ENGLISH BELOW!
Hadd ugorjak vissza egy kicsit az első teljes limai napomhoz. Mire végre kitaláltam, hogy mit szeretnék megnézni, a legtöbb hely már bezárt, és kezdett besötétedni. Még maradt időm ellátogatni Barranco negyedébe, ami állítólag Lima hipszternegyede, tele falfestményekkel és graffitikkel. Tényleg egészen lenyűgöző volt. Uberrel mentem oda, majd vissza a Hotel Lunába.
Amúgy nem is tudom, mit csinálnék mobilinternet és Uber nélkül – ismeretlen helyeken rengeteget könnyítenek az ember életén, és sokkal biztonságosabbá is teszik az utazást. Egyetlen sofőrrel sem volt problémám, az autók tiszták, bár néhány kanyarban azért halálfélelmem volt. Indiához és Nepálhoz képest itt legalább a közlekedési lámpákat többnyire tiszteletben tartják, viszont a sávokat és a gyalogosokat már kevésbé. (Amikor át akarsz menni az úton, zebrán vagy anélkül, olyan érzés, mintha az életedért futnál.) Azt is meg kell említenem, hogy az utcák meglepően tiszták, ahogy a buszpályaudvar mosdója is az volt, ami sajnos még Magyarországon sem mindig mondható el.
A következő Uber a Javier Prado buszpályaudvarra vitt, ahol felszálltam egy emeletes „deluxe” buszra. Az egész olyan volt, mint egy repülőtéren: poggyászfeladás, útlevél-ellenőrzés és biztonsági átvilágítás. Ez tényleg deluxe busz volt, hatalmas, kanapészerű ülésekkel, amelyeket körülbelül 160 fokig hátra lehetett dönteni (a 8–9 órás út ára nagyjából 30 euró volt). Sajnos ez sem segített sokat az alvásban, mert a busz folyamatosan métereket dőlt jobbra-balra (a második emeleten ültem), és minden kanyarban azon gondolkodtam, hogy vajon a következőnél már a völgyben kötünk-e ki. Ráadásul az út is végig elképesztően rázós volt.
Végül reggel hét körül megérkeztem Huarazba. Kisebb város, de ugyanolyan kaotikus a forgalom. Itt sokkal hagyományőrzőbb a hangulat: mindenfelé látni azokat az autentikus, kalapos, színes ruhákba öltözött idős hölgyeket, akik úgy néznek ki, mint a játékbabák, és mindenféle dolgot árulnak. Amikor megláttam a levegőben lógó csirkéket, egy pillanatra elgondolkodtam rajta, hogy itt vegán leszek.
A szállásom, a Hatun Wasi Hostel, mindössze nyolc perc sétára volt onnan, ahol a busz letett, így a hatalmas hátizsákommal is kibírtam. Szerencsére ilyen korán is be tudtam csekkolni, lezuhanyoztam, majd aludtam egyet. Délután felfedeztem a – nem túl szép – várost. Sajnos a kóbor kutyák itt is a mindennapok részei, és néha elég ijesztőek tudnak lenni. Itt még kevesebben beszélnek angolul, úgyhogy kénytelen vagyok elővenni a nem létező Duolingo-spanyoltudásomat.
Másnap (vagyis ma) végül hallgattam az értékelésekre, és egy „könnyű” túrát választottam, amely tömegközlekedéssel is könnyen megközelíthető, nem pedig a látványosabb, de jóval durvább útvonalat. Ez a Wilkacocha-túra volt a Cordillera Negra hegységben. Könnyű talán azoknak, akik ide születtek..
A tömegközlekedés itt azt jelenti, hogy felpattansz egy kisbuszra, ami akkor indul el, amikor megtelik – aztán útközben még felvesz néhány embert, szóval igazából sosem lesz teljesen tele. Tizenöt perc alatt a túra kiindulópontján voltam, és szinte az egész emelkedőn egyetlen turistával sem találkoztam (leszámítva a helyi gazdákat és a kutyákat). Kissé váratlanul két órán keresztül folyamatosan csak felfelé mentem, egyetlen vízszintes szakasz nélkül: 3000 méterről indultam, és 3700 méteren értem fel. Szó szerint kapkodtam a levegőt.
