Először is 2 hónap ittlét után helyi hírességek lettünk, jött egy újságíró és úgy gondolta, hogy elég jól nézünk ki ahhoz, hogy szerepeljünk az örebroi újságban, amit megkap MINDENKI, aki az egészségügyben dolgozik (amugy az újság kb. 3-szor jelenik meg egy évben és arról szól, hogy milyen csodás mindenkinek az élete, aki az egészségügyben dolgozik - kiváncsi lennék, otthon vajon milyen hatást váltana ki egy ilyen). Csak Ahmed és Manal nyilatkozott, mivel a mi nyelvtudásunkat még nem ítélték teljesen megfelelőnek. Úgyhogy én csak az arcom adtam a cikkhez. :) Itt található az eredmény a 10. oldalon.
Persze sikerült a legelőnytelenebb képet kiválasztania rólunk, de hát ez már csak így szokott lenni. Egyébként a cikk erről az egy éves programról szól, amit most épp én is csinálok.
Sajnos csak épp hozzám nem érkezett meg az újság, viszont egyik nap sétáltunk a városban és betértünk a tourist infoba, ahol az ott dolgozó lány előtt pont ez az újság hevert. Én majdnem kiugrottam a gatyámból, és mondtam neki nagy lelkesedéssel, hogy én benne vagyok ebben az újságban. Persze jól nevelt svéd módjára csupán bólintott egyet. Mondtam neki, hogy ha kiolvasta, akkor ne dobja ki, mert visszajönnék érte. De aztán csak elszerettem tőle, úgyhogy ideadta helyben. :P
Ezt a megjegyzést eltávolította a szerző.
VálaszTörlésEzt gondolja most a lány:
VálaszTörléshttp://i.imgur.com/isPzGn2.png?1
(Sajnos se képként, se linkként nem lehet beilleszteni...degagyííííí)
Tényleg jól néztek ki :)
VálaszTörlésTényleg jól néztek ki :)
VálaszTörlés