Vi kämpar på!

Egy újabb hét. Illetve másfél. Azzal a különbséggel, hogy múlt héten teljesen máshol dolgoztam, mint eddig. Egyfajta elfekvő-rehab osztályon voltam egész héten, ahová azok a betegek kerülnek, akikkel mártulajdonképpen semmi tennivaló nincs, csak még nem állnak készen a hazamenetelre. Pl. mert még nem intézték el nekik, hogy legyen nővér vagy egyéb szolgálat otthon (mert hogy itt van ilyen szolgálat). Úgyhogy ilyenkor itt töltenek pár napot. Ez az osztály a kórházhoz tartozik, de máshol van. Nagyjából az egyetlen feladat a betegek felvétele meg kiírása, azaz 100% adminisztráció. Rettentő izgalmas és semmi ortopédiát nem tartalmaz. Régebben csak egy "alorvos" intézte ezt az egészet a belgyógyászat részlegről, de valaki ezt megterhelőnek találta, és ideszáműzték végül az ortopédusokat is. De mivel összesen 3 alorvos van, így kb. 3 hetenként itt tölthetek egy hetet. Tulajdonképpen olyan, mint egy fizetett nyaralás. Ráadásul fél órával később kezdenek, és még jóval közelebb is van a lakásomhoz. 

Itt mondta azt, akivel párban voltam, hogy szerinte Örebro túl nagy. Hát ilyet se hallottam még... 

Hétfőn megint elmentem baseball-ozni, de szerintem többet nem megyek. Egyrészt nagyon svédek, másrészt meg sok a kicsi lány, nem éppen az én korosztályomból. Meg idegesít, hogy nem értem a szabályokat, és nekem mindent háromszor magyaráztak el (mondjuk ez adódik abból is, hogy a baseball-svédből még nem vagyok túl penge).

Elmentem pénteken is egy edzésre, ahol egy kisebb csoport jön össze, részben a templomból. Na ez kicsit életveszélyesre sikerült. "Hajótörést" játszottunk. Ez abból állt, hogy egy iskolai tornateremben kitettünk mindent, amit csak lehetett (kötelek, gyűrűk, matracok, padok stb.), és csak azokon lehetett közlekedni, és mindig volt egy fogó. Az egyik akadályon egy furcsa pozícióban sikerült átugrani, úgyhogy roppant egyet a gerincem. Azóta kicsit fáj. Nyilván a rákövetkező éjjel azt álmodtam, hogy hajótörést szenvedtem. 

Túl sok képet nem tudok mellékelni, de egyet készítettem munka közben az ablakból, amin az iskolások láthatósági mellényben menetelnek (Áginak: "az állami gondozottak" :). Ez is olyan svéd..

Hétvégén nem igazán csináltam semmi említésre méltót. Hétfőn másodszorra mentem este ügyelni párban a görög mentorommal. Ilyenkor munkaidő után, 4-kor kezdődik az ügyelet és éjfélig kell ott lenni, aztán másnap ugyanúgy 7.30-kor van kezdés. Így kedden nem voltam túl friss. Pláne, hogy egy műtéthez is be voltam osztva (csípő protézis), úgyhogy egy órán keresztül különböző pozíciókban fogtam egy lábat. 

Ma délutánra meghívást kaptam a gittegyletbe. A szlovák kollégám meghívott egy moziestre, kooperációban két másik foglalkozásterapeuta (létezik otthon ilyen..?) lánnyal. Ja, és mindez a kórház egyik konferenciatermének a vetítővásznán. Mint kiderült, ők így hárman már egy éve összejárnak mozizni ide olykor-olykor. Úgyhogy rendeltünk pizzát és megnéztük a Mr Fantastic című filmet. Én ugyan már másodszor láttam, de nagyon jó, ajánlom. 

Közben továbbra is harcolok az örebroi lakásmaffiával, hogy kapjak egy lakást. Mármint, amit bérelhetek, mivel innen előbb-utóbb el kell mennem. Ez itt nagyon nem egyszerű ügy. Rosszabb, mint a szocializmus. Az Öbo (a legnagyobb kiadó monopólium) visszautasította a kérelmemet, hogy soron kívül kapjak egy lakást (valaha..?). Egy másik céget felhívtam, ők azt mondták az átlag várakozási idő kb. 2 év (!!!). Nem bírtam ki, hogy ne röhögjem el magam. Viszont úgy tűnik, áttörés lesz! Egy harmadik cég épp ma ajánlott lakást májustól! Ráadásul kb. 5 perc sétára a kórháztól. Bár ez azt jelenti, hogy el kell hagynom szeretett víztornyom környékét. 

