Day 16-21. Halfway of the camino!!!

English below!

16. nap

A paella‑vacsora Hornillosban szuper volt! Ami lehet, hogy nem annyira volt öröm a vendéglátóknak, akik valószínűleg minden este ugyanazt főzik. Utána még karaoke‑est is volt a helyi bárban (minden este). Szerencsére akadt néhány ír zarándok, akik örömmel énekeltek (és ittak). Korán feküdtem, mert másnap korábban indultunk, mint valaha (06:15), főleg azért, mert amúgy sem tudtam aludni. Így tehát sötétben, csillagfényben indultunk. Az is közrejátszott, hogy aznap éjszakára egy olyan szállásra készültünk, amely a San Antón‑kolostor romjai között van, és csak 12 ágy van (mintha az apostolok lennének…?), ezért féltem, hogy lemaradok róla. Ennek eredményeképp már délelőtt 11-re oda is értünk. Ez az albergue arról híres, hogy nincs villany és meleg víz. Egyetlen ember üzemeltette a helyet.

Mivel a semmi közepén voltunk, és nem volt nálunk élelem, elhatároztuk, hogy átsétálunk a következő városba, Castrojerizbe, ami kb. 2–3 km‑re volt. Nekem szerencsém volt, mert az ausztrál‑amerikai srácok autóval elvittek, akikkel összebarátkoztunk, és akik kamerával járják a Caminót — valamint fájt a lábam is, úgyhogy ez különösen jól jött. Persze vissza kellett gyalogolnom. A többiek gyalog jutottak el ide, majd egy étteremben találkoztunk. Ez valószínűleg az egyik legrosszabb az úton. Rendeltem egy menüt fokhagymalevesre, ami nagyon olajos volt és semmi íze nem volt. A bor legalább jó volt. Öt körül visszaértünk a zarándokszállásra, ahol hideg zuhanyt vettem, aztán vacsora következett, amit a vendéglátó készített. Találd ki: ismét fokhagymaleves! Ez legalább ízesebb volt, mint az étteremben, de közben valaki közülünk igazi válságba került — majdnem feladta az egészet (én nem). A helyen volt egy francia, „modern hippi” család is: egy apa, aki úgy nézett ki, mint Jézus a legrosszabb napjain, a lányai és az egyik lány barátja. Ez a „Jézus” 18‑szor járta már végig ugyanazt a Caminót, a lányok is többször. Vagy nagyon szegények voltak, vagy egyszerűen minimumban akartak élni — de a jelenlétük egészen szürreálissá tette az egész élményt. Nem beszélve egy férfiról, aki egyszer csak előbukkant a mopedjével, amit leállított, majd valahogy csavarhúzóval indította újra, nála is hajléktalannak tűnt. Ráadásul kóborolt egy apró, pár hetes macska is. Olyan volt, mint egy Kusturica‑film (Macska jaj). „Jézus” ragaszkodott hozzá, hogy ragasztócsíkot tegyen a lábamra, hogy enyhítse a fájdalmat, engedtem neki, nehéz megmondani, segített‑e. Korábban vettem egy konzervborsót, amit masszázs‑golyóként használtam (a helyet nem hagyta el a rendeltetésszerű feladat betöltéséhez), és kaptam egy kompressziós zoknit egy holland hölgyről — szóval most már nem tudom, melyik varázsolja el a fájdalmat.

Egyébként a hely kiváló volt csillagnézésre, így végül nagyon különleges élménnyé vált. Meglepően jól aludtam.

17. nap

Reggeli gyertyafénnyel bent a helyiségben; elég későn indultunk (kb. 08:00), ami azt eredményezte, hogy nagyon forró körülmények között kellett gyalogolni újra. Jól indult a nap, még a lábam is viszonylag oké volt; élveztem a lapos Mesetát. Egyszer csak felbukkant egy egész iskolai csoport, úgy éreztem egy ideig, mintha felvonulás volna útközben. A táv 25 km volt, amit már sok napja nem csináltam. Az utolsó 7 km rémálom volt: az út elején egy fa, a végén öt — köztük semmi, csak poros út és valami elképesztően meleg. Egy ponton annyira fájt a lábam, hogy csak ordítottam magamban (senki nem hallotta). Újabb borsókonzervet kell szereznem… A végén a második fánál le kellett ülnöm — természetesen valami szúrósra. Elfogyasztottam az utolsó hidratáló italomat és egy energiazselét, majd eljutottam a célhoz. Boadilla del Caminóba értem, egy oázis albergue‑hoz, zöld gyep és medence van. Mindenesetre jó nap volt.

18. nap

Újra korai indítás csillagok alatt. Hosszú, viszonylag lapos séta az út mentén, majd végül megérkeztünk Carrión de los Condesbe. Az út nem emlékezetes, mert két nappal ezelőtt írom… A holland hölgyekkel úgy döntöttünk, hogy egy egyházi hostelben szállunk meg, amit apácák vezetnek, akik rendszeresen énekelnek a zarándokoknak. Sajnos most szabadságon voltak, de a helyettesítők is nagyon kedvesek voltak, és még énekeltek is (például a Guantanamera). Volt zarándok‑mise a helyi templomban, aztán vacsora — mindez 9 € volt (szállással és vacsorával együtt). A vacsora eddig a legjobb volt.

19. nap

A holland hölgyek ma 30 km‑re szerettek volna menni, holnap meg 38‑ra, hogy három nap alatt elérjék León‑t — én azonban nem akartam, mert a lábam csak pár napja kezdett jobban lenni, így elváltunk itt. És ekkor kezdődött nálam a „vízhólyagkorszak”: a csípő‑ és lábfájás után egy teljesen új világ. Először 17 km teljesen sík és város nélküli fennsíkon, aztán nagy brunch Calzadillában, majd további 5 km Ledigosig. Itt megálltam főleg azért, mert minden szórakoztató ember megáll itt, és az albergue nagyon jó, különálló alvóboxokkal. Nicole‑lal (Németországból) és Pétrával (Csehországból) barátkoztam meg, így ittunk néhány sört. Végre központ‑európairénérezhettem magam a legjobban. A hőmérséklet is csökkent, már hosszú nadrágban gyalogoltam.

20. nap

Nagyon jól aludtam az alvókockámban, majd 25 km‑es sétával indult a nap az út mentén, elég szeles időben. Őszintén szólva eléggé unalmas volt az egész út… De mivel Pétrával mentem, azért élvezetes volt. Már síelést tervezzük jövőre. A hólyagok nem javulnak, inkább rosszabbodnak. Lehet, hogy a lábfájás jobb, de nehéz megmondani, vagy csak megszoktam. A nap végére még mindig sántikálok. De ma áthaladtunk Sahagúnnál azon a kőn, ami a Camino felénél van! Valószínűleg még inkább, mert Franciaország határától számolják, nem onnan, ahol én kezdtem. Ma Bercianosban szálltam meg egy adományalapon működő albergue‑ben, egy 300‑éves épületben, ahol tényleg csak néhány ház van (és sok szél). A vendéglátók kedvesek voltak, kaptunk vacsorára tésztát salátával.

21. nap

Ma 06:30‑kor indultunk Pétrával, mert nem volt biztos, hogy a következő helyen, Mansillában lesz‑e ágyhely. Talán az eddigi legunalmasabb szakasz volt: pontosan ugyanaz a táj 26 km‑en keresztül. Egy út az út szélén, balra pár fa, általában egészen egyenes. Néha egy kanyar. Néha egy híd alagút. Néha holt nyulak az út mellett. Ennyi volt. Azt hiszem, ezalatt a lábam nagyobbra nőtt, mert ezért kaptam ennyi hólyagot — a cipőm szoros. Ma először alszom a városi (municipal) albergue‑ben, ahol eddig a legtöbben aludtak — elég rendben van 7 €‑ért. Holnap Léon!

Az élet rövid, a camino hosszú…

🔥🔥🔥🔥🔥🔥🔥🔥🔥🔥🔥🔥🔥🔥🔥

Day 16

The paella dinner in Hornillos was great! Which might not be that great for the hosts, who probably cook the same thing every evening. After that there was even a karaokee event at the local bar (every evening). Luckily we had some irish pilgrims who were happy to sing (and drink). I went to bed early because the next day I started earlier than ever (06.15), mostly because I couldn’t sleep anyway. So we started in the darkness with the stars. Also because the plan was to sleep at a hostel which is located in the ruins of a monastery of San Antón and they have only 12 beds (like the apostles..?) and was afraid to miss it. So this resulted in that we got there already at 11 am. Specialty of this albergue is that it has no electricity and also no hot water. There was one guy running the place. As it is in the middle of nowhere and we didn’t have any food, decided to visit the next town, Castrojeriz which is 2-3 km away. I got lucky because I was transported there by car of the australian-usa guys who are making a movie of the camino and we became friends with. My leg hurt quite much that time so that was the reason. Although I still had to walk back. The others came here on foot and we met in a restaurant. One of the worst on the camino probably. Ordered a meny with garlic soup which was really oily amd tasted nothing. Wine was good at least. Around 5 we got back to the refugee camp and I took a cold shower, then we had dinner, prepared by the host. Guess what. Garlic soup! It had actually a little more taste than the one at the restaurant but one of us really had a crisis at that time and almost left the whole place (not me). The other people who stayed there was a french, modern hippy family with a dad who looked like Jesus in his worst days, his daughters and one daughter’s boyfriend. This Jesus walked the same camino 18 times, the daughters also many times. They either were very poor or just want to live on the minimum but their presence made this whole experience very surrealistic. Not to mention a man who popped up at some point on his moped which he switched off and started by placing a screwdriver in the motor somehow, also looking like a homeless. In addition there was a small, some weeks old cat rooming around. Could have been a Kusturica movie. “Jesus” was insisting to put tapes on my leg to help the pain, so I let him doing it, difficult to say if it helped. Previously I also bought a can of peas which I used as a massage ball (leftvat the place to fulfill its original purpuse) and even got a compression sock from one of the dutch ladies so now I don’t know what is gonna done the magic. 

Otherwise the place was excellent for star gazing so at the end it became a very unique experience. Slept surprisingly well. 

Day 17

After breakfast with cande lights inside, we started quite late (around 08.00) which resulted in walking in very hot conditions again. It started well and even my leg was kind of ok, I enjoyed the flat Meseta. A whole school group popped up from nowhere so for while it felt like some parade on the way. The distance was 25 km, which I haven’t done in many days. The last 7 km was a nightmare, there was 1 tree in the beginning and 5 at the end. In between nothing just the dusty road and hot hot hot. At some point I had so much pain in the leg that I just screamed (noone heard). I have to find an other pea can.. So at the second tree at the end I had to sit down, of course in some spikey thing.. consumed my last hydration drink and an energy gel and made it to the destination. I arrived to Boadilla del camino, to an albergue which is an oasis in the desert with green grass and a pool. Afterall I have to say it was a good day. 

Day 18

Kind of early start again with the stars. A long and quite flat walk by the road and finally arriving to Carrion de los condes. I don’t really remember any remarkable on the way as I am writing this 2 days later.. Me and the dutch ladies chose to sleep in a hostel which belongs to the church and rum by nuns who usually sing with the pilgrims. Unfortunately the nuns were now on vacation but their replacements were also very kind, and even did a sing a long (among other songs Guantanamera). We had a pilgrim mass at the local church and than dinner, all of this for 9 euros (incl dinner and accomodation). The dinner was one of the best so far. 

Day 19

The dutch ladies wanted to push it to 30 km today and the day after 38 to reach Leon in 3 days so as I didn’t want to do it as my leg just started to be better, we parted at this point. And I also entered into the “blister era”, after the hip and leg pain, a whole new world. First 17 km totally flat on a plateau without ant town, then big brunch at Calzedilla and then I walked another 5 km to Ledigos, stopped here mostly because all the fun people stopped here and the hostel is very nice with totally separated beds in boxes. Made friends with Nicole from Germany amd Petra from Czech Republic, so we consumed some beers. And finally I would feel myself even more at home with central Europeans. Also the temperature dropped so I was walking in long trousers. 

Day 20

Slept supergood in my sleeping cube and started the 25 km walk along the road in quite a lot of wind. Very boring passage actually the whole way.. But today I was walking with Petra so it was fun anyway. We are already planning our skiing next year. The blister situation is not really improving, more like getting worse. Maybe the leg pain is better but hard to say if it does or I just got used to it. At the end of the day I’m still limping anyway. But today we passed the stone in Sahagun which marks the halfway of the camino! Probably even more as they count it from the border of France, not from France where I started. Today I stay in the donation based albergue in Bercianos in a 300 years old building where there is really not much more than a couple of houses (and a lot of wind). The hosts are nice and we got also a pasta dinner with salad. 

Day 21

So today we started at 06.30 with Petra because it was unsure if the next place in Mansilla have any dormitory places. Maybe the most boring section so far with exactly the same scenery all 26 km. One path by the road and some trees in the left, usually totally straight. Sometimes a curve in the road. Sometimes a bridge to go under. Sometimes dead rabbits by the road. That was it. I think during all this time my feet became bigger that’s why I’m getting so many blisters as my shoes are tight. Tonight is the first time I’m sleeping in the municipal albergue where most of the people have been sleeping so far. It is quite ok for 7 euros. Tomorrow Leon!

Life is short, the camino is long..

Day 12-15. Burgos and beyond

English below!

12. nap

Egy meglepően jó éjszakai alvás után - az emeletes ágy felső szintjén - újra útnak indultam. Először Tommyval és Piával, egy dán párral sétáltam együtt. Aztán meg akartam reggelizni, de egyik faluban sem találtam nyitva semmit, így az első megálló 12 km után volt. Eddigre a dánok lelèptek. Sajnos a csípőfájdalom visszatért, pedig ma is előreküldtem a nagy hátizsákot. Úgyhogy az ibuprofén is visszatért. Amúgy vicces, hogy már kezdett hiányozni Svédország, és a mai út gyönyörű fenyőerdőkön vitt keresztül 15 fokban – mintha újra Skandináviában lennék! Körülbelül 28 km után érkeztem meg egy Áges nevű faluba, ami nagyon kicsi, de a zarándokszállás szuper, és az emberek is. Kivéve a bárban, ahol a tulajdonosok teljesen véletlenszerű árakat mondanak mindenre. Még egy kis buli is van épp! Holnap irány Burgos!

13. nap

Burgosba eljutni elég nagy kihívás volt. Jól indult, de aztán az út nagy része aszfalton vezetett, és az utolsó 10 km már egy ipari területen keresztül ment, ami elég lehangoló volt. Nagyon közel álltam ahhoz, hogy buszra szálljak – már ott álltam a megállóban. Aztán észrevettem, hogy van egy alternatív út a folyó mentén, úgyhogy átkeltem egy hídon, de az egy végtelen sètaútra vitt a folyó mellett, ami legalább 2 órán keresztül pontosan ugyanúgy nézett ki, és úgy éreztem, sosem érek Burgosba. Később beszéltem másokkal, és senki nem találta élvezetesnek ezt a szakaszt. A végére nagyon elfáradtam, és bár a csípőfájdalom elmúlt, most a bal bokám/lábam kezdett fájni. Ezúttal hotelt foglaltam, így fantasztikus érzés volt, hogy széthajigálhattam a dolgaimat a szobában. Az éjszaka folyamán a fájdalom csak rosszabb lett, fel is ébredtem rá. Valószínűleg sípcsontgyulladás vagy valamilyen íngyulladás lehet..? Ráadásul még meg is fáztam. Hát igen, 40 fokról 25-re való visszaesésnél ez könnyen előfordulhat, főleg ha az ember nem eszik rendesen. Gyanítom, Grañon „menekülttábor-szállásán” szedtem össze, ahol szorosan egymás mellett feküdtek a matracok. Szóval most eldöntöttem: pihenőnap jön Burgosban.

14. nap

Jó, hogy maradt egy extra napom, mert így el tudtam menni a helyi sportboltba (Decathlon), vettem egy hosszú nadrágot és néhány energiazselét. Megnéztem a katedrálist is, ami hatalmas, végtelen termekkel. Aztán át kellett költöznöm egy másik hotelbe, mert az előzőben ma már nem volt hely. Szóval újra gyalogolni kellett 2-3 km-t táskával, amit a bokám nem igazán díjazott. Újabb szuvenír a gyógyszertárból: Voltaren gél. Úgy tűnik, a fájdalom az út része… Vacsorára visszamentem a városba, hogy találkozzam a többiekkel (busszal), de korán befejeztem az estét.

15. nap

Wow, két hét az úton és több mint 250 km! Már több mint egyharmada az egésznek! Vettem is egy hivatalos kagylót Burgosban (korábban nem is gondoltam, hogy idáig eljutok). Ezt szokták a táskára függeszteni.

Korán akartam indulni, ami végül 08:30 lett (későn), de legalább jót aludtam és végre sós reggelim is volt (nem a szokásos lekvár + kenyér kombináció).

A mai útvonal főleg sík volt, a Meseta elején – ez a spanyol „sivatag”, lapos földekkel, árnyék nélkül, és nem sok mással. Vannak, akik ezt a részt egyszerűen kihagyják, mások szeretik, mert meditációra alkalmas. Nos, ez a szakasz körülbelül egy hétig fog tartani. Eddig rendben is volt – kivéve a lábamat, ami 15 km után fájni kezdett, és csak rosszabb lett. A nap végére (20+ km után) már bicegve és nagyon lassan haladtam.

Megérkeztem Hornillos del Camino nevű faluba, ami nagyon kicsi, és gyakorlatilag csak a Caminónak köszönheti a létezését – a semmi közepén van. De legalább van egy hideg vizes medence, ami tökéletes a láb jegelésére – most pont erre van szükségem. Ma este még közös vacsora is lesz a többiekkel. Paella (egy spanyol étel, nézz utána, ha nem ismered). Útközben betértem egy kis templomba, ahol egy apáca megáldott, szóval most már biztos vagyok benne, hogy a lábam rendbe fog jönni! :-)

(Ez a cipőkirakat minden szálláson, mivel rohadt koszosak, így nem lehet őket a szobába vinni.)

🔥🔥🔥🔥🔥🔥🔥🔥🔥🔥🔥🔥🔥🔥🔥

Day12

After a surprisingly good night sleep on the top level of the bunk bed I began my journey again. First walking with Tommy and Pia, a danish couple. Then I stopped for having breakfast. Or I wanted to but I haven’t found anything opened in any village, so the first stop was at 12 km. Unfortunately the hip pain was back again, although I even shipped the big bag today too. So ibuprophen is also back. Otherwise it is funny how I started to miss Sweden and today’s route led us through great forests with pine trees and 15 degrees, just to feel scandinavian again! After around 28 km I arrived to a pueblo called Ages which is very small but the hostel is nice and also the people. Except in the bar where the owners just saying totally random prices for everything. There is even a party going on! Tomorrow Burgos!

Day 13

Getting to Burgos was quite a challange. It started ok but then most of the way was on asphalt and then the last 10 km into Burgos was through some industrial area which was really depressing. I was very close to take a bus, even stood at the bus stop. Then I realised there is an alternative route by the river so I crossed the bridge there but it lead to a neverending avenue on the side of the river which looked exactly the same for at least 2 hours and it felt like I will never reach Burgos. After I was talking ti the others and there was not one person who found anything enjoyable in this section. At the end I got very tired and although no more hip pain, I got a new one in my left anke/ leg. This time I booked a hotel so it was fantastic to be able to spread all my things out in the room. The pain got worse during the night so I even woke up to that. Probably shin splint or some tendonitis..? Also I managed to get a cold. Yeah, after 40 degrees maybe easy to do so when the temperature drops to 25 and I am not really eating healthy food. Also I think it is a souvenir from Grañon’s refugee camp with the tight matrasses. So at this point I decided I am taking a rest day in Burgos. 

