Hétvégén ellátogattunk Koppenhágába, mert olyan közel van. Az út 6 órás, mi ezt 5 és egy negyed óra alatt legyűrtük, mivel Dominik kb. 160-180-nal száguldott végig az autópályán. Péntek délután indultunk a munkából, Vanda, Marcus, két szlovák (Dominik és Andrea), illetve én.
Svédországból Dániába egy meglehetősen hosszú hídon lehet eljutni, aminek neve Øresundsbroen. Talán Európa leghosszabb hídja, de ebben most nem vagyok száz százalékig biztos. 8 km hosszú szakasz vezet el egy szigetre, ami Dánia és Svédország közt fekszik félúton. Innen tovább egy 4 km-es alagúton juthatunk el Dániába. Biztos mások már készítettek erről jobb képet is, amin látszik, hogy tényleg híd, de én a sajátjaimat szeretem használni :)
Egyébként a szállást egy weboldalon keresztül oldottuk meg, ahol emberek kiadják a saját használatú lakásaikat, ha éppen nincsenek ott, viszonylag olcsón. Kicsit mondjuk messze volt a központtól (kb. 45 perc séta), de azért kibírható. Meg idegen embereknél amúgy is sokkal szórakoztatóbb lakni, mint mondjuk egy hostelben. Már voltam pár éve egyszer Koppenhágában, de csak egy napig, úgyhogy túl sok minden nem volt ismerős. Viszont nagyon megörültem, hogy ismét láthatom a Svédországban nem használatos norvég betűket, az Æ-t és az Ø-t. :) Ezek hiányoztak. Meg mivel írásban a dán és a norvég szinte tök ugyanaz, így pár rég nem látott szó is visszaköszönt. Viszont a dán kiejtésben szörnyű, nem sok köze van ahhoz, ami le van írva. Gondoltam, vicces lenne így a norvég és svéd után eltölteni itt is egy rövidebb időszakot, akkor már végképp összekevernék mindent, de kinevezhetném magam a skandináv nyelvek szakértőjének. :P
Koppenhágába érve kicsit olyan érzésem volt, mintha otthon lennék, mert
1. meleg volt
2. emberek voltak az utcán!!! sokan!!!
3. kicsit több energiát fordítottak az építészetre, mint mondjuk pl. Örebroban, ahol túltengenek a szocialista építészet remekei.
Szóval úgy összességében Európában érezhettem magam, volt élet az utcán. Kicsit hasoníthat Amszterdamra, bár sosem voltam ott. Mindenesetre nagyon szép város, van sok víz, hajó, meg színes házak. Amúgy meg Dánia talán az egyik legalternatívabb európai város, mármint az emberek azok benne, nem a kinézete.
Kapaszkodjatok meg, még le is égtem! Igen, Dániában! Persze ki gondol arra, hogy egy északi országban naptejet használjon... Pedig:
Egész sok mindent csináltunk ahhoz képest, hogy általában 12-re sikerült bekeveredni a városba. Voltunk igazi turistás sétahajózáson, utaztunk metroval, amiben nem ül vezető, meg úgy egyébként rengeteget mászkáltunk. Meglátogattuk a Christiania nevű városrészt is, ami szinte a belvárosban lévő hippinegyed, leginkább arról híres, hogy itt nyíltan lehet mindenféle drogot vásárolni. Konkrétan tényleg kis bodékban elfüggönyözve ülnek az árusok. Voltak "szuvenír árusok" is, akik úgy néztek ki kb., hogy azt sem tudják mit adnak el. Azért érdekes, hogy ez évtizedek óta így megmaradt és nem tüntették el, de valószínűleg van valami megállapodás a rendőrséggel, gondolom ők is jól járnak valahogy.. Ők úgy gondolják, hogy nem tartoznak Koppenhágához, meg úgy egyébként senkihez, ezt jelzi a kijárat feletti "You are now entering the EU" ("Most lépsz be az EU területére") felirat is. A fényképezőt a fenti okokból kifolyólag nem nézik jó szemmel, úgyhogy nincsenek képek. De cserébe vannak másról, íme:
Plakát valahol az utcán, ami megtetszett |
Ez egy híres templom csavart tornya volt választási plakáttal megspékelve, ami mindenhol ott volt (a magyar kampány ehhez képest kutyafüle). |
Fő a sokszínűség. |
Ehhez nem tudok túl sokat hozzáfűzni, de nem jó? |
A fényképet készítő bácsi úgy gondolta, hogy a kövezet hasonlóan érdekes, mint a kikötő. Vanda pedig vett egy falidíszt. |
Nyhavn a túloldalról. Látható, hogy a biciklik túl vannak reprezentálva a városban. |
Klassz kis út lehetett. :)
VálaszTörlésMost nagyon irigyellek, mert Erzsivel már régóta beszéltük, hogy jó lenne egyszer megnézni a Öresund hidat, mert ez is szerepel az egyik kedvenc sorozatunkban.
http://www.imdb.com/title/tt1733785/
Remélem, hogy előbb vagy utóbb, de összejön majd ez is. :)
Ha eljöttök ide, mint láthatjátok, innen csak egy köpésre van. :P
VálaszTörlés