Jag är Örebroare!

Több oka van, annak, hogy egy hónapot vártam a visszaköltözésem óta, mielőtt ismét írtam volna blogot. Az egyik az, hogy iszonyat fáradt voltam (vagyok) egyfolytában. Ezenkívül és ebből adódóan nem is voltam túl szociális, ezért olyan rengeteg minden nem történt. Aztán meg az első héten abban is kételkedtem, hogy maradok-e egyáltalán.

Ja igen, ha valakinek nem derült volna ki, világkörüli utamat megszakítottam (nem véget ért!!!) egy időre, és visszatértem az IKEA-birodalomba. Ezúttal eljutottam a pár éve már kitalált célhoz (az egyikhez a sok közül), hogy ortopédián dolgozzak. Ismét Örebroban. Vissza a gyökerekhez.

Hiányzott a víztorony, na. Úgyhogy a mostani lakásom is ennek közelében helyezkedik el (mint a régi). Ezt is másodkézből bérlem, mivel a svéd lakásmaffiának (vagy lakás-kommunizmusnak) köszönhetően rohadt nehéz kiadó lakást találni. A lányt, aki szintén bérli a lakást, de pár hónapra kiadja nekem egy facebook csoportban találtam, ő a tetovált lány. Mármint tényleg nagyon tetovált (biztos az azonos című svéd thrillernek akar tetszelegni). Ettől függetlenül a lakás elég jó, kb. 60 nm, 2 szoba, még TV is van egész 5 csatornával. Ebből egy nézhető, az idő 60 %-ában Simpson család megy rajta. Ideérkezvén egy borzalmas, kb. 2x2 m-es kép várt az ágyam fölött, ami egy szomorú lányt ábrázolt. Ő azóta inkább a falat nézi. Ezenkívül a lakás további hasznos tartozékai: beépített sörnyitó az ajtófélfában, húsdaráló, és sok virág, amik eddig jól bírják a kéthetente locsolást. Viszont kb. áprilistól el kell, hogy hagyjam. Itt is csodálatos mosógép-rendszer van, mellékelek képet is. Kicsi zárakat kell egy kicsi kulccsal a megfelelő dátumnál és időintervallumnál elhelyezni, és akkor enyém a két mosógép 3 órára. Csak az enyém! A kis dobozkában pedig a mosókonyha kulcsa van elhelyezve, azt is csak a kiváltságosok nyithatják ki.

A munka elég húzós egyelőre, és nem úgy tűnik, hogy sokkal egyszerűbb lesz, de most már legalább nem félek annyira a nővérektől és a munkatrsaimtól, mint az elején. Nemcsak, hogy a fikának (svéd kávészünet) nincs igazán kijelölt ideje, de még ebédelni sem mindig van időm. Általában délelőtt az osztályon szoktam lenni, ott vizitelni kell meg egyéb adandó dolgokat intézni, vagy a sürgősségin, ahová már első nap bedobtak. Szakorvos csak telefonos segítséget nyújt (ha éppen nem operál). Egy napom dióhéjban: biciklire fel (sötétben), 8 perc alatt a kórházhoz 7.30-ra, reggeli megbeszélés, reggeli röntgen-nézegetés, és itt lenne a fika ideje (amire általában nincs idő), majd osztályon vizit, utána zárójelentések, betegekkel kapcsolatos váratlan problémák meoldása, ebéd vagy nem, aztán irány a sürgősségi, majd fél 5-kor (a valóságban ennél minimum egy fél órával későbben) haza a sötétben. 

Amik azóta történtek, hogy idejöttem. Rögtön első vasárnap Huldával (a szudáni-svéd barátnőmmel) és Vandával elmentünk valakinek a szülinapi bulijára, akit nem ismertem. Ettől függetlenül jó volt. Aztán úgy három hétig semmi, majd múlt héten, hogy kipróbáljak valami újat, elmentem egy baseball edzésre, aminek a végén kizáródtam az öltözőből. Miután mégiscsak bejutottam, utána nem tudtam kijutni, de végül megoldódott. A szabályokat nem értettem, de mindig oda futottam, ahová mondták. Ma pedig az egyik kollégámmal elmentünk sífutni (végre van hó!). Hát nagyjából most ennyit. Aztán majd igyekszem produktívabb lenni, mint az elmúlt hetekben.

Elköltöztünk

Ha ez még valaki számára nem derült volna ki, hazaköltöztem, de azòta megint elutaztam. :) Ùj blog íródik, ami itt található: http://fox-crossing.blogspot.com/

 

Trøndelag

Ennek a postnak leginkább a norvég blogban lenne a helye, de mivel hivatalosan még Svédországhoz tartozom, mégis itt marad.

Miután beköszöntött ez a fene nagy szabadság, gondoltam, kihasználom, amíg itt vagyok Északon, és elmegyek Norvégiába meglátogatni a családot akit ismerek. Azt gondolná az ember, hogy Svédországból közelebb van Norvégia, mint Magyarországról, hát azt hiszem, ezt most megcáfoltam. Gyakorlatilag ugyanannyi idő alatt értem ide Örebróból, mint annak idején Budapestről. Közvetlen járat nincs Stockholmból Trondheimbe, így egyszerűbb megoldásnak találtam a busz+vonat kombinációt. Úgyhogy kivételesen nem az osloi reptéren aludtam, hanem az osloi vonaton (már ez is megtörtént párszor korábban). Vasárnap délután 4-kor felültem az Osloba tartó buszra, ami estére ért a városba. Még az Oslo-Trondheim éjszakai vonat indulása előtt volt 2 és fél órám, így elindultam megint körülnézni Osloban a jó nehéz hátizsákommal (gondoltam, majd jól elfáradok, így segítve a vonaton alvást, ami nem nagyon szokott menni). Természetesen Osloban is sikerült eltévednem annak ellenére, hogy nem először jártam itt, de ennek köszönhetően találtam egy tök jó kilátóhelyet.

Este 11-kor felültem a vonatra, ahol kis becsomagolt takaróval, füldugóval, szemfedővel és felfújható párnával vártak (ez nekem annyira nem volt újdonság, de gondoltam, hátha nektek az :) ). A 8 órás úton aludtam összességében vagy 1,5 órát, és meglepő módon megérkezésemkor Trondheimben esett az eső (mindig esik).

Ha valaki nem ismerné a háttérsztorit, Trondheimben laktam egy évig, mikor Erasmuson voltam 2011-ben. De a történet tulajdonképpen 2009-ig nyúlik vissza, mikor egy Észak-norvég táborban voltam, és kitaláltam, hogy én a tábor végeztével lekalandozok egész Dél-Norvégiáig. Ekkor pár szálat megmozgatva :P egy ismerősöm felhívta Ingert és Geirt (akikhez most jöttem), hogy megkérdezze, eltölthetnék-e náluk 1 éjszakát Trondheimben (akkor kb az egész norvég úton hasonló módon sikerült megszállni). Hát így kezdődött, aztán olyan jóba lettünk, hogy 2 éve még a sebészet gyakorlatom alatt is náluk laktam, ők meg meglátogattak Budapesten.

Na szóval Ingerék eredetileg Trondheimben laktak, de 2 éve, mikor nyugdíjba mentek (mint a skandináv barátaim 80%-a, természetesen ők is nyugdíjasok), átköltöztek a fjord túloldalára, távol a város zajától (nem mintha Trondheim az a metropolis lenne), gyakorlatilag tényleg a semmi közepére. Nos, ide Trondheimből csak hajóval lehet eljutni (kb fél óra). És innen még kb 45 percet kell autózni/buszozni a lakásukig. A fjord túloldalára hétfőn reggel 10-re érkeztem meg, ott várt Geir. Itt egy térkép, amit a norvég blogomból loptam (akkor ez nem plágium, ugye?):

A piros, rövidebb komp az igazi, azt kell nézni. Leksvik a város, ahol laknak

Először nem értettem, hogy mi értelme van ilyen messzire költözni mindentől, de aztán a lakásba beérve megérti az ember, hogy miért ezt választották:

Mikor hétfőn reggel megérkeztem, olyan fáradt voltam, hogy azt sem tudtam, hol vagyok. Aztán Inger kitalálta, hogy menjünk el egy rövid autós körülnézésre, majd csatlakozott hozzánk egy Randi nevű néni is (felmerül a kérdés, hogy Skandináviában csak furcsa nevű emberek laknak? - igen). A rövid út olyan 3 órás volt, de nem tudok túl sok mindent felidézni, mert egy kicsit bealudtam az autóban (remélem, nem vették rossz néven). 

Sajnos rá kellett jönnöm, hogy azért mert svédül jól tudok, norvégul nem tudok jobban, mint eddig. Így az a furcsa helyzet állt elő, hogy most svédből próbálom visszakonvertálni norvégra a mondandómat. Azért reménykedem benne, hogy csak azért nehéz, mert ebben a régióban beszélik a legérthetetlenebb dialektust (mikor a kedvemért standard-norvégra váltanak, akkor értem őket).

Nem tudom, megmondani, hogy pontosan miben, de a norvégok mások, mint a svédek. A norvégok valahogy még inkább el vannak rugaszkodva a standard nyugati kultúrától, még inkább "furcsák".

Nekem amúgy idejönni hozzájuk mindig olyan, mintha hazajönnék (a sok otthonomból az egyik..). Ők meg kinevezték magukat a "norvég szüleimnek". :)

Kedden ismét fjordnéző autózásra indultunk, amiről azt hittem, hogy 1-2 órás lett, ehhez képest reggel 11-kor indultunk és 7-kor értünk vissza. Megtekintettük a Norvégia partjánál föl-le cirkáló Hurtigruten hajót is, amint épp áthaladt a hídon. Egy tengerparti étteremben ettünk egy marha nagy adag hallevest, ami még valami díjat is nyert (mármint maga az étterem). A túra után azért mégiscsak azt éreztem, hogy nincs még egy olyan hely, mint Norvégia. 

Azért az egész napos autózás után úgy éreztem, hogy muszáj valami sporttevékenységet is folytatnom, így ellátogattam a helyi konditerembe, ahol sosem szokott lenni ember (beleértve az üzemeltetőt), viszont minden típusú gépből van legalább öt. Így kb. becsületkassza alapon működik.

Szerdán a változatosság kedvéért esett az eső, aztán délután úgy döntött, hogy mégis inkább eláll, ekkor Ingerrel elmentünk biciklizni. Kiderült, hogy időközben elektromos biciklire váltottak, úgyhogy ezt is kipróbálhattam. Szerintem ez így csalás, mert alig kell tekerni. :) Mondjuk elég praktikus a hegyekkel teletűzdelt országban. 

Csütörtökön szintén esett, aztán pénteken már indultam haza az éjjeli vonattal. Viszont Inger és Geir koncertre ment este 7-re, így kicsit hamarabb kellett nekem is elindulnom a fjordot átszelő hajóval, viszont a vonat csak fél 12-kor indult. Úgyhogy jó szokásomhoz híven ismét városnéző túrára indultam a jó nagy hátizsákommal, mert úgy az igazi. Az élmény fokozásaként még havazni is elkezdett. Így érzi igazán norvégnak magát az ember. :) 

Azért, hogy nehogy már Örebro is kimaradjon a jóból, mire hazaértem itt is havazott. Végül is még csak április vége van. 

Ingerrel és Geirrel a bizonyos étterem előtt

Évértekelő

Szabadság! Múlt hét péntek óta élvezem a munkanélküliséget. Mikor voltam az adóhivatalban megkérdezni, hogy ilyenkor mi történik a biztosításommal, már rögtön majdnem beregisztráltak munkanélkülinek és még valami segélyről is beszéltek, mire heves tiltakozásba kezdtem, hogy nekem olyan nem kell, elintézem én magamnak a munkakeresést. 

Azért az utolsó hét feltette az i-re a pontot, meglehetősen durva volt. Hematológia osztályon voltam, ami azért eléggé speciális, de ehhez képest a főorvos nem nagyon volt jelen, annyira megbízott az "alorvosokban" (vagy ennyire nem érdekelte az egész, nem tudom). A csúcs az volt, mikor az épp gyakorlatot teljesítő diákoknak már én delegálhattam feladatokat. Hát, levontam a következtetést, hogy itt sem foglalkoznak velük többet, mint Magyarországon. Sehol sincs kolbászból a kerítés... :( 

Utolsó héten még részt vehettem egy ingyen ebéden, amit valami gyógyszercég fizetett. Szerintem meglehetősen komikus, hogy egy kis konferenciateremben 30 kajáló orvos körbeülve hallgat egy öltönyös pasast. A pasi helyébe én elég megalázónak éreztem volna, hogy a fontos mondandóm közbe majszol előttem mindenki. 

Ennek az egy évnek Örebroban most (egyelőre) vége. Évértékelő beszédemben köszönetet szeretnék mondani a Kumla Vårdcentralnak, amiért alkalmazott nulla tapasztalattal és svéd nyelvtudással, meg a belém fektetett energiát, annak ellenére, hogy nem biztos, hogy visszamegyek. Ha ők nincsenek, lehet, hogy sosem lett volna elég önbizalmam elkezdeni bárhol dolgozni (most meg már bárhol van :) ). Azt nem tudom, megmagyarázni, hogy egy idegen nyelven miért volt nagyobb önbizalmam dolgozni, mint magyarul. Köszönöm Nektek, akik meglátogattatok, és ezzel is emeltétek ittlétem hangulatát és messzire vittétek Örebro csodálatos városának hírét. 

Az elmúlt egy év sok mindenre ráébresztett. Például arra, hogy minden kórházi osztályon dolgozik minimum egy Piotr (vagy Pjotr) nevezetű lengyel orvos. Arra, hogy a <FIKA> (kávészünet) mindenek és mindenki felett áll, és ha ezen nem veszel részt, akkor antiszociálisnak minősítenek. Be kell, hogy valljam, hogy Svédországban részben a svédek miatt lettem introvertáltabb. :) Kiderült, hogy a svédek nem norvégok, ennek minden előnyével és hátrányával együtt. És sikerült meglepődnöm hosszas keresés után azon, hogy Svédországban gyakorlatilag nincsenek hegyek. Viszont nem esik 7-ből 6 napon az eső. 

Megtanultam, hogy képes vagyok egyedül lakni TV nélkül. Azt, hogy az IKEA-ban MINDEN van. De húsgolyót többet önszántamból nem eszek a közeljövőben.

Legutóbb Alison és P-G (még mindig a cuki idős pár a templomból, akik időnként meghívnak ebédelni) lepett meg húsgolyóval a búcsúvacsorám apropójából. Azt már magam sem értem, hogy hogy lettem velük ilyen jóba, hogy még búcsúvacsorára is meghívtak. 

Most már legalább kép is van róluk.

Szombaton kitaláltuk Katival, hogy elmegyünk biliárdozni. Előtte azért pár órát gondolkodtunk, hogy mit lehet Örebroban csinálni szombat este. Először mozira gondoltunk, de a két moziból az egyikben csak svéd filmek voltak (wháááá), a másikban meg vagy thriller vagy rajzfilm. Találtunk 1 (azaz egy) helyet a városban, ahol van biliárdasztal. Miután leültünk, kiderült, hogy valóban van biliárdasztaluk, de hétvégén le van zárva, mert túl sok ember van a helyen és zavarná őket (???!!!!???!!!!). Ezt már tényleg nem értem... A végén így megint csak a Jensen's Bøfhus-ben kötöttünk ki (ahol olcsón lehet steak-et enni).

Ja igen, a hétvégén megváltam az egyik biciklimtől is. Meghirdettem egy adok-veszek Örebro csoportban, és az egyetlen, akit érdekelt, meg is vette. Még páran talán emlékeztek, hogy nem most kezdtem a biciklibizniszt. Bár a trondheimi üzleteléseimet az ingyen biciklikkel nehéz lenne túlszárnyalni, de azért most is kerestem 200 koronát a biciklin. Viszont azóta, mióta megvettem, szignifikánsan több extrával lett felszerelve, olyanokkal, mint például a lánc.

Figyelem, a következő "vendég-post" lesz. :) Stay tuned!

Linköping

Múlt hétvégén egy konferenciaszerűségen voltam Linköpingben. Először elég drágának tűnt, de mikor megláttam a helyet, már nem bántam annyira. Gyakorlatilag egy kastélyban laktunk. Nem is nagyon értettem, hogy hogy merik otthagyni a festményeket a falon meg minden korabeli bútort. Szóval elég menő volt. A szombati vacsorán a különböző fogások előtt bejelentették, hogy mi fog következni. Nem vagyok én ehhez hozzászokva. Még jó, hogy jó svéd szokás szerint nem kellett kiöltözni, különben bajban lettem volna.
Az idillt növelvén szombat este még 3 szarvas is megmutatta magát a kastély melletti parkban.

Ebben a kis kunyhóban szálltunk meg :)

Két bácsi szinkronban megy ki a képből c. képünk

Azóta olyan rengeteg minden nem történt, közben eltöltöttem egy hetet az akuton (otthon szerintem a sürgősségi), ami izgi volt ugyan, csak stresszes is. De legalább nem aludtam el munka közben. Meg a megbeszéléseken, ami múlt héten valóban megesett (na de miért tartanak rögtön ebéd után megbeszélést...?). Találkoztam egy nemrég ideköltözött magyar kardiológussal is, ő segített az akuton. Egyre több magyar van itt. Egyre kevésbé érzem magam egzotikusnak. :( Az akut legnagyobb hátránya mégis az volt, hogy nem volt hivatalos Fika. Úristen, ez hogy lehetséges?! :-O

Jövő hét az utolsó hetem, amit a tervezet szerint egy olyan osztályon fogok eltölteni, ami időközben megszűnt. Úgyhogy lehetséges, hogy nyugis hét lesz.

Felhívták a figyelmemet múltkor Svédország legidősebb bloggerére, egy 103 éves nénire. Van egy elég vicces összefoglaló video róla itt, érdemes megnézni.

És búcsúzóul egy kép az örebroi kórházban ebédkor egyesült kumlai csapatról:

Påskkyckling

Avagy a húsvéti csirke. Úgy tűnik, itt Svédországban nem akkora szám a húsvét, mint Norvégiában, ahol ennek apropóján egy hétig zárva van minden bolt, és mindenki húsvéti krimit olvas (olykor a tejesdobozra nyomtatva --> lásd a korábbi norvég blogot). Itt erősen leegyszerűsítették a dolgot, húsvét alkalmából boszorkánynak öltözött gyerekek járkálnak körbe a házaknál, hogy cukorkát gyűjtsenek. Hát igen, nem tudom, mi különbség van a Halloween-hez képest. Talán annyi, hogy ha nem kapnak cukorkát, akkor jelen esetben nem dobják meg tojással az érintett házat. Mindenesetre én egy cukorka-igénylő gyerekkel sem találkoztam szerencsére (mondjuk továbbra sincs csengő a házamon...).

Gondoltam, hogy most nem fogok nagyon elutazni sehova, hanem Örebroban töltöm a húsvétot. Így végül szinte minden nap valahogy a Filadelfiában (a templom) sikerült kikötnöm. Csütörtök este is ott voltam, amikor is találkoztam ismételten a nyugdíjas barátaimmal (Alison-ék), akik készek lettek volna meghívni 4 napra az erdei kunyhójukba. Nem tudom, mivel érdemeltem ki ezt a szimpátiát, de végül nem mentem, mert gondoltam, hogy 4 nap azért mégiscsak sok.

Ha már szünet van, akkor hová máshová is vezetne az utam, mint az IKEÁba! Pénteken fel is kerekedtem, hogy egyek egy jó lazacot, meg hogy vegyek 3 db ikeás szatyrot az itthagyandó cuccaimnak (mielőtt hazamennék Magyarországra). Azóta gondolkodtam, hogy tulajdonképpen az IKEA iránti vonzalmam már nagyon régre nyúlik vissza, mert mikor kicsi voltam, akkor is mindig az IKEA játszóházába szerettem volna menni, mert csak ott lehetett elmerülni a sok kicsi színes labda közt. Ha valakit érdekel az áruház története, olvassa el itt (érdekes).

A lánnyal az nap találkoztam először, de úgy látszik, nagyon fotogénnek gondolja magát. 

Aztán szombaton voltam uszodában, este pedig egy társasággal ingyen palacsintát osztogattunk Örebro főterén egészen éjfélig az éppen arra járóknak (vagy bevándorlók vagy részegek voltak általában). Még sosem sütöttem szabad téren palacsintát, főleg nem ennyit (több mint valószínű, hogy egész életemben nem sütöttem összesen ennyit). Ez volt a Pannkakkyrkan ("Palacsinta gyülekezet").

Vasárnap ugye szintén a Filadelfiában voltam, aztán hétfőn elmentem biciklizni a Langen nevű tó körül. A tavat nem nagyon láttam, csak nyomokban, viszont csak egyszer sikerült eltévedni (akkor láttam a tavat), ami magamhoz képest egész jó. Este Katival elindultunk egy koncertre egy másik templomba, de miután megláttuk a ruhatárnál beparkolt rengeteg kerekes járókeretet, úgy gondoltuk, hogy lehet, hogy ezt mégsem a mi korosztályunknak szánták, és inkább elmentünk egy indiai étterembe.