AZ éjszakai ügyelet és ami mögötte van - "nattjour"

A Párizs utáni héten ismét rehabilitálódtam a rehabilitációs osztályon. Az a fura, hogy ahhoz képest, hogy jóval kevesebb a munka ott, mint az ortopon, van, hogy fáradtabb vagyok a semmittevéstöl. Szerdán ebéd után azért csak meglógtam onnan, visszahúzott a szívem az ortopédiára, ahol ekkor egy képzés volt. Egy csonttörést lehet belsöleg (csavarokkal és lemezekkel) vagy külsöleg (speciális keretekkel) rögzíteni. Erröl most nem mellékelnék képet, mert félek, hogy nem bírnátok. Na szóval a képzésen ilyen kereteket raktunk össze modell-csontokon. Olyan volt, mint a legó. Izgi. 

Azon a héten rendkívül szociális is voltam, mert kedden egy étteremben voltunk a régi, kumlai kollégákkal (csak lányok), szerdán meg a jelenlegi kollegákkal voltunk egy pubban. Kedden egy olyan helyen voltunk, ahol csak és kizárólag egy telefonos applikációval lehetett rendelni kaját. Ez ilyen svéd módszer, hogy a személyes interakciót a minimumra csökkentsék. Aztán mikor szintén az applikáción keresztül fizetni próbáltam, megkérdezte, hogy szeretnék-e borravalót adni. Tulajdonképpen mire is....? Mellesleg Svédországban amúgy sem szokás ez, úgyhogy külön vicces, hogy pont itt kérdezik meg.

Mikor még volt hó az utcámban

A szerdai legózás után, mint említettem, beültünk egy pubba a jelenlegi munkatársakkal. Elvileg ide föként a fiatal kollegák voltak hivatalosak, de egyszercsak megjelent a fő főnök, meg az egyik alfőnök is. Hát így megy ez itt. Én szerencsére a másik asztalnál ültem, úgyhogy nem kellett velük interaktálódnom (lehet, hogy kezdek svédülni). Az én asztalomnál csak és kizárólag különbözö betegekkel kapcsolatos sztorikat osztottak meg, ami még úgy másfél óráig engem is leköt valamennyire, de 4 óra után már inkább kezdtem pánikrohamot kapni, hogy én nem tudok semmit és így fogok az összes ilyen problémás beteggel találkozni, úgyhogy fél 10 körül leléptem. 

Pénteken a szokásos sítúránkra autóztunk Patrikkal. Most már nagyjából csak jég volt, és mivel nem tudom, hogy kell megállni, így még több kék-zöld folttal lettem gazdagabb a kontrollált eséseimnek köszönhetöen.

Szombaton meglátogatott Hulda Stockholmból (a rég elfeledett szudáni-svéd lány), és nálam is aludt.

Hangulatkép. Parizer formába csomagolt leves. És még a mi zacskós tejünkre mondják, hogy hülyeség...

A következő héten visszatértem az ortopra, hétfön és kedden is a sürgösségin voltam, úgyhogy idegrendszerem már nem sok van. De összevarrhattam egy sebet meg csapolhattam térdet, hogy a legjobbakat említsük. Azóta reménykedem, hogy túlélték a müveletet, és még megvan a lábuk. Kaptam egy trauma-jelzést is. Ilyenkor, mint kiderült, minden szakma képviselöjének (sebész, ortopéd, mellkasi sebész, altató orvos stb) be kell csődülnie az adott szobába. Mikor már a folyosóról hallatszott a beteg ordítása, tudtam, hogy ebböl jó nem fog kisülni, úgyhogy lehívtam az értem felelős szakorvost (ja, amúgy ha nem derült volna ki, ebben a helyzetben nekem kellett volna lenni az ortopédiai szakértönek). Végül ő nézegette körbe a beteget, miközben még 15-en hajoltak fölé, én meg álltam a sarokban, mint a sült hal. Remek volt, de mit csináljak, ha senki nem mondta el, hogy ilyen helyzetben mikor és mit kell csinálnom. Így legalább már nem fog teljesen váratlanul érni, ha éjjel történik ilyen, mikor nem lesz jelen a szakorvos...

Az az igazság, hogy a fentieket még akkor írtam, mielőtt mentem Magyarországra, csak azóta nem volt időm postolni. Azóta megjártam Budapestet, igyekeztem sok mindenkivel találkozni, aztán visszajöttem, és az eddigi egyik legdurvább hetek egyikét sikerült kikapnom. Kedden este érkeztem vissza, és szerdán volt az első éjszakai ügyeletem, ami elvileg éjfélig tart, de végül hajnali fél 4-kor indultam haza, úgyhogy két óra alvás után már indulhattam is munkába. Annyira nem voltak durva betegek, csak folyamatosan jöttek, így megint nem volt időm enni. Aztán pénteken megint megnyertem egy fél ügyeletet, mert az illetékes megbetegedett. Így a délután 1 helyett 6-kor mentem haza. A fentiekből kifolyólag hétvégén nagyjából csak ültem és filmeket néztem, meg elmentem biciklizni (innen van a harmadik kép). A héten a pozitívum, hogy azt mondta a főnök, hogy csak pozitív dolgokat hallott rólam. Jövő héten két ügyeletem is lesz, kedden meg pénteken, mivel össze-vissza cserélgetett velem mindenki, nem figyeltem kellőképpen, és sikerült véletlenül ugyanarra a hétre kettőt is elcserélni.. Remek lesz..

Paris - tillbaka till civilization :)

A múlt hétvégén kirándultunk kicsit Vandával, egészen Párizsig. Egy konferenciára mentünk (orvosos, keresztényes) péntektől vasárnapig, hétfőn jöttünk vissza. Párizsba nem találtunk közvetlen járatot, így át kellett szállnunk Frankfurtban (ahol utolsó emlékeim szerint ingyen kávéautomaták voltak olyan 6 évvel ezelőtt, de sajnos most már nem ingyenesek :( ). Ráadásul Götebrogból indultunk, ami még messzebb van, mint Stockholm, plusz a konferencia Párizs másik pólusán volt, mint a reptér, így öszességében olyan 12 órát utaztunk. A helyszín egy kastélyszerű épületben volt, elég jól nézett ki. Meg a kaja is remek volt, bár azzal, hogy reggelire kizárólag édeset esznek, nem tudtam megbarátkozni. Szombaton bevittek a városba, ahol végighajóztunk a Szajnán. 

Legközelebb vasárnap láttuk Párizst, mikor vége lett a konferenciának, és Vandával elindultunk délután 4-kor várost nézni. Éjfélig mászkáltunk, és ennyi idő alatt viszonylag sokmindent sikerült megtekinteni. Napoleon sírja mondjuk pont bezárt, mire végigvártuk a biztonsági-átvizsgálásos sort, de után megnéztük a Sacra Coeur székesegyházat, ahonnan szép a kilátás, majd ettünk egy helyi étteremben, ahol én kicsit félreértelmeztem a menüt és véletlenül egy tatár bifsztek-nek kinéző nyershúsos valamit sikerült rendelnem. 

Ezután vetettünk egy pillantást a Moulin Rouge-ra, majd továbbmetróztunk a Diadalívhez, amit csak kívülről néztünk meg, de így is látványos volt. Innen indul a Champs Elysées, úgyhogy végülis azt is kipipáltuk. Túránk végén, este 10 körül felmentünk az Eiffel-toronyba, ami szerintem este határozottan jobban néz ki, mint nappal. Már elég sok magas toronyban jártam sok országban, így azt hittem, nem fog különösebben lenyűgözni a látvány, de tévedtem. Fel is lehet sétálni, de mi idő hiányában a könnyebbik utat választottuk, és inkább lifttel mentünk. Este egy Airbnb helyen aludtunk (interneten foglalható privát szállás), mint utóbb kiderült, egy arab családnál (családdal), de tulajdonképpen nem volt semmi fennakadás. 

Másnap már mentünk is a reptérre, de még útbaejtettük a Notre Dam-ot, ami nekem az Eiffel-toronnyal együtt talán a legérdekesebb volt. A tetejére nem mentünk fel, így sajnos Quasimodo-val sem találkoztunk. 

Keddtől visszetértem a dolgos hétköznapokba, egész héten a műtőben voltam elhelyezve, úgyhogy izgalmas volt. Kedden egész Svédországra kiterjedő semla nap volt. Ilyenkor a hivatalos húsvéti koplalás előtt még jól bezabálnak ebből a képviselő fánkra hajazó sütiből Mellesleg Svédo. az egyik legkevésbé vallásos ország, úgyhogy érdekes, hogy ezt meg ilyen komolyan veszik. Természetesen ilyenkor a kórházi fika-szobák (ahol kávézunk) is megtelnek semla-val. Hivatalos értesülések szerint ezen a napon 5 millió ilyet vásároltak a svédek (összesen 10 millióan vannak).

A kórházban péntekenként giga-fórumot szoktak tartani, ilyenkor mindenki az összes klinikáról, akit érdekel, összegyűlik egy előadóteremben, hogy meghallgasság az aktuális előadót. Én erre eddig sosem mentem el, mert nem kötelező és nem érdekelt, de most az ortopédiai klinikák összevonásáról volt szó, így nagyjából kötelező volt ott lennie mindenkinek. A 3 fő emberünk beszélt, ebből az egyik dán volt, egy másik meg Skåne-ből jött, ami majdnem annyira érthetetlen, mint a dán. Az utóbbi kb. úgy hangzik svédül, mint mikor Boborján beszél a Besenyő családból. 

Szerdán történelmi pillanat volt, mert elhívtak a munkatársaim sörözni. Csak svédek (najó volt köztük dán meg norvég is, de az majdnem ugyanaz) meg én. Természetesen kb. csak munkáról beszéltek, de akkor is, szocializálódásom első lépése. 

Pénteken még tovább szocializálódtam, mert a szlovák kollegám elhívott moziba. A mozi Karlskoga-ban volt, 40 percnyire innen, nem teljesen értettem, hogy miért jövünk ilyen messzire, de azt mondta, azért, mert itt adják ezt a konkrét filmet, ami amúgy jezsuita szerzetesekről szólt. Később kiderült, hogy mégiscsak adták volna Örebroban is, de ekkor már mindegy volt. Elvileg 6-kor kezdődött volna a film, de megérkezvén a mozis bácsi a legnagyobb nyugalommal közölte, hogy hogy 8-kor kezdődik. Mire megmutattuk neki, hogy a saját honlapjukon a 6 szerepel. Ezután a világ legtermészetesebb módján közölte, hogy hát sajnos azt akkor rosszul írta valaki, és egy másik honlapot kell nézni (???!!!!!) és még minket nézett hülyének, hogy min vagyunk fennakadva. Persze, Svédországban senki nem vitatkozik, csak elfogad. Végül azért kivártuk és megnéztük, 4-en voltunk a moziteremben, de a felétől már csak ketten. 

Ma ugyanezzel a kollégával (nevezzük Patriknak) mentünk sífutni este 5-kor. Sikerült kicsit eltévednünk, úgyhogy vagy másfél órát kavarogtunk az erdő közepén a tök sötétben, úgyhogy emlékezetes lesz. 

Vi kämpar på!

Egy újabb hét. Illetve másfél. Azzal a különbséggel, hogy múlt héten teljesen máshol dolgoztam, mint eddig. Egyfajta elfekvő-rehab osztályon voltam egész héten, ahová azok a betegek kerülnek, akikkel mártulajdonképpen semmi tennivaló nincs, csak még nem állnak készen a hazamenetelre. Pl. mert még nem intézték el nekik, hogy legyen nővér vagy egyéb szolgálat otthon (mert hogy itt van ilyen szolgálat). Úgyhogy ilyenkor itt töltenek pár napot. Ez az osztály a kórházhoz tartozik, de máshol van. Nagyjából az egyetlen feladat a betegek felvétele meg kiírása, azaz 100% adminisztráció. Rettentő izgalmas és semmi ortopédiát nem tartalmaz. Régebben csak egy "alorvos" intézte ezt az egészet a belgyógyászat részlegről, de valaki ezt megterhelőnek találta, és ideszáműzték végül az ortopédusokat is. De mivel összesen 3 alorvos van, így kb. 3 hetenként itt tölthetek egy hetet. Tulajdonképpen olyan, mint egy fizetett nyaralás. Ráadásul fél órával később kezdenek, és még jóval közelebb is van a lakásomhoz. 

Itt mondta azt, akivel párban voltam, hogy szerinte Örebro túl nagy. Hát ilyet se hallottam még... 

Hétfőn megint elmentem baseball-ozni, de szerintem többet nem megyek. Egyrészt nagyon svédek, másrészt meg sok a kicsi lány, nem éppen az én korosztályomból. Meg idegesít, hogy nem értem a szabályokat, és nekem mindent háromszor magyaráztak el (mondjuk ez adódik abból is, hogy a baseball-svédből még nem vagyok túl penge).

Elmentem pénteken is egy edzésre, ahol egy kisebb csoport jön össze, részben a templomból. Na ez kicsit életveszélyesre sikerült. "Hajótörést" játszottunk. Ez abból állt, hogy egy iskolai tornateremben kitettünk mindent, amit csak lehetett (kötelek, gyűrűk, matracok, padok stb.), és csak azokon lehetett közlekedni, és mindig volt egy fogó. Az egyik akadályon egy furcsa pozícióban sikerült átugrani, úgyhogy roppant egyet a gerincem. Azóta kicsit fáj. Nyilván a rákövetkező éjjel azt álmodtam, hogy hajótörést szenvedtem. 

Túl sok képet nem tudok mellékelni, de egyet készítettem munka közben az ablakból, amin az iskolások láthatósági mellényben menetelnek (Áginak: "az állami gondozottak" :). Ez is olyan svéd..

Hétvégén nem igazán csináltam semmi említésre méltót. Hétfőn másodszorra mentem este ügyelni párban a görög mentorommal. Ilyenkor munkaidő után, 4-kor kezdődik az ügyelet és éjfélig kell ott lenni, aztán másnap ugyanúgy 7.30-kor van kezdés. Így kedden nem voltam túl friss. Pláne, hogy egy műtéthez is be voltam osztva (csípő protézis), úgyhogy egy órán keresztül különböző pozíciókban fogtam egy lábat. 

Ma délutánra meghívást kaptam a gittegyletbe. A szlovák kollégám meghívott egy moziestre, kooperációban két másik foglalkozásterapeuta (létezik otthon ilyen..?) lánnyal. Ja, és mindez a kórház egyik konferenciatermének a vetítővásznán. Mint kiderült, ők így hárman már egy éve összejárnak mozizni ide olykor-olykor. Úgyhogy rendeltünk pizzát és megnéztük a Mr Fantastic című filmet. Én ugyan már másodszor láttam, de nagyon jó, ajánlom. 

Közben továbbra is harcolok az örebroi lakásmaffiával, hogy kapjak egy lakást. Mármint, amit bérelhetek, mivel innen előbb-utóbb el kell mennem. Ez itt nagyon nem egyszerű ügy. Rosszabb, mint a szocializmus. Az Öbo (a legnagyobb kiadó monopólium) visszautasította a kérelmemet, hogy soron kívül kapjak egy lakást (valaha..?). Egy másik céget felhívtam, ők azt mondták az átlag várakozási idő kb. 2 év (!!!). Nem bírtam ki, hogy ne röhögjem el magam. Viszont úgy tűnik, áttörés lesz! Egy harmadik cég épp ma ajánlott lakást májustól! Ráadásul kb. 5 perc sétára a kórháztól. Bár ez azt jelenti, hogy el kell hagynom szeretett víztornyom környékét. 

Jag är Örebroare!

Több oka van, annak, hogy egy hónapot vártam a visszaköltözésem óta, mielőtt ismét írtam volna blogot. Az egyik az, hogy iszonyat fáradt voltam (vagyok) egyfolytában. Ezenkívül és ebből adódóan nem is voltam túl szociális, ezért olyan rengeteg minden nem történt. Aztán meg az első héten abban is kételkedtem, hogy maradok-e egyáltalán.

Ja igen, ha valakinek nem derült volna ki, világkörüli utamat megszakítottam (nem véget ért!!!) egy időre, és visszatértem az IKEA-birodalomba. Ezúttal eljutottam a pár éve már kitalált célhoz (az egyikhez a sok közül), hogy ortopédián dolgozzak. Ismét Örebroban. Vissza a gyökerekhez.

Hiányzott a víztorony, na. Úgyhogy a mostani lakásom is ennek közelében helyezkedik el (mint a régi). Ezt is másodkézből bérlem, mivel a svéd lakásmaffiának (vagy lakás-kommunizmusnak) köszönhetően rohadt nehéz kiadó lakást találni. A lányt, aki szintén bérli a lakást, de pár hónapra kiadja nekem egy facebook csoportban találtam, ő a tetovált lány. Mármint tényleg nagyon tetovált (biztos az azonos című svéd thrillernek akar tetszelegni). Ettől függetlenül a lakás elég jó, kb. 60 nm, 2 szoba, még TV is van egész 5 csatornával. Ebből egy nézhető, az idő 60 %-ában Simpson család megy rajta. Ideérkezvén egy borzalmas, kb. 2x2 m-es kép várt az ágyam fölött, ami egy szomorú lányt ábrázolt. Ő azóta inkább a falat nézi. Ezenkívül a lakás további hasznos tartozékai: beépített sörnyitó az ajtófélfában, húsdaráló, és sok virág, amik eddig jól bírják a kéthetente locsolást. Viszont kb. áprilistól el kell, hogy hagyjam. Itt is csodálatos mosógép-rendszer van, mellékelek képet is. Kicsi zárakat kell egy kicsi kulccsal a megfelelő dátumnál és időintervallumnál elhelyezni, és akkor enyém a két mosógép 3 órára. Csak az enyém! A kis dobozkában pedig a mosókonyha kulcsa van elhelyezve, azt is csak a kiváltságosok nyithatják ki.

A munka elég húzós egyelőre, és nem úgy tűnik, hogy sokkal egyszerűbb lesz, de most már legalább nem félek annyira a nővérektől és a munkatrsaimtól, mint az elején. Nemcsak, hogy a fikának (svéd kávészünet) nincs igazán kijelölt ideje, de még ebédelni sem mindig van időm. Általában délelőtt az osztályon szoktam lenni, ott vizitelni kell meg egyéb adandó dolgokat intézni, vagy a sürgősségin, ahová már első nap bedobtak. Szakorvos csak telefonos segítséget nyújt (ha éppen nem operál). Egy napom dióhéjban: biciklire fel (sötétben), 8 perc alatt a kórházhoz 7.30-ra, reggeli megbeszélés, reggeli röntgen-nézegetés, és itt lenne a fika ideje (amire általában nincs idő), majd osztályon vizit, utána zárójelentések, betegekkel kapcsolatos váratlan problémák meoldása, ebéd vagy nem, aztán irány a sürgősségi, majd fél 5-kor (a valóságban ennél minimum egy fél órával későbben) haza a sötétben. 

Amik azóta történtek, hogy idejöttem. Rögtön első vasárnap Huldával (a szudáni-svéd barátnőmmel) és Vandával elmentünk valakinek a szülinapi bulijára, akit nem ismertem. Ettől függetlenül jó volt. Aztán úgy három hétig semmi, majd múlt héten, hogy kipróbáljak valami újat, elmentem egy baseball edzésre, aminek a végén kizáródtam az öltözőből. Miután mégiscsak bejutottam, utána nem tudtam kijutni, de végül megoldódott. A szabályokat nem értettem, de mindig oda futottam, ahová mondták. Ma pedig az egyik kollégámmal elmentünk sífutni (végre van hó!). Hát nagyjából most ennyit. Aztán majd igyekszem produktívabb lenni, mint az elmúlt hetekben.

Elköltöztünk

Ha ez még valaki számára nem derült volna ki, hazaköltöztem, de azòta megint elutaztam. :) Ùj blog íródik, ami itt található: http://fox-crossing.blogspot.com/

 

Trøndelag

Ennek a postnak leginkább a norvég blogban lenne a helye, de mivel hivatalosan még Svédországhoz tartozom, mégis itt marad.

Miután beköszöntött ez a fene nagy szabadság, gondoltam, kihasználom, amíg itt vagyok Északon, és elmegyek Norvégiába meglátogatni a családot akit ismerek. Azt gondolná az ember, hogy Svédországból közelebb van Norvégia, mint Magyarországról, hát azt hiszem, ezt most megcáfoltam. Gyakorlatilag ugyanannyi idő alatt értem ide Örebróból, mint annak idején Budapestről. Közvetlen járat nincs Stockholmból Trondheimbe, így egyszerűbb megoldásnak találtam a busz+vonat kombinációt. Úgyhogy kivételesen nem az osloi reptéren aludtam, hanem az osloi vonaton (már ez is megtörtént párszor korábban). Vasárnap délután 4-kor felültem az Osloba tartó buszra, ami estére ért a városba. Még az Oslo-Trondheim éjszakai vonat indulása előtt volt 2 és fél órám, így elindultam megint körülnézni Osloban a jó nehéz hátizsákommal (gondoltam, majd jól elfáradok, így segítve a vonaton alvást, ami nem nagyon szokott menni). Természetesen Osloban is sikerült eltévednem annak ellenére, hogy nem először jártam itt, de ennek köszönhetően találtam egy tök jó kilátóhelyet.

Este 11-kor felültem a vonatra, ahol kis becsomagolt takaróval, füldugóval, szemfedővel és felfújható párnával vártak (ez nekem annyira nem volt újdonság, de gondoltam, hátha nektek az :) ). A 8 órás úton aludtam összességében vagy 1,5 órát, és meglepő módon megérkezésemkor Trondheimben esett az eső (mindig esik).

Ha valaki nem ismerné a háttérsztorit, Trondheimben laktam egy évig, mikor Erasmuson voltam 2011-ben. De a történet tulajdonképpen 2009-ig nyúlik vissza, mikor egy Észak-norvég táborban voltam, és kitaláltam, hogy én a tábor végeztével lekalandozok egész Dél-Norvégiáig. Ekkor pár szálat megmozgatva :P egy ismerősöm felhívta Ingert és Geirt (akikhez most jöttem), hogy megkérdezze, eltölthetnék-e náluk 1 éjszakát Trondheimben (akkor kb az egész norvég úton hasonló módon sikerült megszállni). Hát így kezdődött, aztán olyan jóba lettünk, hogy 2 éve még a sebészet gyakorlatom alatt is náluk laktam, ők meg meglátogattak Budapesten.

Na szóval Ingerék eredetileg Trondheimben laktak, de 2 éve, mikor nyugdíjba mentek (mint a skandináv barátaim 80%-a, természetesen ők is nyugdíjasok), átköltöztek a fjord túloldalára, távol a város zajától (nem mintha Trondheim az a metropolis lenne), gyakorlatilag tényleg a semmi közepére. Nos, ide Trondheimből csak hajóval lehet eljutni (kb fél óra). És innen még kb 45 percet kell autózni/buszozni a lakásukig. A fjord túloldalára hétfőn reggel 10-re érkeztem meg, ott várt Geir. Itt egy térkép, amit a norvég blogomból loptam (akkor ez nem plágium, ugye?):

A piros, rövidebb komp az igazi, azt kell nézni. Leksvik a város, ahol laknak

Először nem értettem, hogy mi értelme van ilyen messzire költözni mindentől, de aztán a lakásba beérve megérti az ember, hogy miért ezt választották:

Mikor hétfőn reggel megérkeztem, olyan fáradt voltam, hogy azt sem tudtam, hol vagyok. Aztán Inger kitalálta, hogy menjünk el egy rövid autós körülnézésre, majd csatlakozott hozzánk egy Randi nevű néni is (felmerül a kérdés, hogy Skandináviában csak furcsa nevű emberek laknak? - igen). A rövid út olyan 3 órás volt, de nem tudok túl sok mindent felidézni, mert egy kicsit bealudtam az autóban (remélem, nem vették rossz néven). 

Sajnos rá kellett jönnöm, hogy azért mert svédül jól tudok, norvégul nem tudok jobban, mint eddig. Így az a furcsa helyzet állt elő, hogy most svédből próbálom visszakonvertálni norvégra a mondandómat. Azért reménykedem benne, hogy csak azért nehéz, mert ebben a régióban beszélik a legérthetetlenebb dialektust (mikor a kedvemért standard-norvégra váltanak, akkor értem őket).

Nem tudom, megmondani, hogy pontosan miben, de a norvégok mások, mint a svédek. A norvégok valahogy még inkább el vannak rugaszkodva a standard nyugati kultúrától, még inkább "furcsák".

Nekem amúgy idejönni hozzájuk mindig olyan, mintha hazajönnék (a sok otthonomból az egyik..). Ők meg kinevezték magukat a "norvég szüleimnek". :)

Kedden ismét fjordnéző autózásra indultunk, amiről azt hittem, hogy 1-2 órás lett, ehhez képest reggel 11-kor indultunk és 7-kor értünk vissza. Megtekintettük a Norvégia partjánál föl-le cirkáló Hurtigruten hajót is, amint épp áthaladt a hídon. Egy tengerparti étteremben ettünk egy marha nagy adag hallevest, ami még valami díjat is nyert (mármint maga az étterem). A túra után azért mégiscsak azt éreztem, hogy nincs még egy olyan hely, mint Norvégia. 

Azért az egész napos autózás után úgy éreztem, hogy muszáj valami sporttevékenységet is folytatnom, így ellátogattam a helyi konditerembe, ahol sosem szokott lenni ember (beleértve az üzemeltetőt), viszont minden típusú gépből van legalább öt. Így kb. becsületkassza alapon működik.

Szerdán a változatosság kedvéért esett az eső, aztán délután úgy döntött, hogy mégis inkább eláll, ekkor Ingerrel elmentünk biciklizni. Kiderült, hogy időközben elektromos biciklire váltottak, úgyhogy ezt is kipróbálhattam. Szerintem ez így csalás, mert alig kell tekerni. :) Mondjuk elég praktikus a hegyekkel teletűzdelt országban. 

Csütörtökön szintén esett, aztán pénteken már indultam haza az éjjeli vonattal. Viszont Inger és Geir koncertre ment este 7-re, így kicsit hamarabb kellett nekem is elindulnom a fjordot átszelő hajóval, viszont a vonat csak fél 12-kor indult. Úgyhogy jó szokásomhoz híven ismét városnéző túrára indultam a jó nagy hátizsákommal, mert úgy az igazi. Az élmény fokozásaként még havazni is elkezdett. Így érzi igazán norvégnak magát az ember. :) 

Azért, hogy nehogy már Örebro is kimaradjon a jóból, mire hazaértem itt is havazott. Végül is még csak április vége van. 

Ingerrel és Geirrel a bizonyos étterem előtt

Évértekelő

Szabadság! Múlt hét péntek óta élvezem a munkanélküliséget. Mikor voltam az adóhivatalban megkérdezni, hogy ilyenkor mi történik a biztosításommal, már rögtön majdnem beregisztráltak munkanélkülinek és még valami segélyről is beszéltek, mire heves tiltakozásba kezdtem, hogy nekem olyan nem kell, elintézem én magamnak a munkakeresést. 

Azért az utolsó hét feltette az i-re a pontot, meglehetősen durva volt. Hematológia osztályon voltam, ami azért eléggé speciális, de ehhez képest a főorvos nem nagyon volt jelen, annyira megbízott az "alorvosokban" (vagy ennyire nem érdekelte az egész, nem tudom). A csúcs az volt, mikor az épp gyakorlatot teljesítő diákoknak már én delegálhattam feladatokat. Hát, levontam a következtetést, hogy itt sem foglalkoznak velük többet, mint Magyarországon. Sehol sincs kolbászból a kerítés... :( 

Utolsó héten még részt vehettem egy ingyen ebéden, amit valami gyógyszercég fizetett. Szerintem meglehetősen komikus, hogy egy kis konferenciateremben 30 kajáló orvos körbeülve hallgat egy öltönyös pasast. A pasi helyébe én elég megalázónak éreztem volna, hogy a fontos mondandóm közbe majszol előttem mindenki. 

Ennek az egy évnek Örebroban most (egyelőre) vége. Évértékelő beszédemben köszönetet szeretnék mondani a Kumla Vårdcentralnak, amiért alkalmazott nulla tapasztalattal és svéd nyelvtudással, meg a belém fektetett energiát, annak ellenére, hogy nem biztos, hogy visszamegyek. Ha ők nincsenek, lehet, hogy sosem lett volna elég önbizalmam elkezdeni bárhol dolgozni (most meg már bárhol van :) ). Azt nem tudom, megmagyarázni, hogy egy idegen nyelven miért volt nagyobb önbizalmam dolgozni, mint magyarul. Köszönöm Nektek, akik meglátogattatok, és ezzel is emeltétek ittlétem hangulatát és messzire vittétek Örebro csodálatos városának hírét. 

Az elmúlt egy év sok mindenre ráébresztett. Például arra, hogy minden kórházi osztályon dolgozik minimum egy Piotr (vagy Pjotr) nevezetű lengyel orvos. Arra, hogy a <FIKA> (kávészünet) mindenek és mindenki felett áll, és ha ezen nem veszel részt, akkor antiszociálisnak minősítenek. Be kell, hogy valljam, hogy Svédországban részben a svédek miatt lettem introvertáltabb. :) Kiderült, hogy a svédek nem norvégok, ennek minden előnyével és hátrányával együtt. És sikerült meglepődnöm hosszas keresés után azon, hogy Svédországban gyakorlatilag nincsenek hegyek. Viszont nem esik 7-ből 6 napon az eső. 

Megtanultam, hogy képes vagyok egyedül lakni TV nélkül. Azt, hogy az IKEA-ban MINDEN van. De húsgolyót többet önszántamból nem eszek a közeljövőben.

Legutóbb Alison és P-G (még mindig a cuki idős pár a templomból, akik időnként meghívnak ebédelni) lepett meg húsgolyóval a búcsúvacsorám apropójából. Azt már magam sem értem, hogy hogy lettem velük ilyen jóba, hogy még búcsúvacsorára is meghívtak. 

Most már legalább kép is van róluk.

Szombaton kitaláltuk Katival, hogy elmegyünk biliárdozni. Előtte azért pár órát gondolkodtunk, hogy mit lehet Örebroban csinálni szombat este. Először mozira gondoltunk, de a két moziból az egyikben csak svéd filmek voltak (wháááá), a másikban meg vagy thriller vagy rajzfilm. Találtunk 1 (azaz egy) helyet a városban, ahol van biliárdasztal. Miután leültünk, kiderült, hogy valóban van biliárdasztaluk, de hétvégén le van zárva, mert túl sok ember van a helyen és zavarná őket (???!!!!???!!!!). Ezt már tényleg nem értem... A végén így megint csak a Jensen's Bøfhus-ben kötöttünk ki (ahol olcsón lehet steak-et enni).

Ja igen, a hétvégén megváltam az egyik biciklimtől is. Meghirdettem egy adok-veszek Örebro csoportban, és az egyetlen, akit érdekelt, meg is vette. Még páran talán emlékeztek, hogy nem most kezdtem a biciklibizniszt. Bár a trondheimi üzleteléseimet az ingyen biciklikkel nehéz lenne túlszárnyalni, de azért most is kerestem 200 koronát a biciklin. Viszont azóta, mióta megvettem, szignifikánsan több extrával lett felszerelve, olyanokkal, mint például a lánc.

Figyelem, a következő "vendég-post" lesz. :) Stay tuned!