Hááát, nem is tudom, mostanában sok minden történt, már lassan én sem tudom követni. Szombaton grilleztünk a munkatársakkal folyóparton. Ez itt Svédországban elég népszerű tevékenység. Úgyhogy aki meglátogat, számíthat arra, hogy ilyen élményben fog részesülni. (Télen majd szerzek rénszarvasokat vagy valami hasonlót).
Ezen engem ne keressetek, de remélem, feltűnik egy lényeges dolog a képen: senkin SINCS KABÁT! Még a végén tényleg beköszönt a 20 fokos kánikula. |
A tegnapi nap a gyors döntések napja volt. Vettem egy biciklit és kitaláltam, hogy elköltözök. Az utóbbiról majd később. De nyugi, nem Örebroból költözök, csak a szobából. Felmerülhet a kérdés, hogy miért kell még egy bicikli, ha már van egy. Há mer gyors mint állat. Nos, az első számú lesz a vendégbicikli. :) Meg amúgy is kellett egy olyan, amivel hosszabb távokat lehet megtenni. Egyébként meg eddig még sosem vettem biciklit, csak úgy mindig lettek valahonnan. Úgyhogy most ezzel azt hiszem, bepótoltam az összes eddigi nem megvett biciklit. A vicc az volt, mikor állok a boltban és nézegetem a kiszemelt darabot, erre megjelenik Marcus (a szlovák munkatárs), aki a mobilján nézegette pont azt a biciklit, amit én kiszemeltem. Úgy, hogy nem beszéltünk össze, hogy ő is épp akkor ott lesz. Úgyhogy a végén vettünk két tök egyforma darabot, annyi a különbség, hogy az övének 3 cm-rel nagyobb a váza. Hát igen, ebből kifolyólag az enyém is egy férfi bicikli, de a nőinek a színe nem tetszett. A boltban még be is regisztrálták a kis drágát, hogyha netán ellopnák, van rá biztosítás. Bár ezzel együtt is biztonságosabbnak ítéltem, ha a szobámban tartózkodik inkább.
Hétfőn váratlan dolog történt. A reggeli 7.45-ös megbeszéléskor odajött hozzám Anna-Lena, az egyik mentor (akiről talán korábban írtam, hogy olykor laza brazil táncot lejt a betegeknek, hogy bemutassa, hogy nem kell olyan mereven járni). Na, ő amúgy olyan 65 év körüli, elég vicces fazon. Szóval odajött hozzám reggel és annyit mondott, hogy úgy gondolta, hogy ma megyünk az iskolába. Mármint hogy ő meg én. Iskolába. Ezt így hajnalba kicsit nehezemre esett felfogni, hogy miért megyek én iskolába vele, de végül kiderült, hogy ő néha iskolaorvos üzemmódban működik, úgyhogy oda invitált meg szűkszavú svéd stílusban. Nem tudtam, hogy minek köszönhetem ezt a kiváltságot, mert csak én részesültem ebben az élményben, a másik két delikvens (Kati és Ahmed nem). Úgyhogy még a délután betegemet is inkább törölte, hogy mehessek vele az "iskolába". A helyszín egy másik város volt, Hallsberg, ahová már véletlenül egyszer elmentem az interjú napján, mert elfelejtett megállni a vonat Kumlában, és Hallsberg a következő megálló. Úgyhogy volt egy romantikus 25 perces utam Anna-Lena kocsijában, miközben többek közt az izlandi lovakról és a svéd mezőgazdászokról beszélgettünk.
Arról még talán nem meséltem, hogy szerda délutánonként kiképzés (továbbképzés?) szokott lenni az ilyen kis "alantas" doktoroknak, mint mi. :) Ilyenkor 12-kor lelépünk Kumlából, és átmegyünk az örebroi egyetemi kórházba (ami inkább hasonlít egy plázához - még fodrászat is van benne). Bár mióta itt vagyok, összesen 3 előadáson voltam, mert vagy elmaradt, vagy nem tudtuk, hogy hol lesz, vagy épp adót intéztem. Viszont a tegnapi azt hiszem, megér egy fél mondatot. Az aznapi második előadó egy 50 év körüli gyerekorvos volt, aki megjelent egy farmerben és sárga pólóban, majd miközben beszélt, megevett egy komplett almát. Azt hiszem, ez jól érzékelteti a svédek hierachiához és komolysághoz való hozzáállását. :)
Arról még talán nem meséltem, hogy szerda délutánonként kiképzés (továbbképzés?) szokott lenni az ilyen kis "alantas" doktoroknak, mint mi. :) Ilyenkor 12-kor lelépünk Kumlából, és átmegyünk az örebroi egyetemi kórházba (ami inkább hasonlít egy plázához - még fodrászat is van benne). Bár mióta itt vagyok, összesen 3 előadáson voltam, mert vagy elmaradt, vagy nem tudtuk, hogy hol lesz, vagy épp adót intéztem. Viszont a tegnapi azt hiszem, megér egy fél mondatot. Az aznapi második előadó egy 50 év körüli gyerekorvos volt, aki megjelent egy farmerben és sárga pólóban, majd miközben beszélt, megevett egy komplett almát. Azt hiszem, ez jól érzékelteti a svédek hierachiához és komolysághoz való hozzáállását. :)
Ma pedig össznépi meeting volt az egész vårdcentralban, ami amúgy két részből áll, és most mind a két részben dolgozó munkatársak egybegyűltek. Elég váratlanul megint csak már vagy ötödszörre be kellett mutatkoznunk. Mire elmondtam a szokásos mondókámat, a mellettem ülő Vanda suttogta, hogy "Kumla är den bäste", azaz, hogy Kumla a legjobb. Amit én lelkesen be is mondtam, bár lehet, hogy Vanda sem gondolta komolyan, hogy élek ezzel a lehetőséggel kb. 40 ember előtt, mindenesetre tetszett nekik. Egyébként Vanda már kb. a humánerőforrás osztályon is dolgozhatna, mert eddig 3 ember került a vårdcentralba az ő közreműködése folytán, és úton van egy negyedik, egy szlovák lány, akit kb. 3 hete ismerünk.
És hogy hol leszek hétvégén? Erre csak egy régi, jól ismert műsorcímmel tudnék válaszolni: "Házon kívül".
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése