Skandináv szahara

“Ez a (hó)nap más mint a többi...” Hogy pontos legyek már a május is más volt, már akkor kezdtem gyanakodni. Meg akkor, mikor a télböl egyszercsak nyár lett, mindenféle átmenet nélkül. A tavaszi kabátomnak lehetösége sem volt fellépni. Májusban rövidgatyában, hát mégiscsak túlzás! A nemzetközi helyzet azóta meg csak fokozódott, de olyannyira, hogy most már kezd sok lenni. 30 fokok már hetek óta. Nyitott ablaknál kell, hogy aludjak (erre ittlétem alatt még nem volt példa). Az autóban muszáj bekapcsolni a klímát. A svédek azt hiszik itt az apomalipszis. Az erdök égnek. Na ezt mondjuk nem értem. Hogy miért kezd el egyszercsak 40+ helyen égni az erdö. Még 1-2 hely érthetö lenne. De 40!?!? Lehet, hogy csak én vagyok naiv, de a melegtöl azért nem szokott önmagában kigyulladni valami. Szóval meleg van, na.

Akkor még a  szebbik oldalon álltam

Még júniusban voltam otthon, akkor több felvonásban megünnepeltük a születésnapomat, hetekkel elöre. Azért két tortával is gazdagodtam, valamint fürödtem a Körösben Szarvason, és még a híres stand up paddle-t is kipróbálhattam (mert éppen valami promo volt). Természetesen beestem a vízbe.

Svédországba visszatérve ismét meglátogattuk Nora városát, majd a hétvégére bejelentkezett Hulda egy villámlátogatásra, aztán vasárnap meg Patrikkal elmentünk Karlstad-ba megnézni egy filmet. Ez kétóra volt, de csak ott adták a filmet (amit én javasoltam, aztán be is aludtam rajta). Közben megejtettünk egy fürdést is a helyi tóban (illetve csak én). Aztán következö hétvégén a változatosság kedvéért is ét Nora-ban voltunk. 

Egyik nap búcsúparty volt, mert az egyik föorvos (aki jó fej) felmondott (a kevésbé jó fej fönökünk miatt). A party egy másik kollegánk nyaralójában volt az erdöben. Csodák csodájára elsöre megtaláltam, pedig a gps-en rajta se volt. Vicces este volt, föleg mert szerveztek játékokat, amiben az idösebb korosztály is lelkesen részt vett (labdarugdosás, patkódobálás meg ilyesmi). Én voltam a legfiatalabb, a következö olyan 45 körül volt. 

Aztán volt tradicionális midsommar ünneplés is, ami itt kb. a legfontosabb nap. Azt kell tudni róla, hogy ezen a napon mindig szar idö van. És tényleg. Elötte és utána is harminc fok volt, de ezen az egy napon lement olyan 15-re és még a szél is fújt. Pozitívum, hogy ebben az évben legalább nem esett. Egy ismerösünket meghívták egy vidéki házba ezt ünnepelni, aki pedig meghívott minket. Úgyhogy volt tánc a termékenységi fa körül, meg virágkoszorú, grillezés és epertorta. Azért egyszer elég volt ez is.

Midsommar hajviselet

Majd pedig jött a foci vb. Nem gondoltam, hogy svédek tudnak ennyire lelkesek lenni. Mikor ök játszottak, alig lehetett helyet találni a városban, hogy megnézhessük. Az egész város sárgába öltözött. Volt hangulat. Persze mikor valami gólesély volt kilátásban, mindenki felállt, és nem lehetett látni semmit. 

Június utolsó hétvégéjén megérkezett Zsófi és Tiqulo Örebroba. Az elsö utunk a piaboltba vezetett, hogy bevásároljunk az esti partyra, mert szombaton ünnepeltük a kerek szülinapomat. Lokalizációnak a kedvenc grill helyemet választottam a tónál. Ennek hátránya ugyebár az volt, hogy mindent oda kellett szállítani, és autóval csak mérsékelten lehet megközelíteni, valamint kb. 40 percre van gyalog a lakásomtól, ami visszafelé volt érdekes, mert akkor már nem lett volna célszerü vezetnem. Mindennek ellenére elég gördülékeny volt a logisztika. Tiqulo volt a séf, Zsófi meg a serpa. Voltunk vagy 15-en, még fociztunk is, de nagyrészt grilleztünk. A végén több bort vittünk haza, mint amennyit hoztunk.

A Megaparty

Vasárnap nekik is megmutattam Norát meg a híres norai fagyit, amiböl mindig max 2-3 féle ízt lehet kapni (rejtély, hogy miért). Beugrottunk még Ånnabodába is, ahol télen síelni szoktam, itt megnéztük a kilátást.

Hétfön pedig nekiindultunk Északnak. 600 km-ig meg se álltunk. A cél Höga Kusten volt. Azért kicsit mégiscsak megálltunk, így reggel 8tól este 9-ig ültünk nagyjából az autóban. Elsö megállónk Gävle volt, ahol a karácsonyi szalmakecske szomott rendszeresen lángrakapni. Egész szép város, folyóval meg kicsi hidakkal. Itt költöttük el ebédünket is, autentikus módon egy Ikeában. Ezután megálltunk Hudiksvall-ban is tóparti házakat nézni, majd Sundsvallon át (ahol van egy bazi nagy híd) eljutottunk a Höga Kusten kezdetéhez egy kempingbe, ahol egy faházban aludtunk, és nem nagyon ment le a nap.Szóval szép volt, na.

Ja és útközben véletlenül ráakadtunk a trollskogen nevezetű élményparkra, ahová csak úgy be lehetett menni és ökörködni. Napközben állítólag programok szoktak lenni, de most nem volt senki.

Másnap, mivel épp Svédország játszott a foci vb-n, nem sok idönk volt napközben (a meccs 4-kor kezdödött). Azért megnéztük a híres hidat, ami kicsit hasonlít a San Francisco-ira.

Utánamegtekintettünk egy vízesést, majd kerestünk egy tetszöleges tavat fürdés céljából. Innen pedig a közeli Härnösund-ba (ha valami zenei fesztivált rendeznék itt, tutira Hernyó Sound-nak nevezném el) autóztunk, ahol egy kocsmában megnéztük a meccset. Innen még a következö szállásunkig egy óra volt az út. A hely életem egyik legjobb szállása volt, egy kis házikó közvetlenül a tengernél, azaz fjärd-nél, ami nem tévesztendö össze a fjorddal (de azért elég hasonló). Itt kint üldögéltünk olyan éjjel egyig, amikor Zsófi gondolt egyet, és megmártózott a közel 12 fokos vízben. Alig akart kijönni. Másnap mi is követtük a példáját, a háziak legnagyobb örömére, akik a mutatványt meg is tapsolták.

A lakosztály

Következö nap a Skuleskogen nemzeti park felé vettük az irányt, ahol kirándultunk szurdokban és hegytetön is, ez volt az út egyik fö látványossága. Visszafelé beugrottunk még megnézni egy halászfalut, ami szintén nagyon hangulatos volt. A környék egyébként a rettegett surströmming-röl híres, a svéd rohasztott halról, aminek állítólag kábító hatású a szaga és csak kint merik kinyitni a konzervet, különben a lakásból nem megy ki soha a büz. Na ezt most nem próbáltuk ki.

Másnap indultunk vissza délre. Közben meg-meg álltunk, elsöként a Mannaminne nevü zsibvásárban, ahol mindenféle összehordott kütyü volt kiállítva, és még egy magyarházat is találtunk. Ezután izlandi pónikat simogattunk egy magánistállónál. Mivel a nap sosem akart lemenni, este 11 körül megálltunk várostnézni Västeråsban, majd éjfél után csak megérkeztünk Örebroba.

Következő nap az egyik kedvenc tavamhoz mentünk, a Ramsjö-höz. Eddig ennek volt a legmelegebb vize az összes közt, sőt a régóta várt hajasbölényekkel is megtörtént a találkozás. Majd utána beleseppentünk egy mexikói lány születésnapi grillpartyjába.

Utolsó napunkon a vízitúrák emlékére elmentünk kenuzni a folyón (ez volt az egyetlen nap, amikor esett, úgyh egy fél órát a fák alatt töltöttünk). Délután pedig megnéztük a történelmi svéd-angol meccset, ami végül nem annyira kedvezően alakult, de legalább volt hangulat a városban.

Időközben rákaptam ismét a kajakozásra, mivel még mindig folyamatosan 30 fok van, és a kölcsönző 2 percre található a lakásomtól. Csodálatos kacsaélményekkel lehet gazdagodni.

Előző hétvégén hazaruccantam egy villámlátogatásra Eszter esküvőjére, ami történetesen a Normafán volt. Meglepő helyszínválasztás, de nagyon hangulatos volt. Csak aztán jött az eső, de gyorsan rögtönözve lett egy B-terv. Erről az eseményről sajnos nincs nagyon képem, de az illetékesek majd biztos raknak fel.

Ez a hétvége is elég intenzív volt, pláne hogy a péntekem is szabad volt. Naivan azt hittem, eglsz vasárnapig, míg nem délután kettőkor felhívtak, hogy az aktuális ügyeletes beteg lett, ezért engem ért a megtiszteltetés, hogy vasárnap éjjel dolgozhatok. Ekkor épp egy kirándulásra indultunk egy nemzetközi társasággal, úgyhogy ennek köszönhetően csak 8-től kellett kezdenem (nem 4-től). A kirándulás tök jó volt, eleinte 15 főre volt tervezve, de a reggeli zuhénak köszönhetően a háromnegyedük visszamondta, pedig végül utána nem is esett. Eszterrel még egy tóban is fürödtünk, amire a 3 másik fiú nem vállalkozott (mert elég szmötyis volt mondjuk).

Hát itt tartunk most. További képek az érdeklődőknek itten a linken.
Befejezésül pedig egy könnyed svéd sláger, thanks to Iris.

Svensk sommar

Közben tavasz lett, söt már nyár. Olyan nyár, amikyet itt még nem láttam. Már hetek óta 28 körüli fok és folyamatos napsütés. Sosem gondoltam volna, hogy egyszer hiányozni fognak a nyári ruháim. 

Továbbra is Karlskogában dolgozom, söt elöreláthatólag még decemberig itt leszek. Ez mindenképpen jó. Az az egy hátránya van, hogy hazafelé a kocsiban mindig az álomkór kerülget. Meg hogy a svéd rádió borzasztóan unalmas.

Voltam májusban otthon is, söt Patrik is csatlakozott, de csak véletlenül, nem megbeszélve épp akkor gondolt odautazni, mint én. Végül mégiscsak úgy alakukt, hogy én kalauzoltam egy egész hétvégén keresztül. Mivel utolsó pillanatban foglalt szállást, így sikerült 3 különbözö helyen aludnia 3 nap alatt. Egy hostelben, egy vadiúj hotelben valahol Kelenföld környékén meg a Gellért hotelben. Elsö este felültünk a Deák téren lévö óriáskerékre, amiröl azt hittem, hogy sosem fog megtörténni. Másnap voltunk a várban és fogyasztottunk Borbély Alexandra (A teströl és lélekröl filmböl) kedvenc kávézójában. Majd a Várkertbazáron keresztül elvillamosoztunk a hoteljéhez, onnan pedig vissza a Gellért térhez, hogy hajózzunk a Dunán. A hajó a Margitsziget vége felé tett ki, innen visszasétáltunk a Kossuth téren át a Deák térhez, hogy vacsorázzunk a Vakegér nevü étteremben. Nemtom mikor sétáltam utoljára ennyit... Másnap a Városliget következett, majd találkozás a Budapesten élö ismeröseivel. Velük fel a Gellért-hegyre, majd onnan a Gellért-fürdöbe (ahol csak ö fürdött, én addig vártam a hoteljében), aztán lángos-vacsora a Király utcában, Szimpla kert megtekintése, sör, és vége.

Elhagyatott vattacukros stand

A következö hétvége Örebroban történö lebzseléssel telt, találkoztunk a koreaiakkal és fotózkodtunk különbözö felállásokban.

Ez utáni héten két napig Uppsalaban voltam egy kurzuson 3 másik rezidens kolégámmal, meg a 3 fönökböl kettövel. Remek volt. Föleg az odaút a fönökökkel. Az egyiket abszolút nem értem, hogy mit mond (de más se), a másiknak meg nem sok szociális érzéke van és nem tud kommunikálni. Csak kicsit volt feszült a helyzet. Pláne, hogy Stockholm és Uppsala között nem járt a vonat, ezért kénytelenek voltunk 7-en egy kisbuszban továbbutazni. A szállás szerencsére nem egy helyen volt, én a német lánnyal (Iris) voltam egy hotelben, egy szobában, és egy franciaágyban... (Jó, kicsit elszúrtam a foglalást.) Csütörtökön még party is volt Moulain Rouge témában. Voltak tüztáncosok is, de a party azért nem volt oly fergeteges. A kaja pláne nem. Miután csak hidegkajás svédasztal volt, megkérdeztem a mellettem ülöt, hogy vajon mikor jön a föétel, de kiderült, hogy ez a föétel, úgyhogy inkább visszamentem még egy körre. Uppsala egyébként jó hely, azt a látszatot kelti, mintha lenne benne élet. 

Következö hétvégén Patrik hívott el egy katolikus találkozóra Stockholmba egy Norvégiában élö szlovák-magyar barátnöjével együtt. Mi Örebróból indultunk autóval, a lányt (Andrea) pedig a reptérnél felvettük. Megálltunk ebédelni a Max nevü svéd McDonalds-ban, ahol 3 nap alatt 4-szer ettem, úgyhogy egy idöre elég volt. A katolikus szeánsz 1-tö, egészen 7-ig tartott, egy szlovákul beszélö pappal, akit egy másik szlovák fordított svédre, amit néha értettem, néha nem, Patrik meg folyamatosan parodizálta a fordítót, úgyhogy végül is vicces volt. Egy hotelszobában aludtunk hárman, három külön ágyon egybrettentö kicsi szobában, olyan volt, mint valami osztálykirándulás. Jól elvoltunk, a lány is jó fej volt. Reggel öt visszavitte Patrik a reptérre, aztán indultunk volna haza a Örebroba, ha nem romlott volna el az autója (ez ennél kicsit hosszabb történet, de itt most nem fejtem ki). Szóval 3 órás szervízkeresés után végül vonattal jöttünk haza.

A szlovákok és én

A következö hétvégén szintén Stockholmban voltunk, hogy visszahozzuk onnan az autót, és befejezzük az elözö hétvégét. Így végül a két hétvégéböl kijön egy tökéletes. Megmutatott egy galériával egybekötött éttermet, Artipelago, ami a tenger mellett volt, erdös környezetben. Elég menön nézett ki. Innen elmentünk megnézni egy bútorboltot, mert ez a hobbink, majd még megálltunk Västeråsban Stonehenge jellegü sziklâkat nézni. Örebroban pedig beültünk pizzázni este.

Közben a strandröplabda szezon is elkezdödött, lassan be is fejezödik, mert persze július-augusztusban itt megáll az élet. Ez olyan, mintha az ember valami mediterrán kis szigeten lenne. 

Most szerdán pedig 6-an lányok futottunk egy futóvesenyen, ami minden évben van (én harmadszorra voltam) és csak lányoknak. Ha 6 ember összeszervezödik, akkor pedig adnak egy piknikkosarat, amit ott helyben el is fogyasztottunk. 

Påsk

Ami annyit jelent, mint húsvét. Merthogy éppen az van. Bár ez itt sokmindenben nem nyilvánul meg a 4 napos szüneten kívül. Kb. semmilyen tradíciójuk nincs a csokievésen kívül (tudomásom szerint). Úgyhogy programokat sem nagyon találtam. De előbb az elmúlt hetekről Egyiptom és a húsvét közt.

Mivel itt még javában tombol(t) a tél, így elsősorban télhez kapcsolódó programokról tudok beszámolni. A szlovákokkak (Andrea, Dominik és a kislányuk babakocsiban) voltunk kétszer korcsolyázni a tavon. Második alkalommal kipróbáltam az itteni verziót is, ami egy olyan 70 centis él, rajta egy speciális cipővel, amivel így rohadt gyorsan lehet menni, úgyhogy tetszett. 

Aztán voltunk Patrikkal és Iris-szel (újdonsült munkatársam Németországból, egyébként meg Andreas - svéd barátunk barátnője) síelni. Én snowboardozni. Ezúttal csak ide közelre mentünk, van itt pár pálya csákányos felvonóval. 5 perc fel, fél perc le. Mentünk vagy 30 kört 2-3 óra alatt. Ja, és este volt, úgyhogy egy óra után tökre besötétedett, én így nem sokat láttam, mert a szemüveg nem fér be a síszemüveg alá. A sötétben síelés azt hiszem, nem lesz a kedvencem.

Másnapra ugyanezzel a trióval megbeszéltük, hogy sífutni fogunk ugyanott. Most egy olyan útvonalon mentünk, ahol még nem voltam, az erdőben, nagyon szép volt rengeteg hóval. Utána meg elmentünk a szokásos ebédelős helyünkre, a Naturens Hus-be. 

Ezt a lefelé-sielést megismételtük Patrikkal kettesben a következő hétvégén is, csak utána egy bútorboltban ebédeltünk (NEM az IKEA-ban), ahol még arra is rábeszélt, hogy vegyek egy szőnyeget. Így már minden helyiségben lett egy szőnyegem, és nem kell az unalmas szürke pvc-t néznem.

(A képen azért mutatok a lámpára, és azért van a középpontban, mert tetszett)

Húsvétkor Eszterrel ketten maradtunk Örebroban. Én még csütörtökön este elmentem a templomba egy alkalomra, ahol megismerkedtem egy perui nővel, aki valamiért annyira megörült nekem, hogy meghívott másnapra magához ebédre. Ott volt a férje is meg még egy észt lány, aki náluk lakik albérletben. Kicsit szürreális volt, de aranyosak voltak. Délután találkoztunk hárman Katival (ő másnap ment Magyrországra), és kinéztünk valami ingyenes húsvéti műsort az egyik templomban. Hát ott 15 percet bírtunk, aztán leléptünk, mert sajnos rettentő unalmas volt. 

Szombaton Eszterrel főzőcskéztünk, aztán elmentünk énekes hattyúkat nézni kb. 20 km-re Örebrótól. Jó sokan voltak, több ezren, és a nevükhöz híven egyfolytában sípoltak (mint mondjuk egy afrikai városban, ahol folyamatosan dudálnak). Onnan visszafelé jövet lemostuk az autót, először, mióta megvan, úgy gondoltam, most már megérdemli. 

Vasárnap nagyon megszentelt napot tartottunk, délelőtt voltunk templomban, aztán délután az egyik téren hallgattunk egy istentiszteletet, majd este elmentünk énekelni egy harmadik helyre. 

Egyiptom

Végülis sikerült úgy alakítani, hogy februárom az majdnem annyira kikapcsolódó volt mint egy nyári szabadság. Gyakorlatilag a kurzusok és a nyaralások/telelések váltakoztak (éljen a svéd munkarend!). Ezt megkoronázva múlt héten Egyiptomban kötöttem ki Huldánál. Ha már nem emlékeznétek, ő a svéd-szudáni spanom Örebróból, aki most épp Egyiptomban önkénteskedik menekültekkel egy fél évig (jujj migráns!). Hát így kerültem Kairóba 5 nap erejéig.

Göteborgból indultam egy frankfurti átszállással, majd onnan a híres neves Egypt Air-rel tovább. Ezen még filmet is lehetett nézni, bár ennek fejébe egy koráni idézetet is végig kellett hallgatni az elején, egy mecset-es kép kíséretében. Megálltam, hogy most ne nyúljak le semmilyen emblémás evőeszközt (csak visszafele egy kanalat, hupsz). 

Mindenféle komolyabb megpróbáltatás nélkül ki is jutottam a reptérről, ahol már Hulda várt rám. Itt beültünk egy uber-be (olyan mint a taxi, csak jobban lekövethető), amivel hazamentünk. Ez ugyebár egy 20 milliós város (agglomerációval), ezért a távolságok sem kicsik, főleg úgy, hogy a taxisok MINDIG eltévednek gps-szel együtt is. Nem egyszer csináltak a 20 perces útból 50 perceset. A sávok csak dísznek vannak és a fék helyett a dudát használják (álló helyzetben is). Zebra kb. sehol nincs, de ahol van, ott se nagyon állnak meg, úgyhogy ha gyalogosként át akarsz valahol kelni, akkor futni kell az életedért. Mindenesetre megérkeztünk Huldához, ami egy jópofa lakás volt, még külön szobát is kaptam. 

Nem ez volt a szobám, ez máshol van

Másnap első kairói élményem a Garbage city volt, igazi turistalátványosság (nem). Nekem tényleg ez volt az egyik legérdekesebb az egész útban, lehet, pont azért mert autentikus. A lényeg, hogy Egyiptomban nincs nagyon szelektív szemétgyűjtés, viszont van ez a kerület, ahol párszázezer ember lakik és ők szelektálnak. Gyakorlatilag abból élnek, hogy begyűjtik a szemetet és újrahasznosítják. A szomrú része a dolognak persze, hogy így nagyjából a szemétben is élnek. Az ittlakók több, mint 90 %-a kopt keresztény, és a szemét-hegy tetején van egy sziklába vájt templomuk. Akit bővebben érdekel a dolog, itt egy cikk valamint egy video.

Innen lesétáltunk (nagyon sokat sétáltunk) a Citadella nevezetű egykor mecset-mostmár inkább kilátópont helyhez. Na ez tényleg turistás volt, kínaiakkal meg minden. Et követően pedig vitorlásoztunk egyet a Níluson, ahol véletlenül összetalálkoztunk Hulda ismerőseivel, akikkel végül a következő napot töltöttük. Ez volt a legnyugisabb része az egésznek, csak ülni kellett és nézni kifele. El is fáradtunk benne, úgyhogy utána hazataxiztunk. Ja igen, azért taxi, mert tömegközlekedés nincs (van metro, ami elég limitált helyeken van, meg a mikrobuszok, amikről senki nem tudja, hogy mi alapján közlekednek). 

Második nap a piramisok következtek. Ezt nem tudom, bevalljam-e, de én azt hittem, össz 3 piramis van egész Egyiptomban. Hát nem, sok van. Sőt, állítólag Szudánban még több. Szóval a Ghizába mentünk először, itt van az ominózus 3 piramis plusz a szfinx. Az egyikbe be is mentem, jó meleg volt benne meg szűk járat. Aztán még tevegeltünk is. Nem egy stabil valami, de vicces. A hátsó tevének még sikerült összenyálaznia is. A tevés ember meg a túra közepén egyszercsak felpattant az én tevémre, ez a fizikai közelség kicsit sok volt, viszont így vágtathattunk a tevékkel (felfoghatatlan, hogy anno hogy tudtak ezen napokig menni).

"Csináljunk puszilós képet a szfinx-szel"

A szfinx után a másik típusú piramisokat néztük meg Sakkara-ban. Ez még sivatagosabb hely volt, kicsit úgy éreztem magam, mint ahogy a Kis Herceg érezhette magát talán.

3. nap egyedül fedeztem fel a várost, mert Hulda dolgozott. Azért előtte még elmentünk reggel a közeli nemzeti parkba, ami egy sivatag volt ilyen kanyonszerű dolgokkal. Nekem tetszett, bár túl sok zöld nem volt benne.

Természetesen az első adandó alkalommal elvétettem a dolgot, mert a rossz oldalán szálltam le a metrónak. Azért rövid időn belül mégis visszataláltam. Itt a kopt épületeket néztem meg, volt sok templom meg múzeum, szépek voltak. Ez volt Kairó legrendezetebb része. Innen el-uber-eztem az iszlám részre mecsetekhez meg bazárhoz, onnan pedig Kairó egyetlen parkjába, majd onnan haza (na itt nem volt a taxis a helyzet magaslatán például).

A taxival a lakáshoz közeli bevásárlóközponthoz vitettem magam, mivel már itt korábban jártunk, gondoltam, innen hazatalálok (mivel nem tudtam pontosan, hol van a lakás). Rosszul gondoltam, ismerhetném magam. Az egyenes, 10 perces hazavezető út helyett sikerült egy kb órásat választani a sötétben. Volt pár pont, mikor már elvesztettem a reményt, hogy valaha hazatalálok, de végül sikerült. 

Utolsó napomon csatlakozott hozzám egy amerikai lány (az előző esti összejövetelen ismertetett vele össze Hulda), akivel az Egyptian Museum-ot néztük meg. Ez elég nagy és rengeteg minden van benne, mi olyan 2 órát töltöttünk benne, de csak végigrohantuk. Itt található pédául Tutanhamon arany maszkja. Ez volt az egyetlen, amit nem engedtek fényképezni (rejtély, hogy mit árt neki a vaku nélküli fényképezés).

Azért a relikviák karbantartása nem túl nyugati szintű. Például semmi nem korlátozta az embereket, hogy összefogdossanak dolgokat. Amit pedig fontosnak tartottak elzárni, azt berakták üvegszekrénybe. Ennyi. Semmi vákum vagy adott hőmérséklet, páratartalom. A kevésbé jelentős múmiákat pedig csak úgy felhalmozták egymás tetejére. 

Innen átmentünk a "Zaklatás híd"-ként csúfolt hídon Zamalek-be, ami a város legmodernebb része. Annyira azért nem volt vészes a híd, nem szóltak többen utánunk, mint bárhol máshol (ami általános, ha fehérbőrű nő vagy). Itt megnéztünk egy lótusz alakú templomot, meg beszélgettünk önkéntesekkel, akik egy orvosi projektben vesznek részt. Ezután találkoztunk Huldával, aki körbevezetett a helyen, ahol dolgozik, ez is érdekes volt. Majd elmentünk vacsorázni egy nagyon jópofa étterembe, ahol madarak csiripeltek meg teknősök uszkáltak. Végigettük szinte az egész menüt, én pl. megkóstoltam az autentikus töltött galambot. Egy kis bazározással zártuk a kalndot, másnap pedig repültem vissza svédbe, ahol a legfurcsább a csönd volt meg a 35 foknyi különbség negatívban.

Ha még nem lett volna elég a képmennyiség, itt található mégtöbb.

Falun

A cím majd később kiderül, hogy miért az, ami. Először is Franciaországról. Meglepő módon odafele minden simán ment, minden jármű időben jött. Repülővel Lyonba érkeztem, ott felvett Éric, akit egy kocsimegosztó oldalon találtam és jól elbeszélgettünk (volna, ha tudok) franciául 2 órán keresztül. Megérkeztünk St Jean de Maurienne településre, ahonnan pedig ment tovább a buszom kb. 2 perc múlva (és a következő csak két óra múlva jött volna. Ez még egy óra volt, és kb. 5-re már meg is érkeztem St Jean d'Arves-ba, ahol találkoztam Zsófival és Ágival, akik Pestről jöttek busszal.

Kicsit szorosan laktunk egy héten keresztül 3 sráccal, akiket nem ismertünk előzetesen, de így lehetett csak szállást kapni. 36 nm-en osztoztunk, én meg egy emeletes ágyon az egyikkel. Azért túl szoros ismerettség nem alakult ki velük, leginkább csak kerülgettük egymást. 

A pályák, mint általában Franciaországban nagyon jók és hosszúak voltak, 4 napig teljes napsütés, 5. napon elkezdett esni a hó, annyira, hogy csak Zsófival mentünk fel a hegyre, de márkettőkor le is jöttünk, ráadásul szégyen szemre felvonóval, mert elfajult a helyzet. Addig térdig (helyenként derékig) érő friss hóban próbáltunk síelni, egyszer apályáról is letértünk véletlenül, és kicsit meg is ijedtünk mert úgy érződött, mintha elindítottunk volna egy kisebb lavinát. Majd, hogy visszavergődjünk a pályára, két méteres szintkülönbséget ugrottunk le egy szegélyről (a sít meg a snowboardot előreküldtük).

Egyik este a bárban bevetettük a francia mondatot, amit tanultunk (Van egy térképet esetleg? Mert elvesztem a szemeidben.), ez másnap két sört ért, mert megtalált a pultos csávó és meghívott rá.

Visszafelé Chambery városából indult a repülőm, ahová egy busz vitt el a helyszínről, ami csupán egy órát késett, ráadásul át is kellett róla szállni, és a második busz is egy órát késett. Még jó, hogy csak este ment a gép. Azt hiszem, ez az út örökké emlékezetes marad, mert össz-vissz ketten voltunk az egész gépen, ami egy normálméretű SAS (a légitársaság) gép volt. 

Már az gyanús volt, hogy miután megkérdeztem egy nőt, hogy be lehet-e csekkolni és azt mondta, hogy nem, 2 óra múlva megtalált és személyesen közölte, hogy most már mehetek. Aztán a váróteremben is csak lézengtek az emberek, majd a beszállásnál közölték velem és az útitársammal, hogy ketten leszünk a gépen. Elég különleges elbánásban részesültünk, mert ahhoz képest, hogy csak egy tea/kávé járt volna, adtak csokit, szendvicset, üdítőt és teát kétszer. Még a biztonsági bemutatót is megspórolták és a pilóta személyesen köszöntött minket (mielőtt még elindult a gép). Ezek fényében pláne nem értem, hogy a check-in-nél miért kérdezte meg a nő, hogy hová szeretnék ülni és miért pakoltatta át velem a csomagot, mert, hogy túllépte a súlyhatárt. Minden esetre a privát repülőm miatt most hirtelen akkora lett az ökológiai lábnyomom, mint három jetinek..

Miután hazajöttem, egy napot dolgoztam, majd egy kurzuson voltam Stockholmban hétfőtől péntekig az egyik kollégámmal. A kurzus a törésekről és azoknak az operálásáról szólt, így egyfolytában fúrtunk-faragtunk. Elég szoros volt a program, kb. wc-re is alig volt idő kimenni. A hotel, ahol laktam eléggé luxus volt, svédasztalos reggelivel, meg fagyi illetve popcorn automatákkal a szünetekben. 

Ezt a hetet egy másik kurzussal kezdtem Falun. Najó, helyesen Falun városában, ami Örebrótól Északra található, 2 és fél órányi vonatozással. Falun egy igazi cuki téli város, bár magából a városból nem sokat láttam, és azt is csak sötétben, de a rengeteg hó miatt én teljesen beleszerettem, A dolgokat kicsit beárnyékolta, hogy a második napon, azaz tegnap beteg lettem és nem nagyon bírtam állva maradni, ezért bizonyos időközönként leheveredtem egy vizsgálóágyra. Még jó, hogy kórházban volt a kurzus. Ezért ma nem dolgoztam, de egyébként már valamivel jobb a helyzet. 

Karlskoga

Már majdnem egy hónapja Karlskoga-ban dolgozom, Örebro-tól 40 km-re. Az ide-oda autózás ellenére is klasszisokkal jobb hely, mint Örebro. Sokkal nyugisabb, mindenki kedves, nem félek a kollégáimtól, és nem érzem magam teljesen használhatatlannak a nap végére. Söt, bizonyos péntekeken nem is kell egyáltalán dolgozni. Találtam egy magyar szakorvost is itt, Árpádot, úgyhogy ha együtt operálunk nem kell svédül beszélni. Az elsö két hétben semmit nem láttam Karlskoga-ból, mert mikor indulok még sötét van, hazafelé meg már sötét van. Az egyik örebroi svéd lánnyal szoktunk felváltva vezetni, ez föleg az ö ötlete volt, én meg nem tudok nemet mondani (nyilván az a hátránya, hogy akkor beszélgetni kell az út alatt). Közben beszervezett még egy harmadik embert is, olyankor legalább ülhetekmhátul és nem kell beszélgetni. 

Az egyik szabad pénteken az ismerös szlovák pár egyikével (Dominik) elmentünk síelni Romme Alpin-ba, ami két órára van Örebro-tól. Kb 7-kor indultunk és gyakorlatilag egész nap esett a hó, elég jó volt. Dominikot mondjuk az elsö fél órában fejbe verte egy csákányos lift, ami még a búkosisakját is behorpasztotta, de mivel ez Svédország, kapott helyette egy 3-szor drágábbat. Ez alatt a procedúra alatt én egyedül síeltem. Betértünk enni is, valami gofry jellegüt. A szokásos osztrák gözgombòc itt nem nagyon divat.

Voltam párszor sífutni is a közeli Ånnaboda tó körül, mikor nagy havak estek. Egyik nap egy oldalára fordult autót láttam, másnap meg egy jávorszarvassal futottam össze, ami a kocsi elött olyan 20 m-re sétált át az úton. Konkrétan sétált, rohadtul letojta, hogy akár el is üthettem volna (egyébként ezek nem kicsik). Azóta minden alkalommal mikor ott járok megijedek az üdvözlö-táblától, ami egy életnagyságú jávorszarvast ábrázol, mintha épp jönne ki az erdöböl...

Beszereztem az elsö büntetésemet is tilosban parkolásból. Ráadásul a házam elött történt. Elfelejtettem, hogy nem lehet megállni kedd éjjel 00.00 és 6.00 között, mert takarítják az utcát.. Ez minden egyes létezö utcával így van, csak mindig nás napokon nem lehet megállni.

 

Most épp Franciaország felé tartok repülövel síelni. A terv, hogy Lyonból telekocsival eljutok a Les Sybelles nevü helyre, ahol majd találkozok a többiekkel, akik Peströl jönnek busszal. A dolog buktatója az, hogy vajon tényleg felvesz-e a soför.

Update: felvett! :) Jól elbeszélgettünk franciául. Részletek késöbb.