Day 14

Good I had an extra day because I could also go the local sport shop (Decathlon) to buy an extra long trousers and some energy gels. Also I visited the cathedral which is really huge with neverending rooms. Then I moved to my next hotel because the previous one was overbooked for tonight. So I still had to walk 2-3 km with bag, and my ankle didn’t really like it. So my next souvenir from the pharmacy is the Voltaren gel. I guess pain is the part of this journey.. For dinner I went back to town to meet the others (by bus) but I closed the night early.

Day 15

Wow, 2 weeks on the road and more than 250 km. More than 1/3 of the whole thing! I even bought the official shell in Burgos (before I didn’t really think I will make it that far). This is hanging from the bag of almost all the people who are doing the camino.

I wanted to start early which became 08.30 (late) but at least after a good night sleep and finally salty breakfast (not the usual jam and bread combo). 

Today’s path was mostly flat in the beginning of the Meseta which is like the spanish desert of flat fields and land without shade and without much other things. Some people just skip this part, others like it because of its meditative possibilities. Well, it will last for around a week. So far so good. Except for my leg which started to hurt after 15 km and became just worse, so at the end of the 20+ km I was kind of limping and going very slow. So I arrived to Hornillos del camino which is very small town existing only because of the camino and is in the middle of nowhere. At least it has a cold pool and possibility for icing my foot which is all I need now. We even gonna have a common dinner with the others tonight. Paella (a spanish dish, google if you dont know). On the way here I stopped in a little church and a nun gave her blessings so now I think my foot will be ok! :-)

Day 8-11. From Rioja to Castilla y Leon

English below!

8. nap

Újra találkoztunk a chilei sráccal és az amerikai lánnyal (plusz a holland hölggyel), sötétben indultunk el Torres del Rióból. Az éjszaka borzasztó meleg volt, csak feküdtem az ágyban és már akkor is izzadtam. A mai szakasz gyönyörű dombokon keresztül vezetett, és rengeteg szederrel találkoztunk. Kialakult egy szokásom: mostanra a reggelim részévé váltak útközben. Talán ez az égiek ajándéka a zarándokoknak. Néha ez az egyetlen motivációm. Egy hét után végre kimostam a cipőmet, de a nap végére pont olyan koszos lett, mint előtte. Az első falu 10 km-re volt, így azok, akik nem gondoskodtak korai reggeliről, elég rossz hangulatban voltak (én sosem indulok el reggeli nélkül). Itt megálltunk egy brunchra, aztán továbbmentünk Logroñóba, ami nem volt túl látványos – talán azért, mert vasárnap volt és minden zárva. A szállón a bejelentkezésre is várnunk kellett, mert túl korán érkeztünk. Ismét voltak ágyak függönnyel, de a szobák jóval kisebbek voltak. És ezzel most beléptem a híres Rioja borvidékre. Logroño híres a pinchosairól, ami a baszk tapas változat – ezt ettük vacsorára. A csoportunk folyamatosan bővül, már kezd kissé sok lenni, úgyhogy valószínűleg egy ideig újra egyedül megyek tovább. Ez volt a hőhullám utolsó napja is!

9. nap

Ma két holland hölggyel indultam, de olyan gyorsak voltak, hogy egy idő után nem tudtam tartani a tempót, és a csípőm is még mindig fáj. (A nagy hátizsák visszatért az előző nap óta…) A csípő nem hazudik… Útközben találkoztam egy kis mókussal, aki nagyon kíváncsi volt, és egészen közel jött. Sajnos nem volt nálam dió. A táj gyönyörű volt: először egy tó, aztán végtelen szőlőültetvények (Rioja bor!). A mai táv 29 km volt, ami elég keménynek bizonyult, bár csak 25 fok volt, felhős égbolt és állandó szél. Először utolértem a hollandokat, aztán egy kanadai hölggyel mentem, végül pedig egy ausztrál férfival gyalogoltam végig Nájera városáig. Itt először engedtem meg magamnak a luxust: egy privát szobát! Leírhatatlan érzés volt. Itt van egy kolostor is, ahol a legenda szerint Szűz Mária megjelent. A templom csodálatos!

Vacsora után úgy érzem, el fogok ájulni. Előtte még elmentem a gyógyszertárba vízhólyag kezelésre (igen, megvan az első, de azt hiszem, még kezelhető), és vettem egy sarokbetétet is. Majd kiderül, segít-e valamit.

10. nap

Ma többnyire egyedül sétáltam. Sokféle mezőn haladtam át, elég szép volt. Igazából nem nagyon emlékszem, mit láttam ezen a napon, amíg el nem értem San Domingo de la Calzada városát. Ez lett volna a szakasz vége, de továbbmentem Grañónba, mert ott van egy nagyon szimpatikus albergue/szálló. San Domingóban van egy katedrális, ami arról híres, hogy élő csirkék vannak benne. A legenda szerint valaki túlélte a halálos ítéletet. Amikor a király (vagy pap?) meghallotta ezt, azt mondta: „Ugyan, annyira él, mint a csirke a pörköltben, amit épp eszem.” És erre a csirke feltámadt a pörköltből. Azóta mindig élő csirkéket tartanak a templomban.

Miután megnéztem őket, továbbmentem Grañónba, így összesen ismét kb. 28 km-t gyalogoltam. A szállás tényleg a templom része, önkéntesek üzemeltetik, és adományért cserébe lehet ott aludni. Közösen főztünk vacsorát, abból a pénzből, amit az előző este ott hagytak a zarándokok. Volt mise is, külön áldással a zarándokokra. Vacsora után meditáció/ima volt a templomban, ahol egy gyertyát adtunk körbe, és mindenki mondhatott egy áldást vagy valamit, amit szeretett volna. Nagyon szép este volt, de későn ért véget, kb. 11-kor. A földön matracokon aludtunk, nagyon szorosan egymás mellett, kb. 20-an egy szobában. Természetesen voltak, akik elefánt módjára horkoltak, szóval lehetetlen volt aludni. Reggel, miután elmentek, kicsit még tudtam aludni, így 06:30-kor keltem, utolsók között.

11. nap

Nagyon fáradt voltam, és bár csak 15 km-t kellett volna gyalogolni Beloradóig, azt hittem, nem fog sikerülni. A csípőfájdalom reggelre valahogy enyhült (az első nap fájdalomcsillapító nélkül), viszont helyette egész úton a jobb lábam fájt, így nagyon lassan haladtam. Úgy tűnik, a Camino nem létezik fájdalom nélkül. Ma volt az első nap, hogy pulóver kellett reggel – csak 14 fok volt! Többnyire megint egyedül mentem. Megérkeztem Beloradóba, ahol egy szép szállón szálltam meg – emeletes ágyak, de gyönyörű kerttel és medencével (bár túl hideg volt a fürdéshez). Azt hiszem, ma először kezdtem igazán érezni a hétköznapi életből való kiszakadást. Élni ezt a napi rutint: gyalogolni, megérkezni, mosni, enni, aludni – és újra. Valahogy megnyugtató. Kíváncsi vagyok, holnap hol fog fájni.

🔥🔥🔥🔥🔥🔥🔥🔥🔥🔥🔥🔥🔥🔥🔥

Day 8

Reunited again with the chilean guy and the american girl (plus the dutch lady) we left Torres del Rio in the darkness. The night was superhot so I was sweating just laying in bed. Todays passage lead us through spectacular hills and extremely lot of blackberrys. I developed a habit and now they are part of my daily breakfast on the go. Maybe it is a gift for pilgrims from above. Sometimes they are my only motivation. I even washed my shoes after one week, but at the end of day they became as dirty as before. The first village was 10 km away so those who didn’t think about early breakfast were not really in a good mood (I never start without it). So we stopped here for a brunch and then continued on to Logroño which was not very spectacular but maybe beacuse it was sunday and everything was closed. Also had to wait for the check in at the hostel as we were too early. Again beds with curtains but much smaller rooms. And with this I am now in the famous Rioja wine region. Logroño is famous for its pinchos which is the basque version of tapas sonwe had that for dinner. Our group is constantly growing and starts to be a little owerwhelming so I will probably move on alone for a while. Also this was the last day of the heatwave!

Day 9

Finally I started off with 2 dutch ladies but they were so fast that after a while I couldn’t keep up and also my hip still hurts. (The big backpack is back since last day..) Hip don’t lies… On the road I had an encounter with a little squirrel which was very curious and came superclose. Sadly I didn’t have nuts. Very nice landscapes with first a lake and then endless grape fields (rioja wine). Todays distance was 29 km which was though altough only 25 degrees, clouds and constant wind. I caught up with the dutch in the first time, then I was walking with a canadian lady and afterwards with an australian man all the way to Najera. Here the first time I let myself dive in the luxury of a private room! I can’t describe the feeling. Also here is a monastery where Maria is thought to revealed herself. Supernice church! After dinner I think I will pass out. Before that I visited the pharmacy for some blister care (yes, I got the first one but I think it is still under controll) and bought a heel pad. We will see if it helps with anything. 

Day 10

Today I walked mostly alone. A lot of fields of different types, quite nice. I don’t really remember what else I was seeing in that day until I reached the city of San Domingo de la Calzada. That would have been the end of the section but I continued on to Grañon because there is a very nice albergue/hostel. In San Domingo there is a cathedral which is famous because it has chickens in it. According to the legend, a person survived somehow a death sentence. When the king (or priest?) heard that, he said “yeah he is as alive as the chickn in the stew I am eating”. And with this the chicken resurrected from the stew. So now they are always in display in the church. After I visited then I went on to Grañon, s altogether I walked around 28 km again. The hostel is actually the part of a church, run by volunteers and you donate the price of the night. We cooked dinner together which was bought of the money the pilgrims left there the previous night. There was also a mess, with specific blessing of the pilgrims. After that dinner and then meditation/prayer in the church where we were passing on a candle and everyone could say a blessing or something they wanted. Was a nice evening but ended very late around 11 pm. We slept on matrasses on the ground, very tight to each other, around 20 people in the same room. Of course there were people snoring like elephant so it was impossible to sleep. I slept a bit after they left in the morning, so I woke up at 06.30, among the last ones.

Day 11

I was supertired and although I had to walk only 15 km to Belorado I thought I won’t make it. The hip pain somehow was better in the morning (first day without pain killer), but instead I had a lot of pain in my right foot all the way, so I was going really slow. Looks like camino doesn’t exist without pain. Today was the first day I needed a sweater in the morning, it was 14 degrees! Mostly I was walking alone again. Made it ti Belorado where I am staying in a nice hostel, bunk beds but has a superbive garden with pool. Although too cold to be used. I think the first time today I started to feel the disconnection from every day life. Living the daily rutine of walking, arriving, washing clothes, eating sleeping and repeat. Relaxing somehow. Let’s see where the pain will be tomorrow.

Day 3-7

English below!



Roncesvalles-ben reggel 7-kor reggeliztünk, ami kicsit későinek tűnt, mivel 20 km-t kellett megtennünk a következő helyig – ez pedig azt jelentette, hogy délután simán bele lehetett futni egy napszúrásba (38 fok volt). Először egy német hölggyel kezdtem el sétálni, de olyan gyors volt, hogy kifogásként kitaláltam egy kávészünetet, csak hogy kifújjam magam. Így különváltunk. Aztán véletlenül belefutottam egy csapatba (holland, chilei és amerikai emberek), akikkel már Orissonban találkoztam, így velük folytattam az utat. Viszont ők kicsit lassabbak voltak, így délután 3-ra értünk Zubiri-be a legrosszabb időben. Szerencsére van egy folyó a városban, szóval mindenki ott fürdött. A mai albergue neve Zaldiko, nagyon kicsi, de otthonos.

Az éjszaka borzasztóan meleg volt, de legalább csendes, így nehezen lehetett aludni. Az amerikai lány nem ébredt fel, így a chilei fiúval és a holland nővel reggel 6-kor reggeliztünk, aztán elindultunk. Ma kicsivel több mint 20 km-t kellett gyalogolni az első nagyvárosig, Pamplonáig. Egész jól ment, a hőség csak a végére ért utol minket. Még mindig nincs vízhólyagom vagy komolyabb fájdalmam a lábfájáson kívül, ami meglepő. Az emberek elkezdték lepakolni a felesleges csomagjaikat – vagy otthagyják az albergue-kben, vagy előreküldik Santiagóba, ahol megőrzik érkezésig.

Megnéztük a hatalmas katedrálist. Pamplona egyébként az a város, ahol a híres bikafuttatás zajlik az utcákon. Vacsorára finom pintxos-t ettünk, ami olyan, mint a tapas, csak a baszkok így hívják. A mai hostel neve Aloha Hostel, ahol csak két másik lánnyal osztom a szobát – egy olasz lánnyal (ő nem zarándok) és egy ausztrál hölggyel (ő még nem kezdte el az utat). Ez egy luxus szoba a korábbiakhoz képest. Még törölközőt is kaptam! Nem is számítottam rá, így nem vettem észre, és a sajátomat használtam zuhanyzáskor. Nagyon várom az éjszakát, remélem jól alszom. Kevésbé várom a holnapi 38 fokos túrát, ami csak 11-kor kezdődik…

5. nap

A „luxus” ellenére persze nem tudtam aludni… Ismét 6:30-kor volt reggeli a hostelben – a szokásos unalmas kenyér és lekvár –, aztán elindultunk a holland társammal (a chilei fiú egy másik városban maradt). A cél Puente la Reina volt. Az a város, amit, ha tehetném, letörölnék a térképről. Először fel kellett kapaszkodni az Alto del Perdón nevű hegycsúcsra, az még egész kellemes volt. Aztán jött a lejtmenet, ami szörnyű volt a kavicsos talajon. Ezután beütött a forróság, elviselhetetlen volt. A hostel egy katasztrófa volt: zsúfolt szoba, emeletes ágyak, és persze a felső jutott nekem – mindig az a rosszabb. Dögmeleg, az ágyak mozogtak, mindenki zajongott. Szerintem aludtam kb. 2 órát. Másnap reggel 6-kor indultunk. HATKOR!!! Csak hogy elkerüljük a hőséget. Nem sikerült…

6. nap – irány Estella.

Bár semmit nem aludtam, elég energikus voltam. Ez kb. a túra feléig tartott ki, ami 22 km volt. Ismét a holland nővel mentünk, és a következő faluban reggeliztünk. Még sötét volt, amikor elindultunk. A nap csak 8 körül jön fel, és onnantól kezdve már izzadsz is. Csak felfelé és felfelé. Aztán valamennyire sík, de egyre melegebbek a napok – délután 1 körül szerintem elértük a 40 fokot. 3 körül érkeztünk meg. Egy ponton már csak le akartam feküdni az út szélére és meghalni. A táj is teljesen unalmas volt. Végig azon gondolkodtam, mekkora idióta vagyok, hogy ezt önként csinálom, de aztán megérkezel, leveheted a rohadt cipőt, és lezuhanyozhatsz – ezt az érzést szavakkal nem lehet leírni. Sikerült egy jó hostelt találni: kis kabinokkal, függönnyel és LÉGKONDIVAL (!!!). Ez volt a legjobb éjszakám! A város neve Estella, és volt egy természetes „úszómedencéje” is – egy hideg folyó, ami szuper volt. Mostanra egy kis csapat is formálódott, együtt vacsoráztunk – még este 8-kor is 35 fok volt.

7. nap.

Nem akartam elhagyni a drága kabinomat, de valami mégis azt súgta, hogy menjek tovább. Ma egy kicsit „csaltam”, mert előreküldtem a táskámat a következő faluba taxival. Részben azért, mert még mindig brutálmeleg van, másrészt pedig elkezdett fájni a csípőm. Így se volt könnyű. 6:15-kor indultam, szinte mindenki már elment, kivéve a francia barátnőt az első napról – vele nem tudunk sokat beszélgetni, de nagyon kedves, így együtt mentünk tovább. Útközben megtaláltuk a híres bortöltő kutat, ami sajnos csak munkaidőben működik, de azért pár cseppet sikerült kinyerni (ingyenes!). Elképesztő! Aztán csatlakozott hozzánk egy mexikói srác is, de egy ponton elvesztettem a francia lányt, mert bement az erdőbe napfelkeltét fotózni, aztán egyszerűen eltűnt… Remélem, jól van. Én megálltam reggelizni, és újra utolért a holland nő, aki megvárt. Ma tényleg nem volt árnyék, de legalább a nap felében felhős volt az ég. A csípőm még a táska nélkül is fájt (hála az ibuprofennek). Elhaladtunk Los Arcos mellett, ahol ma este bikafuttatás lesz (nem tudtam róla, sajnos kimarad), és próbáltuk legyűrni az utolsó 7 km-t Torres del Río-ig. Ezen a szakaszon kb. 7 fát számoltam (semmi árnyék, még mindig 40 fok, a vizem hőmérséklete olyan, mint a vizeleté). De jutalmul a hostelnek van medencéje! És holnap csak 20 km van hátra (megint csomaggal :( ).

🔥🔥🔥🔥🔥🔥🔥🔥🔥🔥🔥🔥🔥🔥🔥

In Roncesvalles we had breakfast at 7 am which was kind of late, as we had to walk 20 kms to the next place which means catching the heat stroke (38 degrees) in the afternoon. First I started to walk with a german lady but she was so fast that I had to make an excuse for a coffee break to catch my breath. So we parted. Then I accidentally found a group of ppl (dutch, chilean and american) whom I met in Orisson, so I was walking with them on the rest of the way. But they were a bit slow so we arrived ti Zubiri at 15.00 in the worst weather. Luckily there is a river in town so everybody was swimming there. Todays albergue is called Zaldiko, very small but cosy. 

The night was superhot but quite, so difficult to sleep. The american girl didn’t wake up so we (with the chilean guy and the dutch woman) we had breakfast at 6 am and then off we went. Todays distance was just above 20 kms to the first big city Pamplona. It went quite well, the heat caught us only at the end. Still no blisters and pain besides muscle pain in the legs which is hard to believe. People are starting to get rid of part if their luggage by either leaving ar the albergues or just send it to Santiago where they store it until you arrive. 

Visited the huge cathedral here. Panplona is otherwise the city where they held the bull chasing event on the street. Had a nice dinner of pintchos which is like tapas but in Basque country they are called like that. Todays hostel is called Aloha hostel where I share the room only with 2 other girls (italian who is not a pilgrim and australian lady who hasnt started yet). This is a luxury room compared to the last ones. Even got a towel! I didn’t even expect that and didn’t see it so I just used mine in the shower.. so I am looking forward to a good night sleep. Not looking forward tomorrows hike in 38 degress which will already start at 11..

Day 5. Despite the luxury I couldn’t sleep of course… Again breakfast at the hotel at 6.30, the usual boring bread and jam and we sat off after that with my dutch companion (the chilean guy stayed at an other city). The aim was to get to Puenta reina. The city which I am going to delete from the map if I get a chance. First we had an ascent up to Alto de perron, a peak in the hills, that was quite nice. Then a descent from there which was awful on small rocks. And then it got super hot which was unbearable. Then our hostel was a disaster with a crowded room, bunk beds amd I got the upper one which is always worse. Superhot, the beds were moving all the time and everybody was making noises. I think I slept 2 hours. Next day we started at 6. At 6!!!!! Just to escape the heat. Not worked… 

Day 6. Off to Estella. Despite I slept nothing I was quite energetic. Lasted maybe halfway of the 22 km trip. Again with the dutch lady we stopped somewhere at the next town for breakfast. It was still dark when we started. Sun comes up around 8 am, then you start to sweat. So it goes. Again up and up. Then kind of flat but the days are hotter and hotter, around 1 pm I think we hit 40 degrees. It was 3 pm when we arrived. At some point I just wanted to lat down and die. Also very uninteristing scenery. I was all the time thinking why I am such am idiot doing this, but then you arrive and you can take off the fucking shoes and take a shower which is so rewarding I can’t put it in words. Also finally I managed to find a hostel which was great, small cabins with curtains and AC (!!!), I had my best night! The town which is called Estella had even a natural swimming pool in the form of a cold river which was supernice. Now there is kind of a group is formed so we had dinner together, still in 35 degrees at 8 pm. 

Day 7. I didn’t want to leave my precious cabin but somehow something got into me and telling me to keep going. Today I cheated a bit because I sent my bag to the next stol by taxi. Partially cause it is still superhot and the distance was 29 km, and also I started to have pain in my hip. Still wasn’t easy. So I started at 6.15, almost everyone else already left except my french friend from the first day whom we cannot really communicate but she is really nice, so we kept on walking together. On the way we found the famous wine fountain which is sadly operating only in business hours but still we could get some drops (it is free). Remarkable! Then a mexican guy joined us, but at some point I lost the french lady as she went in the forest tontake pictures of the sunrise and then kind of disappeared.. Hope she is ok. Then I stopped for breakfast and caught up again by the dutch lady who waited for me. Today really no shadows but at least half of the day we had clouds. My hip was hurting even without the bag (great that there is ibuprophen). We passed Los Arcos where there is a bull running tonight (didn’t know so it is sadly missed), and tried to conquer the last 7 km to Torres del Rio. On these 7 kms I counted around 7 trees (no shade, still 40 degrees, my water has a temperature which resembles pee). As a reward, the hostel has a pool! And tomorrow we need to walk only 20 kms (with bags again :( ). 

Through the Pyrenees

English version below!

Szóval Bayonne-ban maradtam éjszakára, de előtte elmentem egy étterembe csigát enni. Igen, miért is ne – gondoltam, valószínűleg ez a legjobb hely erre. Egész jó volt. Aztán, mivel már késő volt, visszamentem a hostelbe, ahol három másik lánnyal aludtam egy szobában. Eléggé más volt ez a felállás, mint a mindennapi életem, szóval természetesen nem tudtam aludni.

Másnap irány SJPDP (jött a vonat!), és már abban a kisvárosban sikerült összebarátkoznom egy francia hölggyel, így együtt túráztunk. Próbáltunk beszélgetni is, de elég korlátozott volt a társalgás – bár ő valamivel jobban beszélt angolul, mint én franciául.

Őszintén szólva ez a nap főleg szenvedés volt, csak felfelé menet a napon, 30 fokban. Elkezdtem azon gondolkodni, hogy lehet, nem is vagyok teljesen normális, hogy ezt önként csinálom. Bár végül nagyon jó érzés volt eljutni Orissonba 7 km után (nem tűnik soknak, de hidd el, az volt). Akkor még csak kb. 13:30 volt, és ez a hely gyakorlatilag csak egy menedékházból és egy étteremből áll, semmi más. Kaptam egy érmét a zuhanyzáshoz, így meg kellett fontolnom, mikor használjam el azt az egyetlen zuhanylehetőséget a nap folyamán (végül 16:00-kor történt). A rutin az, hogy délután mindenki mos és szárítja a ruháit, mivel csak 3-4 pólót és kb. ugyanennyi alsóneműt visz magával. Egyelőre nem is értem, miért alszik mindig valaki a szobában, függetlenül attól, mikor megyek be. Szerintem sokkal jobb kint lenni, mint egy sötét, forró szobában. Na, talán idővel megértem.

Az orissoni éjszaka tényleg nagyon meleg volt. De legalább csendes (füldugóval). Másnap reggel (2. nap) 06:30-kor kiraktak minket az albergueből reggeli után, szóval ekkor indultunk el. Még sötét volt, és egész nap fájt a fejem, de azt meg kell mondjam, a táj gyönyörű volt – hegyi rétek, szabadon kószáló lovak, tehenek, minden. Természetesen az út 75%-a felfelé vezetett, az utolsó egy óra pedig nagyon meredeken lefelé. Aznap többnyire egyedül mentem, mivel a francia társam túl sokáig reggelizett, én meg nem akartam sokat várni. Roncevalles-be értem, ami gyakorlatilag egy kis falu templommal és néhány hostellel. Aznapi albergue (vagyis hostel) egy régi templomban volt, ami miatt elég hideg volt (jó), és több mint 100 főt tudott elszállásolni – ez már kevésbé jó, mivel mindenki egy közös térben aludt. Nem volt a legjobb éjszakám, de legalább egy élmény volt. A hostelt teljes egészében holland önkéntesek vezették, nagyon kedvesek voltak. Kaptam “zarándokvacsorát” is, ami általában egy háromfogásos egyszerű menü, borral együtt. Most már el tudom képzelni, milyen érzés lehetett Jézusnak az apostolokkal enni. :)

🔥🔥🔥🔥🔥🔥🔥🔥🔥🔥🔥🔥🔥🔥🔥

So I stayed in Bayonne for the night but before I went to a restaurant to eat snails. Yeah, why not, guess it’s the best place to do it. Was quite ok. Then as it was already late I went back to the hostel where I stayed together with 3 other girls in the room. Very different setup from my everyday life so of course I couldn’t sleep. Next day off to SJPDP (the train came!) and then already in that small town I managed to make friends with a french lady so we did our hike together. Also tried to speak but our conversation was very limited, although she spoke a little more english than what I could in french. 

To be honest this day was mostly suffering, going only upwards under the sun in 30 degrees. I started to think that maybe I am not so normal doing this voluntarily. Although it was rewarding to finally get to Orisson after 7 km (doesn’t sound much but trust me it was). The time was only around 13.30 and it is a place consisting basically the refuge and a restaurant, nothing else. Also I got one coin for using the shower so I had to consider when I want to take that one amd only shower during the day (it happened at 4 pm). The routine is that everybody is washing and drying their clothes during the afternoons as you take 3-4 t-shirts and around the same amount of underwear. Also, so far I don’t really get why are there always sleeping people in the room, regardless what time I enter. I just think it is much nicer to be outside then inside a dark room where it is superhot. Well, maybe I will understand this with time.

So night in Orisson was indeed superhot. But at least quiet (with earplugs). The next day (day 2) they kicked us out at 06.30 am from the albergue, after breakfast, so that was time we started to walk. It was still dark, and I had a headache all day but must say, the scenery was really beautiful with mountain meadows, free horses, cows and everything. Of course 75% of the way upwards, last one hour downwards very steep. I was walking mostly alone that way as my french companion was eating breakfast too long and I didn’t want to wait long. Arrived to Roncevalles with is basically a small village with a church and some hostels. Todays albergue (aka hostel) was inside the old church which made it quite cold (good) and had a place for more than 100 people - not good as all these ppl shared a common space for sleeping. Not my greatest night but was an experience. Also the hostel is run by dutch volunteers enterily, they were really nice. Also got the “pilgrims dinner” which is usually a three course simple menu, wine included. I can imagine now how Jesus felt himself eating with his disciples. :)

El camino de francés

English below!

Üdv újra a blogomon! Ezúttal az El Caminóról. Ès ezúttal a chatGPT segítsègèvel, szóval mindez angolról lett fordítva, így ha nèha èrtelmetlen, fogjuk erre. :D De így az egyszerűbb, mert angolul nem kell èkezeteket gèpelni ezen a minikèpernyőn. A képek közzétètelèt is fizetőssè tettèk, így mèg eldöntöm, hogy hajlandó vagyok-e fizetni 50 SEK-et mindezèrt.

Egyèbkènt meg nem az 5 perc hírnèvèrt van mindez, nem is akarom a világot megváltani (már), leginkább úgy is magamnak írom (meg annak, aki esetleg idetèved).

Amikor ezt írom, épp a repülőn ülök Biarritz felé, és még mindig nem vagyok benne biztos, hogy valóban közzéteszem ezt… Azt sem tudom, hogy az első bejegyzés után lesz-e második. Majd meglátjuk, mit akar velem a Camino.

Ezúttal egyszerre kellene könnyűnek és nehéznek lennie. Könnyűnek, mert nincsenek benne 5000 méter feletti hegyek, és remélhetőleg nincs hasmenésveszély sem valami távoli országban. Nehéznek, mert mégiscsak több mint 30 nap gyaloglás hátizsákkal. Ráadásul rájöttem, hogy még sosem túráztam nagyobb zsákkal úgy, hogy ne lettek volna serpaim vagy lovak, akik cipelnek. Tudom, luxus! Legalább nem lesz túl nehéz – kb. 6–7 kiló (víz nélkül).

Ami viszont leginkább aggaszt, az a hőség, amit általában gyűlölök (valószínűleg ezért kötöttem ki Svédországban). Majd meglátjuk, hogyan alakul… Próbáltam nagyon csökkenteni a súlyt, fájó szívvel még a szeretett pamut pizsamámat is otthon hagytam.

Mi vezetett ehhez a döntéshez, hogy megcsináljam? Hát, az élet néha bedob ezt-azt. Aki tudja, tudja… Nem mennék bele a részletekbe, de most jónak érzem, hogy belevágjak. Ráadásul van időm, és már régóta rajta van a bakancslistámon. Meg hát a Biarritzba szóló repjegy is a mai napra volt a legolcsóbb.

Vettem vonatjegyet is, ami a kiindulópontomhoz, Saint Jean Pied de Port-ba (gyakran rövidítve SJPDP) vitt volna – teljesen érthető a rövidítés. Nos, indulás előtt három nappal jött egy SMS, hogy a vonatom törölve. Az utolsó járat aznap. Néhányan azt mondják, talán lesz helyette busz. Kicsit bizonytalan volt, és nem akartam kockáztatni, így inkább foglaltam egy helyet Bayonne-ban 10 euróért, ami 10 percre van a reptértől. 

Valószínűleg sokkal kellemesebb, mint az első szállás SJPDP-ben, ahol nem voltak hajlandóak lemondani a foglalásomat (nézhettek is alacsony értékelések felé, szemétládák).

A terv tehát az, hogy holnap vonattal elindulok, és már aznap megkezdem a túrát – valami menedékházig a Pireneusokban. Aztán irány Santiago (remélem)!

🔥🔥🔥🔥🔥🔥🔥🔥🔥🔥🔥🔥🔥🔥🔥

Welcome to my blog again! This time from El camino. When I am writing this on the plane to Biarritz I am still not sure if I am going to post it.. Also not sure that after the first post, there will be a second. We will see what the camino wants to do with me. Blogger wants to have a fee now for publishing pictures so I haven’t decided yet if I want to pay for that.. :D so no pictures yet, sorry. Could change though.

Mostly I am writing the blog for myself, there are already a lot of camino journals out there so the purpose is not to be better then them, mostly just entertaining myself (and others who happen to be here).

This time it should be easy and hard at the same time. Easy because it doesn’t involve any mountains above 5000 m, no diarrhea danger in far away country (I hope). Difficult because it is indeed 30+ day walking with a bagpack. And I realised I haven’t really walked or hiked with a bigger pack before without having sherpas or horses to carry. I know, luxurious! At least it shouldn’t be very heavy, only around 6-7 kilos (without water).  Also I am most concerned about the heat which I usually hate (probably that’s why I ended up in Sweden. Will see how it unfolds.. I tried reducing the weight a lot, with an aching heart I even left my beloved cotton pyjamas behind. 

What lead me to the decision to do it? Well, some shit in life did. If you know you know… I won’t go into details but it feels right to do it now. Also I have the time, and it’s been on the bucket list for a long time. Also the flight ticket to Biarritz was the cheapest on this day. I also bought train ticket which should have taken me to the starting point in Saint Jean Pied de Port, often referred to SJPDP, which is understandable. Well, 3 days before departure I got an SMS that my train is cancelled. The last one that day. Some ppl saying there should be a bus instead. A little unclear and I didn’t want to risk it, so instead I booked a place for 10 eur in Bayonne which is 10 mins from the airport. Probably much nicer than the first one I booked in SJPDP as they didn’t want to cancel my booking (you are looking towards low reviews, bastards). 

So the plan is to take the train tomorrow and already start the hike - up to some hut in the Pyrenees. And then continue toward Santiago (I hope).