Az ösvény egy tóhoz vezetett, ami inkább csak egy nagyobbacska pocsolya volt, viszont a szemközti hegylánc, a Cordillera Blanca látványa egyszerűen hihetetlen volt. Itt végre összefutottam egy nagy spanyol turistacsoporttal, úgyhogy kevésbé éreztem magam egyedül.
Ezután visszagyalogoltam, leintettem egy colectivo kisbuszt, és máris visszaértem a hostelbe délután kettő körül. Most éppen egy étteremben ülök és kokateát iszom (szigorúan azért, mert állítólag segít az akklimatizációban). A holnapi terv még őrültebb: egy túra, amely már 4000 méter felett indul. Majd meglátjuk, hogy az hogy sikerül.
🇵🇪🇵🇪🇵🇪🇵🇪🇵🇪🇵🇪🇵🇪🇵🇪🇵🇪🇵🇪🇵🇪🇵🇪🇵🇪🇵🇪🇵🇪🇵🇪
Just let me jump back a little bit to my first whole day in Lima. When I finally figured out what I want to visit, then most of the places already closed and it was getting dark. I still had time to visit Barranco neighbourhood which should be Limas hipster district with a lot of wall graffiti. It was actually pretty spectacular. I took an uber there and then back to Hotel Luna.
Btw I dont know what would I do without internet on my cell phone and uber, they make life much easier and safer in unknown places! I had no issues with any drivers, cars are clean although sometimes I get some death fear in some curves. Compared to India/ Nepal here they at least respect the traffic lights mostly but not the lanes and pedestrians (whenever you cross a street with or without zebra it is like running for your life). Here I also want to mention that the streets are quite clean as well as the toilet at the bus station which is usually not even true for Hungary, sadly. So my next uber took me to the bus station Javier Prado where I embarked a double decker “deluxe” bus. It was like an airport, checking in bags, passport controll and scanning. This time it was really a deluxe bus with huge sofa-like seats which you can recline to 160 degrees (the cost for the 8-9 hr ride was around 30 EUR). Sadly it didn’t help much with sleeping as it was swinging meters right and left (I was sitting om the 2nd floor) all the time and I was thinking if we might end up in the valley in the next turn. Also superbumpy road all the way.
Finally I arrived to Huaraz around 7 am. Smaller town but the same chaotic traffic. Here it is more traditional, you can spot those authentic old ladies with a hat and colourful clothes (they look like dolls), selling all kind of stuff.
When I saw the chickens hanging in the air I was considering going vegan here.
My hostel called Hatun Wasi was only 8 mins walking so I managed with my huge backpack. Thankfully I could check in this early, take a shower and go to sleep. In the afternoon I was exploring - the not that pretty - town. Unfortunately stray dogs here are part of the experience and they can be quite scarry. Here even less people speak english so I have to use my non existent duolingo spanish.
So the next day (today) I finally listened to the reviews and went for an “easy” hike reachable by public transport not the more spectacular, hard core one. The Wilkacocha hike in the Cordillera Negra range. Public transport means catching a minibus which leaves when it is full and then it still collects some extra ppl on the way (so it’s never full).
In 15 mins I was at the trailhead with not a single person around for almost all the way up (excluding local farmers and dogs..). A little unexpected I was walking just up for 2 hrs without a single flat part, starting from 3000 m, ending at 3700 m. So I was literally out of breath.
The trail ended in a lake which was more like a pond but the view of the other mountain range (Cordilera Blanca) was incredible. And here I finally met a huge spanish group so I felt less alone. After that I walked back down and waved down a colectivo bus again and just like this back to the hostel around 2 pm. Now I’m sitting in a restaurant and drinking coca tea (strictly bc it should help with acclimatisation). The plan for tomorrow is even crazier with a hike starting above 4000 m. Will see how that goes.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése