Azt hiszem, eljött az ideje, hogy írjak egy újabb SMS-t, a nagypapám szójárásával élve. :)
Indokolatlan falfestmények rovatunkban: A narvál (de javítsatok ki, hogyha esetleg valami más):
Majd igyekszem még több a környezetébe nem illő dolgot keresni itt. Egyelőre érjétek be a narvállal.
Lassan sikerül beszereznem az összes svéd léthez szükséges kártyát. Már van bankkártyám is, csak használni nem tudom, mert a kódot azt nem küldték hozzá. Itt nem ragozzák túl ezt a kártyakérdést. A bankos néni megkérdezte, hogy VISA jó lesz? Kérdezem, miért van más is? Nincs, csak ez. Semmit nem magyarázott, nem kérdezett, úgyhogy 15 perc múltán, miután befejezte a számítógépen való pötyögést, kijöttem egy adag papírral és ennyi. Mint mindenhez, ehhez is a bűvös személyi kellett, amit szintén az nap kaptam meg. Azt hiszem, a svédek megdöntötték, a "hányszor fér rá valakinek az arcképe egy kártyára" című rekordot. Úgyhogy ennyire hamisítatlan vagyok. Van sima kép, hologramos, csak fényben látszó, átlátszó. Sőt még a magasságom is szerepel rajta, és igeeen, megütöttem a 170 centit. Csak nehogy nőjek, mert akkor dobhatom ki a kártyát...
A svéd bürokrácia bugyraiban továbbevezve arra gondoltam, hogyha már van személyim, akkor most már a normális internet megszerzésének is nekifutok, mivel a múltkor azzal küldtek el, hogy jöjjek vissza, ha már lesz személyim. Ezúttal a győzelem kapujában, mikor már majdnem a kezemben volt a szerkezet, közölték, hogy múlt évben nem volt Svédországban jövedelmem, ezért sajnos nem kaphatok internetet. Gondolkodtam, hogy most sírva fakadjak vagy inkább kirohanjak a már számomra kikészített kütyüvel... Majd egyszer talán megtörik az átok...
Pár napja elindultunk Vandával valakinek a szülinapi partyjára, ahová a változatosság kedvéért megint nem voltam meghívva. De útba ejtettük az újonnan megismert szlovák pár lakását, merthogy ők is jöttek volna, így gondoltuk, meglepjük őket. Hát ez elég jól sikerült, mert sosem jutottunk el az említett szülinapi partyra, sőt, még az eredetileg a szülinaposnak vett tortát is megettük. Nagyon marasztaltak mindenféle szlovák borral, úgyhogy éjjel 2-kor sikerült elindulni hazafele. Itt van róluk kép (ez még vasárnap a templomban készült):
Tegnap itt szünnap volt (protestáns ünnep, cserébe viszont nincs pünkösd), úgyhogy meglátogattam a kedvenc helyem. Igeeen, IKEA! Így legalább nem kellett főzni sem. :)
Azok kedvéért, akik meg szeretnének látogatni, hogy elkerüljük a torlódásokat, egy NAPTÁR. Látjátok, igyekszem haladni a korral. :)
Egy narvál sosem indokolatlan! (:
VálaszTörléshttps://www.youtube.com/watch?v=fJHvVrGrLUg
Mostanában ebédhez/vacsorához Attenborough-t nézünk. Ajánlom mindenkinek! (:
Hát köszi, majd ha lesz egyszer 3 gigánál több internetem, akkor megnézem. :)
VálaszTörlés