Múlthét csütörtökön megérkezett hozzám Tina, aki német, és akit még Norvégiából ismerek. Eddig kb. minden évben találkoztunk azóta, Németországban, Budapesten, most meg itt. Most nem sok tervvel érkezett, mikor jött, nem tudta, hogy meddig marad. (Még most sem tudja, kezdek kicsit aggódni...)
![]() |
Tina, akinek ezelőtt "kicsit" hosszabb haja volt, kezében a cserepes oreganoval (ilyet se láttam még) |
De legalább segített átköltözni az új helyre. Elég vicces mutatvány volt, két biciklivel és két nagy hátizsákkal oldottuk meg. Olykor csatlakozott egy kormányon lógó IKEAs kék zsák is a kollekcióhoz, csakhogy végképp hajléktalanoknak nézzünk ki. Három fordulóval szinte mindent sikerült áthozni. Hihetetlen, hogy két hónap alatt hogy tudtam összegyűjteni ennyi sok mindent. Sajnos kép erről nincs, de bármikor tudom reprodukálni. Majd az új lakásról küldök. Olyan extrák vannak benne, mint saját fürdő meg konyha. Meg rengeteg növény, amik nagy valószínűséggel az én felügyeletem alatt nem fogják sokáig húzni. Első dolog, amivel találkoztam, az az asztalon heverő hasmenés elleni pezsgőtabletta volt. Ez most valakinek nagyon hiányozhat...
A lokalizáció annyiban változott, hogy 8 percnyivel arrébb lakom a vonatállomástól, kb. ugyanennyivel távolabb a városközponttól, de szinte egy utcában Vandával. Kati meg ott lakik, ahol én laktam ezelőtt, azaz ahol Vanda lakott mielőtt én laktam ott. Na ezt kövessétek. Az a lényeg, hogy senki nem ott lakik, ahol eredetileg lakott.
Múlt pénteken ezek az elvetemültek kitalálták, hogy menjünk biciklivel munkába. Végül a nagy csapatos toborzásból maradt Kati, Ahmed és én. Fél 6-kor indultunk, és pontban 8-ra be is értünk, igaz, nehezen tudtam a nap folyamán ébren maradni. A visszafele út még izgalmasabb volt, mert én nem akartam visszafelé is biciklivel menni, szóval gondoltam felrakom a vonatra. Na persze. Egy vonatra csak és kizárólag kettő darab biciklit lehet felrakni, úgyhogy természetesen az első vonatra nem rakhattam fel, mert már megvolt a létszám. A következő két vonaton abszolút nem volt engedélyezett a szállítás, úgyhogy végül a negyedikre sikerült felraknom, ami meg késett 20 percet. Így végül egy órát töltöttem el a vonatállomáson. Izgi volt.
Ide most beteszek egy képet, különben azt mondjátok sok a szöveg.
![]() |
Itt az alsó szöveg az érdekes, hogy még a biciklik sem parkolhatnak akárhol (cykelparkering), csak kijelölt helyen |
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése