Levelek a zártosztályról

Hétfőn megkezdődött pályafutásom a pszichiátrián Örebroban. Először is a helyi titkárnő (vagy valami hasonló) felszerelt minket mindenféle tudnivalóval, kulccsal és egy kis fekete szerkezettel, amin van egy gomb. Gondoltam, ez valami hívóféleség, ezért megkérdeztem, hogy ha hívnak, akkor hová kell mennem. Nem nagyon értette a kérdést, mint később kiderült, azért, mert a szerkezetet nekem kell megnyomni, hogyha netán éppen rámtámadni készülne egy beteg. Biztató. 

Így második nap vége felé jöttem, rá, hogy nem véletlenül minden ajtó csak kulccsal vagy kártyával nyílik, mivel a zárt osztályon vagyok. Szóval bele a sűrűjébe. Egy másik lányt is ide száműztek velem együtt. Ő alapvetően koszovoi, de Svédországban lakik, viszont Romániában tanult. Szóval pár hónapja végzett, és ez az első munkahelye. Kicsit megsajnáltam. Viszont azért azt se gondoltam volna, hogy lesz valaki, akinek még nálam is kevesebb tapasztalata van. 

Hétfőn reggel volt egy két órás vizit, amiről azt gondoltam, hogy akkor szépen körbejárkálunk, de valójában csak ültünk egy szobában és végigbeszéltük az összes bent fekvő beteget. Ekkor találkoztam a főorvos és egyben mentorral, egy jeruzsálemi palesztín pasas, aki eddig nem tett túl jó benyomást. Imád kérdezgetni mindenfélét, amire persze nem tudok válaszolni. A helyzet kísértetiesen hasonlít az otthoni hatodéves gyakorlataimra. Meg úgy szokott "viccelődni", amit mondjuk én inkább másképp neveznék, de hagyjuk. Egyébként olyan Dr Csernus típusú pszichiátert képzeljetek el, csak kicsit idősebb kiadásban. Szerintem sokat elárul róla, hogy a szobájában lévő számítógép háttérképéről ő maga mosolyog vissza. Mikor meséltem a nyelvtanárnéninknek, hogy ki a mentorom, kb. az volt a válasza, hogy "jajj, szegény" (mivel ő ismer kb. minden nem svéd orvost).

Ja, és van még egy miénkhez hasonló státuszú fiú, aki már pár hetet lehúzott itt, na rajta látszik is.

Természetesen mi kapjuk a kulimunkákat a koszovi lánnyal és az említett fiúval, mint pl. zárójelentések írása olyan betegekről akikkel soha nem találkoztam. Persze úgy, hogy se a számítógépes rendszerbe, sem a helyi rutinokba nem nyújtott bevezetést senki. Úgyhogy kifejezetten érdekes a helyzet. De már csak 3 hét és utána átmegyek egy másik osztályra. 

Egyébként van valami egzotikája annak, amikor egy pszichiáter a reggeli meetingen a "Száll a kakukk a fészkére" c. filmből idéz. 

Szerdán nézhettünk elektrosokk-terápiát. Igen, ez továbbra is létezik, csak kicsit enyhébb formában, altatásban. Természetesen a mi főorvosunk a szakértője a témának. Ki más... Hát nem győzött meg. Szerintem bármennyit is fejlődött a dolog, továbbra is elég drasztikus módszer. 

Csütörtökön éjjel már ügyeletben voltam, de csak mint másodhegedűs, így bevezetésként. Elég nagy az orvoshiány a pszichiátrián (vajon miért), ezért próbálják minél gyorsabban felhúzni az ideérkező orvosokat, hogy aztán tudjanak egyedül ügyelni. Valahogy ez a pszichiátria ügyelet elég érdekes, gyakorlatilag "akut beszélgetés" az arra rászorulókkal. Kicsit hiányzott, hogy a gyakorlatban történjen valami. Végül magamat is meglepve (mert általában egyáltalán nem tudok idegen helyeken aludni) sikerült kb. 3 órát aludni. Annyira kis cukin berendezett szoba volt, hogy itt még én sem állhattam meg, hogy ne aludjak. Aztán persze itthon így másnap már abszolút nem sikerült ezt a tevékenységet folytatni. 

Mindenesetre inkább vagyok egy éjjeli ügyeletben, mert akkor legalább a másnap szabad, és így egy nappal kevesebbet kell látnom Dr. Csernust. 

Az ügyeleti szoba.

This is the beginning of a beautiful friendship

Városi gyerek leszek. Lakáslokalizáció szempontjából mondjuk eddig is az voltam, de most munkahelyileg is az leszek hétfőtől. Fájó szívvel búcsút vettünk egymástól Kumlával pénteken. Wow, több mint fél évet töltöttem ott. Hétfőn kezdek a pszichiátrián Örebroban. Nem tudom, azt ki kell-e hangsúlyoznom, hogy mint orvos. Bár ki tudja, ez lehet, hogy időközben majd változik. Mindenesetre azt hiszem, tartalmas bejegyzésekre lehet számítani.

Mint már írtam, az elmúlt két hétben a másik részlegen voltam, nem ott ahol előtte, mivel hely hiányában át lettünk telepítve Ahmeddel. Az új helyen egy nagyon jó tágas szobám volt, az egyetlen apró hibája, hogy nem volt benne semmi.De még egy vizsgáló ágy sem. Helyette viszont volt benne 2 fotel meg egy doboz papírzsepi (biztos a pszichiátriára akartak felkészíteni) meg ez az 1m x 0,5 m-es remekmű:

Mivel el kellett varrni a szálakat Kumlában, így az utolsó héten szinte mindig ott voltam legalább 6-ig. Pénteken kb. 7-kor léptem ki az ajtón, mikor kiderült, hogy Lennart, a főnök is épp akkor készült hazamenni. Úgyhogy még tőle is vettem egy utolsó búcsút, sőt még meg is öleltem. Aztán azon gondolkoztam, hogy én tulajdonképpen jól el voltam itt, és nincs annyira kedvem elmenni innen. De aztán rájöttem, hogy tulajdonképpen már meginvitáltak, és visszajöhetek, ha akarok tavasszal. 

Lehet, hogy pont jókor lépek le, mert jön a tél, ami azt jelenti, hogy minden második beteg megfázással jön. Volt egy nagyon jó élményem múlt héten, mikor szintén ezzel jött egy beteg, de felfedeztem az elég rendesen túlműködő pajzsmirigyét. Nem tudom, hogy ő örült-e jobban vagy én, de mondta, hogy örül, hogy végre valaki kitalálta, hogy miért fogyott le 20 kilót, meg hogy kíváncsi, hogy mi lesz. Mondtam, hogy hát erre én is. 

A megfázásos betegek számának növekedésével fordított arányban csökkennek a fokok Örebroban, úgyhogy reggelente már jégdarabokat kell levernem a bicikli üléséről. Természetesen a svédeknek a fűtésről is kicsit más elképzelésük van, mint már írtam, 20 fokot képzelnek ideálisnak. Viszont kihívtuk múltkor a szerelőket, mert csak 19,5 fok volt, mire aztán jöttek is pár nap múlva, és itt hagytak egy cetlit, miszerint azért van 20 fok alatt, mert a hőmérőt az ablakban tartom. Probléma megoldva. Akkor majd ha már nagyon fázom, beteszem a hőmérőt a szoba közepére, hátha lesz valami placebo hatás.

Múlt szombaton voltunk Vandával valakinek a búcsúbuliján (akivel én kb. 2-szer találkoztam és természetesen nem voltam meghívva az ominózus buliba, de hát ez Svédország). Ezek a házibulik mindig valahogy arról szólnak, hogy egy nagyon kis lakásban összegyűlnek nagyon sokan és nagyon hangosan beszélgetnek. Mikor ebből elege lett a társaságnak, átmentek egy táncolós helyre. Gondoltam, úgyse láttam még ilyet Örebroban, úgyhogy teszek egy próbát. Egész jó zene volt, és ilyen prédára vadászó, fal mellett álló 50-es férfiakból sem volt szerencsére olyan sok. 

A dolog pikantériája, hogy másnap este egy hasonló helyen voltunk, csak ott akkor épp keresztény dalokat énekeltek. Sok mindent láttam már, de ilyet egy amúgy szórakozóhelyként funkcionáló discoban még nem. 

Ma végre elmentem egy falmászóhelyre, amit azóta terveztem, mióta itt vagyok. Úgy tűnik, itt ez nem egy népszerű sport. Arra számítottam, hogy tömve lesz így szombat délután emberekkel, főleg, hogy Örebro két mászótermésből az egyik nincs nyitva szombat este. Ehhez képest én voltam az egyetlen az egész teremben. Úgyhogy senki nem zavart abban, hogy készítsek néhány pózolós képet. :)

Ez a kötél nélküli (boulder) mászást jelképező kép a menő műtősgatyámban (még Trondheimből ragadt nálam). :D

Aztán egy fél óra múltán csak megjelent a falmester (aki felügyeli a falakat) meg neki két barátja. Úgyhogy az ő jóvoltukból még kötéllel is mászhattam. Aki nem lenne jártas a témában, a köteles mászáshoz két ember kell: egy, aki biztosít a kötél egyik végén (hogy ne ess le), meg a másik, aki mászik fölfele.

Végül pedig álljon itt egy figyelemfelhívó kép. Azt mondja: "Ide abszolút tilos földimogyorót és mogyorót behozni!" Egy iskola ajtajánál lőttem a képet. Elég durva allergiások lehetnek ott, ha még a mogyoró 10 m-es körzetében sem tartózkodhatnak. Vagy lehet, hogy ez egy iskola kizárólag mogyoró-allergiások részére. Akik már a mogyoró látványától is allergiás rohamot kapnak.

Ja igen, és egy kis motiváció azoknak, akik svéd munkavállalást fontolgatnak. Sajnos Kumlába még nem futott be a hír, itt a 8+1 órás munkaidőre esküsznek inkább.

Cum la

Örebroba (is) beköszöntött az ősz. De az időjárással meg lehetünk elégedve, mert a svédek is azt mondják, hogy ennyire meleg nem szokott lenni ilyenkor (15 fok). És még az eső sem esik. Egyébként tényleg nem olyan vészes, csak reggelente szokott nagyon hideg lenni. Meg a lakásban. Nem tudom, hogy nekik a 19,5 fok az alap, és e fölé sosem megy a fűtés vagy csak szimplán nem működnek rendesen a radiátorok. (Update: közben felvilágosított a főbérlőm, hogy mindenre, erre is van törvény: nem lehet a lakásokban 20 foknál hidegebb - úgyhogy majd intézkedik). De már kitaláltam különböző praktikákat, hogy lehet felmelegedni. Pl. vasalással (akár még gőzfürdőt is lehet vele csinálni :D ). Vagy ki kell menni a hidegbe, és visszatérve már egészen hőségnek tűnik itt bent. 

Szerdán nem dolgozott senki, mert "továbbképzési napon" voltunk Örebroban, egy hotelben egész nap. A célja az volt, hogy informálják és kikérjék a véleményét a kollégáknak egy időseknek szánt Vårdcentral létesítéséről. Mindehhez meghívtak egy nagyon mély hangon beszélő nénit Göteborgból, aki már véghezvitt egy hasonló tervet és showmeneket is meghazudtoló stílusban nyomta le az egész napot. Kerek asztalok körül kellett ülnünk és ötletelnünk arról, hogy mi hogy képzeljük el ezt az egészet. Kicsit demokratikusabban működnek itt a dolgok. Az itteni előadásban is szerepelt, hogy a fika (kávészünet) mennyire fontos, és hogy náluk (Göteborgban) is kötelező fika-szünetek vannak szocializálódás céljából. Az mondjuk számomra rejtély, hogy vajon addig mit csináltak a betegek Kumlában, amíg az összes orvos Örebroban hallgatta az előadást. 

Az intézményesített almaszedés - a legtöbb almafához csatoltak egy létrát almaszezonban, hogy megkönnyítsék a szedést az arrajáróknak

Közben beneveztek egy alkotmány-kurzusra is, ahol Svédország és az egészségügy törvényeiről tanulunk. Nagyon izgis tömény jogi szövegeket svédül olvasni. Igazából megtisztelő a bizalmuk, hogy úgy gondolták, hogy majd ezt én megértem (nagyjából meglepő módon tényleg). Itt hallottam arról is, hogy nem lehet a számítógépes rendszerben csak úgy akárkinek a beteglapját megnézni, csak akit kezel az adott orvos kb. És természetesen minden egyes betegnél meg tudják nézni, hogy ki lépett be és mikor az adatlapjába. Többek közt a saját adatlapomat és a rólam szóló orvosi jegyzeteket sem nézhetem meg, mert ha épp engem nyomoznak le utána, akkor megbüntethetnek több ezer koronára. Természetesen, mivel ezt még nem tudtam és kiváncsi voltam, már rég megnéztem magam. 

Úgyhogy itt nincs olyan hogy mappákkal szaladgálnak a betegek a kórlapjaikkal. Itt nem adnak ki semmit és minden titkos. Mondjuk ez csöppet ellentétben áll azzal, hogy ha pl. beírom a nevem a google-ba, akkor nyilvánosan kiadja, hogy hol lakom (képpel mellékelve), mikor születtem, milyen autóm van (ha lenne) és mennyi az éves jövedelme átlagosan a Beatrixoknak Svédországban (ez nemtom, mire jó - "milyen jól kereső nevet válassz a gyerekednek....?"). Azt is elárulja, hogy én vagyok az egyetlen Beatrix Örebroban, juhúúú! Sőt még virágot is lehet nekem küldeni a születésnapomra, hajrá! :)

Most pénteken volt az utolsó munkanapom kedvenc Kumlámban. Illetve majdnem utolsó, mert még két hétig itt leszek, csak a másik részlegen, a vonatállomás túloldalán. Eme jeles nap alkalmából vettünk Katival és Ahmeddel egy tortát (mert úgy tűnik itt ez a szokás ilyenkor) a kollegáknak köszönetképpen. A szokásos péntek reggeli megbeszélés is elég rendhagyó volt, énekeltünk boldog szülinapot az egyik orvosnak (valaki azt terjesztette el tévesen, hogy övé a hűtőben lapuló tortánk), majd pedig meghallgattunk két klasszikus zenedarabot youtube-ról. Ezután a szülinapos Zbiegniew, aki amúgy lengyel, és mivel mindig olyan vicces, most is előadott egy történetet a magyarokról és a földönkívüliekről.

Ezt a már amúgy is élménydús pénteket megkoronáztam azzal, hogy elmentem a fogorvoshoz, mert már eléggé fájt az ínyem egy ponton. Még jó, hogy a fogorvos ott van, ahol dolgozom, úgyhogy el is intézhettem munkaidőben. Kicsit más, mint a magyar. Leginkább akkor lepődtem meg, mikor elém rakták a számlát (pedig nem privát volt). Kiderült, hogy Svédországban csak 20 éves korig biztosított a fogorvos. Viszont legalább kipróbálhattam milyen fekvő helyzetben a fogorvosi élmény. Az orvost magát úgy 2 percig láttam, a munka többi részét (még az érzéstelenítő injekciót is) egy nővér végezte. Hát, azért remélem, több ilyen élményben a közeljövőben nem lesz részem.

Hm, most képem nem nagyon van, amit csatolhatnék.. Ja de mégis, akkor be is szúrom valahova. :)

Broddetorp

Az előző hétvégét ugye annyira nem kell részletezni, mert nagyjából tudjátok, hogy házon kívül voltam. Így most egy Svédországról szóló blogba nem is tudom, mennyire etikus Magyarországról írni. :) Azért annyit mindenképpen, hogy nagyon köszi mindenkinek, akivel találkozhattam (vagy beszélhettem telefonon), és bocsi azoktól, akikkel ez idő hiányában nem annyira sikerült. A nagypapámat sikerült annyira meglepnem a be nem jelentett látogatásommal, hogy - mint utóbbi híresztelésekből értesülvén - majdnem szívinfarktust kapott, mikor meglátott. Nem gondoltam volna, hogy egy szűk 4 napba ennyi minden belefér. Sőt még egy random szülinapi party is! Úgyhogy köszi Maris, hogy épp szülinapod volt! :) Az időjárásnak is szeretném megköszönni, hogy meggondolta magát, és nem váltotta be ígéreteit, miszerint hazajövetelem alatt végig esni szándékozik.

Ezek után persze, hogy sikerült még egy kis honvágyat is összeszedni mostanra... 

Buda a lényeg, a többi nem számít! :D

A mostani hétvégén visszamentem keresztény és egyben svéd pályafutásom kezdeti színhelyére, Broddetorpba. 2 éve voltam itt először Vandával, amit eléggé ad hoc módon sikerült összehozni. Csak úgy megkérdezte, nem szeretnék-e menni vele egy hét múlva egy ilyen svéd medikus keresztény konferenciára. Hát mentem. :) (Akit bővebben érdekel a sztori, olvassa el a blog legelső bejegyzését, vagy kérdezzen :)

Aztán voltam itt tavaly is, akkor leginkább abból a célból, hogy leteszteljem, még mindig tetszik-e Svédország, ha kijönnék ide dolgozni. Idén meg már innen mentünk. Valahogy Broddetorpba menni olyan, mintha megállt volna az idő, vagy mintha visszamennék 2 évvel ezelőttbe. Mindig kb. ugyanazok az emberek jönnek, ugyanaz a forgatókönyv, ugyanaz a helyszín, ugyanaz a kaja, csak egyre szervezetlenebb. :D Még a lekonyult-fülű macska is mindig ugyanaz, aki mindig csak és kizárólag vasárnap jelenik meg a ház előtt (ez már csak egy szent macska). Kíváncsi vagyok az év további részében vajon mit csinál.

Most annyiban is különleges volt, hogy Vanda azóta vezetőségi tag lett, és még ő is tartott előadást.

Azóta Vandával szállóigévé vált a "svéd taco", amit itt ettünk először. 2 nap alatt gyakorlatilag 3 alkalommal. Én nem értem, hogy miért ennyire megszállottak a taco iránt. Ráadásul idén abban a megtiszteltetésben volt részem, hogy én is részt vehettem az elkészítésében. Miközben azt a közel 10 kiló darálthúst kevergettem egy lábosban arra gondoltam, hogy megértem a vegetáriánusokat. 

A taco-hatás

Szombat este pedig mindig egy játékos este van, amolyan svéd módra. Ez magyaroknak elég nagy kulturális sokk szerintem. De aki már látott svéd/norvég filmet, annak talán kevésbé. Ennek keretében a szervező csapat kitalál pár elképesztő játékot, amit a csapatokba rendeződött résztvevőknek kell végrehajtani. Sajnos nem írtam le az előző évek feladatait, pedig érdemes lett volna. Az idei repertoár csúcspontjai következnek. Hány gumicukor-kisautót tudsz felragasztani a társad arcára 5 perc alatt, miután egyenként benyálaztad őket? Demonstráció:

Aztán egy 1 méteres cérnára kötött gumicukrot kellett a cérna végét a szájadban tartva nyelvvel feltekerni, hogy a gumicukor eljusson a szádig. 

Majd, amire engem delegált a csapatom (leszögezném, hogy sosem tudtuk előre, hogy mire vállalkozunk), az az volt, hogy az elszopogatott, majd orrlyukba helyezett gumicukrot minél messzebbre kellett eljuttatni egy helyből kifújva. Ezt az emelkedett pillanatot Vanda meg is örökítette videoban, de ezt most nem közölném itt. Állítólag a svéd gyerekek ezeket játsszák szervezett keretek között az óvodában. Ezek után nem csodálkozom már semmin..

Most lehet, hogy nem úgy tűnik, de egyébként jó volt, és csináltunk értelmes dolgokat is. :)

Ebben aludtunk, ettünk meg ilyesmi

Közben Kumla fronton is fokozódik a helyzet. Kiderült, hogy októberben Ahmeddel a pszichiátrián kezdünk. Azaz csak október 19-én, úgyhogy az utolsó két hétre helyhiány miatt ismét száműznek minket a Vårdcentral másik részlegére, Fylstára, ahol már nyáron eltöltöttem két hetet és hát nem volt jó (nem annyira kedvesek a kollégák ott, és bonyolultabbak a betegek). De ami a legrosszabb, hogy ott NINCS MENZA, tehát megint főznöm kell. :'((.

Azt még továbbra sem tudják, hogy a pszichiátria után mi lesz, kaptam múlt héten egy emailt, hogy utána belgyógyászat lesz Örebroban, majd ehhez képest kaptam egy jó távoli sebészet klinikától egy emailt, amiben minden bevezetés nélkül leírták, hogy mikor fogok ott ügyelni. Még karácsonykor is. Nagyon remélem, hogy tévedés volt.

A tarisznyarák esete a teamécsessel

Múlt héten azt hittem, lesz egy unalmas hétvégém. Vanda sem volt itthon, meg amúgy is esett az eső, így mindenféle biciklizésnek befellegzett. Aztán pont mikor azon gondolkodtam szombaton, hogy úgy megnéznék a filmet (de jajj nincs tévém, meg DVD-lejátszóm se és letölteni meg olyan macerás), valaki egyszer csak meghívott egy házimozizásra. Ez olyan facebook-os meghívás volt, tehát aki mondja, hogy megy, sem biztos, hogy tényleg megy. Mivel az esemény kb. két utcányira volt tőlem, úgy gondoltam, ezt még esőben is bevállalom. Egy itt tanuló diák szervezte a dolgot "új arcoknak a városban". A két szintes lakásban (laktak benne legalább 4-en) összegyűltünk kb. 50-en. Elég népszerű lett a dolog. Természetesen aki meghívott, az nem volt ott, így maradt az 50 megismerni való, kizárólag svéd egyén. De nem baj, mert így mikor beszélgetésbe elegyedtem valakivel, legalább mindig volt téma, mivel én voltam az "egzotikus magyar". A film amúgy borzalmas volt, pedig nem is skandináv volt (amik általában borzalmasak), hanem brit. Még pattogatott kukoricával is készültek a fiúk, ilyen konstrukcióban:

Konkrétan egy plafonról lelógó hullahoppkarikára (?) erősített ágyneműhuzatba csomagolták a táplálékot, aminek az egyik csücskéből lehetett adagolni, ami egy ilyen kis műanyag zacskólezáró alkalmatossággal volt lezárva

Másnap elmentem a templomba, ahol épp arról beszélt egy svéd nő, aki általában Irakban önkénteskedik, hogy mennyire szörnyen bánnak ezek a magyarok a menekültekkel. Közben találkoztam ugyanitt Hulda-val, aki félig svéd, félig szudáni, Jordániában nőtt fel, viszont a szülei Egyiptomban vannak (ugye mennyire követhető). Őt Vanda révén már korábbról ismertem. Szóval Hulda összeismertetett egy házaspárral még a ott az alkalom után, akik meg Nepálban szoktak missziózni, én meg mondtam, hogy húú, oda mindig elszerettem volna menni. Lehet, hogy ezzel bevágódtam vagy mi, mert később, mikor már ők elmentek, mi meg Huldával még ottmaradtunk a templomban, egyszer csak kapott egy SMS-t az említett házaspártól, hogy nincs-e kedve velük ebédelni, és hozzon el engem is. Hát így esett, hogy svéd létem alatt már másodszor ebédeltem egy tök ismeretlen család házában. Slusszpoénként mikor megérkeztünk, konstatáltam, hogy meghívták az imént még a templomban magyarok ellen kampányoló nénit is. Gondoltam, ez így vicces lesz. Mikor megkérdezte, honnan jöttem, mondom Magyarország, és aztán majdnem kapásból elkezdtem mentegetőzni, de aztán mégsem tettem, mikor jobban átgondoltam a dolgot.

Elég jól eleszegettünk és beszélgettünk olyan fél 3-tól fél 6-ig. A házaspár férfi tagja egy már-már nyugdíjas svéd orvos volt, a nő pedig egy észak-ír gyógytornász. Így gyakorlatilag mondatonként váltottunk angol és svéd közt, mert a nő mindig angolul szólalt meg. 

Az ebédhez még a tányérokat is megmelegítették, én ehhez nem vagyok hozzászokva. A fagyi, mint desszert közben pedig még a nő mentegetőzött, hogy nem házi készítésű. Szóval ismét gyarapodott a skandináv nyugdíjas barátaim száma. :)

A menekült vonalon maradva, hétfőn elmentünk egy hokimeccsre, amit jótékonysági alapon szerveztek a - többek közt az éppen Magyarországon állomásozó - menekültek támogatására. Azért elég szürreális. És valamelyik nap kezembe került egy helyi Metro újság, amit teljes egészében a menekültkérdésnek szántak. Arról szól, hogy Svédország határtalan empátiával fogad mindenkit különböző emberek egybehangzó véleménye szerint. Hát ők kicsit másképp gondolkodnak.

Az elmúlt 3 napon egyébként gyarapodtunk ismét egy magyar vendéggel. Ezúttal inkább Vanda, mint én. Az illető szintén a Sote-n tanult velünk és azt tervezi, hogy szintén idejön dolgozni. Előbb-utóbb tényleg magyar Vårdcentral lesz. :)

Időközben ilyen gyöngyszemekre bukkantam a helyi boltban:

Hát RÁKell gyújtani, hahaha

A fenti két gyöngyszem egy nagyobb, hasonlóan rákos témájú kollekció része volt, épp le voltak árazva (nem vettem meg). Gondoltam, létezik valami "rák-ünnepély" itt (amiről úgy tűnik sajnos lemaradtam, különben nem lettek volna leárazva), úgyhogy gyorsan utánanéztem a dolognak, és ezt találtam.

Közben eredményhirdetést is be kell jelentenem. Hónapokig kísérleteztem, hogy a konyhaasztalon hagyott alma, mandarin és citrom közül vajon melyik húzza a legtovább. Időszakosan a csapathoz csatlakozott két kiwi és egy banán is, de ők hamar feladták a küzdelmet. Csalódást kell okoznom, de végül meguntam a dolgot, és kidobtam mindet, pedig kívülről mindegyik ugyanúgy nézett ki, mint újkorában. A kísérlet tanulsága: Svédországban csak bizonyos gyümölcsök rohadnak. Szemben a kenyérrel, ami jó esetben kb. 3 napig életképes.

Norge - újra "otthon"

Najó, annyira azért nem haza, de majdnem. Végül is még mindig Norvégiát tekintettem a második otthonomnak, hiába élek most éppen Svédországban. Viszont fordulóponthoz érkeztem, mert a napokban átvette Svédország a vezetést és kiérdemelte "az ország, ahol eddig a leghosszabb időt töltöttem egyhuzamban" címet. Bár ha azt nézzük akkor összefüggően még mindig Norvégia vezet, mert onnan 5 hónap alatt egyszer sem mentem el. Sőt, összességében, az életem folyamán is eddig ott töltöttem a legtöbb időt. 

Háttérben az ominózus tó

Ennek örömére (meg amúgy is) kitaláltam múlt héten, hogy megnézem Oslo-t. Végül is nincs olyan messze, és ez a legközelebbi elérhető pontja Norvégiának innen nézve. Ezt úgy a hétvége előtt pár nappal találtam ki, szerdán már meg is vettem péntekre a buszjegyet. Az eredeti tervem az volt, hogy majd egy erdei kunyhóban alszom, de aztán ezt a tervet feladtam, mert messze voltak a kunyhók a várostól, és amúgy is kicsit rizikós volt, hogy egyáltalán nyitva lesznek-e. Úgyhogy inkább írtam csütörtök este (jobb később, mint soha) egy gimiből ismert évfolyamtársamnak, aki Osloban lakik, hogy esetleg aludhatnék-e nála. Zitával nem igazán beszéltem a gimi óta, meg mondjuk előtte se nagyon, de különben jó fej, szeret utazni, szóval mi kell még. És még volt olyan kedves, hogy igent is mondott a felhívásomra. 

Erdei vízesés, amit egészen véletlenül találtam, mikor már épp visszafordultam volna

A busz péntek éjjel 1-kor indult Örebroból. Gondoltam, tuti egyedül leszek rajta, mert nincs még egy ilyen idióta, aki éjjel 1-kor elindul bárhonnan is. De van! Sőt! A busz félig volt emberekkel, de az hagyján, mert még ismerőssel is találkoztam az olasz srác személyében, aki még nálam is furcsább megoldással Oslon keresztül ment Göteborgba. Nem kell hozzá nagy földrajz ismeret, hogy ez kb. olyan 8 órás kitérő. De állítólag így olcsóbb volt és jobb időben volt neki. Hát mindent én sem érthetek. A buszon kockává fagytam kabátban... És persze aludni sem tudtam. 

Különben vicces dolog reggel 6-ra megérkezni egy városba. A városba, aminek a repterén (általában éjjel csöveztem ott) eddig több időt töltöttem, mint magában a városban. Épp azt beszéltük Enriqo-val , hogy ilyenkor csak és kizárólag furcsa emberek járkálnak a pályaudvarok környékén. Hát valóban. Aztán "reggeli" után fél 7-kor búcsút vettünk egymástól, én meg elindultam megkeresni a norvég erdőt (ajánlom aláfestőzenének: Beatles: Norwegian Wood). Még korábban egy facebook csoportban érdeklődtem túraútvonalakról. Metrózni kellett egy fél órát, aztán természetesen a túra kezdőpontján nem találtam meg, de úgy elindultam valamerre, amit jónak gondoltam. Hát egy ideig működött is, az első tavat meg is találtam, utána jöttek a gondok, mert eltűnt a turista ösvény. Úgyhogy innentől a fák közt összeszedtem az összes pókhálót, természetesen közben sehol egy ember. Voltak kicsit meredek sziklafalak, ahol kb. a fának nekitámaszkodva tudtam csak felmászni. Ez a Nøklevann nevű tó környékén történt, ha valaki utána szeretne nézni. Aztán úgy egy óra múltán csodák csodájára felbukkant egy ösvény. Itt már az emberek is megjelentek, tipikus norvég stílusban babakocsival futó (!) férfiak (!). No vicc, ez komoly. 

Ugyanaz a vízesés, amit az előző képen takarok

Azt gondolná az ember, hogy visszafelé már egyszerű lesz. Hát nem! Ugyanúgy eltévedtem, mint odafelé, és a jelölőtáblák is összevissza jeleztek mindent. Ráadásul normális térképem sem volt. Ember sehol. Megállni és enni nem mertem, mert féltem, hogy akkor soha nem fogok kiérni az erdőből. Gondoltam, ha sikerül megtalálnom az első tavat, akkor nyert ügyem van. Ja, csak rengeteg tó volt... Aztán egy ponton végül csak megkérdeztem egy nőt, aki végre szembejött velem, hogy merre. Ő 5 percig magyarázta térképen, hogy merre menjek. Mint utóbb kiderült ez kb. 10 méterre az ösvény kezdetétől történt, úgyhogy ha még megyek 10 métert előre, akkor magamtól is kitalálok. 

Ennek örömére megfürödtem az éppen ott lévő tóban, ami hidegebb volt, mint bármelyik eddigi svéd tó. Összességében majdnem 5 órát sétáltam egyhuzamban, de nagyon élveztem!

Majd visszabuszoztam Osloba, és kerestem valami kaját, végül valami keleti dolog lett belőle, amit alig bírtam megenni, mert lángokat okádtam tőle. 

Ezután találkoztam Zitával, aki eredetileg vegyész, de e helyett inkább elment Oslóba világot látni és most egy hotel recepcióján dolgozik, amit nagyon élvez. Oslo "hippi negyedében" lakik, körbe is vezetett a környéken, nagyon szép rész, ha egyszer ideköltöznék, tuti itt keresnék lakást. Amúgy a hippi negyed leghippibb része erősen a koppenhágai Christiania drognegyedre emlékeztetett, csak kicsiben és jóval visszafogottabban.

Na ő a Zita :)

Ezután ismét elváltunk és én még tettem egy kört a helyi "bkv" hajóval, ami egy óra alatt kivitt 5 különböző szigetre az Oslo fjordban. Innen nézhettem a naplementét. Aztán visszavillamosoztam Zita lakásához olyan este 10 körül, ahonnan ő meg elment, mert hivatalos volt egy esküvői buliba, így enyém volt a lakás (meg a magyar lakótársáé). 

Oslo kikötő

Azt hiszem, elég jól aludtam, mert mikor felébredtem, meglepődtem, hogy hol vagyok. Vasárnap nem sok mindent csináltam, mert délután egykor indult vissza a busz. Leadtam a kulcsot Zitának (ő a hotelben aludt, mert vasárnap reggeltől dolgozott), aztán bóklásztam egy kicsit, konstatáltam, hogy elfelejtettem a svéd jólétben, hogy Norvégiában is vasárnapi zárvatartás van. Benéztem egy helyi templomba, ahol kb. csak fél órát töltöttem, mert aztán menni kellett, de még a busz felé rohanva 10 perc alatt megtekintettem Munch: A sikoly c. képét, ami az ottani Nemzeti Gallériában van kiállítva.

Arról a képről van szó, amit a szőke lány mögött álló szürkésbarna pólós fiatalember takar. Na, megvan? :)

Gondoltam, ezt nem hagyom ki, ha már vasárnap úgyis ingyenes a belépő. Ez kb. olyan lehet, mint a Mona Lisa Párizsban, csak kicsit nagyobb méretben, de kb. ugyanannyi ember állja körül. A képnek elég kalandos sorsa volt, többször el- és visszalopták. Lehet, hogy én vagyok az az ember, aki a legkevesebb időt töltötte a múzeumban. :) A belépésnél kérdezték, hogy honnan jöttem, itt kicsit elbizonytalanodtam, de aztán a nő végül elkönyvelt svédnek.

A hazafelé út már kevésbé volt kalandos, az út első 10 percében elaludtam...

Oslo fjord

Mindez amit leírtam, másfél nap alatt történt. A Norvégiában levés olyan eufórikusan hatott rám, hogy azóta folyamatosan norvég zenéket hallgatok. Most nem akarok nagyon csöpögős dolgokat írni, de egyszerűen fantasztikus egy hely. :D És végre hallhattam egy kis norvégot is, ami úgy hangzik, mint a svéd énekelve. Viszont kissé csalódottan konstatáltam, hogy lehet, hogy most már (vagy most épp?) jobban megértem a svédet, mint a norvégot. Bár végül is logikus, ha már 5 hónapja itt élek. :)

Jour

Napi svéd: A cím, amit "húr"-nak kell ejteni, ügyeletet jelent. Elég hülye egy szó.. És akkor jön a kimondhatatlan joursköterska (húrhöterska), ami ügyeletes nővért jelent. 

A múlt héten újabb látogatóval gazdagodtam, Andrea személyében. Meglátogattuk ugyanazt a tavat, ahol még Péterrel voltunk. Most kicsit többen voltak, mint a múltkor, és még a sapkámat is le mertem venni, olyan meleg volt. :) A víz mondjuk nem. Majdnem elmentünk ugyanitt kirándulni is, de mikor kiderült, hogy az összes turista út a hegyen (az egyetlen és legnagyobb hegyen) egyenlő a sípályával és mindegyik lefelé vezet, úgy döntöttünk, hogy ezt inkább hagyjuk. 

Még előző vasárnap pedig szlovák barátainkkal elmentünk kenuzni a várost átszelő folyón. Ez már régóta terveim közt szerepelt. 

 Közben megismerkedhettünk a svéd Presser Gáborral is, aki szombat este lépett fel a jubileumi hét zárórendezvényeként. Elég híres lehet, mert most aztán tényleg extra sok ember volt. Gyakorlatilag nem lehetett átmenni a város egyik feléből a másikba, mert mindenhol emberek álltak. 

Na ki kicsoda? És ki tud csábosabban mosolyogni? Vigyázat van egy kakukktojás! (Ha úgy vesszük, akkor kettő.)

Az illetőt egyébként Magnus Uggla-nak hívták, most nem mellékelnék inkább számot tőle, ha nagyon érdekel, akkor keressétek őt meg. Helyette inkább itt van egy kis svéd reggie. (Igen ilyen létezik.) Ha már a múltkori kvízemre nem nagyon ugrottatok.

Most vasárnap kiköltözött az összes templom a városi parkba és ott volt alkalom. Meglepően sokan voltak, és azt kell, hogy mondjam, túl meleg volt. Igen, nem gondoltam, hogy ezt egyszer leírom. De tényleg. Viszont csak a napon. Úgyhogy egy fél óra után, miután felforrtunk, Vandával úgy döntöttünk, beköltözünk az árnyékba, ahol meg pulóvert kellett húzni. Érdekes egy időjárás. 

Ezen a hétvégén a város általam skanzennek nevezett részében kajafesztivált tartottak, így gondoltam megkóstolok valami helyi különlegességet. Hát olyan nem nagyon volt, úgyhogy végül egy halas szendvicsnél maradtam (nem volt jó). Még előző nap kinéztem valami koncertet az itt lévő szabadtéri színházban, ahol meg is jelentem az adott időben. Viszont a helyszínre belépve meglepődve tapasztaltam, hogy kb. 150 nyugdíjas pislog rám a lelátóról. Úgyhogy úgy tűnt, ezt mégsem nekem találták ki és rövid időn belül leléptem. Elmentem inkább moziba és megnéztem a Minyonokat (animációs film), ahol a másik végletbe csöppentem. 5-en voltunk összesen a moziba, ebből három gyerek volt. Mostmár kezdem érteni, hogy miért csak 2 darab mozi van Örebroban, és abból az egyik miért van nyáron zárva. 

Közben a mentorunk rápirított a nyelvtanárunkra, hogy márpedig heti két órával folytatjuk a nyelvtanulást (eddig úgy volt, hogy megszüntetik). Példának, hogy mit kéne nekünk tanítani, a mentor azt az égbekiáltó hibát hozta fel, hogy rosszul mondom a "0"-t. Merthogy az "noll", nem pedig "nüll". Sajnálom, norvégul még "nüll" volt. Úgyhogy a következő órán 60 percen keresztül gyakorolhattam a nulla helyes kiejtését.

Tegnap megvolt életem első ügyelete, ami itt azt jelenti, hogy munka után délután 6-tól este 9-ig ott kell maradni. Ez idő alatt 10 páciens jelent meg. Ha összevetjük azzal, hogy eddig a maximumom 7 beteg volt 8 óra alatt, akkor talán érzékelhető, hogy miért nem volt időm még pisilni sem kimenni.. Úgyhogy azt hiszem, szintet ugrottam. Jöttek ketten is, akiknek össze kellett varrni a sebét, úgyhogy ennek örültem (mondjuk ez azért kis segítséggel történt). Ők lehet, hogy annyira nem.