the way beautiful, it was possible to choose an alternative route altough 1,5 km longer which doesn’t go by the road. It was a good idea. Very nice landscape and small villages. 6 km away from the goal, Astorga, there was a kind of food fest where some nice people had a lot of different food and you could donate for it. So I reached Astorga, today alone. Inwanted to sleep in the albergue if the franciscan brothers but unfortunately they ate on holiday on tuesdays. So I ended up in a private one, called My way which is amazing with a garden and pool and also that we are 6 people in a 20 persons dormitory (probably because there was a mistake on booking.com). Even here I visited the cathedral which even had a VR tour. As we are getting closer to Santiago so goes the entrance fees of the cathedrals up.. Gaudí has a building here too which I also visited. Although both buildings are most interesting from the outside. After that dinner with the dutch ladies and Pablo the chilean and now I am back to my (almost) private albergue. 

Day 25

Late start for me in the morning but I don’t see the point in starting early as it is not 40 degrees anymore and the earlier the start is, the colder the weather. It was anyway around 12 degrees at 8 am. We are quite high up after all. Today’s walk was nice, a bit of elevation and finally not by the road. I stopped at 20 km but most of the others went further to do 25. I wanted to stay in an albergue in Rabanal, run by volunteers from the UK and also at the other place it was hard to find a place.

This is also a donation based place but sadly no communal dinner. As it is UK based we got served the 5 o’clock tea with some delecious cake. Then there was praying of the benedict monks in the local church. As Fabio also stayed here, we went for dinner together and now I am in my bed.