Linköping

Múlt hétvégén egy konferenciaszerűségen voltam Linköpingben. Először elég drágának tűnt, de mikor megláttam a helyet, már nem bántam annyira. Gyakorlatilag egy kastélyban laktunk. Nem is nagyon értettem, hogy hogy merik otthagyni a festményeket a falon meg minden korabeli bútort. Szóval elég menő volt. A szombati vacsorán a különböző fogások előtt bejelentették, hogy mi fog következni. Nem vagyok én ehhez hozzászokva. Még jó, hogy jó svéd szokás szerint nem kellett kiöltözni, különben bajban lettem volna.
Az idillt növelvén szombat este még 3 szarvas is megmutatta magát a kastély melletti parkban.

Ebben a kis kunyhóban szálltunk meg :)

Két bácsi szinkronban megy ki a képből c. képünk

Azóta olyan rengeteg minden nem történt, közben eltöltöttem egy hetet az akuton (otthon szerintem a sürgősségi), ami izgi volt ugyan, csak stresszes is. De legalább nem aludtam el munka közben. Meg a megbeszéléseken, ami múlt héten valóban megesett (na de miért tartanak rögtön ebéd után megbeszélést...?). Találkoztam egy nemrég ideköltözött magyar kardiológussal is, ő segített az akuton. Egyre több magyar van itt. Egyre kevésbé érzem magam egzotikusnak. :( Az akut legnagyobb hátránya mégis az volt, hogy nem volt hivatalos Fika. Úristen, ez hogy lehetséges?! :-O

Jövő hét az utolsó hetem, amit a tervezet szerint egy olyan osztályon fogok eltölteni, ami időközben megszűnt. Úgyhogy lehetséges, hogy nyugis hét lesz.

Felhívták a figyelmemet múltkor Svédország legidősebb bloggerére, egy 103 éves nénire. Van egy elég vicces összefoglaló video róla itt, érdemes megnézni.

És búcsúzóul egy kép az örebroi kórházban ebédkor egyesült kumlai csapatról:

Påskkyckling

Avagy a húsvéti csirke. Úgy tűnik, itt Svédországban nem akkora szám a húsvét, mint Norvégiában, ahol ennek apropóján egy hétig zárva van minden bolt, és mindenki húsvéti krimit olvas (olykor a tejesdobozra nyomtatva --> lásd a korábbi norvég blogot). Itt erősen leegyszerűsítették a dolgot, húsvét alkalmából boszorkánynak öltözött gyerekek járkálnak körbe a házaknál, hogy cukorkát gyűjtsenek. Hát igen, nem tudom, mi különbség van a Halloween-hez képest. Talán annyi, hogy ha nem kapnak cukorkát, akkor jelen esetben nem dobják meg tojással az érintett házat. Mindenesetre én egy cukorka-igénylő gyerekkel sem találkoztam szerencsére (mondjuk továbbra sincs csengő a házamon...).

Gondoltam, hogy most nem fogok nagyon elutazni sehova, hanem Örebroban töltöm a húsvétot. Így végül szinte minden nap valahogy a Filadelfiában (a templom) sikerült kikötnöm. Csütörtök este is ott voltam, amikor is találkoztam ismételten a nyugdíjas barátaimmal (Alison-ék), akik készek lettek volna meghívni 4 napra az erdei kunyhójukba. Nem tudom, mivel érdemeltem ki ezt a szimpátiát, de végül nem mentem, mert gondoltam, hogy 4 nap azért mégiscsak sok.

Ha már szünet van, akkor hová máshová is vezetne az utam, mint az IKEÁba! Pénteken fel is kerekedtem, hogy egyek egy jó lazacot, meg hogy vegyek 3 db ikeás szatyrot az itthagyandó cuccaimnak (mielőtt hazamennék Magyarországra). Azóta gondolkodtam, hogy tulajdonképpen az IKEA iránti vonzalmam már nagyon régre nyúlik vissza, mert mikor kicsi voltam, akkor is mindig az IKEA játszóházába szerettem volna menni, mert csak ott lehetett elmerülni a sok kicsi színes labda közt. Ha valakit érdekel az áruház története, olvassa el itt (érdekes).

A lánnyal az nap találkoztam először, de úgy látszik, nagyon fotogénnek gondolja magát. 

Aztán szombaton voltam uszodában, este pedig egy társasággal ingyen palacsintát osztogattunk Örebro főterén egészen éjfélig az éppen arra járóknak (vagy bevándorlók vagy részegek voltak általában). Még sosem sütöttem szabad téren palacsintát, főleg nem ennyit (több mint valószínű, hogy egész életemben nem sütöttem összesen ennyit). Ez volt a Pannkakkyrkan ("Palacsinta gyülekezet").

Vasárnap ugye szintén a Filadelfiában voltam, aztán hétfőn elmentem biciklizni a Langen nevű tó körül. A tavat nem nagyon láttam, csak nyomokban, viszont csak egyszer sikerült eltévedni (akkor láttam a tavat), ami magamhoz képest egész jó. Este Katival elindultunk egy koncertre egy másik templomba, de miután megláttuk a ruhatárnál beparkolt rengeteg kerekes járókeretet, úgy gondoltuk, hogy lehet, hogy ezt mégsem a mi korosztályunknak szánták, és inkább elmentünk egy indiai étterembe.

Ingen ko på isen

A fenti kifejezés ezt jelenti: nincsen tehén a jégen. Tudom, hogy ez így már önmagában is elég mély értelmet ad, de felfedem a valóságot, tulajdonképpen azt jelenti, hogy "nem sürgős". Értitek, mert ha a tehén jégen lenne, akkor sürgősen le kell őt onnan hozni, nehogy hibernálódjon. 

Szóval ez csak úgy megtetszett, meg jellemzi kicsit a mostani munkámat is.

Továbbra is a belgyógyászaton tengetem a napjaimat, de szó szerint tengetem, mert gyakorlatilag nem igazán csinálok semmit. Most, bocs ha ezzel belegázolok a dolgos emberek lelkivilágába, igazából én örülnék a legjobban, ha kicsit több feladat lenne. Volt olyan, hogy 5 bent fekvő betegre voltunk 4-en orvosok, és még azokkal sem volt semmi teendő. Végül is eléggé ráhibáztak az osztály elnevezésére (rövidítés): ALLVA. Azért megnyugtatásul, hogy ez a munkamorál nem egész Svédországra jellemző, hanem konkrétan szerintem csak erre az egy osztályra. A sebészeten például kifejezetten túlterhelés volt. Próbáltam hasznosan tölteni a holtidőt, elolvastam az összes index-es cikket és igyekeztem kiművelni magam a szíriai polgárháborúból. 

Időközben kiderült, hogy van egy mentorom is, akivel találkoztunk, majd ő megkérdezte, hogy én tudom-e, hogy mi a feladata egy mentornak. Mondom, nem. Mondja, hogy hát ő se. Úgyhogy ebben maradtunk. Elbeszélgettünk egy tíz percet, majd elváltak útjaink. 

Közben elmentem már kétszer spinningre (amikor szobabiciklin zenére teker egyszerre sok ember). Az első alkalommal még egész érdekes volt, azért mentem el másodszor is, mikor is egy az egybe ugyanazokat a zenéket nyomták le. Igaz, stílusosan volt benne ABBA is. Ezért a második alkalom egész unalmas lett volna, ha csak nem dobja fel két kicsi lány azzal, hogy az edzés közben leesnek a szobabicikliről (!!!).

Aztán csütörtökön és pénteken Hulda visszalátogatott Örebroba (a szudáni-svéd barátnőm, akit a múltkor kiköltöztettünk, mert megy pár hónapra Amerikába) és még születésnapja is volt, ennek örömére elmentünk egy indiai étterembe (kivételesen nem a steak-esbe, ahová szinte mindig megyünk). Ez is beigazolta, hogy a magyar-indiai és a svéd-indiai kaja nem ugyanaz. Ennek ellenére elég jó volt. 

Sara (egy svéd barátnő a házicsoportból) meg még sütött kuglófot is. A kuglófról valahogy mindig a "Bazi nagy görög lagzi" jelenete jut eszembe:

Szombaton delegálva lettem a házicsoport-vezetők találkozójára a templomban, mivel egyre zsugorodó csoportunkból csak én voltam Örebroban, aki rá is ért. Hát, ezt sem gondoltam volna még egy évvel ezelőtt... 

Még korábban elhatároztam, hogy szombaton elmegyek Örebro egyetlen hegyére sífutni. Úgyhogy a találkozó után gyorsan beugrottam waxot venni (minden időjáráshoz másmilyet kell a sílécre kenni). Boldog voltam, mert találtam 0 és 5 fok közé valót. Aztán kicsit csalódtam, mert mire odaértem, már 10 fok lett. De a wax nagyon jól ragadt. Bár inkább hozzám, mint a léc aljához. Nem tudom, mennyire néztek vajon hülyének, mikor síléccel végigvonultam a havat már abszolút nem tartalmazó városon, hogy felszálljak a buszra, ahol szintén csak én voltam a síléces. Még a buszvezető is megkérdezte, hogy biztos vagyok-e ebben. DE volt hó! Igaz, kissé vizes, de hát hó! Úgyhogy ismét kiélhettem a téli sportok iránti rajongásomat (talán a szezonban utoljára). Még jegyet is kellett venni a pályára (általában nem kell), de rejtély, hogy ezt kinek kellett volna leellenerőznie. Volt egy kapu valahol a pálya szélén, de gyakorlatilag bárhol rá lehetett menni a pályára, szóval nem teljesen értem a koncepciót. 

Ma este pedig (vasárnap) meghívtak Alison-ék (az ír-svéd házaspár, akiknél már korábban voltam párszor ebédelni) egy klasszikus koncertre az egyik templomban (kultúra Örebroban!!!!!!!). Sőt utána még egy pitére is meginvitáltak magukhoz. Mint kiderült, rajtam kívül még 2 másik embert is meghívtak, úgyhogy megint bővítettem a 70+os barátaim körét. Eléggé vicces volt, és néha megint elgondolkodtam rajta, hogy hogyan is kerültem én így ebbe a szituációba. A koncertről íme egy kis felvétel, ismét feladvány, talán nem olyan nehéz kitalálni, hogy melyik darab. Aki kitalálja, annak ajándékozok egy svéd filmet ("vígjátékot") :D

Csák Sámuel

Mint az a legtöbbetek számára már kiderült, múlt héten otthon voltam. De ne szaladjunk ennyire előre. 

Időközben áthelyeződött a székhelyem Örebroba, ahol most éppen a belgyógyászat szakemberévé próbálnak kiképezni. Sajnos az első két hét nem annyira sikerült jól. Az első hét már csak azért sem, mert az első volt. A második meg azért mert egy nem nagyon szimpatikus fiatal (férfi) orvossal voltam, akinek nagyon nyafogó és affektáló hangja volt, és még röfögött is (a skandináv szokás, amikor nem fújják ki az orrukat, hanem visszaszívják). Úgyhogy nagyon boldog voltam, mikor végre pénteken otthagyhattam őt. Azóta átkerültem egy másik osztályra, ami még az előzőnél is unalmasabb (a belgyógyászat nem a szívem csücske), viszont a kávégép sokkal jobb. Sőt tegnap még megtudtam valamit, amire már rég nem találtam a magyarázatot. Ugyebár minden szappanopera végén kiderül az igazság. Ha még emlékeztek, ősszel, Marokkó előtt valaki megdobta tojással az ablakom. Nem tudtam mire vélni a dolgot akkor és azóta sem, viszont a fátyol fellibbent és kiderült, hogy mindez azért volt, mert halloween-kor ha a gyerekek csöngetnek és nem kapnak cukorkát, akkor tojással dobálják az ablakot. Mint az én példám mutatja, úgy tűnik akkor is ez a szokás, ha egyáltalán nem található csengő az ajtón...

Időközben Huldától is elköszöntünk (a szudáni-svéd lány Örebróból), és mivel úgy gondolták a többiek, hogy nekem van a legnagyobb lakásom, megszavazták, hogy nálam legyen a búcsú party. (Azért vicces, hogy egy éve még én voltam búcsúztatva, most meg már örebroiaknak tartok búcsú partykat..) Úgyhogy rekord számú svéd fordult meg nálam egyszerre. És a főzőtudásom is az egeket súrolja már, csináltam egy egész pizzát (tésztával meg minden), egy másik alkalommal meg fánkot és palacsintát. Így most mindenki azt hiszi, hogy tényleg tudok főzni, de igazából csak ugyanazt a tízféle kaját ismételgetem. 

A gitározgatás-énekelgetés vonalat pedig annyira sikerült felfejleszteni, hogy végül egy igazi "koncertteremben" találtuk magunkat. Az egyik lány (Grace) tud zongorázni, meg még talán valami orchestrának is a tagja. Az ő jóvoltából kerültünk az örebroi zeneiskola egyik termébe. Úgyhogy végre egy 5 perc erejéig kipróbálhattam, hogy milyen az, amikor a gitáromra rá van csatlakoztatva az erősítő.

"Kalandjaim a mosógéppel" című folytatásos teleregény újabb epizódja következik. Asszem most megint a mosógép áll nyerésre. Mielőtt haza szoktam menni, általában előre elintézem a mosást, kivéve ez alkalommal, mikor erről lecsúsztam, mert foglaltak voltak a mosógépek. Gondoltam, nem baj, majd otthon. Ehhez képest Tiqulotól kaptam egy üzenetet előző nap, hogy a mosógép feladta a küzdelmet egy füstölgéssel kísérve. Sajnáltam szegényt, mert öregebb volt mint én, egy jó kis Hajdú Energomat. Volt, hogy akkorákat ugrott centrifugálás közben, hogy majdnem kimászott a fürdőszobából. És évek óta már csak egyféle programon mostunk, mert nem mertük használni a többit. Álljon itt emlékül neki ez a video.

Azért azt hiszem, Tiquloval is megadtuk neki a kellő tiszteletet, amit az elszállító ember állítólag rezignáltan fogadott:

Pár napi keresgélés után be is ruháztam az utódját, amit el is neveztünk, mert annyira szép. Én a Chuck nevet javasoltam, mert az menő, Tiqulo viszont a Samuel-hez ragaszkodott (a Samsung után), mire valamelyikőnk megkérdezte, hogy akkor most "csak Samuel lesz"? Hát így lett végül Csák Sámuel. 

Még Budapesten sétálgatva azon gondolkodtam, hogy ha nem települök ide ki, vajon valaha lefényképeztem-e volna a Mátyás templomot vagy a Lánchidat csak úgy. Nemsokára bakelit lemezen fogok Omegát hallgatni...

Ez egy több szempontból rendhagyó hazalátogatás volt (nem csak Csák Sámuel miatt). Apával síelhettem (igazából snowboard volt, ha pontosak akarunk lenni) 3 napot Szlovákiában, amire már sok éve nem volt példa. Hó ugyan nem sok volt, de köd annál inkább.

Ezen kívül részt vehettem a hírös tanyasi szarvasi disznóvágáson is, ahol összegyűlt a széles körű család olyan 40 fővel. Igazából csak a disznóvágás utáni kajálós buli volt, úgyhogy hurkát már nem töltöttünk.

Birka a köbön - avagy a pösti gyerek vidéken

Gazdagréti csúcstalálkozó

Hát megint kicsit lemaradtam, az elején azért, mert nem nagyon történt semmi érdekes, aztán meg túl sok minden történt és nem volt idő írni. Úgyhogy most egy összefoglaló következik sok képpel.

A péntekkel a sebészetet is kipipáltam, természetesen akkor lett vége, mikor már épp kezdtem belejönni és még az éppen aktuális főorvos is megdicsért (ettől kezdve szárnyakat kaptam), pedig azt hittem csak teher vagyok nekik, és totál hülyének néznek. Meg az is sokat dobott a dolgon, hogy egy hétig a hőn áhított ortopédián is megfordultam. Sőt, találkoztam egy magyar ortopédorvossal is, gondoltam, majd ő fog nekem segíteni munkahelyet találni, de a beszélgetésünk elején azzal kezdte, hogy neki nincs semmilyen kapcsolata. Hát ez nem jött össze. Így a vége fele már-már sajnáltam is, hogy el kell jönni (lásd: Stockholm-szindróma), bár azért azt nem bánom, hogy kb. egy órával többet aludhatok majd, mert a belgyógyászat jövő héttől Örebroban lesz. Pedig már a buszozó-társam is akadt, Alison személyében (a néni, aki párszor meghívott ebédelni), akivel az oda-vissza utak alatt megbeszéltük az élet nagy kérdéseit (vagy egymás mellett aludtunk - lehet, hogy ez gyakoribb volt).

Még búcsúajándékot is kaptam, azzal a szöveggel, hogy "íme, egy sebészeti eszköz". Hát ő lenne az. Ennél nem is adhattak volna jobb dolgot, mindig is szerettem volna egy bicskát (komolyan)!

A héten még beprotezsálódtam egy elsősegély kurzusra is a kumlai kollégákkal, aminek az lenne a lényege, hogy ezt elvégezve mi is oktathatjuk az újraélesztést. Már otthon is elvégeztem egyszer egy hasonlót, de aztán az oktatásra valahogy sosem került sor. Hát meglátjuk, majd hátha a svédekhez jobban lesz hangulatom.

Gyakorlás a MiniAnn+ elnevezésű babákon

Az elmúlt hónap legnagyobb eseménye mégis az volt, hogy Ági és Attila meglátogatott Gazdagrétről. Eredetileg még Érdről ismerjük egymást, Attilával egy általános iskolába jártunk, így nagy valószínűséggel a legrégebbi barátom. Aztán úgy alakult, hogy egyikünk családja sem tudott Gazdagrét csábításának ellenállni, így odaköltöztünk. Talán ők utaztak ide a legkalandosabb módon, Malmön és Koppenhágán keresztül, éjszakai vonattal Stockholmba, ahol találkoztunk. Oda én is a reggel 6-os vonattal mentem, így nehéz volt megállapítani, hogy hármunk közül kinek táskásabb a szeme. De ez cseppet sem akadályozott meg bennünket abban, hogy reggel 8-tól este 7-ig folyamatosan meneteljünk Stockholm utcáin. Be kell, hogy valljam, hogy én voltam a leggyengébb láncszem (lehet, hogy ezen egyesek nem lepődnek meg). Elsétáltunk a Skanzenig is, hogy "skandináv állatokat" lássunk. Mikor kérdeztem a portást, hogy milyen állatok vannak, azt mondta, hogy minden, ami szokott, de a medve alszik. Először nem annyira fogtam fel, hogy ezt miért kell annyira kiemelni, nekem aztán mindegy, hogy ébren vagy alvó állapotban nézem meg. Aztán egy kis idő múlva rájöttem, hogy ez a téli álmot alvó medvét jelenti, nem azt, hogy csak egy kicsit ledőlt szundítani. Úgyhogy a medve sajnos házon kívül volt. Vagy belül, de nem láttuk. De volt pl. rozsomák (ami az elképzeléseimmel ellentétben nem hörcsög méretű), róka, pézsmatulok, rén és jávor, fóka és egyebek.

Skanzeni mókus, ami szabadságnak örvend (legalábbis egyelőre)

Be kell, hogy valljam, ez nem a saját művem. Hanem a természeté, haha! - Aminek megörökítésében Attila segédkezett.

Persze Stockholm is szép volt, de természetesen semmi nem érhet fel Örebro végtelen csodálatosságához, ahová még az nap, pénteken vissza is érkeztünk. Ekkor Ágiék szerettek volna mosni. Hihetetlen, de a mosógép ismét meg tudott lepni. A Bea vs. mosás kalandos párharca újabb fejezethez érkezett. Ugyebár mivel a mosógépekhez külön fel kell iratkozni idősávokra, de mivel este nem mosott senki, így gondoltam akkor kihasználjuk a 21-23-as idősávot, de csak 22.15-kor kezdtük el a mosást, ami kb, egy órás. Ez hiba volt. Este 11 után lementünk kiszedni a ruhákat, mire azt láttuk, hogy a mosógép leállt, és áll benne a víz. Kiderült, hogy 23.00-kor, ha törik, ha szakad, kikapcsolják az áramot a gépekben. Ez még azt mondom, ok, de a lezárt az egész, és nem lehetett kinyitni a mosógépet, mert ő annyira automata... Hát még ilyet sem láttam. Ez a modern technika! Ezek után kissé idegesen felhívtam a központi gondnokságot, ahol tájékoztattak, hogy szívesen kinyitják csupán 500 koronáért. Úgyhogy inkább megvártuk a reggelt, amikor a mosógép ott folytatta, ahol abbahagyta. 

Szombaton elmentünk a helyi aquaparkba, amit ezúttal jobban bírtam, és csak kb. 2 óra után fordult fel a gyomrom a csúszdázástól. Este pedig a helyi tradícióknak megfelelően svéd húsgolyókat és svéd palacsintát csináltunk glöggel. Sikerült félretennem az ellenérzéseimet a húsgolyókkal kapcsolatban is (mivel itt a menzán kb hetente kétszer az van, így kicsit már megelégeltem őket).

Vasárnap pedig ismét egy kiadós sétát tettünk a tó körül, ami azért mégiscsak a legkirályabb hely a városban. A kacsák most távolmaradtak (vagy már befagytak a tóba). Délután a második felvonás húsgolyó elfogyasztása után még felmentünk a híres víztorony kilátójába, majd megnéztünk itthon egy - figyelem - JÓ SVÉD FILMET (ritka ám az ilyesmi). A tetovált lány örvendhet eme elismerésnek (érzékeny lelkűeknek annyira nem ajánlott). Ági és Attila már hétfőn reggel ment is vissza még egy napot Stockholmban nézelődni, én meg dolgozni.

Egy kis kilátó házikóban a tónál

Talán arról még annyira nem írtam, hogy szoktam járni egy templomhoz kapcsolódó házicsoportba, ami nem túl nagy, úgy általában 5 lányból szokott állni. Néha nálam szoktunk lenni, akkor készítettem nekik eztet itt. Álljon itt emlékül a szarvasi kolbásznak és a Pick szaláminak, meg mindazoknak, akik kételkedtek/nek abban, hogy tudok kaját készíteni. :)

Ugyanezzel a csapattal pár hete kitaláltuk, hogy kéne együtt gitározni, ha már van. Igazából valahogy én kezdeményeztem a dolgot, magam is meglepődtem, mert nem szoktam ilyet túl gyakran tenni. Már két alkalmat is tartottunk, Hulda pedig (szerintem kitalálható, ki az a képről, hogyha azt vesszük, hogy nem Kati és nem én) annyira belelkesült, hogy rögtön zenekart akart alapítani. Mondtam, talán ez még kicsit korai azzal a 2 és fél számmal, ami valahogy el tudunk játszani. Sajnos viszont lehet, hogy végeszakad a nagy zenélésnek hamarosan, mert Hulda elhagyja fantasztikus Örebro városát.

Cső! Görény.

Úgy látom, nagyon visszaesett a blog nézettsége. Ennyire nem érdekes, vagy tényleg minden alkalommal ki kell írnom facebookra, hogy új bejegyzés van?? Én igazából magamnak is elírogatok, úgyhogy no problem. 

Múltkor gondolkodtam azon, hogy miért is tűnik olyan hosszúnak ez a sebészet gyakorlat, mire kiszámoltam, hogy igazából 9 hétig vagyok itt, nem 8-ig, és ebben még 2 hét karácsony is volt. Na de most már csak 3 hét, és abból 1 hét ortopédia (juhúú). Nem mintha úgy gondolnám, hogy a következő (belgyógyászat) sokkal jobb lesz, de az legalább Örebro és nem itt kint a fenébe. Ma 4-kor sikerült csak ebédelnem, de bosszúból lenyúltam a csokijukból. 

Szerdán Golden Day volt, ünnep, ez volt a nap, amikor betehettem a lábam a műtőbe először és utoljára ittlétem során. Viszont sikerült kifogni egy egész bonyolult műtétet, amiben még asszisztálhattam is. (Ha ez még valaki számára nem derült volna ki, én a műtőben érzem igazán elememben magam.) A másodiknál már nem volt ilyen szerencsém, mert ott csak az elején és a végén érezték, hogy szükség van rám, a köztes időben meg steril ruhában ültem egy széken, aminek következtében majdnem sikerült elaludni és lefordulni a székről. Hát ez van, ha nem adnak feladatot (azért remélem, nem vették észre a laposan pislogásom).

Nemrég összeszámoltam, hogy eddig 6 különböző ország műtőjében sikerült megfordulnom. Ezen még én is elcsodálkoztam. 

Ő itt a kórház. Higgyétek el, élőben nem olyan szoci, mint amilyennek itt tűnik.

Itt a legnépszerűbb műtét a gastric bypass nevezetű "fogyasztó műtét", aminek során a gyomrot kiiktatják a rendszerből, ezáltal lefogy az illető, viszont egész életében különböző vitaminokat kell szednie. Nem beszélve arról, hogy egy csomóan még depressziósok és egyéb bajaik is lesznek. 

És nem hinnétek, de a lakossághoz számához viszonyítva a világon (!!!) Svédország végzi a legtöbb ilyen műtétet. Még egyszer, Svédország. Nem az USA. Az egyik legsportosabb és legegészségtudatosabb európai ország. Én komolyan nem értem, hogy hol van itt a kutya elásva.

Na ezzel remélem, kielégítettem minden, orvostudomány iránt érdeklődő egyén éhségét. 

Itt a kórházban munka után minden nap különböző ingyenes csoportos edzéseket biztosítanak az itt dolgozóknak, úgyhogy gondoltam, hétfőn kipróbálom az "afro dance"-et. Meglepő módon az átlagéletkor kb 50 év volt, némelyek kitartóbban ugráltak, mint én. És az edzést sem az ilyen helyeken megszokott pálcika-nő tartotta, hanem egy megtermett svéd matrona. Szóval elég vicces volt.

Lindesbergi parkoló naplementével már olyan későn, mint délután 4 óra. Bocs, mostanában nem fotóztam ennél érdekesebb képeket, igyekszem ezen változtatni.

Közben a munkában összebarátkoztam egy szírai menekülttel, aki egyébként sebész szakorvos, csak mivel kicsit komplikáltabb elismertetni a diplomáját mint nekem, így még nálam is alacsonyabb státuszban van, úgyhogy általában azt csinálja, mint amit minden rendes hatodéves egyetemista: hivatásos faltámasztó. Úgyhogy kívülállók tartsunk össze alapon összespanoltunk. Így végül én "taníthattam be" egy szakorvost. Meg ma még egy diákot is beosztottak hozzám. Vak vezet világtalant... Hát így megy ez itt.

A végére pedig egy kis színes. Ha most eszel, ne olvasd el. :) 

Miután végre valahára sikerült feltornázni a lakás hőmérsékletét 20,5 fokra (kiiktatván az ablak szellőzőjét, amiről nemrég szereztem tudomást), ugyanaz nap eldugult a wc. Ez péntek este volt. Miután az Andreas-tól kölcsönkért pumpával sem jártam sikerrel, kihívtam az ügyeletes szerelőt, aki már két pumpával jött, de még ő sem járt sikerrel, így hívta "az embert a nagy autóval". Egy nagy autó valóban megjelent úgy este tizenegy körül, néztem is, hogy milyen érdekes, hogy itt villog az ablakom alatt, mire rájöttem, hogy hozzám jöttek. Ez a bácsi már nem aprózta el, behúzott egy egész csövet a "nagy autótól" a lépcsőházon keresztül a wc-mig. Ez valami szívó dolog volt, de biztonság kedvéért még megpiszkálta egy olyan hosszú csőgörénnyel, amilyet még sosem láttam (pár éve még azt hittem a csőgörény egy állat, csakúgy mint az articsóka). Ezután úgy tűnt, minden a helyére került, mígnem szombat reggel ugyanúgy fennállt a probléma. Végül aztán hétfőn csak sikerült pontot tenni a végére, mikor kijöttek, amíg nem voltam itthon. 

Valahogy ezekkel a csövekkel nincs szerencsém, otthon kb. egy éve ugyanez történt, csak akkor apának még a kádat is ki kellett bontania. Itt szerencsére nem volt kád. 

Hójelentés

Már 3 napja visszaérkeztem, bár olykor heteknek tűnik. Lehet, hogy leginkább a nem túl felemelő munka miatt, ahol továbbra sem magyaráznak semmit, viszont lesz olyan hét, mikor úgy döntöttek, hogy én egyedül is kiválóan ellátom egy egész osztály feladatait. Na erről ennyi elég is.

Kivételesen most Malmö repterére érkeztem, mert máshová nem volt normális időpontban járat. Így reggel 8-kor indultam és este 8-ra haza is értem Örebroba. Malmöből nem láttam semmit, mert Lundból indult a vonat, ami majdnem Malmö, de azért mégsem. Otthon (mármint Budapesten - és Szarvason) természetesen szuper volt, még akkor is, ha kevesebbet sikerült aludnom, mint általában Örebroban a sűrű program miatt. Köszönöm mindenkinek, aki hozzájárult eme csodálatos 2 hét még csodálatosabbá tételéhez.

A jelenlegi időjárást nézve ez akár készülhetett volna Örebroban is, de nem. A jégpályán készült a Városligetben.

Mielőtt hazautaztam, nagyon okosan, elsősorban a fikusz egészségét szem előtt tartva, a nagyszobában letekertem a fűtést. Nos, még azt sem mondhatom, hogy a fikusznak legalább hiányoztam volna, mert vígan eléldegélt gondos öntözésem nélkül is 2 hétig. Ellenben a lakásban ezáltal sikerült 14 fokot előidézni, ami azóta, a fűtést feltekerve felkúszott egészen 17 fokig (azt hiszem ismét hívhatom a karbantartókat, bár egész egzotikus 2 pulóverben és kapucniban üldögélni).

Ő várt itthon

Gyakorlatilag mióta visszajöttem folyamatosan esik a hó, úgyhogy már elég sok összegyűlt. Kint napközben olyan mínusz 10 fok van, olykor -15. Csütörtökön hazafelé a buszon ezen gondolkodván megfogalmazódott bennem az ötlet, hogy tulajdonképpen lehetne síelni is. Úgyhogy pénteken be is ruháztam életem első sífutó felszerelését (a konvencionális hegyről lefelé síelés itt nem menő, mivel hegyekkel nincsenek annyira ellátva). Ezekről a sílécekről azt kell tudni, hogy van vaxos és nem vaxos verziója. A nem vaxost értelemszerűen nem kell vaxolni (annyira), tehát egyszerűbb a kezelése, mint a másiknak, viszont kevésbé professzionális (rosszabbul csúszik). A vaxost meg kb. minden csúszás előtt kezelni kell és az már csak a vásárlón múlik, hogy a százféle vax közül épp melyiket választja. Ezt Saul is megörökítette számtalan youtube videoban. Aki nagyon unatkozik megszámolhatja, hogy hányszor hangzik el a "vax" szó.

Egy délelőtt alatt hómobilom lett. Egyébként ez a hóban biciklizés meglehetősen érdekes, de legalább puhára esik az ember. Ha meg professzionálisabb, akkor vehet magának szöges gumit, mint egy igazi svéd.

Én úgy gondoltam, hogy mit nekem kihívás, már így is annyi mindent sikerült összeszerelnem, megbirkózom én a vaxos sível is. (Meg amúgy is, az menőbb.) Az eladó csávó elmagyarázta, hogy hogyan csináljam, úgyhogy ezek alapján tök egyszerű volt. Ja nem. 

A különböző vaxokon gyakorlatilag monopóliuma van a norvég Swix cégnek, az ő oldalukon megtalálható az is, hogy hogyan kell felkenni a különböző vaxokat. A probléma ott kezdődött, hogy ők a videon minimum tizenöt különböző eszközt használtak, mire felkenték azt a nyamvadt vaxot. Köztük volt a vasaló is. Nekem ezzel szemben volt egy vaxom meg 2 spraym. Na itt kicsit pánikba estem, hogy akkor mehetek vissza vasalót venni, de aztán szerencsére megtaláltam Sault, aki nagyon kedvesen elmagyarázza a videóiban, hogyan is kell ezt egyszerűen csinálni.

Úgyhogy ma már ki is mentünk a szlovákokkal és Vandával a tóhoz, ami időközben befagyott, úgyhogy ők korcsolyáztak rajta, én meg a sível próbálkoztam. Legközelebb azért igyekszem valami normális sífutó pályára menni, ez csak a kezdet volt. Viszont láttam itt olyat, amit eddig nem. A korcsolyázók többségének volt egy minimum fél méteres vas éle, amire rászerelték a cipőjüket és ez volt a kori. Jó, tudom, hogy régen is így csinálták, de akkor ez most mi, vissza a jövőbe? A másik, rendkívül biztató dolog az volt, mikor megtudtuk, hogy az ugrókötélnek kinéző valami, ami minden svéd nyakában ott lóg, arra való, hogy ha beszakadna a jég alattuk, akkor azzal tudnak kimászni. Mondjuk ez nem hiszem, hogy valószínű lenne, vagy hogy egyébként túl élné valaki a jéghideg vízbe esést, de hát itt mindig fő a biztonság (vagy legalábbis a látszata). Csodálkozom, hogy láthatósági mellény nem volt rajtuk.

Ami egyszer tó volt. Most takarított jégpálya.